2. kötet - A nemzetőrség . . .

Vágó Pál

döttség nyert megbízást, amelyet az április 24-én tartott népgyűlés a követválasztásra jogosúltak összeírására küldött ki. Az esküdtszéki bíróságot az augusztus hó 7-én tartott közgyűlés alakította meg. Elnöke Réh János, jegyzője pedig Viday Károly lett).

A törvényszékhez a főbíró elnöklete alatt Osztróvszky József, Schmidt Ferdinánd, Dáni Ferencz, Lengyel Pál osztattak be s ugyanők bizattak meg egyúttal a rögtönbíráskodással (statarium) is. Megalkottatott a gazdaszék, szépítő-, kórház-, árva- és selyemtenyésztő bizottmány. Küldöttségek neveztettek a letétek tára mellé, a tiszai malmok felügyeletére, a kisebb szóbeli panaszok elintézésére, az önkénytes vallásokhoz (az ügyészek mellé, hol naponként egy-egy tanácsnok volt a soros), a bűnfenyítő bizottmányhoz, a telekbirtoktisztséghez, a tiszti útasítások kimunkálására, a város statisztikai adatainak egybegyűjtésére.

A czéheknek egy-egy tanácsnok személyében biztosaik kijelöltettek s ily biztost nyert egyúttal az akkori szokásnál fogva a görög-keleti egyházközség is.

Végül az irnoki állások elnyeréseért beérkezett folyamodványok tárgyalásából folyólag a tanács "a baromorvosi állomás" felállítása iránt teendő javaslattételre nyert megbízást.

A tisztviselők fizetése pedig megmaradt a régiben; de az új tisztikar a törvény és gyakorlat értelmében bizonyos eljárás, intézkedés vagy kiadvány után járó taksáiról és napidíjairól is önkényt lemondott.

II. A nemzetőrség és a 3-ik honvédzászlóalj.

Már a tisztújítási előmunkálatokkal egyidejűleg s azokkal csaknem párhuzamosan indultak meg a nemzetőrség szervezési munkálatai is és mint láttuk, a nemzetőrségi törvény végrehajtására vonatkozó felsőbb intézkedéseket megelőzőleg már ideiglenes nemzetőrség léte zett. A nemzetőrségnek a törvény értelmében leendő szervezésére a miniszterelnök április 21-én kelt körlevelében szólította fel a törvényhatóságokat. A tanács május 23-án tartott üléséből tehát a nemzetőrség összeírására küldöttségeket nevezett ki, és pedig: a belvárosba Dáni Ferencz s Lefter Mihály tanácsnokokat 20 képviselővel, felsővárosra Osztróvszky József és Schmidt Ferdinánd tanácsnokokat ugyanannyi képviselővel, alsóvárosra Rengey Nándor és Heszler József tanácsnokokat 23 s végül rókusra Bérczy Antal és Vékes Ferencz tanácsnokokat 16 képviselővel.

Az összeírások az 1848. évi 22. t.-cz. 3., 4., 5. §§-ai értelmében

serényen történtek. Az április 24-iki - husvét hétfőjén - Kikindán előfordult vérengzés és az újvidéki szerb mozgalmak hírei nagyon siettették az összeírás és szervezkedés munkáját. Sokan, kik koruknál fogva még, vagy már nem tartoztak volna a nemzetőri szolgálatra vállalkozni, vagy a törvény értelmében szükséges egyéb qualificationak hiányában voltak, a nemzetőrségbe felvétettek s mint a fennmaradt igen hézagos összeírási ívek észrevételi rovata kitünteti, azon indokból, mert az illető "maga kívánkozott" a nemzetőrséghez bejutni. A zsidókat is, ha a törvény értelmében a szükséges minősítéssel birtak, összeírták és a nemzetőrségbe kivétel nélkül már felvették. Másrészről azonban nem jelentéktelen volt - különösen a tanyai lakosok között - azok száma, kik anyagi képesítettségök eltitkolásával az összeírásból kimaradtak, akikre e miatt a július 10-én tartott közgyűlés 50 forint birság, esetleg egy hóig terjedhető fogságbüntetést rendelt kiszabni. Nem is késtek azért az illetők hibájukat mielőbb helyrehozni. S e miatt, de a későbbi időkben a törvény által engedett kilépési eseteknél fogva is a nemzetőrség létszáma folyton ingadozott. Így az 1848. évi júniusi kimutatás szerint a létszám 5682 fő volt s ebből a belvárosra 1209, felsővárosra 1262, rókusra 542, alsóvárosra 1093, felsőtanyára 611, az alsótanyára pedig 965 esett.

Ugyanezen hóról egy másik adat szerint (1) a belterületi nemzetőrség száma 4600-at, a külterületieké pedig, kik ekkor még felesküdve nem voltak, 2000-et tett. Augusztus közepén is a 24 gyalog és 3 lovas századba beosztott létszám 6000-en felül volt (2). Október 1-én a létszám már 7159 volt (3) s november 10-én kelt egy kimutatás szerint a nemzetőrség száma 6907-et tett s ebből 4559 gyalog, 590 lovas és 1758 mezei, vagyis tanyai nemzetőr volt. Kossuth Lajos 1849. évi január hó 9-én kelt levelében a szegedi nemzetőrség létszámát 8000-re teszi, - ellenben az ugyanaz évi május 1-én kelt kimutatás szerint Szeged nemzetőrsége csak 6335 főből állt s ebből a belterületi gyalog századokra 3952, lovasokra 625, a mezei századokra pedig 1758 fő esik. Ezek egybevetésével a nemzetőrség közép létszámát hétezerre tehetjük.

Május végén a nemzetőrség már felesketve, teljesen szervezve volt, amennyiben be volt századokba osztva s tisztjeit megválasztotta. Összesen 18 belterületi gyalogszázad alkottatott, és pedig: a bel- és alsóvároson 5-5, rókuson 2, felsővároson 6. A tanyákon 9 mezei század, - 7 az alsó- s 2 a felsőtanyán. Ezenfelül pedig 4

1) Közlöny 1848. év 11. sz.

2) Kossuth Hirlapja 1848. év 49. sz.

3) Szilaveczky Ágoston nemzetőrségi őrnagynak a városi levéltárban őrzött levele.

lovas század szerveztetett. Együttvéve tehát a nemzetőrség 27 gyalog- és négy lovas századból állt. Minden századhoz egy százados, egy főhadnagy, 2 hadnagy s különböző létszámú altiszteken túl a gyalogságnál két dobos és két ács; - a lovasságnál pedig egy vagy több kürtös volt beosztva. A századok létszáma pedig a 118-369 közt változott. A századokat közönségesen századosaik nevéről nevezték el. Néha kapós gúnynév ragadt egyik-másik századra, mint például a belvárosi negyedik századra nézve a "herbatés" elnevezés, amitől az soha szabadulni nem tudott.

A nemzetőrségi egyenruhát igen kevés tiszt viselte, jobbára csak a törzstiszteknek volt egyenruhájuk. A századok kapitányai gyakrabban változtak. Ez többnyire lemondásból következett be, de a tanyai századoknál többször megesett, hogy a százados urat "lecsapták" s mást választottak.

Korda János.

Korda János volt a nemzetőrség őrnagya, ki mint ilyen utóbb ezredességig emelkedett s kinek ezredesi segédje Lász Flórián s mint egyuttal térparancsnoknak segédtisztjei Gombás József és Varga Sándor voltak (1). Kordával csaknem egy időben neveztetett ki a szegedi nemzetőrséghez őrnagy és zászlóaljparancsnokúl Szilaveczky Ágoston nyugalmazott kapitány, kinek segédtisztje Vidovich Antal lőn. Szilaveczkyt később mint alezredest a pozsonyi nemzetőrséghez helyezték át (2).

Mészáros hadügyminiszter a város közönségéhez intézett, október 17-én kelt levelében a szegedi nemzetőrséghez őrnagyul herczeg Woronieczky-t nevezte ki (3), de ez állomását el sem foglalta. November 3-án a szegedi lovas nemzetőrséghez ismét őrnagyul Tar Ferencz nyugalmazott százados, segédjéül pedig Hild Károly hadnagy neveztetett ki (4). Ugyancsak november 17-én a 10-ik honvédzászlóaljnál százados Földváry Sándor neveztetett ki a nemzetőrséghez őrnagyul (5).

1) Közlöny 1848. év 69. sz. - Kossuth Hirlapja 1848. óv 42. sz. s a városi levéltárban több kiadvány.

2) Közlöny 1848. év 80. és 109. sz. - Kossuth Hirlapja 1848. 53. sz. - Pesti Hírlap 1848. óv 30. sz.

3) Kossuth Hirlapja 1848. év 97. sz.

4) Közlöny 1848. év 155. sz. - Pesti Hirlap 1848. év 205. sz.

5) Közlöny 1848. év 164. sz. - Pesti Hirlap 1848. év 220. sz.

A nemzetőrség magvát a polgári őrsereg, vagyis az egyenruhás polgárság képezte, mely a közönségesebb katonai fordulatokban és fegyvergyakorlatokban elegendően ki volt képezve, rend és fegyelemhez szokott. Az egyenruhás polgárok különböző városrészi nemzetőr-századokba osztattak szét, noha felettébb rajta voltak, hogy együtt maradhassanak. Elkülönző óhajuknak kifejezést is adtak az által, hogy folyamodtak a tanácshoz a végre, hogy külön vadász-zászlóaljat képezhessenek.

A kiképzés fegyverfogások s mozdulatokban való gyakorlatokból állott s ez a kisebb szakaszokon kezdve egész a zászlóalj-gyakorlatokig haladt, hét század képezvén egy zászlóaljat. A tanítást a Ferencz Károly főherczeg nevét viselő 54-ik gyalogezred s a Don Miguel ezred Szegeden állomásozott zászlóaljának tisztjei és altisztjei végezték. Június és július havában már majdnem mindegyik század - de csak a belterületi 18 - ki volt képezve. A mezei századok, amint hogy komolyabb tekintet alá soha sem jöttek, úgy ez évben ki sem képeztettek. Egy-egy század leghosszabb tanulási időtartama 10-16 nap volt, pedig a napnak csak egy-egy szakát használták tanítás és gyakorlatra. A kiképzésre fapuskák készültek (1), amelyekre azután szuronyokat vasaltak fel (2).

Rendes fegyverzete a nemzetőrségnek kezdetben egyáltalán nem volt. Összesen mintegy 500 darab szuronyos puskával rendelkezett, mint amennyi az egyenruhás polgároktól - a polgári őrseregtől - átvétetett. Ez még a helyi szolgálat czéljaira is kevés volt. A tanács Tóth Mihály vasárustól 118 drb, Ráth kereskedőtől pedig mintegy 100 drb szuronyos lőfegyvert birt csak vásárolni s a nemzetőrség felfegyverzése iránt a kormányhoz több ízben tett felterjesztésnek csak igen kevés eredménye lett. Ennélfogva a tanács utóbb 1000 drb kaszát vásároltatott (3), amelyet később a mezei századok használatára engedtek át. Október közepén a Kúlán állomásozott alsóvárosi 1-ső és 2-ik század, valamint november elején a Török-Becsén állomásozott alsóvárosi 4-ik század csaknem fegyver nélkül volt. E miatt keserves panaszt küldöttek a századok a tanácshoz, sürgetvén hazabocsájtásukat, mert őket úgyis lenézik ott, hogy fegyverzetük nincsen, de támadás esetén magukat nem is védelmezhetik. Még november 10-én is a nemzetőrség összes fegyvere egy kimutatás szerint csak 2498 drb puskából állt.

A nemzetőrségi szolgálat kezdetben csak helyőrségi szolgálatra,

1) A városi számadások szerint 1500 drb fapuska felszíjazásaért Kis István szíjgyártónak fizettetett 499 frt 30 kr. p. p.

2) A városi számadások szerint egy szurony 1 frt 42 pkrba került. A kormány e költség megtérítését ígérte.

3) A városi számadás szerint egyenesre felvasalással ez 1200 frtba került.

őrállásra, szállítások alkalmával való kíséretre terjedt ki. Az őrállásra való kivonulás, tisztelgés, jelszókérés stb. szabályzatát minden nemzetőrrel közölték. Később, a mozgósítás után Bács-Bodrog- s Torontál megyének a szerbek által fenyegetett községeiben a helyőrségi szolgálat mellett a nemzetőrség már a honvédség hadműveleteiben is mint előőrs vagy tartalékcsapat szerepelt. Ily minőségben több csatározásban részt is vett s ezek közül a lagendorfi ütközetben dicséretreméltóan vitézkedett.

A századok szelleme s fegyelme kezdetben kielégítő volt. Később a terhesebb és komolyabb szolgálat közben mindinkább sülyedt s a haza és a közügynek fegyverben való szolgálata alól kibújni igen sokan törekedtek. Csaknem becs nélküli dologgá vált a nemzetőrség s napirenden voltak a helyettesítési botrányok, amidőn a szolgálatra piaczon fogadott napszámosokat küldöttek.

Az október 30-án tartott közgyűlés ezen visszaélések s nagy számmal előfordult botrányok szigorú megtorlását rendelte el, sőt a nemzetőrség egészen újra leendő szervezésének szükségét is hangsúlyozták. Ennek daczára a helyzet több századnál nem javult, sőt amint azt később látjuk, 1849. februárban Kanizsán már egész anarchikus dolgok fordultak elő. A birságolások sem igen hatottak, talán épen azért, hogy szigorúak voltak. Legtöbbnyire papiroson maradtak. 1849. nyarán például a szatymazi 2-ik század legénysége szolgálat elhanyagolása következtében 2000 vfrt birságolás alatt állt, amely összegnek a kórház javára való beszerzését Busa János százados megkísértette ugyan, de alig vihette valamire (1).

De térjünk vissza a május hó 25-én tartott városi közgyűlésre, amelyen a szervezkedési ügyek s több miniszteri leirat elintézése után a haza oltárára történt adakozások ügye hívja fel figyelmünket. Szemere belügyminiszter ugyanis május 19-én 1497. számú körrendeletében tudatta a törvényhatóságokkal, hogy a király Innsbruckba költözött, a haza és az alkotmány titkos ellenségei nyilvános merényletre és támadásra készülnek s a válságos körülmények között a haza áldozatokat kíván a nemzettől. A körlevél ez alkalommal még nagyobb felbuzdulást nem szült. A gyűlésen Hódy Imre volt tanácsnok egy évre 400 frt nyugdíjának egy negyedét, Rengey fizetésének egy tizedét, Bérczy három köböl buzát, Korda János pedig "két őrseregi vitéznek" két évre szolgáló díját ajánlották fel. S miután a városi tár szorult helyzetére való tekintettel 20,000 frt kölcsönnek 6%-os kamatra való felvételét határozták el, a haza oltárára való adakozások gyűjtésével a nemzetőrség összeírásában fáradozó küldöttségeket bízták meg. De a június 1-én tartott közgyűlésen - amidőn Pest város 200,000

1) Respublica 1849. év 16. sz., a Szegedi Hirlap után.

frtos adományát tudató körlevelet felolvasták, kitörő lelkesedés közt már jelentékeny felajánlások fordultak elő.

Mindenekelőtt a város közönsége 150,000 pfrt adományt szavazott s ez összegből 50,000 frtot egészen adománykép, 100,000 frtot pedig 6°/o-os kamatra kölcsönkép. Egyúttal a czéhbiztosok felhívattak, hogy a czéheknél a legnagyobb buzgalommal gyűjtsék az adományokat. Pedig a városi pénztár ez időben ugyancsak szorongatott körülmények között volt. Csaknem egészen üresen állt. A kölcsön- és az adománykép megszavazott összeget előbb magának a városnak kelle kölcsönkép felvenni, amely végből nyilvános ajánlati felhívás közzétételét rendelték el.

A város egyetemének lelkesítő példájára az egyesek ezután egész tömeg adományt jelentettek be. Tóth Mihály főbiró kezdette meg ezek sorát, jelentvén, hogy neki sincs sem aranya, sem ezüstje, azért a Kossuth-utcza és Bathyányi-tér sarkán fekvő s a templom-tér kibővítésére szolgálandó, a város által megvásárolni rendelt háza és telke vételárából (e ház és telek az árvíz után épített kápolna helyén létezett) a haza oltárára 1000 frtot adományúl felajánl (1). A június 13-iki közgyűlésen Fotti János "két vitéz"-nek három évi, a június 19-iki közgyűlésen Götz János és Lefter Mihály ugyancsak 2-4 vitéznek 3 évi tartásdíját, - Steinhardt Antal pedig ismét egy vitéznek tartását ajánlotta fel. A július 10-iki közgyűlésen Kiss József két vitéznek két évi tartásdíját vállalta el.

Magángyűjtésekből befolyt adományok pedig következőkép jelentkeztek. Június 9-ig a készpénz adomány 1531 frt 39 pkrt tett (2). A július 10-én tartott közgyűlésen tett jelentés szerint ez összeg már 4687 frt 20 krra emelkedett; ebből 997 frt 12 krt az időközben megalakult 3-ik honvédzászlóalj czéljaira használták fel, míg a fennmaradt összeget a sópénztárba adták be. Ezen felűl nagy mennyiségű gabona és más élmiszer gyűlt egybe, aminek eladását és a gyűjtés tovább folytatását rendelték el. A tisztikar s illetőleg a tanács "a haza szükségére" történt gyűjtésének eredményét több részletben 3742 frt 3 kr. összegben szolgáltatta be (3).

1) Tóth Mihály e ház vételárából a következő évben ismét 1000 frtot adományozott az 5-ik huszárezred felszerelésére, amiért Mészáros hadügyminiszter a Közlöny 1849. évi márczius 24-iki számában nyilvános köszönetet tett közzé.

2) Közlöny 1848. év 8. sz.

3) Az erről szóló jegyzék ez összeget mint egyenesen a tisztikar adományát tünteti fel, de kétségen kívüli, hogy az az általuk eszközölt gyűjtések eredménye. E gyűjtések eredménye részletezve a következő volt: Dáni Ferencz 1246 frt 56 kr, Osztróvszky József 598 frt 36 kr, Schmidt Ferdinánd 357 frt 3 kr, Bérczy Antal 156 frt 2 kr, Vókes Ferencz 225 frt, Lefter Mihály 803 frt 22 kr, Lengyel Pál 144 frt 25 kr, Rengey Nándor 210 frt 39 kr.

Testületek és magánosok részint kamat nélkűl, részint kamatra pedig a következő kölcsönöket ajánlottak. Júniusban a fazekas czéh 120 frtot, a kalapos- és sarus czéh 40 frtot. A július 10-iki közgyűlésen Kovács Ferencz 400, Tóth István 200, Waldmüller Lénárd özvegye 1000, Maróthy Mátyás 400 frt; ismét a július 24-iki közgyűlésen Pollák Simon örökösei 500, Kohen Ábrahám 500, Kőrösy József 8000, a csizmadia czéh 400 frt kölcsöne lett bejelentve. Majd az október 9-iki közgyűlésen Baurnfeind Nándor 300, Kárász Benő 13,000 s Pfann József 3000 frt kölcsönéről tétetik említés; s ez folyt mindaddig, míg a megszavazott 150,000 frt fedezve nem lett.

Majdnem egy és ugyanazon időben, amikor a haza oltárára való adakozásokra szólíttatott a nemzet, már egyúttal a honfiak védő karjára is szükség lett. A reactio fenyegetése, az országban több helyen kitört rendetlenség és lázadás, a Horvátországgal mindinkább bonyolódó viszony elkerűlhetetlenné tette, hogy a kormánynak megbízható, a nemzetőrségnél képzettebb, valóságos katonai fegyelem alatt álló serege legyen, annyival is inkább, mert az olaszországi mozgalom alkalmából a hadseregnek, amennyire csak lehetséges, Magyarországból való kivonását vették tervbe. Pedig a magyar nép az olaszok mozgalmától rokonszenvét el nem titkolta, aminek Szegeden is megvolt a maga kifejezése a közgyűlésnek azon határozatában, amelynél fogva a közgyűlés körlevelet intézett a törvényhatóságokhoz, hogy az országgyűléshez feliratokat intézzenek "az ausztriai népek s illetőleg az olaszok szabadságának elnyomására irányúló merénylet meggátlása czéljából" (1).

A nemzetőrségi országos tanács a magyar hadsereg megalakításának eszméjét ki is mondta s már május 16-án a miniszterelnök és b. Baldacci Mór ezredes a 10. zászlóaljba osztandó, 3 évi szolgálatú, toborzás útján kiállítandó 10,000 főnyi rendes nemzetőrségi sereg megalakítására a felhívást kibocsájtották s annak értelmében a 3-ik zászlóalj gyülekezési helyéül Szegedet jelölték ki, mint ahova a Nagy-Várad, Arad, Gyula és szegedvidéki önkényteseknek egybeseregelniök kell (2).

E zászlóaljakhoz toborzott önkénytesek csakhamar a "honvéd" nevet kapták. A toborzást a rendelet kelte után Szegeden azonnal megkezdették s Osztróvszky és Rengey, kik a toborzással meg voltak bízva, rövid néhány nap alatt a helybeli és vidéki önkényteseknek a csodálatot felköltötte lelkesedett csapatát állította az avató bizottmány elé, mely Korda nemzetőr parancsnok és Jelentsik sorezredbeli főhadnagyból állott. A mindenfelől egybesereglett ifjúság a társadalom és

1) Közlöny 1848. év 23. sz.

2) Nemzeti Politikai Hírlap 1848. év 21. sz.

foglalkozás minden rendét és ágát képviselte. Jelentékeny számmal voltak köztük a pályavégzett ifjak, ügyvédek, juratusok, mérnökök, gazdatisztek, papnövendékek, tisztviselők, tanulók, ifjú iparosok stb., kik páratlan önmegtagadással vetették magukat alá új sorsuk szigorú körülményeinek, büszkén nélkülözve a megszokott jólétet s kényelmet. A legtöbbje a belépéskor nyert 20 forint felpénzt is a haza oltárára ajánlotta fel s lemondva még a napi zsoldról is, a begyakorlásukat eszközlő Don-Miguel ezredbeli altiszteket óránként egy forint jutalommal a sajátjukból díjazták. A további időkben is fenntartott kiváló önérzet s a legénységnek általában művelt jellegénél fogva Damjanich e csapatát "mágnás zászlóalj"-nak nevezte.

Az önkénytesek, különösen a vidékiek, a felső- és alsóvárosi zárdákban voltak elszállásolva s e helyiségekbe június 1-én túl már az újabb önkénytesek nem fértek. Csupán a felsővárosi zárdában 350 honvéd volt ekkor, kik május 30-án a felsővárosi templom előtt a sorkatonaság zászlójára tették le az esküt (1).

A zászlóalj ellátását s felszerelését a város eszközölte. Felsőbb utasítás az önkénytesek iránt semmi sem érkezett, ami a június 1-én tartott közgyűlésen és a sajtóban is a kormány elleni panaszra és éles kifakadásokra adott alkalmat (2).

Élelmet s illetőleg kenyeret a tábornok rendeletére az élésházból nyertek, egyébként pedig a város gondoskodott eltartásukról s ezt részint a haza oltárára még folyton érkező természetbeli, részint pénzbeli adományokból eszközölte.

Felszerelésüket is megkezdették. Kezdetben csak "tábori" egyenruházatot nyertek. E végből a várban elhelyezett olasz államfoglyok 7817 rőf vitorlavászon készletét 2340 frt 3 kr. értékben a város átvette s abból 1060 frt kiadással 1181 drb kabát ("kitli") s ugyanannyi nadrág készült a honvédeknek. Ezt az egyenruhát, a bakancsokat, valamint egyéb szerelvényeiket is szegedi iparosok állították ki, ép oly gyorsan és kifogástalanul, mint a mily valóban hazafias áldozattal olcsón. Fehérneműiket a hölgyek honleányi buzgalma teremtette elő. Korda Vedres János nő-társulatot alakított s ennek tagjai kivetették minden ház asszonyára a körülményekhez képest, hogy ki-ki hány darabot és mikorra tartozik megvarrni és beszolgáltatni (3).

Fegyvert, dobot s más eszközöket ugyancsak a város szerzett be

1) Ennek 30 éves fordulóját a zászlóalj életben maradt tisztei Szegeden 1878. évi május 30-án történt összejövetelök alkalmával megünnepelték.

2) Közlöny 1848. év 8. sz.

3) A hölgyek ezen társasága később "Testvér-egylet" czím alatt állandóbb jelleget öltött és a kórházak felszerelése, a sebesültek ápolása körül buzgó szolgálataik rendkívül becscsel birtak. - Lásd Szegedi Hiradó 1875. év 15. sz.

részökre. Fegyverük fekete agyú kovás fegyver volt: akinek még ez sem jutott, kaszát kapott. A felszerelést oly kielégítőnek találták, hogy b. Baldacci a nemzetőrségi országos haditanács nevében a városnak köszönetet szavazott, kilátásba helyezvén egyúttal a város kiadásainak a hadi tárból való megtérítését. A felszerelés munkálatait Korda János nemzetőr-parancsnok vezette.

A zászlóalj részére kezdetben Csuha Antal nemzetőrségi őrnagy, mint a "Tiszánál felállított előőrök és seregek parancsnoka" neveztetett ki parancsnokúl, majd Damjanich őrnagy vette át a parancsnokságot, akivel együtt a zászlóalj begyakorlását Zino százados, Dohai, Jelentsik és Utasi Károly főhadnagyok teljesítették.

A zászlóaljnak későbbi parancsnokai Stein Miksa, a "rettenthetlen Bóbich", Földváry Károly, végül Gorove Antal (1).

A zászlóalj közönséges létszáma 1280 volt, de néha a létszám ezen alól is, valamint ezen jóval felül, sőt egy ízben 1689 főre rugott (2). A zászlóalj csak azután, hogy Szegedről kimozdult, lett teljes. Hat századra volt felosztva s egy század teljes létszámmal a tisztekkel együtt 244 főből állt. Kezdetben a századok túltömöttek voltak, némelyik 300-on felűl is volt, de a későbbi veszteségek következtében leapadtak. Hiszen csupán Szolnoknál a kartács-záporban a zászlóaljnak 700 sebesültje s halottja lett; s így valóban nem csoda, hogy az első teljes létszámból 1849. évi aug. havában már csak 193-an maradtak életben (3).

Még alig volt begyakorolva s felszerelve a zászlóalj, - gőzhajón, négy ágyúval (3 drb 6 fontos s egy 7 fontos vetőágyú) Ó-Becsére szállították Stratimirovics tábora ellen küzdeni (4). Július 14-én Szent-

1) Temesi Lapok 1878. évi 127. számában A 48-iki 3-ik honvédzászlóalj ünnepélyéhez czímű közlemény.

2) Gánóczy és Vachot: Honvédek könyve. 3. köt. 150. lap. Hegyesi Márton: Az 1848-49-iki harmadik honvédzászlóalj története czímű művében az alakulás stb. körülményeit egészen ezen mű, illetőleg a Régi Szeged I. közleményei alapján adja elő. Pusztán a szolnoki csatában elesettek számát kifogásolja, de e tekintetben ismételve is forrásunkra utalunk.

3) Gánóczy és Vachot: Honvédek könyve. 3. k. 150. l.

4) A táborba indult sereghez a tanács két seborvost s egy segédet rendelt, kik addig is, míg a kormány rendes honvédorvosokat nevez ki, az orvosi szolgálatot végezték. - Az útra indult sereg Ráth fűszerkereskedő boltján kitűzve volt szép selyem nemzeti zászlót, amelyen az ország czímere díszlett, nyerte használatra. Október végeig a zászlóalj ez alatt küzdött. A kormány által küldött honvédzászló Ó-Becsén október 23-án Beöthy Ödön országos- és Bernáth kormánybiztosok jelenlétében nagy ünnepélyességgel lett felszentelve s a zászlóaljnak átadva. Zászló-anya Földváry Lajosné, zászlótartó egy ex-capucinus volt. (Pesti Hírlap 1848. évi nov. 3-iki sz.)

Tamás első ostroma alkalmából, amidőn Turia ellen vezettetett, már a tűzkeresztségen is átesett, ahol a zászlóaljnak két halottja, öt súlyos és két könnyű sebesűltje lett (1).

Joggal nevezi Szeged magáénak e zászlóaljat (2), mely összesen 43 csatában vett részt s amely a dicsők közt is a legdicsőbbnek, legvitézebbnek vált ki. A délvidéki szerb mozgalmak megfékezésében legtöbb része a 3-ik zászlóaljnak van és Szolnok, Tápió-Bicske, Isaszegh, Vácz, Nagy-Sarló, Komárom, Budavárnál s egyebütt kivívott fényes eredmények főleg a fehér tollas kék sipkás 3-ik zászlóalj nevével vannak egybeszövődve.

Élénk mozgalmas napokat élt a zászlóalj toborzása idején Szeged. A nagy események és izgalmak egymást kergették, a politikai viszonyok és közesemények a polgárok nyugalmát úgyszólván szakadatlan hullámzásban tartották. Ezek közé tartozott mindenekelőtt a július hó 2-án Pestre egybehítt országgyűlésre az országgyűlési képviselők választása körűl kifejlett mozgalom.

A választás napja június 18-ikára tűzetett ki s jelöltekűl általában Osztróvszky József és Rengey Nándor nevei hangzottak. Alig egy-két nappal a választás előtt Réh János az első kerületben Kossuth Lajos, Tóth Mihály pedig a második kerületben Klauzál Gábor miniszterek kijelölése és megválasztása mellett kezdettek buzgólkodni. Pedig akkor az első a pesti, az utóbbi pedig a csongrádi kerületben képviselőnek már meg voltak választva s köztudomású volt, hogy az illetők csakis ezen kerületekből nyert mandátumaikat fogják megtartani.

Kossuth és Klauzál jelöltsége ily körülmények között csak kisebb körre szorítkozott s jelöltségüknek voltaképi indító oka az volt, hogy Réh János és Tóth Mihály óhajtottak volna képviselőjelöltekűl fellépni; - de miután nevüket senki sem hangoztatta, Osztróvszky és

1) Szeremlei: "Magyarország krónikája a forradalom idejéről" I. k. 149. l. - Kossuth Hírlapja 1848. óv 50. sz. - Közlöny 1848. év 53. sz. A két elesett honvéd neve Szathmári Dani és Szigethi Kálmán. - A súlyos sebesűltek közt volt Bauernfeind Gyula, kinek egyik lábát az ellenség ágyúgolyója sodorta el, s kit ápolásra gőzhajón szállítottak Szegedre a szülei házhoz, de útközben sebe üszköt kapott s elhunyt. A szegedi ifjak közt, amidőn a harmadik zászlóalj részére a toborzás megindult, egész verseny folyt, hogy ki legyen az első honvéd. A versenyben akkor őt többen megelőzték, de Szegednek mégis csak ő lett a legelső honvédje. (Lásd Szegedi Híradó 1871. év 28. és 29. sz.)

2) Az 1848-ik évi 2803/4317. sz. tanácsi feljegyzés szerint a 3-ik zászlóaljban a szegedi illetőségűek száma csak 150 volt. E létszám később nagyobb lett ugyan, de nem annyira ezen körülmény miatt, hanem annálfogva tekinthetjük e zászlóaljat szegedinek, mert azt a város toborzotta, eltartását, felruházását s felszerelését teljesen a város teljesítette.

Rengey elleni leplezett vetélkedésből és sértett hiúságból Kossuth és Klauzál neveit tűzték ki. Teljes lehetetlen volt az illetőket meggyőzni afelől, hogy eljárásuk nemcsak hogy nem tisztességes a nagy hazafiak iránt, de egyúttal Szeged hazafias polgáraira nézve sértő is, amenynyiben Kossuthot és Klauzált a szavazás esélyeinek kitenni nem engedik, mert azokat, ha kijelöltetnek, nagy multjuknál és érdemeiknél fogva Szeged jó hírneve érdekéből egyhangúlag szükséges megválasztani.

Ily körülmények között Osztróvszky és Rengey vetettek véget a zavarnak azzal, hogy pártjuk szilárd ragaszkodása ellenére is kijelentették, hogy Kossuth és Klauzál jelölése esetén a jelöltségtől azonnal visszalépnek. A választás alkalmával Kossuth és Klauzál jelölését a választók egy kisebb csoportja csakugyan hangoztatta is s Kossuthnak jelölését Zsótér János ajánlotta. És ekkor Osztróvszky buzgólkodott legjobban a színhelyen, hogy a választás egyhangúlag történjék. S az így is történt. Ugyanily kimenetele volt a választásnak a másik kerületben is s e szerint Szegednek egyhangúlag megválasztott országgyűlési képviselői Kossuth Lajos és Klauzál Gábor lettek. De ők a választást követő néhány nap mulva már szívélyes hangon ugyan, de egész határozottan kijelentették, hogy a szegedi mandátumot el nem fogadhatják s így az újabb választás esete csakugyan bekövetkezett.

Az újabb választás július 2-án történt, amidőn az első kerületben Osztróvszky József egyhangúlag, a második kerületben pedig Rengey Nándor választatott meg. Az utóbbi ellen Tóth Mihály főbíró most már csakugyan fellépett, de oly kevés szavazója jelentkezett, hogy még a szavazás folyama alatt visszalépett (1).

A korábbi időkben a gyakorlat az volt, hogy a követeknek megválasztott tanácstagok tisztviselői javadalmaik élvezetében meghagyattak. Osztróvszky és Rengey azonban kijelentették, hogy hivatalos állásukat ugyan fenntartják, de fizetésükről azon időre, amíg az országgyűlésen mint képviselők működnek, önként lemondanak. S ily értelemben határozott a július 24-én tartott közgyűlés, amelyben bár kimondatott, hogy a két állás összeférhetlen, - egyelőre azonban a képviselőül megválasztott tanácsnokok helyére az augusztus 1-én tartott közgyűlés helyettes tanácsnokokul Szegheő Jánost és Misits (Ligeti) Dánielt választotta meg s az országgyűlési képviselőknek tanácsnoki javadalmát megszüntette.

1) Közlöny 1848. év 14. sz. - A követválasztási központi választmánynak 1848. évi jegyzőkönyvei s összes iratai - kivévén némely városrész követválasztóinak névjegyzékét - a városi levéltárból elvesztek. A fentebb közölt adatok jobbára a közgyűlési vagy a tanácsi jegyzőkönyvekben szétszórtan előforduló vonatkozásokból állíttattak egybe.

A további s majdnem a képviselőválasztási eseményekkel egyidejűleg folyt mozgalmat a székelyek fogadásának kérdése idézte fel. Már a június 13-iki közgyűlésen kihirdettetett a kormány azon rendelete, hogy a Szeged körül táborba szállandó székely nemzetőrség élelmezésére és ellátására kormánybiztosul Török Gábor neveztetett ki. A Szeged körül felállítandó nagy székely tábor felől a kormánynak oly értelmű tervei jöttek nyilvánosságra, hogy a kincstárnak Torontálmegyében fekvő terjedelmes birtokain a szerb lakosság ellensúlyozására és a székely földön már úgyis túltömött népességi viszonyokból származó bajok elenyésztésére 12,000 fegyveres székely nemzetőrt fog letelepíteni (1).

A június hó 19-én tartott közgyűlésen a kormánynak azon értesítését hirdették ki, hogy a "székely határőrség" Szeged felé már útban van, amiért is a közgyűlés előintézkedéseket tett a székelyek vendégszerető fogadtatása, nemkülönben az Aradról elindúlt Don Miguelek 3-ik zászlóaljának és a pesti honvédzászlóalj 1200 főnyi csapatának barátságos ellátása ügyében.

A székely település kérdése azonban végképen elmaradt. Az erdélyi dolgok aggasztó fordulatot vettek. A magyarságnak és a haza ügyének védelmére a székelyekre Erdélyben még nagyobb szükség volt, mint az ország délvidékén. De a torontáli kincstári birtokokon magyar telepítvények létesítésének kérdése még a legválságosabb időkben is felmerült. Midőn Kossuth Lajos októberben Szegeden tartózkodott, egy nagyobb értekezleten nyilvánította, hogy a békésebb idők bekövetkezése után legelső teendőjének ismerendi a kincstár kánaáni birtokait székely és szegedi települőkkel benépesíteni s új virágzó községek alapításával a magyar faj többségét a délvidéken biztosítani.

A székely nemzetőrség helyett azonban annál nagyobb számmal özönlött felülről a fegyveres erő Szegeden keresztül. Július első felétől augusztus közepéig vízen és szárazon folyton érkeztek a csapatok, amelyek Szegeden rendszerint pihenőt tartva, innen gőzhajón Ó-Becsére s Verbászra szállíttattak. A beszállásolás kellemetlenségeit azonban a lakosság páratlan türelemmel viselte, sőt egymással vetélkedve pazar vendégszeretettel halmozták el az ifjú harczosokat, akiknek a szegedi fogadtatás és megvendégelés mint ünnepnap mindenkorra feledhetlen maradt.

Július 13-án d. e. 10 órakor a Vilmos-ezred 1 százada (500 emberrel), s ugyanaz nap délután 4 órakor ugyanazon ezred 2 százada érkezett ide. Tizenhetedikén a csongrádmegyei őrsereg Kirschner őrnagy vezetése alatt 1300 emberrel érkezett meg. Augusztus első

1) Pap D.: "Okmánytár Magyarország függetlenségi harczának történetéhez" I, k. 140. l. - Mészáros K.: "A magyar szabadságharcz előjátéka" 14. l. - Szeremlei S.: "Magyarország krónikája a forradalom idejéről" I. k. 103. és 123. l.

napjaiban összesen 7900 ember volt beszállásolva. Nevezetesen a veszprémi 6-ik honvédzászlóalj (900 emberrel), amelynek 4-én a belvárosi egyházban volt zászlószentelése (a felszentelést Kremminger prépost végezte), amikor e zászló alá ismét egy csapat szegedi ifjú, legtöbbnyire tanuló csapott fel; - a székely határőrezred egyik zászlóalja (1100-an); - a hevesi nemzetőrök (3000-en); - a debreczeni honvédzászlóalj 1200 emberrel; - az oláh határőrezredből 1000 ember, a pesti önkénytesektől 600 fő s végül a Württemberg-huszároktól Lenkey százada, mely Galicziából érkezve, a nemzetőrségi zenekartól kísérve, a hölgyek virágzápora között tartotta bevonulását (1).

III. A délvidéki szerb mozgalmak; a 33-ik honvédzászlóalj.

Az élénk mozgalom a polgárok figyelmét a délvidéki szerb lázadás irányában a legnagyobb mértékben felköltötte, a polgárharcznak és a fajok egymás elleni kegyetlenkedéseinek hírei az izgalmat már tetőpontra emelték, a kedélyek napról-napra nyugtalanabbak lettek.

Június 10-én későn este a polgármester Zenta és Kikinda városok hatóságai, úgy Vukovits kormánybiztos által küldött futároktól egymás után arról értesűlt, hogy a szerbek a római sánczokból és Szent-Tamásról kiindultak s mintegy 8-12 ezren Titelt elfoglalták, hol jelentékeny fegyver- és tölténykészlet, úgy 8 ágyú jutott birtokukba; ezenfelűl a csajkások nyíltan a felkelőkhöz csatlakozva, mindenekelőtt Kikindát óhajtják elfoglalni, onnan pedig a magyar városok ellen intéznek támadásokat. Vukovits kormánybiztos egyidejűleg a tábornokhoz küldött levelében Kikindára katonai erő küldését is szorgalmazta.

A polgármester e hírek következtében még ugyanazon éjjel a tanács tagjait űlésre hívatta egybe, az ülésen leendő megjelenésre egyúttal Eder tábornokot is felkérte. De még az űlés előtt váratlanúl Csermelyi Lajos honvédfőhadnagy, miniszteri futár megérkezvén, az egybegyűlt tanácscsal tudatta, hogy Szerbiából több ezer fegyveres az országba betört, kik az alvidéki felkelőkkel egyesűlni s az országba előnyomúlni törekednek. Ennek meggátlására a nemzetőrségből több század haladéktalanúl Ó-Becsére induljon.

1) Nemzeti Politikai Hírlap 1848. év 58. és 82. sz. - Közlöny 1848. év 28., 39. és 68. sz. - Márczius tizenötödike 1848. év 131. sz. - Kossuth Hírlapja 1848. év 34. sz.

előző | tartalom | következő