1. kötet - A hospitesek

Vágó Pál

IV. A hospitesek, a város első kiváltságai és az Árpádházi királyok Szegeden.

Az előző két fejezetben okszerű következtetések útján kimutattuk, hogy Szeged még a honszerzés és az első szervezés alkalmából alapíttatott, s hogy első lakói, megszállói magyarok voltak.

A letelepülés azonban egyelőre állandó jellegű nem lehetett, nem a magyar faj kalandvágyainál és nomád állapotainál fogva. A harczra, barangolás- és zsákmányolásra kész elemek időszakonként felkerekedtek s a nemzetemésztő nagy vállalatokban részt vettek. Az öregek, ifjak és a nők ezalatt itthon halászattal, állattenyésztéssel foglalkozva, a föld különféle terményeiből éltek. Lassankint a földmívelést is megszokták. Télen a szigeteken felállított hajlékaikban laktak, hol védve is valának s hol az ártéri erdők, nádasok és tőzeg-telepek (1) kész fűtőanyagot szolgáltattak. Tavaszszal sem hagyták el otthonukat, mert az áradó vizekben a halak megsokasodtak s a halászat könnyű szerrel is hálás foglalkozást képezett. De amint a pusztákon a buja-fű kisarjadzott, a szigetlakók jószágaikkal felkerekedtek s a környékbeli pusztákon bolyongtak. Ha a legelő egyik helyen elfogyott, sátraikat felszedve tovább mentek (2).

Ilyen volt Szeged alapítóinak életmódja. A szigeteken keletkezett halásztanyák lakosságának egy része a pusztán bolyongott, melynek nem volt határa s melyet már ekkor elfoglalva, a szegediek mindenkor magukéinak tartottak.

Ez életmód majdnem két századon át változatlan maradt (3). Még II. Géza király idejében is, midőn a III. Konrád császár által 1147-ben, hazánkon keresztül vezetett keresztes hadak egyik kísérője, Ottó freisingeni püspök nálunk megfordult, tapasztalatakép azt jegyzé fel, hogy őseink igen kedvelték a szabad tanyázást, mert még a városok lakossága is, nyáron és őszön át, jobbára csak sátorok alatt lakott (4).

A pusztákon való tanyázások következtében keletkeztek már az Árpádházi királyok idejében a Szeged körüli szállások, azon kisebb faluszerű telepek, melyek közül 10-nek volt egy-egy temploma. A többi közt felsőtanyán (Csengelyén) két, alsótanyán pedig három pusztai templom emlékezete és nyoma maradt fenn, nevezetesen a kereseti, ötömösi és csorvai pusztákon (5). Az ásatások felderítették (6), hogy e

1) Oklevéltár XVII. sz. a.

2) Ibn Daszta arab történetíró. Lásd: Századok, 1871. év 466. l.

3) Horváth M.: Az ipar és kereskedés története Magyarországban. Buda, 1842. 222. l.

4) Pertz: Monumenta Germaniae. Hannover, 1868. XX. 369. l.

5) Arch. Értes. 1891. 173. lap.

6) U. a. 1892. é. 235. és 1895. év 361. l.

templomoknak egészen azonos építési jellege és módszere volt. A csorvai templom alapjainál talált IV. István-féle rézérem, még inkább pedig a páratlan becsű román-stylű füstölő (thuribulum) (1), valamint az építkezések jellege azt igazolják, hogy e templomok az Árpádházból való királyok időszakában keletkeztek, s talán ép az ilyen templomok állítására vonatkozhatott Szt. István királynak 1035. évi 34. fejezetében foglalt törvénye.

Füstölő a csorvai pusztáról.

Szeged alapítói bár a letelepedés daczára egy ideig a nomádsággal sem szakítottak, mindazonáltal a sófuvarozások megkezdésével a lakosság egy részének oly állandó és biztos kereseti forrása támadt, hogy már egyedül ez bizonyos vagyonosodást és jólétet szült, s egyúttal a polgárosodás felé vezetett. A halásztanyákat rendszeresb alkotások, állandó jellegű építmények váltották fel, s mint látni fogjuk, Szeged már a tatárjárás előtt a szabad királyi városok sorába emeltetett, lakói szabad polgári jogokkal éltek. Az erre vonatkozó oklevelek a tatárok szörnyű dúlásai alkalmából megsemmisültek ugyan, de a dolog kétségtelen a következő körülményeknél fogva.

IV. Béla király 1247. évben kelt adománylevele szerint (mely csak Mátyás királynak 1465. évi eredeti átiratában maradt fenn), a csongrádi várhoz tartozott Tápé nevű néptelen földet, úgyszintén a tatárok által legyilkolt Csupor-nemzetség birtokát képezte Vártó nevű halastavat a szegedi hospiteseknek adományozta (2). Az oklevélben említett "hospites de Zegedino" alatt általában "vendégeket", "jövevényeket" értettek, kiket talán Béla király az elnéptelenedett Szegedre a külföldről édesgetett volna be. Ez esetben Szeged ős népét, magyar lakosságát, jövevény szlávok vagy németek váltották volna fel. Ily föltevésnél fogva s a fentebbi téves értelmezés alapján, Szeged népét és polgárisodását sokan idegen eredetűnek tartják (3).

1) U. a. 1895. é. 361. l.

2) Oklevéltár I. sz.

3) Hunfalvy Pál: Magyarország ethnographiája. Budapest, 1876. 436. lap.

De az a magyarázat, hogy a régi oklevelekben előforduló "hospites" kifejezés általában idegent, vendéget, jövevényt jelentene, merőben téves. Számos esetben a hospitesek magyar nemzetiségűek voltak (1), kik e szerint a jövevény, vendég vagy idegen fogalom alá nem eshetnek.

A hospes szót diplomatikai s illetőleg közjogi alapon vizsgálva, azon tapasztalatra jutunk, hogy a hospesek a civisekkel együtt a várnépeknek egyik osztályát képezték, s ebből fejlődött ki lassankint a szabad királyi városok rendje, a polgárság.

Szegednek nemcsak IV. Béla király idejében voltak hospesei, mert a későbbi oklevelekben is mindig együtt említtetnek a polgárok (cives), hospesek és a többi lakosok. Zsigmond király s Hunyadi Mátyás okleveleiben e kifejezések mindig együttesen szerepelnek (2), - sőt Szeged város 1474. évi márcz. 12-én kelt egyik kiadványában is a következőket olvassuk: "Nos - iudex et iurati ceterique cives ac universi hospites." Szó sem lehet arról, hogy a minduntalan szereplő hospesek újabban települt vendégek s jövevények lettek volna. A régi jövevények utódai pedig századok mulva csak nem tekintettek még mindig vendégeknek s idegeneknek.

A hospesek rendisége, habár valamely különleges jogokkal fölruházott osztályt nem képezett is, még a mult század végén s a jelen század elején is fennállt, mint azt a polgárok felvételéről készült lajstromokból tapasztaljuk. Ezekben a polgárság kötelékébe felvett azon egyének, kiknek valamely iparszerű foglalkozásuk nem volt, mind hospeseknek vannak minősítve. S meglepő még az is, hogy a bevándorolt idegenek közül senki sincs ilykép minősítve, hanem a hospesek osztályát még ekkor is a benszülött, a régi magyar lakosság képezte.

A hospesek osztálya még Szt. István alkotmánya alapján keletkezett, midőn a honvédelem a régi törzs- és nemzetségfői szervezet helyett a várispánsági intézményre lett fektetve. A várak részére ekkor terjedelmes államjavak jelöltettek ki, mely javak haszonélvezői a várak fentartására s a várszolgálatok teljesítésére valának kötelezve. A várjavak haszonélvezői, a várnépek vagy várjobbágyok, szabadságokkal felruházott egyének voltak, kik nem a vármegye ispánjának, hanem a katonai terület főnökének, a várispánnak (comes castri) joghatósága alá tartoztak. Közel állottak a nemesek rendjéhez, nem tartoztak másnak adózni vagy szolgálni, mint egyedül a királynak, illetőleg azon várispánságnak, amelynek kötelékébe tartoztak. Így némelyek bizonyos iparszerű szolgálatok által (cives), mások a várőrizet és katonai szolgálatokkal, ismét mások, nevezetesen a hospesek,

1) Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt. Budapest, I. k. 442. l.

2) Oklevéltár XLIX. sz. a.

bizonyos terménybeli illetőségeknek beszolgálása által egyenlítették ki várjobbágyi kötelezettségüket, melyen túl még a királynak bizonyos évi illetékkel (liberorum denarii) adóztak (1).

A szegedi hospesek tehát koránt sem vendégek vagy jövevények voltak, hanem oly szabad gazdák, kik a várföldeket használták. IV. Béla király azért adta tehát az elpusztult csongrádi királyi várhoz tartozott Vártó nevű halastavat a szegedi hospeseknek, mert ezek várnépek voltak, bizonyos várszolgálatokat teljesítettek. A birtok természete és a vele járó kötelezettség tehát továbbra is fennmaradt s mint később látni fogjuk, a szegedi hospesek, mint egykori várnépek, még a XVII. században is beszolgálták a kincstárnak szokott hal-adójukat.

A hospitesek rendjét még Szt. István szervezte. Tehát az 1247. évben feltünő szegedi hospesek léte, eredete Szent István idejére vezetendő vissza. Sőt az a körülmény, hogy Szeged lakossága Szt. István idejében a várnépek rendjébe osztatott be, egyúttal újabb érv annak bizonyítására, hogy Szeged alapítói nem idegenek, hanem magyarok voltak; mert a várvédelem és várszolgálat fontos kérdése megbízhatatlan idegenekre semmi esetre sem bízatott. Példakép utalhatunk e tekintetben az idegen ajkú Nagyszombatra, melyről bizton tudjuk, hogy ott a várszolgák s illetőleg hospesek, a külvárosban lakó magyarok voltak (2).

Különben feltünő jelenség az is, miről alább még tüzetesen szólunk, hogy Szeged a XV. század közepéig két külön községkép, Felső- és Alsó-Szeged szerepel, külön autonom jogokkal, vásárokkal, bírákkal. Ezt csak abból fejthetjük meg, hogy még az alapítás és a várispánsági intézmény virágzása idejében (XII. század), a szigetségeken lakó szegediek a várszolgálatokat a sziget-csoportok szerint felváltva teljesítették. A felső- és alsóvárosiak talán külön századokba lehettek osztva s más-más parancsnok vezénylete alá rendelve. Ezen katonai felosztásból és igazgatásból fejlődött ki lassankint a két polgári község.

IV. Béla király 1247. évi oklevelében, midőn a szegedi hospitesekről emlékezik meg, arról is tájékoztat bennünket, hogy a városnak nemcsak szabad gazdái, hanem egyúttal civisei, polgárai is voltak; mert e két rendiség mindenütt együttesen jelentkezik (3). Ebből folyólag

1) Hajnik Imre: Magyarország az Árpád királyoktól az ősiség megalapításáig. Pest, 1867. 38-47. l. - Hajnik: Magyar alkotmány és jogtörténelem. Pest, 1872. 124-141. lap. - Pesty Frigyes: Magyarországi várispánságok. Budapest, 1882. 5-8., 13-27. és 69-84. l. - Bárczay Oszkár: A hadügy fejlődésének története. Budapest, 1895. 430. l. - Hetényi János: Honi városaink befolyásáról. 79. l. - Horváth M.: Magyarország történelme. Pest, 1871. I. k. 207-208. l.

2) Árpádkori új okmánytár VIII. k. 305. és XI. k. 455. lap.

3) Szalay József: Városaink a XIII. században. Budapest, 1878. 52. l. - Az, hogy a hospes vagy civis volt-e előkelőbb rend, meg nem állapítható. A gyakorlat felettébb eltérő példákat mutat.

kétségtelen az is, hogy a város már ekkor "civitast" képezett, nem a vármegye, hanem közvetlen a király joghatósága alá tartozott s hogy a lakosok szabadságokkal voltak felruházva, amire különben a későbbi kiváltságlevelekben szakadatlanul hivatkozás történik.

Mindezeket egybefoglalva kétségtelen, hogy a Szt. István korára visszavezethető főesperességi és sóraktári intézményeknél fogva, a szegedi szabad gazdák és polgárok, ugyancsak Szt. Istvántól oly kiváltságokat s jogokat nyertek, minőknek Buda és Székesfehérvár polgárai örvendettek.

A városok és a városi rend keletkezése mindenütt a várjobbágyság intézményére, a Szt. István király által szervezett hospesek és civesek intézményére vezetendő vissza (1). Szeged is a szent királytól nyerte első kiváltságait, melyeket Béla és Endre királyok, kiknek kiváltságlevelei szintén elenyésztek (2), gyarapítottak. Szeged tehát már az Árpád-házi királyok idejében a polgárisodás egy bizonyos fokát elérte s méltán azon előkelőbb városok sorába tartozott, melyeknek mintaképe Buda és Esztergom vala s amelyeknek száma minden esetre nagyobb volt, mint azt eddig véltük.

Szeged azonban fejlődése első korszakában, polgárisodása kezdetén katasztrófát szenvedett. A tatárok 1241-ben, ugyanakkor, midőn Csanádot, Nagylakot és Egrest feldúlták (3), egyúttal Szegedet is kirabolták, felgyújtották s el nem menekült lakosságát leölték vagy rabúl elhajtották (4). Ekkor gyilkolták le a szomszéd Tápé földesurait, a Csupornemzetség tagjait. Batuszi Akdur khán és Kajkán hordái Szegeden egyesültek s innen szólították fel a királyt, hogy hódoljon meg nekik és a mongolok hitére térjen (5).

A pusztulás után öt év mulva IV. Béla király keltette új életre Szegedet, ki méltán a város második alapítójának tekinthető.

Az Árpádházi királyok korából Szeged multját illetőleg ezeknél

1) Szalay Józs.: Városaink a XIII. században. Budapest, 1878. 14. és 17. l.

2) Oklevéltár XXXVIII. XLI. LIV. sz. a.

3) Rogerius mester siralmas éneke. Kiadta Szabó Kár. Pest, 1861. 38-40. l.

4) Igen valószínű, bár adatszerűleg kimutatni nem lehet, hogy Szeged népe már Szt. László király uralkodása alatt, 1091. évben, ugyanily sorsban részesült. A kunok, kik az országba beütöttek, Szolnoktól fogva a Tisza mellett vonultak dél felé s mindenütt pusztítva, rabolva, gyilkolva, Becse környékén keltek át a Tiszán, hogy haza térhessenek. (Lásd: Pauler: A magy. nemzet története. Budapest, 1893. I. k. 206.)

5) A hazai krónikákból ismeretlen ezen adatok, Mahmud Terdsüman "Tarikhi Üngürüsz" czímű, közvetlenül a mohácsi vész után, régi magyar és latin kútfők alapján készült munkájában közöltetnek. Lásd: Magyar akad. Értesítő, Philos. törvény és történettudományi oszt. Pest, 1861. II. k. 307. l.

többet nem is tudunk, csak még azt, hogy királyaink a hadjáratok, az ország kormányzása és a legfőbb birói hatalom gyakorlása czéljából tett utazásaik alkalmával Szegeden gyakran megfordultak. Valószínű, hogy az első szent királyt, az Ajtony ellen intézett hadjárat alkalmával a város falai közt üdvözölte. Aba Sámuel és Péter királyok is a csanádi gyűlések (1043. és 1045.) alkalmával, valamint utódaik is az ország déli részének védelme iránt folytatott hadjárataik alatt Szegedet, mint közlekedési csomópontot útjukba ejtették s meglátogatták.

Adatszerűleg azonban csak IV. Béla királyról tudjuk, hogy 1239. évi okt. 27-én Szegeden időzött (1). A kunok elé indult ekkor, hogy őket az országba befogadja s a Duna-Tiszaköz pusztáin, Szeged körül letelepítse. IV. László négy ízben, s néha huzamosan is időzött Szegeden. 1277. évi július 21-én (2), 1280. okt. 18-án (3), 1282. szept. 5-én (4) s végül 1284. évi augusztus utolsó napjaitól fogva (5) szeptember 15-ig volt a város vendége. Az 1280. évi okt. 18-iki szegedi keletű levélben a király azt írja, hogy akkor itt az ország zászlós urai is, a várispánságok ügyében tartott tanácskozmányokon egybegyűlve voltak. Szeged ekkor fényes napokat élt; az udvar, a főurak és ezek kísérete Szeged anyagi és szellemi fejlődésére mindenesetre kedvező kihatással voltak. E hatás a király további szegedi időzései által még inkább fokozódott.

IV. László királynak gyakori szegedi időzése különben abban leli magyarázatát, hogy az általa igen kedvelt kunokkal itt és a város körül elterülő pusztákon töltötte vidám napjait. Az 1282. évi szept. 5-én kiadott oklevelének kelethelye is akként van megjelölve, hogy "Szeged mellett" (prope Zegedinum.) A király tehát a Szeged körül keletkezett kun szállásokon időzött. S talán már ekkor megkezdődött a kunoknak Szegedre való özönlése és betelepülése, melyről alább tüzetesen szólunk.

1) Fejér: Cod. Dipl. IV. k. I. r. 158. l. - Ráth K.: A magyar királyok hadjáratai, utazásai. Pest, 1861. 21. lap.

2) Új magyar Muzeum. 1852. évf. 825. l.

3) Hazai Oklevéltár. Budap., 1879. 93. lap.

4) Hazai Okmánytár VI. köt. 357. l. Az oklevél évszáma bizonytalan. A szept. 15-iki, másik szegedi keltezésből következtetjük, hogy a szt. Bertalan apostol ünnepét követő szerdai szegedi időzése is az 1284. évre osztható be. (Lásd: Ráth K. i. m. 1866. é. kiad. 28-29. lap.)

5) Fejér: Cod. Dipl. V. k. 3. r. 244. lap.

előző | tartalom | következő