Margit

Megint a vasútállomáson ébredtem, de a freskók már eltûntek. Márta hajolt fölém.

- Már mindenütt kerestelek. A fõnök azt mondta, hogy kirúg, ha még egyszer hiányzol. Rájöttek a táppénzcsalásra.

- Mondd csak, Márta, ismersz te egy Koleszár Béla nevû órást?

- Persze hogy ismerek, azaz ismertem - mondta Márta megrökönyödve. - De már egy éve meghalt. Te nem tudtad?

- De igen - válaszoltam, és felnéztem Márta fáradt arcára. "Milyen megindítóan kezd öregedni minden harmincon túli nõ!" - gondoltam.

- Menjünk! - nógatott Márta félénken. - Hazakísérlek.

- Jó, menjünk! Nálam maradsz éjszakára?

- Éjszakára? - csodálkozott Márta. - Hiszen reggel van. Fõzök majd egy jó erõs kávét, és szépen bemegyünk dolgozni. A fõnök megmondta, ez az utolsó dobásod. Láttak éjszaka részegen kódorogni.

- Jó - mondtam. - Az Örök Asszonyi emel magához. - És Márta karjába kapaszkodva feltápászkodtam a padról.

[1] [2] [3] [4] [5] [6]

Baka István home page

Kiállítások