A Szovjetunió marsallja (1961). 1918-ban mint komisszár csatlakozott a Vörös Hadsereghez. 1933-ban elvégezte a katonai akadémiát.
1939–40-ben
Mereckov törzsfőnök-helyetteseként részt vett a
Finnország elleni hadjáratban.
Ezután a katonai hírszerzés vezetője lett, ahol látványosan kudarcot vallott. Többek, így
Sorge figyelmeztetését is figyelmen kívül
hagyta, mások szerint egyszerűen nem merte azokat
Sztálinnak jelenteni, így hazáját váratlanul érte a
német támadás. Ennek ellenére (pályafutása során nem utoljára) „felfelé bukott”: Washingtonba és Londonba
utazott, hogy a szovjeteknek szánt segítségnyújtás mikéntjéről tárgyaljon. Visszatérte után a 10. hadsereg parancsnoka volt a
Moszkva alatti támadás során. 1942-ben a brjanszki front parancsnoka. A katasztrofálisra sikeredett harkovi offenzíva során
jelentette, hogy nem tudja tartani állásait. Azonnal leváltották, de aztán résztvevője lett a
sztálingrádi
ellentámadásnak, majd átvette a voronyezsi front parancsnokságát. Később ismét politikai megbízásokat kapott, 1943 és 1945 között honvédelmi
népbiztos-helyettes, 1944-től a szovjet menekültek hazatelepítésének irányítója. Sztálin halála után is fontos tisztségeket látott el, sokak szerint kivételes
„helyezkedő képessége” volt.
