Kr. e. 235 k. – 183 k.

Publius Cornelius Scipio régi római családból származott. Ott volt Cannae-nál, amikor a római sereg megsemmisítő vereséget szenvedett Hannibáltól. Sokat tanult a kudarcból, későbbi pályafutása során sikerrel alkalmazta az ellenféltől tanultakat, illetve jó érzékkel kerülte el a rómaiak akkori hibáit.
Apja és nagybátyja nyomán Hispániában vette fel harcot a punokkal. Kr. e. 210-ben elkerülve a nyílt összeütközést, megindult Carthago Nova (Cartagena) ellen. A szárazföldről és a tengerről egyidejűleg indított támadással bevette a várost. Ezzel nemcsak jelentős hadizsákmányra tett szert, de elvágta a karthágóiak legfontosabb utánpótlást biztosító útvonalát is. 209-ben Baeculánál legyőzte ugyan Hasdrubált, de az szervezetten vissza tudott vonulni. 206-ban Ilipánál a túlerő ellenére felülkerekedett a pun seregen, ezáltal biztosítva Hispánia végleges meghódítását.
Egy évi konzulságát követően Kr. e. 204-ben átkelt Afrikába. Felismerte, hogy a háborút nemcsak a csatatéren kell megvívni, jó diplomáciai érzékről téve tanúbizonyságot, maga mellé állította a numídiaiakat. Ennek következtében olyan lovasság felett rendelkezett, mely erősebbnek bizonyult a punokénál. Kezdetben halogató taktikát választott, de amint megérkezett utánpótlása, Bagbradesnél megverte Hasdrubál seregét. Ez a győzelme kényszerítette ki, amire számított: Hannibálnak haza kellett térnie. Kr. e. 202-ben Záma mellett került sor a döntő összecsapásra, melynek során kifizetődött az, hogy mennyi energiát fektettek a római sereg alapos kiképzésére. Diadala véget vetett a második pun háborúnak, Karthágó csak súlyos feltételekkel tudott békét kötni, Scipio pedig megkapta az Africanus jelzőt.
Kr. e. 199-ben cenzor, 194-ben újra konzul volt. 190-ben alvezérként szerepelt az Anthiokosz elleni hadjáratban. Ezt követően vesztegetési váddal illették. Visszavonult vidéki birtokára, és élete hátralévő részében már sem katonaként, sem politikusként nem tevékenykedett.