[1] [2] [3] [4] [5] [6]

A vihar délután öt órakor kezdõdött, és Séner Jánost a Millenniumi Kiállítás közelében érte, alig néhány lépésre a Godard-féle ballon captif gépházától.

A ballon captif kipróbálására Sénert újdonsült ismerõse, Palóczy Lipót zsurnaliszta beszélte rá, akinek asztalához a Fehér Galambban a véletlen szeszélye vezette, s aki az ebédet leöblítõ két-három nagyfröccs utáni szívélyes hangulatban beszélgetést kezdeményezett vele, s megtudván, hogy Séner ezernyolcszáz-negyvennyolc óta nem járt a fõvárosban (s akkor is a súlyos sebesülésétõl hagymázas állapotban), fellelkesült, és nyomban felajánlotta neki, hogy a hajóindulásig hátralevõ hat órában megmutatja a fél évszázad alatt óriásit fejlõdött város fõbb nevezetességeit s köztük is elsõ helyen az Ezredévi Kiállítást, melynek õ igen alapos ismerõje. Igaz, magának a kiállításnak a megtekintése is napokat, mit napokat, heteket venne igénybe, ha igazi alaposságra törekednénk, de egy általános benyomás megszerzéséhez órák is elegendõk lesznek, különösen ha mindenekelõtt egy átfogó pillantást vetünk az egészre. S erre - magyarázta Palóczy már az utcán - kiváló lehetõséget nyújt a párizsi Godard mérnök különleges ballon captifja, melyet kötélen bocsátanak fel biztonságos magasságba, ahonnan csekély díjazás ellenében a kiállítás és egész Budapest gyönyörûséges panorámája megcsodálható s mellesleg minden különösebb veszélyeztetés nélkül.

Sénert vonzotta a repülés rendkívülinek ígérkezõ élménye, és hagyta magát vezettetni Palóczy Lipóttól, annak ellenére, hogy a zsurnaliszta éles hangja, heves gesztikulálása és túlontúl világos színekbõl összetevõdõ ruházata sértette az õ méltóságteljesen lassú mozdulatokhoz és meleg barna árnyalatokhoz szokott reformkori ízlését, s emiatt valami sátánit sejtett elõvillanni a zsurnaliszta nyápic alakjából, és hasztalan próbálta magában legyûrni a vidéki ember eredendõ bizalmatlanságát és gyanakvását.

- A kiállításnak a törvényhozás által meghatározott célja bizonyára ismeretes ön elõtt - mondta Palóczy, miközben beszálltak a ballon captif kosarába -: magyar hazánk szellemi és közgazdasági viszonyainak és haladásának föltüntetése Magyarország fennállásának ezeréves ünnepe alkalmából, különös tekintettel a haza történeti fejlõdésére. A nemzet a nagy népek történetében is ritka lélekemelõ alkalomból vissza akart tekinteni a múltjára, és látni akarta jelenének hû képét, hogy gyönyörködjék benne, és erõt merítsen a jövõre. Felhalmozni országa szívében a dicsõséges múlt fennmaradt tanújeleit, honfenntartó fegyvereit és harci lobogóit, melyekkel évszázadokon át védte a nyugati kultúrát Kelet hatalma, a biztos megsemmisülés ellen; és felhalmozni a jelen békés munkájának eredményét, hogy meggyõzzön mindenkit arról, hogy megértette az idõk szavát, és kész is, képes is hivatását a kultúrnemzetek körében betölteni. Ennek megfelelõen oszlik a kiállítás két fõ csoportra: a történeti és jelenkori kiállításra.

A fojtogató hõségtõl terhes délutáni órában a kiállítás meggyérült számú látogatói a felüdülést ígérõ vendéglátó helyekre húzódtak, s így az egyébként 12-14 személy befogadására képes ballon captifnak rajtuk kívül nem volt utasa, holott kicsit följebb érve enyhült a forróság, és a szabadabb légmozgás kellemes hûvösséggel lengte körül a két vállalkozó szellemû férfiút.

Palóczy kihajolt a kosárból, és széles mozdulattal körbemutatott.

- Nos hát, Séner úr, fönt vagyunk a levegõben. Nagyszerû látvány tárul a szemünk elé. Elõttünk a csodaszép világvárossá fejlõdõ Budapest. Éppen alattunk egy sereg gyönyörû villa, a pompás, sugáregyenes Andrássy út szép palotáival. Jól látható innen az Ezredévi Kiállítás impozáns fõbejárata s elõtte egyik oldalról a nagyszerû, új Mûcsarnok, másik oldalról a Feszty-körkép épülete. Jeles festõmûvészünknek a magyarok bejövetelét és a szláv hadakon aratott diadalát bemutató, lenyûgözõ hatású alkotására külön is felhívom a figyelmét, s ha marad a kiállítás megtekintése után egy csekély idõnk, azt mindenképpen érdemes lesz e mûvészileg tán fogyatékos, de a magyar faj magasrendûségét mégis meggyõzõ erõvel hirdetõ látványosságra áldoznunk..

Nemde, ön sem tud betelni a bûvös látvánnyal, amely most még szélesebbre tágul, ahogyan emelkedünk fölfelé. Budapest most már olyannak tûnik föl, mint egy pompás vízfestmény. Gyönyörûen emelkedik ki belõle a budai Vár a királyi palotával; az új Országház és a Bazilika - e két nagy épület, a budai hegyek és a Duna remek panorámává csoportosulnak alattunk.

Séner Jánosnak végre sikerült legyõznie szédülését, és a Vár nevét meghallva, óvatosan elõrehajolt. Magának is alig bevallottan abban reménykedett, hogy innen megpillantja azt a várbeli utcák egyikében meghúzódó kis házikót, amelyben a negyvennyolcas év utolsó hónapjait töltötte, egészen szilveszterig, melynek napján apja váratlanul beállított Szekszárdról egy parasztszekérrel, és még idejében hazamentette õt a móri csatavesztés hírétõl felbolydult, lázasan szedelõzködõ fõvárosból. Terézt azóta nem látta. Hazafelé a rázkódástól és az izgalmaktól kiújult a sebláza, és egészen a következõ év októberéig a betegágyat nyomta, többnyire önkívületben, melyben a hozzá nagy ritkán eljutó, hol baljóslatú, hol - ritkábban - örömteli hírek fantasztikusan kavargó, színes látomásokká alakultak, s e lázképekben - bármily tárgy volt is indítékuk - minduntalan felbukkant egy fénylõ verejtékben úszó, gyûlölettõl eltorzult szerezsánarc, mely örökre megrögzõdött az emlékezetében, holott Teréz gyöngéd vonásai már az elsõ hetekben szétfolytak, és késõbb is csak más ismerõs asszonyarcokkal megerõsítve tudta maga elé idézni... Felgyógyulása után, amint keze elbírta a tollat, írt neki, de válasz sohasem érkezett, bár még hónapokig próbálkozott újabb és újabb könyörgõ és bocsánatért esedezõ levelekkel. Arra már nem tudta rászánni magát, hogy szorongását legyõzve, felutazzék Budára, és maga kísérelje meg felkutatni az özvegyet, vagy, ki tudja, azóta talán már újra asszonyt, de az is lehet, hogy halottat, akinek pusztulásáért ez esetben egyedül csak õ volna kárhoztatható. Az ugyanis sem neki, sem a dolgok állásával egészen tisztában nem jött apjának nem jutott eszébe, hogy Terézt is magukkal vigyék a veszedelmeknek kitett fõvárosból a biztonságosabb vidékre. Igaz, Teréz maga célzást sem tett erre. Sénernek az úton egyszer csak eszébe villant a súlyos mulasztás, de akkor már nem volt mód visszafordulni... Felrezzent, s egy pillanatig azt hitte, hogy az asszony szellemkezei ragadták meg, de nem - Palóczy nyirkos tenyere nehezedett a vállára, a zsurnaliszta igyekezett õt a kosár másik oldalára vonni, hogy a kiállítás nevezetességeire hívhassa fel a figyelmét.

- Nézze, Séner úr, milyen szépen csillog alattunk a Városligeti-tó, melynek habjain büszke hadigályák rengenek, s mily komor fenséggel sötétlenek amott, a Széchenyi-szigeten, a történelmi fõcsoport épületei. Induljunk most el tekintetünkkel a fõbejárat mögötti széles hdon, majd - mintha csak ott lenn lépkednénk - forduljunk jobbra, a Széchenyi-sziget felé. Egy ódonszerû fekete korláttal s nehány paddal is ellátott hídon jutunk a szigetre. A fõbejáratul szolgáló régies kapu két torony közé van ékelve. Az alacsonyabb torony balról Segesvárról van véve, a magasabb önálló alkotás, hazai mûemlékekrõl vett motívumokból, erkélye a vajdahunyadi várról van kölcsönözve. A kapu hadi ormózata Diakovárról van véve, és a vár õrének szolgál tartózkodó helyéül, ki korhû öltözetben, alabárdot tartva kezében, mintegy maga is már élõ történelmi bevezetésül szolgál. A kis torony mellett jobbra levõ nagy palotarész a XIV. századi csúcsíves stíl szellemében alkotott emeletes épület, melyet szögletes kis loggia köt össze a vajdahunyadi úgynevezett "Ne bojsza" toronnyal, s ez utóbbihoz a Hunyadi János kormányzó által épített vajdahunyadi palota másolata simul, míg ezen épületcsoportot a palotához illesztett szentély fejezi be, mely a szepes-csütörtökhelyi kápolna emeleti részének hû utánzata...

"Rosszul van, Séner úr? - kérdezte Teréz, föléje hajolva. - Már egy órája hallom a nyögdécselését." "Fázom, nagyon fázom" - dadogta Séner, és be kellett csuknia a szemét, annyira felzaklatta az asszony ingének a szoba sötétjébõl elõsütõ fehérsége. "Pedig két dunyhát tettem magára... - suttogta Teréz. - Szegénykém, milyen nehezen gyógyul a sebe..." Hátrébb lépett az ágytól, talán hogy takaróért menjen, de Séner még hangosabban kezdett nyögdécselni, hogy maradásra bírja. Az asszony tétovázott egy keveset, aztán váratlan elhatározással bebújt melléje az ágyba, hogy a testével melengesse meg. Séner szíve majdnem szétvetette a mellkasát, de nem merte viszonozni az ölelést, nehogy gyanút keltsen az asszonyban, bár érezte, hogy nem sokáig tudja a magatehetetlen sebesült szerepét játszani, s az egyre elviselhetetlenebb feszültségtõl most már valóban kirázta a hideg, és fogai olyan szaporán és erõsen verõdtek össze, hogy az állkapcsa belesajdult. És a túl sokáig visszafojtott vágyakozás okozhatta, hogy közeledése a szándékoltnál sokkal durvábbra sikerült, s ahogy Teréz - talán csak a meglepetés önkéntelen mozdulatával - el akarta rántani magát, õ még kíméletlenebbül kezdte szorítani az asszony puha derekát, és máris a combjait próbálta szétfeszíteni, hogy közéjük hatolva visszavonhatatlanná tegye az együttlétet. "Ne, kérem, ne... - nyögte Teréz sírós hangon. - Fél éve temettem az uramat..." A mag az asszony ágyékszõrzetére fröccsent, és Séner sírva fakadt a kudarc miatt. "Nem baj, János, nem baj... - vigasztalta Teréz. - Majd máskor... nincs semmi baj..."

- Rosszul van, Séner úr? - kérdezte Palóczy.

Séner fölkapta a fejét, és megpillantotta a zsurnaliszta részvétteljes, ám ugyanakkor gyanakvó és enyhén sértõdött ábrázatát.

- Bocsásson meg, kérem! Elbóbiskoltam...

- Mire mondta, hogy nem baj?

- Semmire. Folytassa, kérem! Nagyon érdekes, amit a kiállításról mesél.

- Kérem! - biccentett Palóczy. - A vajdahunyadi palota részletezésénél tartottunk. Most menjünk tovább! Innen keletre, azaz, ahogy mutatom, arra van a történeti kiállítás legterjedelmesebb és legpompásabb része, a reneszánsz épületcsoport. Ez az épületcsoport a Fisher von Erlach híres német építész stíljében épült, melynek Mária Terézia korbeli maradványai nálunk is elõfordulnak. A tervezõ mûépítész azonban ezt a stílt is szabadon dolgozta át, és gazdag díszítményekkel ruházta föl. Ez az épület fõlépcsõzete arányaiban és kiképzésében impozáns, és Alpár Ignácnak, hazai építõmûvészeink ezen egyik legjelesebb és legzseniálisabb erejének, ki Berlinben nyerte kiképeztetését, határozottan dicsõségére válik.

A történelmi fõcsoporthoz tartozik még a történelmi fõcsoport udvarán, a reneszánsz épülettel szemben létesített vadászkastély, mely a vadászat történelmét tárja elénk érdekes gyûjteményekben. Ugyanez épületben a régi pásztorélet kezdetét s maradványait csoportosítja egy ügyes kéz, a tóban pedig kunyhószerû, csinos, kerek, ósdi épületkében a halászat történetére vonatkozó relikviáinkat láthatjuk együtt. Nem fáradt még, Séner úr?

- Ó, nem, nem - mondta kedvetlen sietséggel Séner, és elfordulván becsukta a szemét: Teréz rántotta föl az ajtót másnap reggel, épp abban a pillanatban, amikor õ félálmában utánanyúlt, és felijedt, mert nem találta maga mellett. "János! - sikoltotta az asszony. - Az utcán azt beszélik, hogy holnap bevonulnak az osztrákok... Mi lesz magával, ha itt találják?" - Folytassa csak, hallgatom.

- Mindezen monumentális épületek berendezése és belsõ díszítése történeti és mûvészeti tekintetben egyaránt becses. Nem kevesebb, mint harminckilenc helyiség van az épületekben, s mindenik gyönyörûen van dekorálva történelmünk kiváló alakjaival, címerekkel, allegorikus képekkel s a magyar dekoratív festészet történeti nevezetességû mintáival. A reneszánsz épület földszintjén, hol a hadtörténelmi kiállítást látni, három óriási terem van. A középsõ a török hódoltság s a másik kettõ a XVI. és XVII. századból való képekkel. A mellékhelyiségek közt, ahová az egyházi tárgyak jöttek, meglepõ a Bakócz-kápolna vörös márványfalaival, mely hû utánzata az esztergomi bazilika hasonnevû híres kápolnájának.

Az emeleten, hová monumentális hatású, impozáns lépcsõ vezet, melynek csak egy hiánya van: az, hogy csupasz, semmi falfestmény által nem élénkített oldalfalaival, melyeken csak egyes történetileg fontos zászlók láthatók, kissé rideg, az egyik terem a pozsonyi városháza dísztermét tünteti fel, egy másik a budapesti egyetemi templom s a harmadik a pozsonyi Lamberg-palota mûvészi motívumai felhasználásával készült. A termek mennyezetét freskók díszítik.

Ami végre a hídtól balra levõ román csoportot illeti, mely bár a legkisebb a három közül, de becsesség tekintetében vetélkedik a többivel, itt fõleg a világhírû jáki templom remekül sikerült utánzata, továbbá a vele kapcsolatos ízlésû kolostorfolyosó ragadtatja el a nézõket. A templomban értékes üvegfestésû ablakok. Az egyház homlokzata mellõl - mint azt majd ön is tapasztalni fogja, Séner úr - esik a legigézõbb kilátás az átellenes reneszánsz palota fölöttébb sikerült, páros oszlopokkal, számtalan barokk stílû szobrászati mûvel ékesített homlokzatára, mely - nem habozom kimondani - az egész Ezredévi Kiállítás legremekebb építészeti alkotása, amelynél sikerültebbet semmiféle eddigi kiállítás nem mutathatott föl eddigelé.

Mily sajnálatos, hogy mindez a szépség - ideértve a kiállítás többi részét is - pusztulásra van ítélve, mert nem idõtálló anyagból készült, s így bár édes hazánknak az ezred éves határokon belüli fennmaradásában a következõ századokra bizakodással lehetünk, az elsõ ezredév történetét reprezentáló épületcsoport még legföljebb húsz-huszonöt esztendeig szolgálhat tanulságul Budapest látogatóinak...

Séner elnézte a marcipán tornyocskákat, melyek a fölfelé áramló meleg levegõtõl remegni látszottak, akárcsak tükörképük a csónakok fodrozta tavon, s e bizonytalan vibrálásban látszat és valóság egybeforrt, s egyként fenyegette a megcsalt tekintetet azzal, hogy délibábként foszlik szét tüstént elõtte. "Apám, vissza kell fordulnunk!" - könyökölt fel a vastag takarók alól, az átvérzett pólyákba bugyolált alkonyati ég alatt. "Nem lehet, fiam, most már nem lehet." "Soha többé?" "Azt én nem tudhatom." Becsukta a szemét, de a szerezsán rögtön Teréz fölött kezdett lihegni, s jobb kezével már emelte a tõrt, amit a kielégülés pillanatában az asszony szívébe fog döfni. Ujjaival támasztotta fel a szemhéját, és úgy érezte, szemén át agyába árad a leereszkedõ éjszaka fagyos sötétje. "Õ persze most is hangversenyezik valahol." - E gondolat váratlansága annyira megdöbbentette, hogy rémképei szétfoszlottak tõle, és nyomban mélységesen mély álomba zuhant, melybõl csak akkor ébredt fel ismét, amikor apja hátrafordult, és akaratlan harsánysággal felkiáltott: "Nézd, azok már a szekszárdi dombok!"

- És most térjünk át a jelenkori fõcsoportra, melynek legfontosabb kiállítása - a közös hadsereg csarnoka - éppen a legközelebb esik hozzánk. Külön osztály van ebben a pavilonban a gyalogság, a lovasság, a tüzérség, utászcsapatok, szekerészek, tábori vasút, posta, távíró, az élelmezés, az egészségügyi szolgálat s a többi számára. Mindegyik osztály bemutatja a katonáit teljes felszerelésben, nehéz szolgálatokban, pihenõkor, feltünteti gyakorlatait és mindennemû harci képességét. Láthatjuk a katonákat tûzvonalban, kémszolgálaton, táborban; ütközetet vívnak, a sebesülteket ápolják, elszállítják, a lovasság rohamra készül, a tüzérség bombákat vet s a többi. Igaz, hogy csak papírmasé katonák szerepelnek, de teljes katonai felszerelésben, a használatos eszközökkel és fegyverzettel. A szabadban is van a közös hadseregnek kiállítása. Egy kis sátortábor, pihenõ, mulató, táncoló katonákkal; a tábori vasutat, amely jól látszik innen, és a telegráfot is a szabadban állították fel...

Séner ismét Budát nézte, de sem az utcát, sem a házat nem találta fáradó tekintetével. Ám észrevett mást: a budai hegyek mögül fekete felhõsáv kezdte feltolni magát, láthatólag vihar készülõdött, már egy-egy kékesfehér szikra is kilobbant belõle. De emitt a város, a fülledtség tavának mozdulatlan felszíne alatt, még nem sejtett semmit.

- Most pedig vessünk egy pillantást a kiállítási falura, mely a hadsereg kiállítása mögött helyezkedik el. A kiállítási falunak három utcája van: egy magyar, egy német és egy nemzetiségi. A magyar ember egyszerû és erõs háza mellett található a székely leleményes és furfangos háza, az oláh szürke háza, gádorszerû bejáróval, a szerb cifrára föstött falai mellett a tót szegényes viskója, rovátkolt gerendákból összerótt konyhájával, a torontáli svábnak jómódról és rend- és tisztaságszeretetrõl ékesen tanúskodó lakóháza, a szepesi németé, mely az elõbbivel minden tekintetben vetekedik, aztán az erdélyi szászé, mely egész építkezési modorában, kényelmes beosztásában s tágas helyiségeiben eme néptörzs magas fejlettségû kultúrája mellett bizonyít, melyet még a sötét tudatlanságban élõ oláhság közepette is szívósan meg tudott õrizni...

- Bocsásson meg - szakította félbe Séner -, nem kellene-e valami jelt adnunk, hogy visszavonjanak bennünket a földre? Úgy látom, vihar közeleg.

- Potomság - legyintett Palóczy, futó pillantást vetve a budai hegyek karéján eluralkodó felhõtömegre, de hangját fel kellett emelnie, mert az eddig enyhén lengedezõ szellõ hirtelen felerõsödött, és süvítve kezdte rángatni a köteleket. - Még semmit sem mondtam önnek hazánk erõteljesen fejlõdõ iparának és kulturális intézményeinek csarnokairól, melyek szemléletesen bizonyítják, hogy Magyarországnak immáron sikerült a civilizált nemzetek élvonalába emelkednie, így tehát kétségtelenül áll elõttünk az igazság: védõi voltunk elõször a nyugati mûveltségnek Kelet ellenében, most pedig - ordította Palóczy - a Kelet mûvelõivé lettünk, s így hivatást teljesítünk az emberiség fejlõdésében...

A ballon captif kosara megrándult, megkezdõdött a leeresztés mûvelete. Sajnos, a váratlan rántás túl erõsnek bizonyult a hevesen gesztikuláló és csak fél kézzel kapaszkodó Palóczy Lipót számára: a zsurnaliszta kiesett a kosárból, de csodálatos módon nem zuhant le a földre, a ballon captifot ostromló orkánszerû szél felkapta õt, és mint könnyû papírlapot a magasba röpítette. Séner riadtan kapott utána, de már késõn - Palóczy szétvetett lábakkal és karokkal, üvöltésre tátott szájjal, eltorzult vonásain a borzalom leírhatatlan kifejezésével sebesen pörgött a ballon captif gömbje körül, majd a kavargó feketeség magába szívta, és elsodorta az ámuló Séner János látókörébõl.

A léghajó nagyot rázkódva földet ért. Izmos matrózkezek ragadták meg Sénert, s kiemelvén a kosárból, rögtön ki is tuszkolták a ballon captif bódéjából. Palóczy eltûnését senki sem vette észre. Courty és Taupin kapitány - a távollevõ Godard társai - matrózaikkal tüstént nekiláttak a vihartól veszélyeztetett ballon rögzítésének - erõs kötelekkel a bódé tartóoszlopaihoz kötözték, és kosarát súlyos homokzsákokkal terhelték meg.

Séner egy közeli kapualjba akart menekülni az orkán dühe elõl, de célja elõtt néhány lépéssel egy lezuhant tetõcserép találta el a homlokát, és az ütéstõl eszméletét vesztve végigzuhant a kövezeten. Elméje utolsó villanásaként még eszébe jutott, hogy a Schrõdernétõl elhozott kották a léggömb kosarában maradtak, aztán elfeketedett elõtte a világ.

[1] [2] [3] [4] [5] [6]

Baka István home page

Kiállítások