III. Edward király legidősebb fia a kortársaknak még Woodstocki Edward, vagy egyszerűen csak a Herceg néven volt ismert, az utókor viszont legendát szőtt neve köré, és Fekete Herceg néven emlegeti.Ezt a nevet valószínűleg francia krónikásoktól kapta, az utókor szerint talán sorozatos győzelmei avagy könyörtelensége, mások véleménye alapján páncéljának színe miatt illették ezzel a névvel.
Az ifjú Edward neveltetése kezdetektől fogva a lovagi erények középpontba helyezésével zajlott. 1343-ban lett walesi herceg, három évvel később részt vett apja franciaországi hadjáratában, amely során kiérdemelte a lovagi címet. A Crécy mellett lezajlott ütközetben névlegesen ő vezette az angol sereg egyik szárnyát, s vitézül helyt is állt. A csata után tisztelgésül az elesett ellenfél, a cseh János király emléke előtt, átvette annak három strucctollas címerét és jelmondatát (Ich dien – Szolgálok). Máig ez a mindenkori walesi herceg címere.
Az ütközetből fontos tanulságokat szűrt le, melyeket később sikerrel alkalmazott, de újításokat is bevezetett, elsősorban a hadvezetés területén. A későbbiekben ugyanis a franciák, okulva korábbi vereségeikből, megpróbálták átvenni az angol harcmodort, ellenfelük viszont kiválóan használta ki a terepadottságokat, és remekül irányította ütközet közben is hadait. Ezekben volt korának kiemelkedően tehetséges hadvezére a Fekete Herceg.
Crécy után a Herceg több ütközetben és ostromban is részt vett, de első önálló megbízatására 1355-ig várnia kellett. Ekkor expedíciós sereget vitt Aquitániába. A később gascoigne-i nemesekkel megerősített hadereje a következő évben portyára indult, de az angolok nagyobb szabású terve, a három irányból induló támadás nem valósult meg. A franciák így jelentős erőfölényre tettek szert, ám Poitiers csatája bebizonyította, hogy ez nem elég a győzelemhez. A Fekete Herceg nagyszerűen választotta meg a terepet, és ütközet közben is reagálni tudott az eseményekre. Elsöprő diadalt aratott, a francia királyt is elfogta, ám rövidesen megmutatkozott, hogy a nyers erő mellett a diplomáciai és gazdasági tényezők is szükségeltetnek a tartós sikerhez. Ezek viszont Edward egész pályafutásának gyenge pontjait képezték.
1362-től Aquitánia hercege volt, és látnia kellett, hogyan veszíti el apránként a tartományt Anglia. 1366-ban Kasztília elűzött királyával, Péterrel kötött egyeszséget, de annak anyagi és politikai vonzatait nem gondolta át kellően. 1367 áprilisában Nájera mellett elsöpörte a kasztíliai trónkövetelő Trastamara Henrik seregét, ám ez a siker már magában hordozta végzetét is. Megbetegedett, és sohasem gyógyult meg teljesen, ráadásul a csatamezőn aratott diadalt most sem követte annak tartós kihasználása. Trastamara Henrik három év múlva mégis megszerezte magának Kasztília trónját, Aquitánia pedig lázadozni kezdett. Edward herceg 1370-ben vezette utoljára személyesen csapatait, amikor megostromolta Limoges városát. A krónikások szerint nagy mészárlást vitt végbe az elfoglalt városban, ám valószínűsíthető, hogy ez leginkább a helyőrségre terjedt ki, ami ebben a korban szinte megszokottnak volt mondható. A kövezkező évben legyengülten, betegen tért vissza Angliába. Nem érte meg, hogy királlyá koronázzák, egy évvel apja előtt meghalt.
Hadvezéri képességei meghaladták a korszak átlagát, ám a csatatéren elért sikereit nem tudta tartósan kiaknázni.