1909-ben forradalmi művészcsoport született Magyarországon. Stílusa az első világháború előtti időszak egészére rányomja bélyegét, és szemléletmódja a további stílustörekvések egyik kiindulópontjává vált. 1911-ig "keresők"-nek nevezik magukat: keresik az új korszak új kifejezési formáját. 1911-ben nevüket "Nyolcak"-ra változtatják.
A csoport tagjai: a polgári, radikális eszméket valló Kernstok Károly; a csoport legmerészebb alkotója Berény Róbert; Pór Bertalan, aki elsősorban monumentális, sokfigurás vásznaival tűnik ki; a kitűnő portréfestő, Tihanyi Lajos; Czigány Dezső, aki klasszikus nyugalmú, puritán felfogású önarcképeket és csendéleteket festett; Czóbel Béla és Márffy Ödön, akik a "fauve"-ok festészetének iskolázott mesterei; és Orbán Dezső, aki az erőteljesebb formák felé vonzódott.
A Nyolcak stílusa Cézanne festészetében gyökeredzik, törekvéseik a kortárs nyugati törekvésekkel vannak rokonságban. De hatott rájuk a szecesszió és a fauve-ok is. Az új út keresésére a társadalmi átalakulás élménye ösztönözte őket.
E csoport köréhez tartozó festőművészek a polgári értelmiséghez tartoznak. Az ízlés, amelyet kilégítenek, a polgári értelmiségnek az ízlése, a célkitűzések és eszmények, amelyeket követnek, bizonyos mértékig a művészeten kívüli körből származnak: annak a rétegnek életformájából, amelynek sorsában maguk is osztoztak. A Nyolcak vezére, Kernstok Károly hasonló szerepet játszik a festészetben, mint Ady a költészetben.
A Nyolcak, bár nem mindenben a legkedvezőbb körülmények között indulnak útjukra, nem csak receptív módon, de saját hazai hangjukat is hallatva be tudtak kapcsolódni a nemzetközi áramlatba. Művészetük ekkor nem volt elszigetelt, sőt itthon a különböző áramlatoknak valamilyen módon letéteményese és az itthoni hasonló törekvések kristályosodási pontja lett. Elszigetelté csak a húszas évek végén vált, mikor erőszakkal felejtkeztek el róla, s próbálták kitörölni a magyar művészet szerves fejlődésének egészéből.