Szőnyi István
1894-1960

Festő és grafikus, Kossuth-díjas, a modern magyar művészet egyik kiemelkedő alakja. A főiskolán és Nagybányán Ferenczy Károlynál és Réti Istvánnál tanult. 1921-ben rendezte első kiállítását az Ernst-múzeumban, ahol elnyerte a frissen alakított nagy tekintélyű elit szerv, a Szinyei Társaság nagydíját. Első munkáinak szelleme közelebb állt az aktivistákéhoz, elsősorban Uitz Bélához, mint a nagybányaikéhoz. Csakhamar iskolát teremtett; a fiatal mester köré tömörültek az újat kereső fiatalok. Nagy hatással volt fiatal kortársaira, többek között Aba Novák Vilmosra is. Szőnyi jutott el leghamarabb a nagybányaiak tiszta festőiségéhez, a plein-air napfényfestés modern szellemű továbbfejlesztéséhez. 1923-ban a Duna-kanyarban lévő faluba, Zebegénybe költözött, itt találta meg azt a világot, amelyben a táj inspiráló ereje révén saját stílusa kialakulhatott.

Témaköre és műveinek szelleme az évek során teljesen Zebegényhez kötődött. Az életet akarta megfesteni, az élet pedig számára az egyszerű emberek élete, a mindennapok eseménytelen világa volt.
1937-ben a Képzőművészeti Főiskola tanára lett.
Festőileg érzékeny szem és humánus érzelemvilág jellemezte Szőnyi festői realizmusát. A nagybányai iskola tanainak folytatójává, megújítójává vált. Festészete a tradíció vállalásán alapult, anélkül, hogy akadémizálta volna a nagybányai hagyományt. Művészete alapjaiban realista, az ipresszionista fényfestés és a realizmus egyéni ötvözete. A művészet lényegéről így ír 1943-ban megjelent Kép című művében: "A művészet az érzelemhez szól. Egy műalkotásnak a reánk való hatása nem észokoktól függ. Ezért nem is tudjuk pontosan meghatározni, sem a művészet, sem a szép fogalmát, és azt sem tudjuk megindokolni, hogy valami miért tetszik. ... Nem lehet megállapítani, zárt szabályba merevíteni a művészet megfoghatatlan lényegét."