Amerikai repülő tábornok. Harcolt az első világháborúban. 1940-ben az
angliai csata idején megfigyelőként
a Brit-szigeteken tartózkodott. 1942-ben megszervezte a 8. amerikai légi hadsereget, mely Nyugat-Európában tevékenykedett. 1943-ban az Északnyugat-Afrikában
állomásozó szövetséges légierő parancsnoka. 1944-től a Németország bombázásáért felelős amerikai startégiai légierő vezetője.
Arnold tábornokhoz hasonlóan a stratégiai bombázás híve volt, mely nagy károkat okozott a németeknek, de jelentős
veszteségekkel is járt, melyek csak a nagy hatótávolságú vadászgépek megjelenésével csökkentek elfogadható szintre. Amerikai részről Spaatz írta alá a
német megadásról szóló okmányt, de akkor már (1945 márciusa óta) a távol-keleti hadszíntéren irányította az amerikaiak
stratégiai légierejét. Az ő parancsnoksága alatt álló gépek dobták le az
atombombát Hiroshimára és Nagasakira.
1947–48-ban az újonnan létrehozott önálló légierő vezérkari főnöke volt.