Jaltai konferencia : Az első ülés

1945. február 4.

SZTÁLIN válaszában azt javasolja, hogy Antonov hadseregtábornok, a Vörös Hadsereg vezérkarának helyettes főnöke tartsa meg a beszámolót.

ANTONOV azt válaszolja, hogy mivel a németek által hátrahagyott gördülőanyag és mozdonyok nemigen használhatók, a német vasutakat több fő irányban át kell állítani.

ROOSEVELT véleménye szerint jó lenne, ha ezt a kérdést a szövetségesek vezérkarai közösen tárgyalnák meg, mivel a szövetségesek csapatai már rohamosan közelednek egymáshoz.

ANTONOV leszögezi, hogy a szovjet hadvezetés csak néhány irányban szándékszik átállítani a vasutakat a szovjet csapatok utánpótlásának biztosítása végett.

SZTÁLIN közli, hogy a vasútvonalak zöménél a nyomtávot változatlanul hagyják, s hogy a szovjet hadvezetés csak végszükség esetén folyamodik átállításhoz.

CHURCHILL kijelenti, hogy lenne néhány kérdése. Véleménye szerint egy sor olyan probléma van, amelyet célszerű lenne a három vezérkarnak megtárgyalni. Tisztázni kellene például, mennyi időre van szükségük a németeknek ahhoz, hogy Olaszországból 8 hadosztályt átvezényeljenek a szovjet frontra. Mit kellene tenni az átszállítás megakadályozására? Nem kellene-e a szövetséges csapatok egy részét Ljubljana irányában bevetni, hogy egyesülhessenek a Vörös Hadsereggel? Azt is tisztázni kellene, hogy ehhez mennyi idő szükséges, s hogy nem fognak-e elkésni vele.
Churchill, mint mondja, csak egyet említett azok közül a kérdések közül, amelyeket vezérkaraink megvitatnának. Most ő, Churchill, azt javasolná, hogy Marshall tábornok számoljon be a nyugati fronton folytatandó hadműveletekről, amelyek segítséget nyújthatnának a szovjet csapatoknak.

ROOSEVELT azt mondja, hogy egyetért a miniszterelnökkel. Azelőtt a szövetségesek egymástól nagyon távol harcoltak. Németország most már kis területre szorult, s ezért különösen nagy jelentősége van annak, hogy a három ország vezérkara szoros kapcsolatban álljon egymással.

SZTÁLIN megjegyzi, hogy a bombák és rakéták ritkán találnak célba.

MARSHALL azt feleli, hogy a kikötőben álló hajókat bármikor bombatalálat érheti.
Kijelenti, hogy a szövetségesek légierői mindig aktív tevékenységet fejtettek ki, ha ezt az időjárás megengedte. A vadászgépek, a könnyű- és nehézbombázók nagy pusztításokat végeztek. Ma érkezett jelentések szerint bombatámadásokat hajtottak végre a szovjet-német frontra csapatokat szállító szerelvények ellen, súlyosan megrongálták a Strasbourg-tól északra levő vasútvonalakat. A nehézbombázók főképp az üzemanyagot gyártó telepek ellen intéztek támadásokat, hogy megnehezítsék a német páncélosok üzemanyag-ellátását. Az üzemanyaggyártás Németországban 60 százalékkal csökkent. A légierő támadja a közlekedési útvonalakat is, és erős támadásokat intéz a harckocsikat gyártó üzemek ellen.
Ami az Olaszországban és Svájctól délre kialakult helyzetet illeti, erről Marshall, mint mondja, a következőket jelentheti. Svájctól délre Németországnak egy-két hadosztálya van, Olaszországban pedig 27 hadosztálya működik. A szövetségeseknek Olaszországban akkora erőik vannak, amelyek lekötik a német erőket. Emellett a szövetségesek légiereje Olaszországban pusztítja a németek gördülőanyagát, rombolja a vasútvonalakat és a hidakat.
A németek – állapítja meg Marshall – bizonyára hamarosan újból megindítják a tengeralattjáró-támadásokat, mivel egy tökéletesített tengeralattjáró-típust alakítottak ki. Ma körülbelül 30 tengeralattjárójuk van. Kis számuk ellenére a tengeralattjárók komoly veszélyt jelenthetnek a szövetségesek hajózására nézve, mivel a szövetségesek által gyártott készülékek nem észlelik az új konstrukciójú tengeralattjárókat. Éppen ezért a nehézbombázók azokat a hajógyárakat támadták, amelyekben a tengeralattjárókat gyártják. Ezek a légi akciók nem csökkentették a németországi ipar, többek között az üzemanyaggyárak elleni légi támadások intenzitását.

CHURCHILL azt mondja, szeretné, ha meghallgatnák Brooke tábornagy és Cunningham tengernagy beszámolóját. Most igen fontos, hogy a szovjet csapatok gyorsan nyomuljanak előre, mivel Danzig az egyik olyan hely, ahol a németek sok tengeralattjárót vontak össze.

SZTÁLIN megkérdi, hogy hol vontak még össze tengeralattjárókat.

CHURCHILL azt válaszolja, hogy Kielben és Hamburgban.

BROOKE kijelenti, hogy véleménye szerint a szövetségesek terveit és a nyugati fronton folytatott hadműveleteket teljes egészükben ismertették.

CHURCHILL azt mondja, hogy mielőtt a tanácskozás résztvevői áttérnek más, nem katonai jellegű kérdésekre, szeretné, ha foglalkoznának még egy problémával, mégpedig a folyókon való átkelés problémájával. A szövetségeseknek van egy külön központjuk az ilyen átkelések tanulmányozására. A központot vezető tiszt most Jaltában tartózkodik. Hálásak lennénk – mondja Churchill –, ha ez a tiszt kapcsolatba léphetne szovjet katonai szakemberekkel, hogy tájékoztassák a folyókon való átkelésről. Az oroszok, mint ismeretes, gazdag tapasztalatokkal rendelkeznek, különösen a befagyott folyókon való átkelést illetően.

SZTÁLIN azt mondja, hogy lenne néhány kérdése. Szeretné tudni, milyen hosszú frontszakaszon tervezik a szövetségesek az áttörést.

MARSHALL azt válaszolja, hogy 50-60 mérföldes szakaszon tervezik az áttörést.

SZTÁLIN megkérdezi, vannak-e a németeknek erődítményeik azon a frontszakaszon, amelyen a szövetségesek az áttörést tervezik.

MARSHALL azt válaszolja, hogy ott a németek nehéz erődítményeket építettek.

SZTÁLIN megkérdezi, rendelkeznek-e a szövetségesek tartalékokkal a siker továbbfejlesztéséhez.

SZTÁLIN azt mondja, hogy ezt a kérdést azért veti fel, mert a szovjet hadvezetés tudja, milyen nagy jelentősége van a tartalékoknak. Különösen világosan megmutatkozott ez a téli hadjárat során. Sztálin megkérdezi, hány páncéloshadosztályt vontak össze a szövetségesek a tervezett áttörés szakaszán. A szovjet parancsnokság a téli áttörés alkalmával mintegy 9000 harckocsit vont össze a középső frontszakaszon.

MARSHALL azt mondja, hogy erre nem tud válaszolni, de körülbelül három gyalogoshadosztályra jut majd egy páncéloshadosztály, vagyis a 25 hadosztályra körülbelül 10-12 páncéloshadosztályt lehet számítani.

SZTÁLIN megkérdezi, hogy a szövetségeseknél hány harckocsiból áll egy páncéloshadosztály.

SZTÁLIN azt mondja, hogy ez elég szép szám. A fronton, a fő csapás irányában a szovjet hadvezetés 8-9000 repülőgépet vont össze. Hány repülőgépük van a szövetségeseknek?

PORTAL azt válaszolja, hogy a szövetségeseknek csaknem ugyanannyi repülőgépük van, mint az oroszoknak; ebből 4000 a bombázó, amelyeknek mindegyike 3-5 tonna bombateher szállítására alkalmas.

SZTÁLIN megkérdezi, mekkora fölényben vannak a szövetségesek a gyalogságot tekintve. A szovjet hadvezetésnek a fő csapás frontszakaszán 100 hadosztállyal több gyalogsága volt, mint a németeknek, akik 80 hadosztállyal rendelkeztek.

CHURCHILL kijelenti, hogy gyalogságban a szövetségeseknek sohasem volt és ma sincs nagy fölényük, ugyanakkor időnként igen nagy fölényük volt légierőben.

SZTÁLIN azt mondja, hogy a szovjet hadvezetés a tüzérséget illetően nagy fölényben van. Talán a szövetségeseket érdekelni fogja, hogyan működik a szovjet tüzérség. Mint harcostársak – mondja Sztálin – kicserélhetjük tapasztalatainkat a szövetségesekkel. Egy évvel ezelőtt a szovjet parancsnokság speciális tüzérséget hozott létre az áttöréshez. Ez jó eredményekkel járt. Egy tüzérhadosztály 300-400 ágyúból áll. Konyev marsallnál például, 35-40 kilométeres frontszakaszon, az áttöréshez hat tüzérhadosztályt állítottak fel. Ezekhez a hadosztályokhoz kapcsolódott még a hadtest-tüzérség. Így az áttörés szakaszán minden kilométerre körülbelül 230 ágyú jutott. A tüzérségi össztűz következtében sok német elesett, a többiek pedig sokáig nem tértek magukhoz kábulatukból. Ily módon megnyílt az út a Vörös Hadsereg előtt. A további előnyomulás már nem volt nehéz.
Sztálin elnézést kér, hogy elbeszélésével elhúzta az időt. Mi – mondja Sztálin – kifejtettük kívánságainkat arra vonatkozólag, hogyan segítsék a szövetségesek a szovjet csapatokat. Most az iránt érdeklődik, hogy a szövetségeseknek milyen kívánságaik lennének a szovjet csapatokkal szemben.

CHURCHILL azt mondja, szeretné megragadni az alkalmat, hogy kifejezésre juttassa, milyen elragadtatással töltötte el az az erő, amelyet a Vörös Hadsereg tanúsított támadása során.

SZTÁLIN azt mondja, hogy a Vörös Hadsereg téli támadása, amelyért Churchill köszönetét fejezte ki, fegyvertársi kötelesség teljesítése volt. A teheráni konferencián hozott döntések ugyanis nem kötelezték a szovjet kormányt e téli támadás megindítására.
Az elnök megkérdezte őt, Sztálint, fogadhatná-e Eisenhower tábornok képviselőjét. Ő természetesen igenlően válaszolt. Churchill üzenettel fordult hozzá, és afelől érdeklődött, vajon neki, Sztálinnak, nincs-e szándékában január folyamán ellentámadást indítani. Ő, Sztálin, megértette, hogy sem Churchill, sem Roosevelt nem akarta kereken megkérni a támadás megindítását, s nagyra becsüli a szövetségeseknek ezt a tapintatát; ugyanakkor látta, hogy a szövetségeseknek szükségük van egy ilyen támadásra. A szovjet főparancsnokság megindította a támadást, mégpedig a kitűzött időpont előtt. A szovjet kormány ezt kötelességének, szövetségesi kötelességének tartotta, bár formailag nem vállalt semmiféle kötelezettséget erre vonatkozólag. Ő, Sztálin, szeretné, ha a szövetséges hatalmak vezetői figyelembe vennék, hogy a szovjet vezetők nemcsak vállalt kötelezettségeiket teljesítik, hanem a lehetőségekhez képest készek erkölcsi kötelességüknek is eleget tenni.
Ami a kívánságokat illeti, ezt csak azért kérdezte, mert Tedder kifejezte azt az óhaját, hogy a szovjet csapatok március végéig ne szüntessék be a támadást. Sztálin úgy értelmezte, hogy ez nemcsak Tedder óhaja, hanem esetleg a szövetségesek más katonai vezetőié is. Folytatni fogjuk a támadást – szögezi le Sztálin –, ha ezt az időjárás megengedi, és az utak járhatók lesznek.

ROOSEVELT kijelenti, hogy teljes mértékben egyetért Sztálin marsallal. A teheráni konferencián nem volt lehetőség arra, hogy kidolgozzák a szövetségesek általános hadműveleti tervét. Ő, Roosevelt, úgy látja, hogy a szövetségesek mindegyikének erkölcsi kötelessége volt minél gyorsabb ütemben előrenyomulni. A teheráni konferencia idején a kelet és a nyugat felől előnyomuló szövetséges csapatok között nagy volt még a távolság. Most viszont itt az idő, hogy gondosan koordinálják a szövetséges csapatok hadműveleteit.

CHURCHILL kijelenti, hogy örömmel fogadja Sztálin marsall szavait. Ő, Churchill, úgy érzi, hogy a maga és az elnök nevében megállapíthatja a következőt: a szövetségesek Teheránban azért nem kötöttek a Szovjetunióval megállapodást a további hadműveletekre vonatkozólag, mert bíztak a szovjet népben és katonáiban.

ROOSEVELT megjegyzi, hogy a teheráni konferencia az ő újraválasztása előtt zajlott le. Akkor még nem lehetett tudni, hogy az amerikai nép továbbra is mellette áll-e. Ezért nehéz volt általános katonai terveket összeállítani.

CHURCHILL azt mondja, hogy azt a kérdést, amelyet Tedder vetett fel Sztálin marsallal folytatott beszélgetése során, megtárgyalhatják majd a szövetségesek vezérkarai. Természetesen – mondja Churchill – bírálhatnak bennünket azért, hogy a szövetségesek támadásai nem voltak előzetesen összehangolva. Ha az időjárás akadályozná a szovjet csapatok hadműveleteit, esetleg a szövetségesek indíthatnának támadást a maguk frontján. Ezt vezérkarainknak kell majd eldönteniük.

SZTÁLIN azt mondja, egy egyenetlenség adódott. A szovjet csapatok ősszel leálltak támadásukkal, a szövetségesek viszont éppen abban az időben kezdtek támadni. Most az ellenkezője történt. A jövőben el kell kerülni az ilyesmit. Célszerű lenne, ha katonai vezetőink megtárgyalnák a nyári hadműveletek terveit?

CHURCHILL azt feleli, hogy ezt csakugyan meg kellene tenni. Katonai vezetőink – mondja – foglalkozhatnának a katonai kérdésekkel, amíg a kormányfők a politikaiakról tárgyalnak.

ROOSEVELT megkérdi, hogy Danzig nem áll-e még szovjet tüzérségi tűz alatt.

SZTÁLIN azt válaszolja, hogy a szovjet tüzérség még nem vette tűz alá Danzigot. A szovjet parancsnokság reméli, hogy hamarosan lőtávolságnyira megközelíti Danzigot.

CHURCHILL azt mondja, hogy holnap reggel összeülhetnének a katonai vezetők.

SZTÁLIN egyetért ezzel. Azt javasolja, hogy déli 12 órakor kezdjék meg a tanácskozást.

CHURCHILL megállapítja, hogy ezen a tanácskozáson a katonai vezetőknek nemcsak a keleti és a nyugati front helyzetét, hanem az olaszországi front helyzetét is meg kellene beszélniük, s elsősorban azt kellene eldönteniük, hogyan lehetne a legjobban felhasználni a meglevő erőket. A holnapi napra vonatkozólag azt javasolja, hogy politikai kérdéseket tűzzenek az ülés napirendjére, mégpedig Németország jövőjének kérdését, ha ugyan lesz egyáltalán valamilyen jövője Németországnak.

Forrás : Teherán, Jalta, Potsdam, 85-98. p.