1. kötet - A város alapítása

Vágó Pál

jellegüket elannyira megtartották, hogy még a 889. évben is szó van az "avarok pusztaságairól" (1).

A honfoglaló magyarok, midőn nem is egy századdal utóbb a Duna-Tiszaköz síkjait és Szeged vidékét is hatalmukba vették, itt az avarokban rokon-elemekre akadtak, kik hozzájuk csatlakozva, a honszerzés nagy munkáját végrehajtani jelentékenyül segítettek, s kik ekkor a magyarok közé keveredve, azokba teljesen beolvadtak (2). Mert csak ily módon sikerülhetett az, hogy az a maroknyi nép, melyet Árpád vezérelt, az annyi különféle népektől lakott földet elfoglalhatta s a rokon-elemekkel egyesülve, itt hazát és nemzetet alapíthatott.

II. A város alapítása.

A régi magyar krónikákban (Anonymus, Rogerius, Kézai stb.) Szeged nevét hiába kutatjuk. Sem a honfoglalás eseményeinek előadása során, sem a későbbi hazai mozgalmakkal kapcsolatban, de még a tatárok dúlásairól szóló részletes előadásokban sincs Szeged neve felemlítve. E meddőségnek oka nem az, mintha Szeged a X-XII. századokban nem létezett volna. Szegedről a régi krónikások csupán azért nem emlékeznek, mert itt oly kiváló esemény, mely feljegyzéseikre méltó leendett, az említett századokban elő nem fordult.

Az oklevelekre vagyunk ennélfogva utalva, melyeknek bizonyító ereje különben is nyomatékosabb a krónikáknak többnyire csak hagyományokon alapuló előadásainál.

De ezekkel is majdnem ugyanilyformán vagyunk. A X. és XI. században igen sok jogügylet, adomány vagy kiváltság nem foglaltatott oklevélbe, hanem a fejedelmek kegyosztásai és rendelkezései a legtöbb esetben szóbeli kijelentéseken alapultak. Ezeket csak utóbb, sokszor századok mulva, a vitássá vált jogok megerősítése alkalmával foglalták írásba, mely alkalommal néha röviden megérintve találjuk azt, hogy a megerősített kiváltság ősi eredetű (3).

Legrégibb ismert oklevelünk a pannonhalmi apátság alapító levele, mely Szent Istvántól származik (4). A tatárjárás előtt való időszakból mindössze csak 250 drb körül fennmaradt oklevelet ismerünk. A többi,

1) Szilágyi i. m. I. k. 89. l. - Szalay-Baróthi: A magyar nemzet története. Budapest, 1895. I. köt. 67. lap.

2) Szilágyi S. i. m. I. k. 90-91. lap.

3) Fejérpataky L.: A királyi kanezellária az Árpádok korában. Budapest, 1885.

4) U. a. A pannonbaimi apátság alapító oklevele. Budapest, 1878. Szeged v. tört. I.

kétségen kívül több ezerre rugó s mindenesetre kiváló fontosságú, nemcsak jogi, de egyúttal történelmi érdekénél fogva is rendkívüli becsű oklevél, a sok háború és más csapás következtében elenyészett, megsemmisült. Elveszett a többi között a kalocsai érsekség, illetőleg a bácsi püspökség alapító-levele is, mely talán a legtöbb kiindulási támaszpontot és adalékot nyújthat vala Szeged korának, a város alapítása körülményeinek meghatározására.

A tatárjárást megelőző időszakból (1242.) mégis öt oklevélben fordul elő Szeged neve. A legrégibb ezek közül a dömösi prépostság alapítására vonatkozó 1138. évi adománylevél, ahol a prépostság győi jobbágyai között egy "Szegedi" nevezetű (Cegedi) is felemlítve van (1). E személynév kétségtelenül a helynévre, Szeged fennállására és virágzására enged következtetni. A XII. század elején Szeged már annyira népes és felgyarapodott hely vala, hogy a környékbeli kisebb telepeket saját népének feleslege által gyarapíthatta, akik szegedi származásuknál fogva "Szegedi" nevet nyertek.

Ezentúl Szeged neve III. Béla királynak 1183., II. Endre királynak 1217. évi adománylevelében, az 1222. évben kiadott arany bullájában s egyik 1233-ik évi kiadványában, továbbá IV. Béla királynak 1237. és 1239. évben kiadott okleveleiben is előfordul. Ezek, az utóbbi kettő kivételével, arról szólnak, hogy az időben Szegeden volt az egyik országos sóraktár, honnan az egyházak és más intézmények ellátásukat nyerték.

De fennmaradt még mindezeken túl III. Incze pápának 1199. évben kelt bullája is, mely arról szól, hogy a kalocsai prépost és a szegedi főesperes (archidiaconus Seghediensis) panaszt tettek Sándor pápa egyik lajstromának hallatlan és vakmerő meghamisítása miatt, miért is Incze pápa a győri püspököt és a bakonybéli apátot ez ügyben szigorú vizsgálat tartásával bízta meg (2).

Mindezekből azt látjuk, hogy az oklevelekben Szeged neve a XII. század elején és végén tűnik fel, vagyis a honfoglalás után mintegy harmadfélszázad mulva; - de a XIII. század elejétől fogva már gyakrabban szerepel. De látjuk és határozottan megállapíthatjuk azt is, hogy Szeged nem a XII. században keletkezhetett, nem hirtelen támadt, hanem lassankint fejlődve, a XII. században már mint hatalmas emporialis hely, az állami és egyházi szervezetnek mint egyik nevezetes központja tűnik fel.

E központiságra pedig már a honfoglalás alkalmával felismert

1) Knauz Nándor: Monumenta ecclesiae Strigoniensis. Esztergom, 1874. I. k. 90. l.

2) Fejér Georgius: Codex Diplomaticus Hungariae. Budae, 1829. Tom. II. 356. - Katona Steph.: Historia critica regum Hungariae. Posonii, 1781. Tom. IV. 549.

kedvező földirati fekvésénél, a vízi közlekedés alkalmas körülményeinél s ebből folyólag népességének fokozatos gyarapodásánál, majd lassankint kifejlett polgárisultabb községi viszonyainál fogva tett szert. A kedvező földirati helyzet és fontos vízi közlekedés már az ország legelső politikai és egyházi szervezése alkalmával Szegedet egy nagy vidék központjáúl minősítette. S miként az arany bullában említett szegedi országos sótár keletkezése az ország legelső és legrégibb szervezetével áll kapcsolatban, úgy az 1199. évben felbukkanó szegedi főesperesség keletkezését is a legelső egyházszervezési munkálatok idejére, a kereszténység általános felvételének korára, a XI. század legelejére kell helyeznünk.

A szegedi főesperesség, mely mint a kalocsai, illetőleg bácsi egyházmegye egyik kerülete egész a mohácsi vészig fennállt (1), egyidős és egykorú volt a bácsi püspökséggel, melyet Szt. István alapított (2). Az egyházmegye határait, a kerületek számát és székhelyeit bölcs gondoskodással az apostoli király állapította meg, ki Szeged helyrajzi fontosságát közelebbről ismerte; hisz az Ajtony ellen viselt hadjárata alkalmával seregeit Szegednél vezette át a Tiszán (3). S minthogy e hely a bácsi püspöki székhelyektől igen távolra esett, s minthogy a csanádi püspökség csak később állíttatott fel, Szeged és kiterjedt vidékének egyházi kormányzata szinte követelménynyé tette, hogy itt főesperesség szerveztessék. A főesperesek ugyanis az időben a távolabb székelő püspököknek helyettesei voltak, s minthogy bizonyos püspöki jogok gyakorlatára is feljogosítva voltak, chor-episcopusoknak (mezei püspökök) is neveztettek (4).

De ép azon körülménynél fogva, hogy Szt. István egyházszervezése alkalmával Szeged bizonyos központiságot nyert, fel kell tennünk, hogy Szeged már ekkor a vidéknek legjelentősebb helye volt. A köz ségi élet ugyan általában igen fejletlen lehetett, mert Szt. István II. törvényének (1035.) 34. fejezete értelmében egy templom építésére és plébánia alakítására 10 helység tartozott összeállni. Szeged azonban mint főesperességi székhely, már nem ily 10 számba menő helység lehetett. Igen valószínű, hogy a kereszténység általános behozatala előtt is volt már Szegednek keresztény temploma s hogy a görög papok térítése következtében a kereszténység itt már régebben meg-

1) Lásd a jelen munka III. köt. "Egyházak és hitfelekezetek" részének "A szt. Demeter egyház és plébánia" fejezete alatt.

2) Pauler Gyula: A magyar nemzet története. Budapest, 1893. I. k. 54. l. - U. a. A magyarok megtelepedéséről, Századok. Budapest, 1877. évf. 482. l.

3) Pauler Gy.: A magyar nemzet története. Budapest, 1893. I. k. 57. l.

4) Konek S.: Egyházjogtan kézikönyve. Pest, 1863. 351. - Kazali Imre: A kath. egyházjogtan kézikönyve. Vácz, 1877. I. k. 232. l.

honosodott, megerősödött (1). Hiszen Szt. István a csanádi püspökséget is ép az okból állította fel, "hogy a kereszténységet Magyarország délkeleti részében megtisztítsa," mert a legyőzött Ajtonynak a Maros és Tisza közén lakó alattvalói már régebb idő óta a görögkeleti egyháznak voltak hívei (2). Szeged legrégibb plébánia temploma ős időktől fogva szt. Demeter templomául említtetik. E védszent pedig különösen a görög-keleti egyháznak volt kedvelt s népszerű alakja. Az a körülmény tehát, hogy a kereszténység itt meg volt erősödve, templom is létezett, még nagyobb indító okul szolgált arra, hogy a főesperesség, a római hierarchicus szervezet egyik magasabb foka Szegeden állíttassék fel.

Ez okszerű és jogosult egybevető következtetések szerint Szeged már a kereszténység általános behozatala alkalmával, a X. század végén, mint az egyházi szervezetnek egyik fő- és központi helye, mindenesetre jelentősebb községi szervezetnek örvendett s már ekkor népesebb helynek kelle vala lenni. A város alapítását tehát erre való tekintettel a honszerzéssel egyidősnek kell tartanunk s Szeged keletkezését, megszállását az időre kell helyeznünk, amidőn a nemzeti hagyomány szerint Árpád vezér Alpár homokján Zalán hadait megsemmisítette, a Körtvélytó és Gyümölcsény erdő mellett elterülő síkon, (hol ugyancsak a nemzeti hagyomány szerint, valamikor a világ rengető hun királynak, Attilának udvara volt (3), vagyis a sövényháza-szegedi pusztaságon, a hazát kereső ősökkel 34 napi pihenő alatt "áldomás"-okat tartott. Itt, e síkon, "a vezér és nemesei megállapították az ország minden szokásos törvényeit és minden igazait, miképen szolgáljanak a vezérnek és előkelőinek, vagy miképen tegyenek törvényt minden elkövetett vétek fölött. - - És a vezér ezen helyet Ondnak, Ete atyjának adta" (4).

Ezen időszakra vonatkozik az a helyi monda, hogy Árpád, Szegednél hattyúkra vadászgatva, a vízbe esett zsákmány kihozatalára

1) Hummer Nándor: A szláv kereszténység hazánk mai területén a honfoglalás előtt. (Kath. Szemle IX. k. 802-803.) - Thallóczy Laj.: Adalék az ó-hit történetéhez Magyarországon. (Századok, 1896. 199. l.)

2) Pauler Gy. i. m. I. k. 56-57. l.

3) Kézai Simon mester Magyar krónikája. Pest, 1862. 24. lap. - Salamon Ferencz: Hol volt Attila főhadi szállása ? (Századok, 1881. évf. 1. l.)

4) Béla király névtelen jegyzőjének könyve. Pest, 1860. 54. l. - Jellemző, hogy az alpári diadalról s az ezzel kapcsolatos eseményekről egy régi török krónika is megemlékezik. Mahmud Terdsümán "Tarikhi üngürusz" czímű, Nagy Szulejmán szultán uralkodása kezdetén, régi magyar és latin kútfők után készített művében szól erről. Lásd: Magyar akadémiai értesítő, Philos. törvény- és történettudományi oszt. Pest, 1861. II. k. 262. és 268. l.

egyik szolgáját, ki azonban ott veszett, "ballagj, ballagj!" nógatással biztatgatta volna (1).

A honfoglalók a legelőkben, vadakban és halakban gazdag vidéket megkedvelve, a honszervezés színhelye körül elterülő síkságon maguknak otthont alapítottak. Ekkor népesült be Szeged vidéke is, mit a honfoglaláskori leletek, valamint a magyar helynevek is igazolnak, mely utóbbiak már egy XI. századbeli oklevélben is szerepelnek.

A magyar pogánykori sírleletek vizsgálatára csak az utóbbi időkben fordítottak gondot. Hány lovas sírra bukkanhattak régen, melyekről semmi feljegyzés sem maradt, melyeknek leletei s emlékei megsemmisültek? Ennek daczára a legközelebbi időkben Szeged körül annyi pogánykori temetkezés lett felderítve, hogy ezekből is kétségtelen, hogy a hazát kereső vándorok ezt a tájékot szállották meg kiváló előszere tettel s itt telepedtek le a legnagyobb tömegekben. Ez annál természetesebb, mert ez a tájék hasonlított leginkább az őshaza pusztaságaira, ez a vidék felelt meg még a természetben is a szabadságot kedvelő, vadászatot, halászatot és állattenyésztést űző nép géniuszának (2).

A Szeged vidékén előfordult honfoglaláskori ismert leletek sorából említendők: az alsó puszta szélén, Pörös dülőben 1871-ben talált lószerszámok és aranyozott ezüst pitykék (3); a rendkívül gazdag szeged-öthalmi leletek egy része (4); a tömörkényi aranyozott ezüst pitykék (5); a bojár és a királyhalmi igen becses ékszerleletek (6). Az előbbeni a székesfehérvár-demkóhegyi, valamint a kecskeméti leletekkel teljesen azonos, mi azt bizonyítja, hogy a magyar faj mindenütt a síkon telepedett le és e fajnak díszítési motívumai mindenütt azonosak voltak. A bojárhalmi telepen az öt sírban két lócsontváz is volt. Az egyik

1) E mondát legelőször Dugonics (Etelka II. kiad. I. köt. 179-185. l.), utánna ifj. Réső Ensel Sándor, "Helynevek magyarázója" czímű gyűjteménye II. füz. 60. lapján közölte, Dalmady Győző pedig balladában dolgozta fel. Felettébb nehéz eldönteni, hogy e monda ős eredetű-e, vagy csak utóbb támadt. A Hattyas-ballagitói birtokrészt Szeged az 1359. évben Balak Benedek özvegyétől vásárolta.

2) Pauler Gy.: A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt. Budapest, 1893. I. k. 10. l.

3) A magy. nemz. múzeum régiségtárának szerzeményi naplója 1876. decz. 30. 1341-1362. sz. - Arch. Értesítő, 1872. 40-42. l.

4) Arch. Ért., 1881. 323-336. - Lenhossék József: A szeged-öthalmi ásatások. Budapest, 1882. 7. 40-42. l.

5) Magy. nemz. múzeum régiségtárának szerzeményi naplója, 1876. év decz. 30. 1339-40. sz.

6) Arch. Értesítő, 1891. évf. Reizner: Magyar pogánykori sírleletek. - Borovszky: A honfoglalás története. Budap., 1894. 31. lap.

sírban valamely előkelő úrnőnek igen gazdag ékszerkészlete maradt fenn, mely igazi keleti pompát tár elénk. A királyhalmi lovas-sírban 906. évi kelettel ellátott szamanida ezüst érem is volt, mi eléggé tájékoztathat bennünket arról, hogy a honfoglalók mely vidékről kerekedtek fel s minő rokon népekkel állottak még később is összeköttetésben. Ezen leleteken túl utalhatunk még a sövényháza-szentgyörgyhalmi (Kutyabont (1)), nemkülönben a horgosi leletekre (2), melyeknél a lóval és kutyával való együttes temetkezés, mint a magyar pogánykori temetési módszer jellemzője, hasonlókép előfordultak.

Királyhalmi lelet.

S hány ily temetkezés emlékei semmisültek meg a múltban s hányról nem nyerünk még ma is semmi tudomást. Pedig ezek mindmegannyi bizonyítékai annak, hogy a honfoglalás alkalmával Szegedet és környékét magyarok szállották meg s ők népesítették be.

1) Arch. Ért. 1893. évf. 179. lap.

2) Arch. Ért. 1894. évf. 203., 205. lap.

Bojárhalmi lelet.

Ezt bizonyítják különben a helynevek is. Mert miként Szeged, úgy a körülötte fekvő telep-helyek nevei is magyarok. E helynevek már a XI. századbeli oklevelekben is szerepelnek. Így I. Géza királynak a Garam melletti szent-benedeki apátság alapítására vonatkozólag 1075. évben kiadott oklevelében Szeged körül fekvő több halásztanya van felsorolva. Ezen helynevek, bár rettenetesen eltorzítvák, mind magyar értelműek s a Tisza mentén, Ányástól fogva Horgosig terjedőleg, még maig is mint dülők, erek, mocsarak stb. nevei megmaradtak.

Bojárhalmi lelet.

E régi helynevek a következők: Wolue, Sarustou, keubi. Haperies, Sulmus, Ecetova, Filu, Ertue, Nandortou, kustiza, kerektou, Sokord, kekto, horgas, halastou, feirtou, Egres, hosiouer stb. (1)

Horgosi lelet.

Utalhatunk még II. Béla királynak a dömösi prépostság alapítására vonatkozó 1138. évi szept. 3-án kelt alapító-levelére, melyben a Szeged körül fekvő helységek jó része felsorolva van, s melyeknek magyar értelme elvitázhatatlan. Ilyenek többek közt: villa Geu (Győ, Algyő), villa Tapai (Tápé), villa Sakani (Zákánypuszta), villa Scer (Szer, Pusztaszer), villa Diarugsa, Durugsa, Durusa (Dorosma), piscina Kur-

1) Knauz N.: Monumenta ecclesiae Strigoniensis. Esztergom, 1874. I. k. 56-57. l.

Horgosi lelet.

tuelis (Körtvélyes), villa Sahtu (Sártó), melynek emléke később a sáregyházi vagy sártói útban maradt fenn (1). S ha az oklevél idegen nyelvű írója, a magyar helyneveket oly rettenetesen el nem ferdíti, még több ily ősi helynevet is azonosíthatnánk a maiakkal. Az alapító-oklevél elősorolja az illető helységek jobbágyainak neveit is, melyek hasonlókép eltorzítvák, de magyar értelmük kétségbevonhatatlan (2). Ez egy magában véve is elég bizonyíték arra nézve, hogy Szeged és vidékének ősi lakossága kizárólag magyar eredetű s a honfoglalók származéka.

Sőt tovább menve, Szeged határában és szomszédságában oly régi helynevek is vannak, melyek talán még hun-avar eredetűek, s

1) A sártó szó értelme egyik kazar szóban is fennmaradt. A kazar Sarkel, fehér házat jelentett s így a sártó egyértelmű volna a fehér tóval, mely helynév, a fentebb idézett 1075. évi oklevélben is előfordul. (Lásd: Vámbéry A.: A magyarok eredete. Budapest, 1882. 440. lap. Lásd egyúttal M. Nyelvtört. Szótár sár I.)

2) Knauz N.: Monumenta ecclesiae Strigoniensis. Esztergom, 1874. I. k. 90. l. A felettébb érdekes, nagy terjedelmű oklevélből közöljük a magyar személyneveket tartalmazó következő részleteket. "In villa Diarugsa hec sunt nomina seruorum: Saslau, Hazug, Inque, Albeus, Wogdi, Ricimam, Bacus, . . . oi, Cuppan figudi, Cepti, Ipolit, Grab, Weices, Salamin, kesut, . . . . . . Wadis, va . ., kracin Pucit, Monoudi, Debe, vros, Cepes, Toluha. - - - In villa Geu - -: File, Bene, Wandi, Rece, Bulsu, Gengu, Gerolt, Cutti, Mogdi, Sileu, Hadagi, Hokus, Sobolci, Fintoi, Iwedi, Gali, Moglow, Imes, Surgudi, Kesedi, Taudi, Vlcan, Hadagi, Cabadi, alter Cabadi, Cosu, Bene, Cencu, Janus, Cegedi, Zadar, Isandi, Samsin, Kuledi, Bula, Subudi, Tehel, Ernei, Boion, Mihal, Zeha, Hwruat, Hualata, Maglov, Maraut, Lengen, Arunt, vrovdi, Janusti, Heimu, Sauldihama, Cehti, Jocan, Sampat, Wekudi, Bedu, Bese, Egirih, Tuca, Abram cum fratribus suis, Weiteh, Mihal.

In villa Tapai: Bogin, Egr . . . Apa, Sotu, Morau, Hiskedi, Legudi, Basa, Egebendi, Idegdi, Jankau, Japuh, Cracin, Tumas, Gube, Hoduka, Vetus, Mortin, Cosu, fotiodi.

In villa Sakani: Tortou, vtwendi, Lesudi, Cuzma, Damian, Marcel, Martin, vlas, Kene, Hercu, Loutu, Poson, Fogou, Vros, Celene, Sipzeu. - - In villa Scer - -: Gurtin, Furna, Kuteles, Wosas, Mimca, . . . , Embel, Sixti, Surandi, Micula, Waltandi, Bandi, Bese, Tabus, Bahatur, Wadadi, Ehine, Tulhoidi, Zeher, Budus, Bedi, Mogdi, Bati, Ceke, Scerecin, Buheteg, Egus, Cetin, Beken, Totti, Oundi, Guursi, Beris, Itwan, Ceket, Sele, Warang, Micic, Buus, Vuci, Getu, Munca, Kulondus, Mathenis, Nue, Seter, Ese, Be . . . . e, Ticla, Embel, Mihali, Stephan, Soina, Marcus, Cimor, Sunthei, Keuereg, Selez, Samsim, Berendi, Apadi, Heium, Sumbot, Sidemer, Scegun - - In villa Durusa: (szekeresek) Keuerug, Naschadi, Samsin. - - In, villa Durusa: (harangozók) Ruki, Guden, Vzari, Endere, Simun, Tarsadi, Weiteh, Egus. - - In villa Sahtu - - (sószállítók) Subu, Mihali, Iwanus, Halaldi, Maradek, Gucur, Cense, Forcos, Embel, Michal, Siteo, Wosos, Sima, Numarek, Bise, Pedur, Wendeg, Tuda, Kewereg, Niundi, Sumpu, Custi, Aianduk, Nicolus, Buken" - stb.

melyek megerősítik azt az állítást, hogy a honfoglalók a Duna-Tisza közén, nevezetesen Szeged körül, avar törzsekre akadva, azokkal egyesűltek (1). Így például a Gajgona, Tere, Velez, Buzgán, Tarján, Ötömös, Szatymaz, Csamangó, stb., valamint a szomszédos Tömörkény, Baks stb., mind oly nevek, melyek még az avaroknak és a magyaroknak a törökséggel való ősi érintkezésére utalnak (2).

Különben a fentebb elősorolt halastavakkal kapcsolatban kiemelendő, hogy az Árpádházi királyok idejéből ismeretes magyarországi halastavak száma a 3000-et haladja, s ezek túlnyomó része a Tisza mellékén volt (3). Ez ismét további bizonyítéka annak, hogy a magyarság zöme itt települt le. A hazát keresőknek legkedveltebb foglalkozása a halászat volt. Ezt űzték a halakkal bővelkedő őshazában is. A halászati műszavak, szerszámnevek, nagyrészt oly magyar szavak, melyeken semmi idegen hatás nem tapasztalható (4).

Téves ennélfogva amaz állítás, hogy az ős Szeged szláv, vagy khazar-zsidó alapítású, mivel bizonyos mythologiai nyomok a szláv és zsidó elem befolyását mutatják (5).

1) Borovszky S.: A honfoglalás története. Budapest, 1894. 115. l. - Szilágyi S.: A magyar nemzet története. Budapest, 1895. I. k. 89-90. l.

2) Vámbéry Ármin: A török faj. Budapest, 1885. 477. lapján közli a teke és mervi turkomanok nemzetség neveit, melyek közt ott vannak még a Szicsmaz (Szatymaz). Ötemis (Ötömös), Bakhsi (Baks) stb. nevek. Lásd egyúttal Vámbéry: A magyarok eredete. Budapest, 1882. 430. l.

3) Ortvay Tiv.: Magyarország régi vízrajza a XIII. század végéig. Budapest, 1882. I. k. 7. l. - A szeged-sövényházi és a röszkei töltések építése alkalmával az egész vonalon elképzelhetetlen mennyiségű ősi hálósulyzókat találtak, melyeknek egy része a Szeged városi múzeumba került. Ezen agyagsúlyok egészen a keleti formára vallanak s így kétségen kívül a X-XII. század magyar lakosságának eszközei.

4) Herman Ottó: A magyar halászat könyve. Budapest, 1887. I. k. 143-170. l.

5) E meglepő állítást Kálmány Lajos: "Gyermekijesztők és rablók nyelv hagyományainkban" (Ethnographia, 1893. évf. 247. l.) értekezésében vetette fel, hivatkozva egyúttal Hunfalvy: "Magyarország Ethnographiája" 200. és 215. lapjain foglaltakra, hol azonban Szeged népének szláv vagy khazar zsidó eredetéről egy szó sincs. Kálmány azelőtt számos értekezésében (Boldogasszony ősvallásunk istenasszonya. Budapest, 1885. - A hold nyelvhagyományainkban. Budap., 1887. - Világunk alakulásai nyelvhagyományainkban. Szeged, 1893. - A csillagok nyelv hagyományainkban. Szeged, 1893.) s "Szeged népe" czímű 3. kötet népköltési gyűjteményében, ép az ellenkezőt állítva bizonyítgatta, hogy az ősi hagyományokat Szeged népe a leghívebben őrizte meg, s hogy e hagyományok az ős magyar mythologiának a leggazdagabb tárházát képezik. - A khazarokról különben megjegyezzük, hogy ezek nem a mi vidékünkön, hanem túl a Dunán települtek le, s hogy közöttük nemcsak zsidók, de keresztény, mohamedán és pogány vallásúak is voltak. (Lásd: Szalay L.: Magyarország története. Lipcse, 1852. I. k. 54. l.)

A honfoglaló magyarok Szeged vidékén Zalán alattvalói közt szlávokra is akadtak, kik azonban a magyarokétól külön eső telepeken laktak. Még a XVI. században is a város egyik utczáját tót utczának hívták s a lakosok sorában is több "Tóth" nevűre akadunk (1), kik valószinűleg a honfoglalás alkalmával itt talált, vagy szolgálatra ide rendelt szlávok maradékai voltak. De épp az a körülmény, hogy ezek nem szláv értelmű, hanem általában "Tóth" családi nevet nyertek, kétség telenül azt bizonyítja, hogy Szeged alapítói magyarok voltak.

Szeged népének a szláv és más népfajokkal való keveredése - mint azt annak helyén látni fogjuk - az újabb időre esik. Ha tehát a szegedi babonákban s mondákban némely szláv vagy más idegen mythologiai elemek látszanának is, ezek csak az újabb hatások és az újabb települőkkel való érintkezések eredményei. Különben az ősi magyar faj lelki világának maradványai, idegen hatások nélkül is, a haladás és polgárisodás következtében újabb képzetekkel deformálva, folytonosan még ma is bővülnek. A tudományos vizsgálódások kiderítették, hogy gyakran az egymásra való hatás nélkül is, "a legtávolabb és legkülönbözőbb népek mythosában mennyi a közös; hogy akarjuk tehát mi most eldönteni: mi a babonában őskori, mi szláv, román, germán, keresztény vagy pogány korból való? Nem csoda, ha e téren néha valósággal nevetséges a botlás" (2).

Az idegen elemnek tetsző, nagyon csekély résztől eltekintve, Szeged népének népköltésében, mondáiban s babonáiban az ősmagyar mythologiának oly gazdag emlékezete maradt fenn (3), hogy már erre, úgy a régészeti leletekre s az ősi helynevekre való utalással, bizton megállapíthatjuk, hogy a honfoglalás alkalmával Szegedet magyarok alapították. Hisz maga a Szeged név is magyar, mert e szó értelmét és jelentését semmi más nyelvből, mint a magyarból, nem lehet meg fejteni (4).

A régi oklevelekben ugyanis Szeged neve a következőképen szerepel:

Syked (5), Zyged (6), Zugud (7), melyek a "szüged" kiejtésnek felelnek meg, - a Choged, Cheged (8) alakok pedig a "szöged" kiejtésnek. Elő-

1) Oklevéltár LXI. sz. a.

2) Századok, 1893. évf. 813. l.

3) Ipolyi A.: Magyar mythologia. Pest, 1854. és Kálmány Lajos fentebb idézett értekezései.

4) Borovszky Samu: A honfoglalás története. Budapest, 1894. 68-94. l.

5) 1297. Árpádkori új okmánytár. XII. k. 603. l.

6) 1308. Anjoukori okmt. I. k. 144. l.

7) 1317. Knauz: Mon. eccl. Strig. II. k. 734. l.

8) 1332. Monum. Vatic. I. sor. I. k. 174. l.

fordulnak még a Ceged (1), Seghed (2), Scegved (3), Sceged (4), Seged (5), Scegued (6), Scegud (7), Zeged (8), Zegued (9), Zeked (10), Zeghed (11), Zegedin (12), Ciggedin (13), Cigadinum (14), Zigedein (15) alakok is, hol az ősi hangzattal szemben az idegen ajkú oklevél iróknak, idegen phonetikája tűnik elő. Mert a magyar oklevelekben még a XVII. században is általában csak a Szöged, Szöghed alak szerepel, aminthogy a nép ajkáról még ma is a Szöged és nem pedig a Szeged kiejtés hangzik.

Ez utóbbi alak már a szláv hatás eredménye (16). A szegedi tájszólás és phonetika, mint az ősi nyelv formája és kiejtése, régebben sokkal kiterjedtebb volt mint ma. Az ö-zés, mely ma Szegeden kívül Kecskemét és Pápa vidékén s még némely helyen van meg, régebben csaknem általános volt; s miként Szegedet általában Szöged vagy Szügednek ejtették ki, úgy Szigetvárnak, Szigligetnek nevei is egykoron Szügetvárnak, Szögligetnek vagy Szügligetnek hangzott. Szeged népe ajkán a sziget, szigony stb. kiejtések helyett még ma is az ősi "szüget", "szüged", "szügöny" hangzásokat észlelhetjük (17).

Hogy a "Szöged", "Szüged" név nem mást, mint szigetet jelent, elég arra utalnunk, hogy Szeged nemcsak az alapítás korában, de szá-

1) 1138. Knauz: Mon. eccl. Strig. I. 90. l.

2) 1199. Fejér: Cod. Dipl. II. 356. l.

3) 1222. Knauz: Mon. eccl. Strig. I. 235. l. és 1237. Fejér: Cod. Dipl., IV. k. I. r. 69. l.

4) 1244. Árpádkori új okmt. VII. 181. l.

5) 1244. Árpádkori új okmt. XI. 336. l.

6) 1247. Árpádkori új okmt. VII. 241. l. és 1255. év Zichy Codex I. 9. l.

7) 1270. Árpádkori új okmt. VIII. 319. l.

8) 1233. Knauz: Mon. Strig. I. 293. l. és 1282. év Árpádkori új okmt. IX. 340. l. és 1308., 1319. Zichy Cod. I. 122. és 168. l.

9) 1299. Árpádkori új okmt. X. k. 344. l. és 1303. év Anjoukori okmt. I., 69. l.

10) 1314. Anjoukori okmt. I. k. 334. l.

11) 1315. Anjoukori okmt. I. k. 385. l.

12) 1183. Árpádkori új okmánytár XI. k. 48. l.

13) 1217. Árpádkori új okmt. XI. k. 149. l.

14) Pez. Scriptores rerum Austr. Lipcse, 1725. II. k. 855.

15) Kottaner Ilona naplója. Lásd Teleky: Hunyadiak kora. I. k. 137. l. - Verancsics Szegedet "Nagyszeged"-nek írja (Lásd összes munkái II. k. 12. l). Bonfinius Sigid-nek (Rerum Ungaricarum decades. Bazel, 1568. 722. l.), s a Szegedunum forma legelőször Spieshaymernél vagy Cuspinianusnál fordul elő. (Lásd: Podhradszky: Cuspinianus beszéde Budának romlása emlékezetére. Buda, 1841. 19. lap.)

16) A szláv ajak a szegediek "kéröm", "édös" stb. kiejtését kírem-nek, ídes-nek hangoztatja.

17) Ethnographia. Budapest, 1893. 315. lap.

zadokon keresztül valósággal sziget volt, a Tisza árterének szigetein feküdt.

A város különböző részeiben a régi talajszíntől számított 2—3 méter mélységben elsülyedt hajókra, hajórészeknek ismert bordákra s tölgypallókra akadtak, tanuságául annak, hogy ott valaha vízállások voltak (1).

Az 1879. évi talajfúrások alkalmával is kiderült, hogy a város több részén a talaj 3-4 méternyi vastagságban mesterségesen feltöltött réteg és csak némely szigetszerű helyeken fordul elő a természetes humus vagy sárga agyagréteg. A fúrások 63 ponton történtek s az ezekről készült átnézeti térképeken pontosan előtünnek azon kisebb vagy nagyobb szigetszerű magaslatok, melyeket egykoron vizek öveztek (2).

A természettől védett oly hely volt ez, hol a város-alapításnál döntő körülmények, a személy- és vagyonbiztonság és a könnyű halászat által biztosított megélhetés fennforogtak.

E szigetcsoportokon éltek a honfoglalás előtt itt letelepült népek s e szigeteket szállták meg a honfoglaló ősök is.

A szigetközi mélyedések, vízállások, lassankint feliszapolódtak, betöltettek s a vízből kiemelkedő magaslatok összekapcsoltattak. De még a XV. században is a város több külön szigeten feküdt s e szigetek lakói külön községet képeztek, külön autonom jogokkal. Az oklevelekben külön községként szerepel 1431-ben a felsősziget (Felsewzygeth) (3) és 1355-ben, úgy 1412-ben és 1422-ben is alsó-sziget (inferior Zeged) (4), melyeknek polgárai épp a szigetség által való elkülönzésnél fogva, külön testületeket és külön jogi községeket képeztek. Szeged 1552. évi ostromáról szóló egykorú leírásból is látjuk, hogy a város egymástól távolabb eső, több szigetcsoportból állott s hogy a mocsarakon és ereken mindenfelé áthídalások vezettek keresztül (5).

Különben az 1713. évben De la Croix Paitis által készített térképen is láthatók a kisebb-nagyobb szigetek s a vízállásos helyek. E térképen alsóváros (a mainál jóval kisebb terjedéken) egy szigeten feküdt s nagyobb vízáradások alkalmával a víz minden oldalról körülfogta. A vár és a belváros ismét külön szigetet képezett. Felsőváros pedig különböző nagyságú s egymáshoz közelebb vagy távolabb eső hét szigetből állt. Az 1727. évi tanácsi jegyzőkönyv 425. lapján foglalt közleményből kiderül az is, hogy a felsővárosi hét sziget

1) Szegedi Hiradó, 1860. évf. 38. sz.

2) Talajfúrások Szegeden. Szeged, 1880. A királyi biztosság kiadványa, kézirat helyett.

3) Oklevéltár XVI. sz. a.

4) Anjoukori okmánytár. Budap., 1891. VI. k. 383. Oklevéltár IX. és XII. 5) Hadtörténelmi közlemények. Budapest, 1896. 111. és 112. l.

lakossága egymással csolnakokon közlekedett, de voltak áthídalások is. Az utolsó sziget, a mai Ferencz József rakodópart, a makai és Maros utczák által határolt terület, csak a hatvanas évek közepén vesztette el e jellegét, mikor is a Kis-Tisza (régebben Sándor réve, néha Kéri Kata lyuka) nevű ér, melyeken pallóhídak vezettek keresztül, elzáratott, feltöltetett, kerteknek és házhelyeknek kiosztatott.

E szigetektől nyerte Szeged elnevezését. Míg a Dunának mindenkor igen sok szigete volt, addig a Tiszának alig volt s ma is csak igen kevés szigete van. Ezért nem fordul elő gyakrabban a Szeged helynév. Mert ha Szeged attól nyerte volna elnevezését, hogy itt a Tisza szegellett, szegődött, szögletet képezett, kanyarodott (1), akkor igen sok más Szeged helynévnek kellene még lenni, mert a Tiszának szögellése megszámlálhatatlan (2). Ugyanily körülmény okából lehetetlen, hogy Szeged neve a Zege, helyesebben Cege vagy Cseke szóból származott volna, mely szavak egyaránt kikötőt és halászó helyet jelentenek (3). Miért nincs a Tisza mentén több Szeged helynév, mikor itt temérdek volt a halászó és alkalmas kikötő hely ?

Ellenben ha a Borsód-megyében a Sajó és Maraszt összefolyásánál fekvő (4), - úgy az Abaúj-megyében Oltván, Kazafölde és Seleb közt egy 1392. évi oklevél följegyzése szerint (5) létezett Zeged helyneveknek, hely- és vízrajzi körülményeit vizsgáljuk, meggyőződhetünk, hogy ezen helyek is Szeged elnevezésüket nem a vizek összeszögellésétől, nem a kikötő vagy halászó helytől, hanem a szigetszerű fekvéstől nyerték.

A Szeged, Szöged, Szüged szó tehát nem más, mint a mai sziget szónak ősi hangzása (6).

1) Varga P.: Szeged város története. Szeged, 1877. 10-11.

2) A felső Tiszán, Karád és Ibrány közt, régebben a Tiszának temérdek kanyarulatai, szegletei, szögellései, zugai voltak; de ezek soha sem képeztek szigeteket. Azért e kanyarulatoknál máig is fenn levő "Apátszeg, Komocsoszeg, Mogyorószeg, Felsőszeg, Bornyúszeg, Alsószeg, Babocsaszeg, Hintószeg, Morotvaszeg, Kényeszeg" stb. helynevek nem is képződtek Szegeddé, hanem megmaradtak "szeg"-nek (zug).

3) Magyar országos levéltár. Acta Neo-Regestrata. Tom. XVII. fol. 203.

4) Magyar történelmi tár VI. köt. 136. lap.

5) Magy. országos levéltár. Diplt. 6841. sz.

6) Tunyogi Szűcs Ignácz, Szathmár megye Hódász-i birtokos, ki mintegy 100,000 helynévről készített magyarázatot, Szeged város tanácsához 1868. évi febr. 22-én benyújtott fejtegetésében, Szeged nevét avar eredetűnek és értelműnek mondja, úgy Csongrád megye több helynevét, Bökény, Csany, Csongrád, Dócz, Tápé, Thés stb. helynevek avar eredetét vitatja.

előző | tartalom | következő