Potsdami konferencia : A hatodik ülés

CHURCHILL: Hálásak vagyunk a generalisszimusznak, hogy ilyen hamar hozzálátott a megegyezés teljesítéséhez.

TRUMAN: Az amerikai kormány is köszönetét fejezi ki.

SZTÁLIN: Nincs mit megköszönni, csupán kötelezettségünknek teszünk eleget.

(Ezután az angol küldöttség jelentette, hogy a külügyminiszterek a reggeli ülésen a következő kérdéseket tárgyalták meg.
Első kérdés: a felszabadított Európáról szóló jaltai nyilatkozat.
A miniszterek megvitatták az Egyesült Államok küldöttségének július 21-én beterjesztett emlékiratát. Az emlékirat három kérdést érintett. Először: a választások fölötti felügyelet néhány európai országban; másodszor: kedvező feltételek kialakítása a világsajtó képviselői számára a felszabadított országokban és az egykori csatlós országokban; harmadszor: a romániai, a bulgáriai és a magyarországi Ellenőrző Bizottság munkarendje.
A brit küldöttség egyetértett az Egyesült Államok emlékiratával. A szovjet küldöttség nem értett egyet a választások lebonyolításának ellenőrzésére vonatkozó javaslattal. Ami a második és a harmadik kérdést – tehát a sajtó képviselőit, valamint a bulgáriai, a romániai és a magyarországi Ellenőrző Bizottság munkarendjét – illeti, úgy döntöttek, hogy ezeket a kérdéseket átadják a következő összetételű albizottságnak: az Egyesült Államok részéről Cannon és Russel, a Szovjetunió részéről Szobolev, Nagy-Britannia részéről Hayter lesz az albizottság tagja.
A szovjet küldöttség elhatározta: emlékiratot nyújt át, amelyben megállapítja, hogy a romániai, a bulgáriai és a magyarországi ellenőrző bizottságban a brit és az amerikai képviselők státusában az utóbbi időben javulás következett be. A szovjet küldöttség kész továbbá emlékiratot készíteni azokról a változtatásokról, amelyeket az olaszországi szövetséges bizottság munkarendjével kapcsolatban szükségesnek és kívánatosnak tart.
Második kérdés: a Németország viszonylatában alkalmazandó gazdasági alapelvek.
A gazdasági albizottság előterjesztette jelentését. Az Egyesült Államok küldöttsége kérte, hogy a jóvátétel kérdését halasszák a következő ülésre. A szovjet küldöttség azt javasolta, hogy tárgyalják meg azokat a gazdasági alapelveket, amelyeket az albizottságban sikerült összeegyeztetni. A külügyminiszterek ezért úgy döntöttek, hogy csak az összeegyeztetett alapelveket tárgyalják meg, és nem érintik sem a vitás elveket, sem pedig a jóvátétel kérdését. Úgy határoztak, hogy a jóvátétel kérdése lesz a külügyminiszterek július 23-i ülésének első napirendi pontja.
A 11., 12., 14., 15. és 17. pontot elfogadták azzal a feltétellel, hogy megegyezés születik a többi, még vitás pontban is.
Ami a többi pontot illeti, a 10. pontra vonatkozólag megállapodtak az utolsó mondat módosításában, amely ennek következtében így hangzik:
„Az engedélyezendő iparhoz nem szükséges termelési kapacitást vagy el kell szállítani a Szövetségközi Jóvátételi Bizottság által ajánlott és az érdekelt kormányok által jóváhagyott jóvátételi terv szerint, vagy, ha ez a kapacitás nem kerül elszállításra, meg kell semmisíteni.”
A 13., 16. és 18. pontról még további tárgyalásokra van szükség.
A miniszterek úgy döntöttek, hogy a kormányfők mai ülésére a következő napirendet javasolják:
1. Lengyelország nyugati határa – folytatják a tárgyalásokat.
2. A gyámság – a kérdés a kormányfők tegnapi üléséről került át.
3. Törökország – ez a kérdés is a tegnapi ülésről került át.
4. A Szovjetunió nyugati határának részleges módosítása – a szovjet küldöttség javaslata.
5. Irán – az Egyesült Királyság küldöttségének július 21-én beterjesztett emlékirata.
Néhány más kérdést illetően úgy döntöttek, hogy azokkal a külügyminiszterek holnapi ülésén foglalkoznak. Ezek a kérdések a következők:
1. Az európai gazdasági problémák mielőbbi megoldásában való együttműködés – az Egyesült Államok küldöttségének javaslata.
2. A kormányfők útmutatása a Németország fölötti ellenőrzést illetően, az összeegyeztetett elveknek megfelelően – az Egyesült Államok küldöttségének javaslata.
3. Tanger – a szovjet küldöttség javaslata.
4. Szíria és Libanon – a szovjet küldöttség javaslata.)

TRUMAN: Egyetértenek vele, hogy ezeket a kérdéseket a külügyminiszterek holnapi ülésükön megtárgyalják?

CHURCHILL: Nem tudom, mi lehet az értelme ennek a Szíriát és Libanont illető javaslatnak. Ez a kérdés bennünket jobban érint, mint bármely más államot. Kollégáimat nem érinti, mivel ezeken a területeken csak brit csapatok vannak. Persze, Franciaországgal voltak nehézségeink ebben a kérdésben. Készek vagyunk kivonulni Szíriából és Libanonból, mivel ott nincs semmi keresnivalónk. De jelenleg ez lehetetlen, mivel az angolok kivonulását a franciák lemészárlása követné. Szeretném tudni, miről is van szó tulajdonképpen, mert különben nem tudok állást foglalni. Talán itt is kaphatnánk valamilyen tájékoztatást?

SZTÁLIN: Kérem. A következőről van szó. A szíriai kormány a szovjet kormányhoz fordult, s kérte, hogy avatkozzék be ebbe az ügybe. Ismeretes, hogy ebben a kérdésben annak idején jegyzékkel fordultunk a francia, a brit és az amerikai kormányhoz. Szeretnénk, ha az ügyről megfelelő információt kapnánk, mivel bennünket is érdekel. Persze, elképzelhető, hogy a kérdéssel előbb a külügyminiszterek foglalkozzanak.

CHURCHILL: Szívesebben venném, ha az első három pontot átadnánk megtárgyalásra a külügyminisztereknek, de Szíria és Libanon kérdését itt tárgyalnánk meg.

CHURCHILL: Ha jól hallottam, elnök úr, ön azt mondotta, hogy álláspontját tegnap már ismertette. Én sem tudok semmit hozzáfűzni azokhoz a nézetekhez, amelyeket már kifejtettem.

SZTÁLIN: Valamennyi küldöttség változatlanul fenntartja az álláspontját?

CHURCHILL: Ez a javaslat teljesen elfogadhatatlan a brit kormány számára. Tegnap egész sor olyan okot említettem, amelynél fogva ez a javaslat elfogadhatatlan. Nem szolgálná Lengyelország javát, ha ekkora területtel rendelkezne. Ez aláaknázná Németország gazdasági helyzetét, és mérhetetlen terheket róna a megszálló hatalmakra, Németország nyugati részének élelmiszerrel és tüzelőanyaggal való ellátását illetően. Emellett vannak bizonyos erkölcsi aggályaink is a tekintetben, hogy kívánatos-e egy ilyen nagyarányú áttelepítés. Elvben egyetértünk az áttelepítéssel, de olyan arányban, ahogy a Curzon-vonaltól keletre eső területről telepítenek át népességet. Nyolc- vagy kilencmillió ember áttelepítését viszont már helytelennek tartjuk. Az e kérdésre vonatkozó információk ellentmondók. A mi adataink szerint ott nyolc vagy kilencmillió ember él; a szovjet adatok szerint mindenki elment onnan. Úgy véljük, hogy amíg ezeket az információkat nem ellenőriztük, csakis a saját adatainkból indulhatunk ki. Egyelőre nem áll módunkban megvizsgálni, hogy ott valójában mi is történik. Felsorakoztathatnék még más okokat is, de nem szeretném terhelni vele a konferenciát.

SZTÁLIN: Nem szándékszom vitatkozni a Churchill úr által említett okokon, de van egy sor olyan ok, amelyet különösen fontosnak tartok.
Először is, ami a tüzelőanyagot illeti. Azt mondják, hogy Németországnak nem marad tüzelőanyaga. Németországnak megmarad a Rajna-vidék, márpedig ott van tüzelőanyag. Németországnak semmi különösebb nehézséget nem okoz a sziléziai szén elvesztése; Németország fő tüzelőanyag-bázisa nyugaton van.
A második kérdés: a lakosság áttelepítése. Ezeken a vidékeken nincs sem nyolc-, sem hat-, sem három-, sem kétmillió lakos. Az embereket vagy bevonultatták a hadseregbe, és aztán elestek, vagy hadifogságba kerültek, vagy elhagyták ezeket a vidékeket.
Igen kevés német maradt ezeken a területeken. Ezt akár ellenőrizhetik is. Nem lehetne úgy elrendezni a dolgot, hogy meghallgatjuk a lengyel képviselők véleményét Lengyelország határairól?

CHURCHILL: Nem támogathatom ezt a javaslatot, mégpedig azon oknál fogva, amelyet az elnök Jugoszlávia képviselőinek meghívására vonatkozólag kifejtett.

CHURCHILL: De elnök úr, a Külügyminiszterek Tanácsa csak szeptemberben ül össze.

SZTÁLIN: Nos, a tanács majd akkor hívja meg Londonba a lengyel kormány képviselőit.

SZTÁLIN: Nekem is az a véleményem, hogy dönthetne. A krími konferencia határozata szerint kötelességünk meghallgatni a lengyel kormány véleményét Lengyelország nyugati határairól.

TRUMAN: Helyes. Azt hiszem, el kellene fogadni azt a szovjet javaslatot, hogy a Külügyminiszterek Tanácsa hívja meg Londonba a lengyel kormány képviselőit. Ez persze nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a kérdést ezen a konferencián megtárgyaljuk.

SZTÁLIN: Azt javaslom, hívják meg a lengyel kormány képviselőit szeptemberre Londonba, a Külügyminiszterek Tanácsába, és ott hallgassák meg a véleményüket.

TRUMAN: Azt hiszem, hasznos lesz, ha Londonban a Külügyminiszterek Tanácsa meghallgatja a lengyeleket.

CHURCHILL: Ezt szívesebben venném, mivel a kérdés sürgős, bár nem nehéz előre látni, mit fognak követelni a lengyelek. Természetesen többet követelnek majd, mint amennyibe belemehetünk.

SZTÁLIN: De ha meghívjuk a lengyeleket, nem vádolhatnak azzal bennünket, hogy a meghallgatásuk nélkül döntöttünk. Azt szeretném, ha a lengyelek nem emelnének ilyen vádat ellenünk.

TRUMAN: Valóban olyan sürgős, hogy ebben a kérdésben döntsünk? Ismétlem, nézetem szerint a végleges döntést a békekonferenciára kell bízni. Mindamellett úgy gondolom, hogy igen hasznos lenne itt megtárgyalni ezt a kérdést, s ez nem zárja ki a további tárgyalásokat sem. Csak azt nem tudom, mennyire sürgős ez a kérdés.

SZTÁLIN: Ha nem sürgős, adjuk át a kérdést a Külügyminiszterek Tanácsának. Nem lesz haszontalan.

TRUMAN: De ez nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a dologról tovább tárgyaljunk.

CHURCHILL: Elnök úr, minden tiszteletem az öné, de szeretném megjegyezni, hogy ez a kérdés bizonyos fokig sürgős. Ha a kérdés tisztázását elhalasztjuk, a fennálló helyzet megszilárdul.
A lengyelek kiaknázzák majd ezt a területet, megvetik rajta a lábukat, s ha ez a folyamat sokáig tart, igen nehéz lesz már bármilyen más döntést hozni. Ezért még mindig reménykedem benne, hogy valamilyen megegyezésre jutunk, s így világosabban látjuk majd, hogyan is áll a lengyel kérdés.
El sem tudom képzelni, hogyan oldhatná meg ezt a kérdést a Külügyminiszterek Tanácsa Londonban, ha mi itt nem tudunk megegyezésre jutni. Márpedig, ha nem jutunk dűlőre, megoldatlanul marad az élelmezés és a tüzelőanyag-ellátás kérdése. A német lakosság élelmezésének és tüzelőanyag-ellátásának terhe ránk nehezedik, elsősorban ránk, angolokra, mivel a mi megszállási övezetünkben a legkisebbek az élelmiszerkészletek. S ha a Külügyminiszterek Tanácsa sem tud megegyezésre jutni, a döntés meghatározatlan időre eltolódik. Közben beáll a tél, s megegyezés még mindig nem lesz.
Nagyon szeretném elősegíteni a döntést, és szeretném elhárítani valamilyen módon azokat a gyakorlati nehézségeket, amelyekről Sztálin generalisszimusz tegnap beszélt. Készek lennénk önöknek egy olyan kompromisszumos megoldást javasolni, amely az átmeneti időszakban, mostantól kezdve a békekonferenciáig maradna érvényben. Azt javasolnám, hogy húzzunk meg egy olyan vonalat, amelytől keletre a lengyelek foglalnák el a területet mint Lengyelország részét a békekonferenciáig; ettől a vonaltól nyugatra pedig a lengyelek, amennyiben itt vannak, a szovjet kormány képviselőiként működhetnének a Szovjetuniónak átadott övezetben.
Több ízben beszélgettünk már a generalisszimusszal a teheráni konferencia óta, s azt hiszem, nagyjából megegyeztünk abban, hogy az új Lengyelország határának nyugat felé el kell tolódnia az Oderáig. Csakhogy ez a kérdés nem olyan egyszerű. A generalisszimusz nézeteitől főképp abban térnek el a nézeteink, hogy a brit kormány, bár egyetért Lengyelország területének növelésével, nem szándékszik olyan messzire menni, mint ahogy azt a szovjet kormány teszi. Amikor az Odera mentén húzódó vonalról beszélek, arra a vonalra gondolok, amelyről két évvel ezelőtt Teheránban beszéltünk: akkor még nem határoztuk meg pontosan ezt a vonalat. Most készek vagyunk a konferencia elé terjeszteni elképzelésünket Lengyelország ideiglenes határvonaláról. Ha a kérdést elhalasztjuk szeptemberig, és a Külügyminiszterek Tanácsát megbízzuk azzal, hogy tárgyalja meg a lengyelekkel, ez azt jelenti, hogy a kérdést nem sikerül tél előtt megoldani. Sajnálom, hogy nem tudtunk itt elvben dönteni ebben a kérdésben. Nézetem szerint, ha a döntést elhalasztjuk, és a Külügyminiszterek Tanácsát bízzuk meg, hogy a lengyelek bevonásával tárgyaljon róla, ebből semmi haszon nem származik.
Erre a területre és erre a vonalra vonatkozólag teljesen világos az álláspontunk. Szeretném, ha itt valamilyen gyakorlati kiutat találnánk a helyzetből. Ha viszont a kérdést átadjuk a Külügyminiszterek Tanácsának, túlságosan elhúzódik a megoldás. Nem tartom lehetetlennek, hogy ebben a kérdésben itt is dönthessünk. Bizonyos vagyok benne, hogy találhatnánk valamilyen kompromisszumos megoldást. Átadhatnánk a lengyeleknek mindazt, aminek átadása mellett döntünk, a terület többi része pedig a szovjet kormány igazgatása alatt maradna.
Nézetem szerint értelmetlen dolog lenne ebben a kérdésben a döntést szeptemberig halasztani. Ha ebben a kérdésben nem döntenénk, ez konferenciánk kudarcát jelentené.
Újra ismétlem: amikor az „Odera-vonal” kifejezést használtuk, csupán egy hozzávetőleges vonalra gondoltunk. Az általunk javasolt vonalat térképen kellene megtekinteni. Egy helyen vonalunk még át is lépi az Oderát.
Azzal a kéréssel fordulok a konferenciához, hogy tegyünk további kísérleteket a megegyezésre ebben a kérdésben, ha nem ma, hát valamely más napon. Mert ha a külügyminiszterek szeptemberben összeülnek, és tárgyalásokat folytatnak a lengyelekkel akár két hétig is, de a szovjet fél kitart álláspontja mellett, s az Egyesült Államok és Nagy-Britannia is megmarad a maga álláspontján, akkor ez a kérdés ismét megoldatlan marad, vagy csak túlságosan későn oldódik meg. S mi lesz Berlinnel? Szénszükségletének egy részét Sziléziából kapja.

SZTÁLIN: Berlin nem Sziléziából kapja a szenet, hanem Torgauból, ahonnan eddig is kapta.

CHURCHILL: Berlin szénellátása igen fontos kérdés, mivel ez a város közös megszállás alatt áll.

SZTÁLIN: Nem, ez jó kőszén. A barnaszenet jól hasznosítják brikett formájában, s a németeknek vannak jó brikettgyáraik. Minden lehetőségük megvan.

CHURCHILL: Csak azt mondom, hogy Berlin a szén egy részét Sziléziából kapta.

SZTÁLIN: Amíg a brit csapatok el nem foglalták Zwickau körzetét, a németek onnan szállították a szenet Berlinbe. Miután a szövetséges csapatok Szászországból visszavonultak nyugat felé, Berlin Torgauból szerezte be a szenet.

TRUMAN: Idéznék egy részletet a krími konferencia határozatából:
„A három kormányfő úgy véli, hogy Lengyelország keleti határának a Curzon-vonalat kell követnie, bizonyos szakaszokon öt-nyolc kilométeres eltérésekkel Lengyelország javára. A három kormányfő elismeri, hogy Lengyelország területének jelentősen növekednie kell észak és nyugat felé. Úgy vélik, hogy e területnövelés mértékének kérdésében adandó alkalommal ki kell kérni az ideiglenes lengyel nemzeti egységkormány véleményét, s hogy ezt követően Lengyelország nyugati határának végleges meghatározását a békekonferenciáig kell halasztani.”
Ezt a megállapodást Roosevelt elnök, Sztálin generalisszimusz és Churchill miniszterelnök kötötte. Én egyetértek vele. A magam részéről nagyon is értem azokat a nehézségeket, amelyekről Sztálin generalisszimusz tegnap beszélt. Nagyon jól megértem az élelmezési és tüzelőanyag-ellátási nehézségeket is, amelyekről Churchill miniszterelnök beszélt. De úgy gondolom, hogy ezek a nehézségek mit sem változtatnak a dolog lényegén.

SZTÁLIN: Ha önök még nem unják ennek a kérdésnek a tárgyalását, kész vagyok ismételten hozzászólni. Én is a krími konferencia ama határozatából indulok ki, amelyet az elnök az imént idézett. Ebből a határozatból értelmileg világosan kitűnik, hogy mihelyt Lengyelországban megalakult a nemzeti egységkormány, ki kell kérnünk a véleményét Lengyelország nyugati határáról. A lengyel kormány közölte véleményét. Most két lehetőségünk van: vagy jóváhagyjuk a lengyel kormány véleményét Lengyelország nyugati határáról, vagy ha a lengyel javaslattal nem értünk egyet, meg kell hallgatnunk a lengyelek képviselőit, és csak azután dönthetünk ebben a kérdésben.
Célszerűnek tartanám, ha konferenciánkon oldanánk meg a kérdést, s mivel a résztvevők véleménye nem azonos a lengyel kormány véleményével, meg kellene ide hívni a lengyelek képviselőit és meghallgatni őket. Ámde itt az a nézet jutott kifejezésre, hogy a lengyeleket nem kell meghívni a konferenciára. Ha így van, akkor a kérdést át lehet adni a Külügyminiszterek Tanácsának.
Szeretném Churchill urat és a krími konferencia több résztvevőjét emlékeztetni arra, amit akkor Roosevelt elnök és Churchill miniszterelnök fejtett ki, s amivel én nem értettem egyet. Churchill úr azt mondta, hogy Lengyelország nyugati határának az Odera mentén kellene haladnia, a folyó torkolatától addig a pontig, ahol az Oderába beleömlik a Neisse, a keleti. Én a nyugati Neisse vonala mellett szálltam síkra. Roosevelt elnök és Churchill úr sémája szerint Stettin, valamint Breslau és a keleti Neissétől nyugatra eső vidék Németországé maradna. (Megmutatja a térképen.)
Itt a határokról van szó, nem pedig egy ideiglenes vonalról. Ezt a kérdést nem lehet megkerülni. Ha önök egyetértenének a lengyelekkel, eldönthetnénk a dolgot, és nem kellene meghívni a lengyel kormány képviselőit. De mivel önök nem értenek egyet a lengyel kormány véleményével, jó lenne, ha meghívnánk ide a lengyeleket, és meghallgatnánk a véleményüket. Ez elvi kérdés.

CHURCHILL: Szeretném a brit kormány nevében visszavonni a lengyelek meghívásával szemben tett ellenvetésemet, hogy megpróbáljunk valamiféle olyan gyakorlati megoldást találni, amely érvényben maradhatna addig, amíg a békekonferencia véglegesen szabályozza a kérdést.

TRUMAN: Nincs kifogásom azellen, hogy meghívjuk a lengyel kormány képviselőit. Itt tárgyalhatnának külügyminisztereinkkel.

CHURCHILL: A tárgyalások eredményét pedig a külügyminiszterek a kormányfők elé terjeszthetnék.

TRUMAN: Rendben van. Térjünk át a következő kérdésre. Úgy tudom, a szovjet küldöttségnek javaslatai vannak a gyámságra vonatkozólag.

(A gyámság kérdésével kapcsolatos javaslatait kifejtve a szovjet küldöttség megállapította, hogy az, amit írásban benyújtott javaslataiban megfogalmazott, a San Franciscó-i határozatokból következik. Rámutatott továbbá arra, hogy mivel a gyámsággal kapcsolatos fő kérdést megoldotta az Egyesült Nemzetek Szervezetének alapokmánya, a kormányfők konferenciájának konkrétan a területek kérdésében kell döntenie. A szovjet küldöttség kifejezésre juttatta azt a véleményét, hogy a konferencia aligha vizsgálhatná meg részleteiben ezt a kérdést, de megtárgyalhatná egyrészt Olaszország afrikai és földközi-tengeri gyarmatbirtokainak kérdését, másrészt a népszövetségi mandátum alatt álló területek kérdését. A szovjet küldöttség közölte, hogy a volt olasz gyarmatok kérdésének megoldására javaslataiban két lehetséges változatot fejtett ki. Majd azt ajánlotta, hogy adják át ezt a kérdést megtárgyalásra a külügyminiszterek tanácskozásának.)

CHURCHILL: Eszmecserét persze folytathatunk bármilyen kérdésben, de ha kitűnik, hogy a felek nézetei eltérők, az eredmény legfeljebb annyi lehet, hogy volt egy kellemes vitánk. A mandátumok kérdését nézetem szerint San Franciscóban eldöntötték.

TRUMAN: Engedjék meg, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének alapokmányából felolvassam azt a cikket, amely a gyámság kérdéseivel foglalkozik.
„1. A gyámsági rendszer azokra az alábbi csoportok valamelyikéhez tartozó területekre nyer alkalmazást, amelyeket gyámsági megállapodással e rendszer alá helyeznek:
a) a jelenlegi mandátum alatt álló területek;
b) a második világháború eredményeként ellenséges államoktól elcsatolt területek;
c) az igazgatásukért felelős államok által önként e rendszer alá helyezett területek.
2. Későbbi megállapodás határozza meg, hogy a felsorolt csoportokba tartozó területek közül melyek kerülnek gyámsági rendszer alá, és milyen feltételek mellett.”
Úgy gondolom, hogy a szovjet javaslat e cikk második pontjára vonatkozik. Egyetértek a szovjet küldöttségnek azzal a javaslatával, hogy ezt a kérdést a külügyminisztereknek adjuk át megvitatásra.

CHURCHILL: Mi hozzájárulhatunk ahhoz, amit San Franciscóban elfogadtak, de többről nem volt szó. Mivel a gyámság kérdése a nemzetközi szervezetre tartozik, kétlem, hogy kívánatos volna erről itt véleménycserét folytatni.

TRUMAN: Nézetem szerint itt teljes mértékben helyénvaló ennek a kérdésnek a tárgyalása, éppúgy, mint Lengyelország kérdésének vagy bármely más kérdésnek a tárgyalása.

CHURCHILL: Lengyelország kérdésével nem foglalkozott a nemzetközi szervezet.
Jaltában bizalmasan, San Franciscóban pedig nyilvánosan kifejtettük álláspontunkat a gyámság kérdésében. Álláspontunk világos, s nem változtathatunk rajta.

TRUMAN: Nagy-Britannia álláspontját teljes mértékben alátámasztja az Egyesült Nemzetek Szervezete alapokmányának egy másik cikke, s nem látom be, miért ne tárgyalhatnánk itt ezt a kérdést.

SZTÁLIN: A sajtóból arról értesültünk, hogy Eden úr az angol parlamentben kijelentette: Olaszország örökre elvesztette gyarmatait. Ki döntött így? S ha Olaszország elvesztette a gyarmatokat, ki találta meg őket? (Derültség.) Ez igen érdekes kérdés.

CHURCHILL: Válaszolhatok rá. Szakadatlan erőfeszítésekkel, nagy veszteségekkel és nagyszerű győzelmekkel a brit hadsereg egymaga hódította meg ezeket a gyarmatokat.

CHURCHILL: Szeretném befejezni a nyilatkozatomat, mivel az elnök úr kétségbe vonja a „brit hadsereg egymaga hódította meg” szavakat. A következő olasz gyarmatokra gondolok: Olasz Szomáliföld, Eritrea, Cirenaica és Tripolitania, amelyeket egymagunk hódítottunk meg igen nehéz viszonyok között.
Mindamellett nem törekszünk területgyarapításra. Nem kívánunk hasznot húzni ebből a háborúból, bár nagy veszteségeket szenvedtünk. Persze, ami az emberáldozatokat illeti, azok nem olyan nagyok, mint a Szovjetunió és bátor csapatai által hozott áldozatok. De mi ebből a háborúból úgy kerültünk ki, hogy nagyon eladósodtunk az Egyesült Államoknál. A tengeren sohasem leszünk olyan erősek, mint az Egyesült Államok. A háború alatt csak egyetlen cirkálót építettünk, s tizet vesztettünk el. Ám minden veszteségünk ellenére mégsem támasztunk területi igényeket. Éppen ezért minden hátsó gondolat nélkül foglalkozunk a gyámság alá helyezendő területek kérdésével.
Most pedig hadd térjek ki Eden parlamenti nyilatkozatára, amelyben megállapította, hogy Olaszország elvesztette gyarmatait. Ez nem jelenti azt, hogy Olaszország nem támaszthat igényt ezekre a gyarmatokra. Nincs kizárva, hogy az olaszországi békeszerződés előkészítése során megtárgyaljuk: nem kellene-e Olaszországnak visszaszolgáltatni egykori gyarmatainak egy részét. Én nem támogatom az ilyen javaslatot, de nincs kifogásunk azellen, hogy a gyarmatok kérdését megtárgyalják mind a Külügyminiszterek Tanácsában, amikor ott az olaszországi békeszerződés előkészítésével foglalkoznak, mind pedig, természetesen, a végleges rendezéssel foglalkozó békekonferencián.
Meg kell mondanom, hogy amikor Tripolitaniába és Cirenaicába látogattam, láttam azt a munkát, amit az olaszok a föld hasznosítása és művelése terén végeztek: ez nagyszerű munka, amelyet igen nehéz viszonyok között produkáltak. Meg kell mondanom: habár nem támogatjuk azt, hogy Olaszország visszakapja afrikai gyarmatait, de ugyanakkor nem zárjuk ki e kérdés megvitatásának a lehetőségét sem. Ma mindezek a gyarmatok a mi kezünkön vannak. Ki tart rájuk igényt? Ha ennél az asztalnál valaki igényt tart rájuk, jó lenne, ha ezt megmondaná.

TRUMAN: Nekünk nem kellenek. Otthon is van épp elég szegény olaszunk, akit élelmezni kell.

CHURCHILL: Megvizsgáltuk azt is, hogy e gyarmatok valamelyikére nem telepíthetnénk-e le zsidókat. De úgy találtuk, hogy ezek a területek nem alkalmasak zsidók letelepítésére.
Mi természetesen nagymértékben érdekelve vagyunk a Földközi-tenger térségében, s az ottani status quo mindennemű megváltoztatása hosszan tartó és beható tanulmányozást igényelne.
Nem egészen értjük, mit is akarnak orosz szövetségeseink.

SZTÁLIN: Azt szeretnénk tudni, hogy az ön véleménye szerint Olaszország örökre elvesztette-e gyarmatait. Ha önnek az a véleménye, hogy Olaszország elvesztette ezeket a gyarmatokat, akkor mely államok gyámsága alá kell helyezni őket? Ezt szeretnénk tudni. Ha erről még korai beszélni, várhatunk, de valamikor foglalkozni kell majd vele.

CHURCHILL: Természetesen döntenünk kell arról, hogy elvesszük-e Olaszország gyarmatait; ehhez minden jogunk megvan.

SZTÁLIN: Én nem a kérdés eldöntését, hanem megtárgyalását javaslom. Úgy gondolom, hogy konferenciánk jogosult ennek a kérdésnek a megvizsgálására.

CHURCHILL: Azonnal meg is vizsgáljuk. Nincs ellene kifogásom, ha a generalisszimusz megmondja, mit is akar. A magam részéről kész vagyok haladéktalanul tanulmányozni ezt a kérdést.

TRUMAN: Egyetértek a szovjet küldöttségnek azzal a javaslatával, hogy bízzuk a külügyminiszterekre a kérdés megtárgyalását.

CHURCHILL: Nekem sincs ellene kifogásom, de az ellen van, hogy minden kérdést minisztereinknek adunk át.

CHURCHILL: Adjuk át a kérdést a külügyminisztereknek, de azzal a feltétellel, hogy nem késlelteti munkájukat sürgősebb kérdésekben.

SZTÁLIN: Az ilyen fenntartást helytelenítem. Nem szokás ilyen fenntartással átadni megvizsgálásra a kérdéseket. Vagy átadjuk, vagy nem adjuk át.

TRUMAN: Átadjuk tehát ezt a kérdést megvizsgálásra a külügyminisztereknek. [. . .]

(Ezután a szovjet küldöttség az Egyesült Államok és Anglia küldöttségének átnyújtotta Königsberg körzetére vonatkozó javaslatát.)

TRUMAN: Azt javasolnám, hogy adjuk át ezt a kérdést is megtárgyalásra a külügyminisztereknek.
Lenne egy problémám. Megállapodtunk abban, hogy meghívjuk ide a lengyel kormány képviselőit. Azt hiszem, az újságírók igyekeznek majd megtudni, miért hívjuk meg őket. Nézetem szerint célszerű lenne nyilatkozatot közzétenni erre vonatkozólag.

SZTÁLIN: Teljesen mindegy, kiadunk-e nyilatkozatot, vagy nem adunk ki. Én ebbe is, abba is beleegyezem.

SZTÁLIN: Helyes.

(Ezután a szovjet küldöttség beszámolt egy olaszországi szovjet hadifogolytáborról. Az 5. sz. táborról van szó – így szólt a beszámoló –, amelyben főképp ukránok vannak. A szovjet küldöttség közölte, hogy a brit hatóságok eredeti tájékoztatása szerint a táborban 150 ember van, de amikor a szovjet képviselő meglátogatta ezt a tábort, kiderült, hogy ott 10.000 ukrán él, akikből az angol parancsnokság egy egész hadosztályt állított fel. 12 ezredet szerveztek, köztük egy híradósezredet és egy utászzászlóaljat. A tisztikart főképpen egykori petljuristákból nevezték ki, akik azelőtt parancsnoki posztokat töltöttek be a német hadseregben. A szovjet küldöttség végezetül elmondta, hogy amikor a szovjet tiszt megjelent a táborban, 625 ember bejelentette, hogy haladéktalanul vissza kíván térni a Szovjetunióba.)

CHURCHILL: Örömmel fogadunk minden megfigyelést az önök részéről. Távirati úton külön jelentést kérek majd. Lehetséges, hogy sok lengyel volt a táborban.

SZTÁLIN: Ma kaptunk róla táviratot, de a dolog valamikor a legutóbbi hónapokban történt.

Potsdami konferencia : A hatodik ülés 1945. július 22.

Potsdami konferencia : A hatodik ülés

1945. július 22.