(US)
TECHNIKAI ADATOK
A Manhattan-program keretében kétféle bombát gyártottak, ezek technikai jellemzőik mellett működésükben is eltértek.
Little Boy típus (urániumbomba)
Átmérő: 0,71 m | Hossz: 3,05 m | Súly: 4037 kg | Robbanás ereje: 15-16 kilotonna |
Fat Man típus (plutóniumbomba)
Átmérő: 1,53 m | Hossz: 3,25 m | Súly: 4672 kg | Robbanás ereje: 21-22 kilotonna |
TÖRTÉNETE
Az elképesztő
erejű tömegpusztító fegyver históriája
igen ellentmondásos, hiszen a létrehozását eredményező
kutatássorozatban sok-sok kiváló tudós (pl. Fermi,
Bohr, Oppenheimer, Szilárd, Wigner, Teller stb.) vett részt, és
ők olyan jelentős eredményekkel gazdagították
a tudományt, melyek előnyei tagadhatatlanok. Ugyanakkor az emberiség
képessé vált arra, hogy elpusztítsa önmagát.
Az atombomba katonai története is számos kérdőjelet
vet fel. A Groves tábornok által
vezetett Manhattan-program erőltetett menetben haladt, hogy megelőzhessék
a németeket. A nyugati fronton az „Alsos” fedőnevű
hírszerző-akció keretében dolgozó tisztek
sokszor az első vonalban harcoló katonákkal haladtak, hogy
mindent azonnal megtudhassanak a német kutatások állásáról.
Sokak szerint a németek még évekig nem tudtak volna atomfegyvert
gyártani, mások úgy vélik, tudósaik nem is
akartak eredményeket felmutatni... A Manhattan-program az európai
háború lezárását követően is
gőzerővel haladt, azzal az indokkal, hogy amennyiben Japán
ellen bevetik ezt a fegyvert, amerikai katonák ezereinek életét
fogja megmenteni. Ám mire a bombázásokra sor került,
a japánok már a megadás gondolatával foglalkoztak.
Az első atomrobbantásra 1945. július 16-án került
sor Los Alamos mellett. Röviddel ezután az „éles” bevetések következtek. Augusztus 6-án Hiroshima városára
dobták le az Enola Gay nevű B-29-es
bombázó által szállított Little
Boy típusú bombát. Kb. 90-120 ezer ember halt meg rettenetes
körülmények között, és sokan szenvedtek borzalmas
sebesüléseket. A leukémia, a sugárzás okozta
láthatatlan kór a mai napig szedi áldozatait. Az atombomba
történetének legvitatottab fejezete, hogy mindezek után
szükség volt-e a második támadásra. Augusztus
9-én Nagasaki volt a célpont, ennél az akciónál
a Fat Man típusú bombát vetették
be. 39 ezer ember halt meg azonnal, ez a szám a későbbi
halálozások miatt kb. 60 ezerre nőtt.
Könyvek:
Ábel : Az atombomba története
The atomic bomb
Groves : Az atombomba születése
Huie : The Hiroshima pilot
Ovcinnikov : Az A-bomba sztorija
Pash : The Alsos mission
Rhodes : Az atombomba története
Rose : Heisenberg and the Nazi atomic
bomb project
Trumbull : Nine who survived Hiroshima
and Nagasaki