kb. 160.000 – 165.000 1943 decemberében 5000(1) zsidó férfi érkezett, főként holland, francia, belga
és első ízben olasz transzportokból. Az utóbbiak Fiuméből, Triesztből és Rómából voltak. Ezekből a szállítmányokból legalább
30.000(2) ember a láger kihagyásával azonnal a gázkamrákba került. A lágerbe kerültek között különösen nagy volt a halálozási arány.
A szelekciós módszert is újra alkalmazták, még nagyobb mértékben. Ez a metódus január 10-e és 24-e között érte el a tetőpontját, amikor is egészséges,
munkaképes férfiakat, munkabeosztásuk és szakismereteik figyelembe vétele nélkül szelektáltak. Csupán orvosokat kíméltek meg. A szelekcióhoz mindenkinek fel
kellett sorakozni. Szigorúan ügyeltek arra, hogy senki se maradjon ki a válogatásból. A tábori orvos (ő a berlini rendőrfelügyelő fia vagy
unokaöccse volt) és a birkenaui lágerparancsnok, Untersturmbannführer Schwarzhuber(3) végezték a kiválasztást. Azokat a zsidókat,
akiket a 7-es barakkból egy másik részlegbe áttelepített „kórházban” helyeztek el, kivétel nélkül elgázosították. Ez idő alatt még
hozzávetőlegesen 2500 férfi és 6000 nő került szelekció révén a gázkamrákba.
kb. 165.000 – 168.000 1943. december 20-án újabb 3000 zsidó érkezett Theresienstadtból. Névjegyzékük
ugyanazt a címet viselte, mint az első transzport esetén. Ugyanott helyezték el őket, ahol a cseh zsidók első csoportját, s ők is megkapták
az összes fent említett kedvezményt. 24 órával az első csoport elgázosítása előtt a szomszédos, véletlenül üresen álló táborrészbe szállásolták
őket, hogy ily módon elválasszák a csoportokat egymástól. Ma is abban a negyedben laknak. Miután az első csoport sorsa nyilvánvalóvá vált, a
később érkezettek már most elhatározták, felkészülnek az ellenállásra. Laufer Ruzenko(4) (Prágából) és Hugo Langsfeld (Prágából)
szervezik az ellenállást. Könnyen gyúló anyagokat gyűjtenek, s alkalomadtán részlegük barakkjait fel akarják gyújtani. Karanténidejük 1944. június
20-án jár le.
kb. 169.000 – 170.000 1000 ember kisebb csoportokban: lengyelek, oroszok (árja) és zsidók.
kb. 170.000 – 171.000 1000 lengyel és orosz (árja) és egy kis csoport jugoszláv.
kb. 171.000 – 174.000 1944. február végén 3000 holland, belga és első alkalommal nem honosított, hanem született francia zsidók. A
francia zsidókat a meg nem szállt francia területről hozták. A francia zsidókat azonnal elgázosították.(5)
Március közepén rejtekhelyeiken leleplezett brenzburgi zsidók egy kisebb csoportja érkezett. Tőlük tudtuk meg, hogy néhány lengyel zsidónak sikerült Szlovákiába szöknie, onnan pedig tovább Magyarországra.
A tehresienstadti zsidók elgázosítása után március közepéig nem érkezett utánpótlás a lágerbe. Ezáltal jelentősen csökkent a létszám, így valamennyi ezután érkezett férfit, főként holland zsidókat, a táborban helyeztek el. Mi április 7-én szöktünk meg a táborból. Éppen akkor jött a hír, hogy görög zsidók nagy transzportjai várhatóak.
(1) A Munkácsi-féle fordításban (nyilván tévesen) 1000 szerepel.
(2) A Munkácsi-féle szövegben 3000.
(3) Munkácsi szövegében tévesen „Schwarzenburg”.
(4) A Munkácsi-féle szövegben „Ruzenka”.
(5) A Munkácsi által közölt szövegben e helyett a mondat helyett a következő szerepel: „A megérkezett transzportok túlnyomó részét haladéktalanul elgázosították.”