Német tengernagy. 1894-ben csatlakozott a haditengerészethez. Harcolt az első világháborúban, melynek befejezése után a német haditengerészet
egyik újjászervezője lett, 1935-től 1943-ig pedig főparancsnoka. Nagyszabású hajóépítési programba kezdett, melynek alapja csatahajók gyártása volt, de ő volt
a kezdeményezője a tengeralattjáróflotta kiépítésének is. A háború során arra törekedett, hogy Nagy-Britannia utánpótlási vonalait (elsősorban
tengeralattjáró-támadásokkal) megbénítsa. Ennek a tervnek a megvalósításához szükség volt északi-tengeri támaszpontok megszerzésére. Raeder jelentős részt
vállalt a
Norvégia elleni támadás haditengerészeti részének kidolgozásában. A Brit-szigetek elleni akció tervét
elhamarkodottnak tartotta, úgy vélte, a német flotta nincs felkészülve egy ilyen nagyszabású akcióra. Később is több vitája támadt a Führer-rel, aki nem
engedélyezte további nagy hajók építését, és megtiltotta a kockázatosabb vállalkozásokat. Ennek következtében Raeder flottája nem volt képes megakadályozni
a szövetséges konvojok eljutását Nagy-Britanniába és a Szovjetunióba. A sorozatos kudarcok után 1943 elején
Hitler nyugdíjaztatta,
utóda
Dönitz lett. A
nürnbergi per során életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, de
1955-ben szabadlábra helyezték.
