33

III. A sóraktár, a királyi kamara és pénzverde.

II. Endre király aranybullája, az ország ősi alkotmányának 1222. évben czikkelyekbe foglalt megerősítése, nem új, hanem régi rendelkezéseket foglalt magában. Az oklevél bevezetésében Endre király maga hirdeti, hogy "országunk nemeseinek, mind másoknak is, szent István királytól alapított szabadsága, némely királyok hatalma által, - - igen sok részben rövidséget szenvedett:-- mi tehát -- az ő (t. i. nemesek) kérelmüknek mindenben eleget tenni akarván, -- megadjuk mind nekik, mind országunk egyéb embereinek, a szent királytól megadatott szabadságot" (1).

Az aranybullában foglalt rendelkezéseket tehát olyanokul kell tekintenünk, mint amelyek Szent Istvántól származtak. Ennek 22. czikke pedig ekként szól: "só az ország közepén máshol ne tartassék, hanem csak Szolnokon és Szegeden, úgy a határszéleken" (2).

Kétségtelen ennélfogva, hogy Szegedet már Szt. István király az Erdélyből szállított só egyik országos raktárául jelölte ki. A közte és Ajtony között kitört háború okát is az képezte, hogy Ajtony a királyi sószállítmányoktól Csanádon vámot szedett, illetőleg a sót, mely mindenesetre Szegedre lett volna szállítandó, lefoglalta (3). Az alkalmas vízi közlekedésnél fogva az ország belső részeiben másutt nem is lett volna a sóraktár oly czélszerű helyen, mint ép Szegeden.

1) Toldy Ferenez: A magyar birodalom alaptörvényei. Pest, 1866. II. kiad. 23. lap.

2) Az országos törvénytár közkézen forgó példányaiban sóraktári helyekül, kétségen kívül hibás szöveg alapján, Szolnok és Szeged helyett, Szabolcs és Regécz szerepelnek. - Az aranybulla eredeti példányait átírták és megerősítették: I. Lajos 1351-ben, Mária 1384-ben, Zsigmond 1397-ben. Átírta továbbá a kalocsai nemzeti zsinat 1318-ban, a pozsonyi káptalan 1397-ben és még később mások is. Mindezen kiadványokban sóraktári egyik helyül Scegved, Zegeth, Zeeged, Zeged említtetik. (Lásd: Knauz N.: II. Endre szabadságlevelei. Pest, 1869. 9-24. l.) A kalocsai 1318. évi nemzeti zsinat átiratának hasonmását a következőkben mutatjuk be:

Sales in medio regni non teneantur nisi tantum in Zoloch et in Scegved

et in confiniis.

(Lásd: . Knauz N.: Aranybulla. Magyar történelmi tár. Pest, 1861. X. k. 205. s köv. lap.

3) Pauler Gy.: A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt. Budap., 1893. I. k. 57. l. - Horváth M.: Magyarország történelme. Pest, 1871. 215. lap.

---

34

A honfoglalás alkalmával alapított Szeged a honszervezés befejezése után megkezdett sószállítások következtében tehát legott fejlődésnek indult. Innen fuvarozták a sót az ország különféle részeibe s mint II. Béla királynak a dömösi apátság alapítására vonatkozó 1138. évi okleveléből fentebb láttuk, a dömösi prépostságnak sártói jobbágyai közül többen kizárólag a szegedi sóraktárból kijáró só fuvarozásával foglalkoztak.

A szegedi sóraktár, mely a város közgazdasági fontosságát mindenkorra megállapította, az országnak és a királyi kincstárnak egyik fő fizetőhelye volt. Innen nyerték az egyházak és az országos intézmények évi ellátásukat, természetesen kezdetben csak sóban (sallarium) (1). Így III. Béla király 1183-ban, a nyitrai egyház részére adott adomány-levelében, a szegedi sótárból rendel bizonyos mennyiségű sót (2). II. Endre király 1217-ben a zágrábi püspök részére a szegedi sótárból évenként 50 márka értékű kősót rendel kiadatni (3). Ugyanő 1233-ban Jakab praenestei püspöknek esküvel fogadta, hogy az egyházak részére járandó sót általában 8 márkán váltja be, ellenben a jeruzsálemi ispotályosoknak, úgy a kalocsai és bácsi templomoknak a szegedi sótárból kijáró sónak beváltásáért hajónként 10 márkát fog fizetni. A só-illetmények különben részint hordókban vagy tartályokban kezelt morzsasóból (timinus), részint pedig kősóból (zuanos) állottak (4). IV. Béla király 1237. évben a bélafői cisterciták részére a szegedi sótárból évenként öt hordó sónak kiadását rendelte el (5).

A tatárjárást követő korszakból a szegedi sótárból való utalványozásoknak már mind gyakoribb nyomára akadunk. A szegedi kamara ügyköre mindinkább fejlett, a korona délmagyarországi összes haszonvételeit kezelve, a fizetéseket már nemcsak sóban, hanem folyó pénzzel is eszközölte. A szegedi kamara lassanként igen forgalmas hivatal lett, hol egyúttal a régibb veretű ezüst pénzeknek új veretűekkel való becserélése (lucrum camerae) szakadatlanul tartott (6). A becserélést a "cambsor regius" eszközölte, akiről Zsigmond kir. 1405. évi törvénye külön is emlékezik. A nagy tömegekben beözönlő régi ezüst pénzek átverésére Szegeden utóbb pénzverő-műhely is állíttatott.

A szegedi pénzverdét az 1332. évi pápai tizedlajstromok többször emlegetik, s ezekből nyilvánvaló, hogy a szegedi pénzverde az ország

1) Engel: Geschichte des ungrischen Reichs. Wien, 1813. I. k. 330. s köv. l.

2) Árpádkori új okmánytár. XI. k. 48. l.

3) U. o. XI. k. 149. l.

4) Fejér: Cod. Dipl. III. k. 2. r. 319-321. l.

5) Magy. orsz. levélt. Diplt. 216. sz. Közölve Fejér: Cod. Dipl. IV. k. l. r. 69-71. l.

6) Thallóczy Lajos: A kamara haszna, története, kapcsolatban a magyar adó- és pénzügy fejlődésével. Budapest, 1879.

---

35

más részében dívó pénzektől eltérő nagyságú és súlyú pénzeket vert. Tehát létezett egy különleges szegedi pénzláb (1).

A szegedi kamara pénzveréseit különben még az Árpádházi királyok idejére kell visszavezetnünk, mert II. Endre királynak 1221-ben kelt azon rendelete, hogy a Csanád megyében vert pénz tizedrésze az esztergomi érseket illeti (2), a szegedi pénzverdére vonatkozik, miután Csanád megyében hogy pénzverő hely lett volna, eddig ismeretlen.

A szegedi kamarának további sorsáról, az általa teljesített különféle fizetésekről, a következő adalékokból eléggé tájékozódhatunk.

Mátyás király 1464. évi ápr. 12-én utasította a szegedi sókamarásokat (camerarys salium prefate camere nostre Zegediensis), hogy édes atyjának, Hunyady János erdélyi vajda és beszterczei grófnak, továbbá testvére Hunyady László beszterczei grófnak, valamint édes anyja, Erzsébet asszonynak lelki üdvéért Baranya megyében, a Duna mellett levő szent Pál kolostorban mondandó szent misékért, a nevezett kolostor szerzeteseinek, évenként 150 arany forintot fizessenek ki (3).

Ugyancsak Mátyás király ugyanaz év és hó 25-én utasította a szegedi kamarát (camera nostra Zegediense), hogy remete szt. Pál szerzeteseinek, a szt. Lászlóról czímzett Silis-i kolostora részére örök időkön át kősóban fizetendő 100 arany forintot ("sales ad valorem centum florenorum aurei in dicta camera nostra Zegediensi") évenként kiszolgáltasson (4).

II. Ulászló király 1490. évi július 31-én a szolnoki vagy szegedi sótárból Corvin János részére 10 hordónyi sót rendelt kiadatni (5).

A szegedi kamara rendszerint egy zászlós úr vezetésére vala bízva. Így 1427-ben Várdai Miklós volt a szegedi kamarás, egyúttal Csongrád vármegye főispánja is. Két év alatt Vizaknáról 4016 drb kősót és 19 hordó morzsasót, - Aranyosról is 4017 drb kősót és 58 hordó morzsasót vett át, s ezekről, valamint a kamara egyéb jövedelmeiről, nevezetesen a szegedi polgárok befizetéseiről hűségesen elszámolván, Zsigmond király őt 1429. évi júl. 19-én erről nyugtatta (6).

1435-ben a szegedi sókamara grófja (comiti camerarum salium nostrarum Zegediensium) Thallóczy Matko, slavoniai bán volt, kit Zsigmond király decz. 9-én utasított, hogy báthmonostori Töttös László

1) Monumenta Vaticana. Budapest, 1887. I. sor. I. köt. 174. lap. "Item IIII. marcas, cum pondere parve monete Chogediensis minus VII. ponderibus. - - Item II. marcas cum fertone, in pondere monete Chegediensis."

2) Fejér: Cod. Dipl. III. k. I. r. 347. l.

3) M. orsz. levéltár Diplt. 15,951. sz.

4) U. o. 15,970. sz.

5) Kovachich: Supplementa ad vestigia comitiorum. Buda, 1878. II. k. 274. l.

6) A gróf Zichy család okmánytára. Budap., 1895. VIII. 387. lap.

---

36

menyegzői költségeire a szegedi sótárból 500 arany forint árú sót szolgáltasson ki (1). Még 1440-ben is ő volt a szegedi kamara grófja, mint azt a Dóczi Mihály részére történt utalványozás bizonyítja (2).

1451-ben Földeáki Ambrus volt a szegedi kamarás, kinek Hunyadi János csongrádi birtokát 1000 arany forintért elzálogosította, hogy hadjáratai költségeit fedezhesse (3).

1511-ben a kamara vezetője Sárszegi István szegedi gróf volt, kinek a városban kúriája, a szomszédos Szőregh, Deszk és Gyála helységekben pedig kiterjedt birtokai voltak. A mondott évben szegedi házát Fogolwayder Lénárd és Lwkaw Melchior krakói kereskedőknek 1500 frton elzálogosította (4).

A szegedi pénzverdéről, s illetőleg a pénzbeváltó hivatalról különben az 1525. é. hatvani gyűlésen hozott törvények 128. czikke is megemlékezik, amennyiben az ott felsorolt budai, pesti, kassai, pozsonyi és székesfehérvári hivatalok között külön megemlítve találjuk a "Zeged"-it is (5).

Ezekből láthatjuk, hogy a szegedi kamara a mohácsi vészig, illetőleg a török hódoltságig fennállott (6). Emlékezete azonban tovább is fennmaradt, mert 1558-ban s 1628-ban is, mint látni fogjuk, a szegedi kamara gondviselőjeül Petényi Bálint és Erős Bálint neveztettek ki.

Egyébként hogy a sószállítások és a szegedi kamara közgazdasági tekintetben mily hatással voltak Szeged fejlődésére, forgalmi és polgárosodási viszonyaira, megítélhetjük abból is, hogy az 1522. évi egyházi tizedlajstrom szerint, a város egyik útczája, melyben 30 ház állt, "sóhordó" nevet viselt (7).

1) A gróf Zichy-család okmánytára. Budap., 1895. VIII. 565. l.

2) Gr. Teleki Józs.: A Hunyadiak kora Magyarországon. X. k. 87. l.

3) A gróf Károlyi-család oklevéltára. Budap., 1883. II. k. 291. l.

4) Magyar történelmi tár. Pest, 1863. XII. k. 142. l.

5) Horvát István: Verbőtzi István emlékezete. Pest, 1819. II. k. 234. l.

6) A Tordáról és Vízaknáról Szegedre szállított só állami kezeléséről, értékesítéséről felettébb érdekes az 1552. évi jelentés, melyben a szegedi raktárról és a Szegedre való szállítás költségeiről gyakori megemlékezés van. E fontos közlemény megjelent Engel közlésében "Fortsetzung der allgemeinen Welthistorie" czímű vállalat Halle, 1798. évi 49. köt. 2. r. 23-40. l.

7) Oklevéltár LXI. sz. a.