Brit politikus. 1926-tól 1931-ig India alkirálya. 1938-tól külügyminiszter,
Chamberlain lemondása után az
ex-kormányfő és VI. György király is őt szerette volna miniszterelnöknek, de ő visszautasította a posztot, mert tudta, hogy sokkal kisebb támogatásra
számíthat, mint
Churchill. 1940 végéig maradt külügyminiszteri székében, ahol
Eden váltotta fel.
1941-től 1946-ig washingtoni követként dolgozott. Amerikai kormányzati körökben sok barátra tett szert, többek között
Roosevelt és
Hull is kedvelte. 1945-ig a háborús kabinet tagja volt.