Angolok : III. Edward király (fővezér); Edward, a Fekete Herceg (jobbszárny); Northampton és Arundel grófja (balszárny) ; kb. 11.000 fő : íjászok,walesi lándzsások, páncélos katonák, páncélos lovasok, néhány ágyú.
Franciák : VI. Fülöp király ; kb. 30.000 fő (6000 genovai zsoldos számszeríjász, kb. 10.000 páncélos katona, 14.000 népfelkelő).

Miután III. Edward bejelentette igényét a francia trónra, a francia rendi gyűlés viszont a később VI. Fülöp néven uralkodó Valois grófját választotta királynak, a trónöröklési vita hamarosan fegyveres konfliktussá fajult: megkezdődött a százéves háború. 1346-ban III. Edward partra szállt Normandiában. Vele tartott legidősebb fia, akit szintén Edwardnak hívtak. Az ekkor 16 éves ifjú Fekete Hercegként hamarosan beírta nevét a történelembe. A király serege rövid ostrom után elfoglalta Caen városát, és Rouen felé indult, de a franciák lerombolták a Szajna és a Somme hídjait. Edward ekkor Flandria felé vette az irányt, hogy csatlakozhasson szövetségeseihez. Kimerült, készleteiből lassan kifogyó seregének nyomában ott vonult a francia had. Az angolok katonái zömmel szabad akaratukból hadba lépett közemberek voltak, míg a franciáknál jelentős számú, a hagyományos hadviselési módszereket követő páncélos lovag alkotta a fő ütőerőt. Az angolok nehezen, de átkeltek a Somme-on. Nem tudni, hogy szorongatott helyzetük okán, vagy erejüket demonstrálandó, de elhatározták, hogy felveszik a harcot a túlerővel. Ehhez 1346. augusztus 25-én Edward egy lankás, két oldaláról átkarolhatatlan terepet választott. Lovasait leszállítatta a nyeregből, és az íjászokkal vegyesen, lépcsős elrendezésben állította fel őket. Kisebb sáncot is építettek, ehhez maguk elé szúrt karókat is használtak. Néhány ágyújukat is felállították, s várták az ellenséget. Helyettük előbb egy kiadós zápor érkezett...

A franciák késő délután pillantották meg az angolok hadrendbe állt csapatait. Az ő katonáik is kimerültek ekkorra, a vonulás közben össze is keveredtek egymással, a genovaiak különleges pajzsai még a málhásszekereken voltak, minden arra utalt, érdemes lenne megvárni a másnapot az ütközettel. Először Fülöp is így gondolta, de a kor hadviselése mást diktált. A lovagok számára a harc megkerülése vállalhatatlan volt. Nemcsak a gyávaság jelének tekintették, hanem a remélt váltságdíjak megszerzéséről is lemondhattak volna. Éppen ezért az előcsapatokban mozgolódni kezdtek a nemesurak, és támadásra küldték a genovai számszeríjászokat.

A francia sereg dombnak felfelé, a nappal szemben volt kénytelen támadni. Az esőben a számszeríjak idegei átnedvesedtek. Az angoloknál viszont a hosszúíjjal felszerelt katonák kihasználták, hogy ők könnyen le, majd vissza tudták szerelni az ideget, és tűzgyorsaságuk messze felülmúlta a számszeríjászokét. Így a zsoldosokra elsöprő nyílzápor zúdult. Várostromoknál már bemutatkoztak, de a harctereken ekkor dördültek el először az ágyúk. Az új fegyver Crécynél még nem okozott jelentős veszteségeket, ellentétben a nyilakkal. A genovaiak meghátráltak, ám nyomukban a francia lovagok továbbra is lelkesen törtek volna előre – de éppen a zsoldosok gátolták meg ebben őket. A király ekkor megparancsolta, hogy lovagjai vágják át magukat a számszeríjászokon, akik közült többet éppen kenyéradó gazdáik öltek meg. A roham mégsem érte el célját, a nyilak megállították a lovagokat is. Fülöp látta, hogy nincs más választása, seregének többi részét is támadásra vezényelte.

A francia lovagok bátran harcoltak, de állandóan a gyalogosan küzdő angol páncélosokat támadták, hiszen a „pórnép”, az íjászok elleni viadal nem képviselt dicsőséget. Az angolok nyilai viszont így oldalról is elérték őket, akik eljutottak a harcvonalig, azoknak már magukban kellett küzdeniük.
A franciák serege a szervezetlenség miatt semmiféle összehangolt hadmozdulatot nem tudott véghezvinni. Egyre újabb és újabb hullámokban indultak meg, a terep adottságai miatt fokozottan az angolok jobbszárnya felé. A Fekete Herceg példamutatóan helytállt, a legszorongatottabb helyzetben sem ő, hanem a védelmére kirendelt lovag kérte Edward királyt, hogy küldjön segítséget. Az uralkodó ezt látszólag megtagadta, mondván, tudja csak meg a fia, hogy milyen a háború, de mégis küldött néhány lovagot, a legkritikusabb pillanatban pedig Arundel earlje egy oldaltámadással leküzdötte a válságot.

Legalább 15 rohamot emlegetnek a kortársak, amelyek sorra elhaltak a kitartó angolok nyílzáporában. Sokakkal társuk rájuk zuhanó testének súlya végzett, egyszerűen megfulladtak. A vak cseh király, Luxemburgi János is harcba szállt. Két lovaghoz kötötték, de kíséretét és őt is elérte a végzet, mindnyájan elestek a harcban. A mészárlásnak a sötétség vetett véget, ekkorra a francia sereg maradéka elvonult, a fáradt angolok képtelenek voltak üldözni őket. Az ő veszteségük kb. 100 fő volt, a franciák között viszont aratott a halál. Két király, kilenc herceg, 1542 nemesúr és lovag – és rettenetesen sok, legalább 10.000 gyalogos veszett oda, ámbár ennél jóval nagyobb számok (15.000 – 16.000) is szerepelnek egyes művekben.
Másnap népfelkelők érkeztek a harctérre – az angolok egy gyors, kegyetlen rohammal végeztek velük is.

Edward ugyan nem tudta teljesen megsemmisíteni a francia sereget, de így is hatalmas győzelmet aratott a kb. háromszoros túlerő felett. Ezt követően Calais ellen fordult, melyet majdnem egy évnyi ostromot követően elfolglalt, fontos bázisát adva ezzel a háború elkövetkezendő hadjáratainak. Crécy mezején dördültek el nyílt harctéren először ágyúk, de az ütközet mégsem erről nevezetes. Emlegetik úgy is, mint a lovagkor végét jelző csatát, hiszen az angolok egy, az addig megszokottól eltérő harcmodort kezdtek alkalmazni. Ezt a későbbiekben is sokszor használták, újabb és újabb dicsőséget szereve nemzetüknek, mely Crécynél emelkedett a számottevő katonai erőt képviselő népek közé.