Jaltai konferencia : A hatodik ülés

1945. február 9.

CHURCHILL azt mondja, hogy akkor talán először a lengyel kérdéssel foglalkozhatnának.

CHURCHILL kijelenti, hogy örömmel látja, milyen nagy lépéssel jutottak előbbre a lengyel kérdésben való megállapodás útján. Szeretne azonban néhány általános jellegű megjegyzést tenni, mielőtt folytatnák a kérdés megvitatását. Véleménye szerint nem szabad elhamarkodva dönteni ebben a kérdésben. A megegyezés lehetősége már a levegőben lebeg, ám az a veszély fenyeget, hogy túlzott sietséggel mindent elrontanak. Jó lenne egy kicsit elgondolkodni a szovjet küldöttség javaslatain. Igaz, hogy a tanácskozás résztvevőinek már csak 48 óra áll a rendelkezésére. Ő, Churchill, mindamellett nem szeretné, ha elrontanák a dolgot azért, mert a konferenciához hiányzott még 24 óra. Ha a döntéshez szükség lesz erre a 24 órára, ezt az időt valahogy biztosítani kell. Egyet nem szabad elfelejteni: ha a tanácskozás résztvevői úgy távoznának innen, hogy nem jutottak megállapodásra a lengyel kérdésben, ezt az egész konferencia kudarcaként értékelnék.

ROOSEVELT azt ajánlja, hogy Stettinius fejezze be a jelentését, aztán tartsanak egy félórás szünetet, hogy tanulmányozhassák a szovjet küldöttség javaslatait.

CHURCHILL ismételten hangsúlyozza, hogy a konferencia résztvevői szinte már a kezükben tartanak egy igen értékes serleget. Óvakodni kell hát attól, hogy a túlzott sietségben elejtsék és eltörjék. Egy kis időt kell szakítani a gondolkodásra. Éppen ezért nem ellenzi Roosevelt javaslatát.

CHURCHILL (erősen felindultan) kategorikusan ellenzi ennek a kérdésnek a tárgyalását. Nagy-Britannia annyi éven át nehéz harcokat vívott azért, hogy épségben fenntartsa a brit Nemzetközösséget és a Brit Birodalmat. Meggyőződése, hogy ezt a harcot teljes siker fogja koronázni, s amíg brit zászló leng a brit korona területei felett, nem fogja tűrni, hogy a brit földnek akár csak egy darabkáját is 40 állam részvételével aukcióra bocsássák. A Brit Birodalmat nem fogják nemzetközi bíróság előtt a vádlottak padjára ültetni a még fel nem nőtt nemzetek fölötti „gyámság” ügyében.

STETTINIUS megnyugtatja Churchillt, hogy nem a Brit Birodalomról van szó. Az amerikai küldöttség azt kívánja, hogy szükség esetén a világszervezet helyezze gyámság alá az ellenségtől elvett területeket.

CHURCHILL kijelenti, hogy amennyiben ellenséges területekről van szó, ezellen nincs kifogása. Valóban célszerű lehet ezeket a területeket gyámság alá helyezni.

STETTINIUS hozzáfűzi: a három miniszter a tanácskozáson kívánatosnak találta, hogy a gyámság kérdését megtárgyalják az Egyesült Nemzetek konferenciáján.

CHURCHILL ragaszkodik hozzá, hogy a határozat szövegét kiegészítsék egy olyan fenntartással, amely szerint a gyámság kérdésének megvitatása semmiképp sem érinti a Brit Birodalom területét. Sztálinhoz fordulva Churchill megkérdezi: vajon milyen érzése támadna, ha a nemzetközi szervezet olyan javaslattal állna elő, hogy a Krímet mint nemzetközi üdülőhelyet helyezzék nemzetközi ellenőrzés alá.

SZTÁLIN azt válaszolja, hogy a három hatalom konferenciáihoz szívesen rendelkezésre bocsátaná a Krímet.

STETTINIUS közli, hogy az Egyesült Nemzetek konferenciájára való meghívás kérdésének kidolgozására alakult albizottság folytatja munkáját, és a munka eredményeiről a mai nap folyamán jelentést tesz a külügyminisztereknek.

(A továbbiakban Stettinius javaslatára olyan határozatot hoztak, hogy az angol és a szovjet fél által kijelölt személyek jelentést készítsenek elő a jugoszláv kérdésben.)

CHURCHILL megjegyzi, hogy a jugoszláv kérdésben nincsenek jelentős nézeteltérések.

STETTINIUS közli: elhatározták, hogy a krími konferencia befejezéséig életbe kell léptetni Tito és Subasic egyezményét, nem törődve „Péter király fantazmagóriáival”.

CHURCHILL azt mondja, hogy a brit küldöttségnek van két, igen értékes módosító javaslata a Tito-Subasic-egyezményhez. Ezeket átnyújtották orosz barátaiknak. Ha a konferencia résztvevői célszerűeknek tartják e módosításokat, ajánlani lehetne Subasicnak és Titónak, hogy fogadják el őket.

SZTÁLIN megjegyzi, hogy a szovjet küldöttségnek is lennének módosító javaslatai. Ezt követően a brit küldöttség ismét javasolna valamit, s a kérdés így elhúzódna, a jugoszláviai helyzet pedig továbbra is labilis maradna.

CHURCHILL megjegyzi, hogy Tito országának diktátora. Fel lehetne őt kérni a módosítások elfogadására.

SZTÁLIN azt válaszolja, hogy Tito egyáltalán nem diktátor. Jugoszláviában a helyzet továbbra is kialakulatlan.

EDEN közli, hogy nem a Tito-Subasic-egyezmény módosításáról van szó, hanem csupán két olyan garanciáról, amelyet Subasic amúgy is kérni fog Titótól.

SZTÁLIN azt mondja, hogy az angolok által előterjesztett módosító javaslat lényege az, hogy azokat az országgyűlési képviselőket, akik nem kompromittálták magukat a németekkel való együttműködéssel, be kell vonni az Antifasiszta Tanácsba. A második javaslat azt tartalmazza, hogy az Antifasiszta Tanács által foganatosított törvényhozási aktusokat később erősítse meg a nemzetgyűlés. A szovjet küldöttség lényegében egyetért ezekkel a módosításokkal, hiszen helyesek. Mindamellett neki, Sztálinnak, az a véleménye, hogy miattuk nem érdemes késleltetni az új kormány megalakítását.

EDEN kijelenti, hogy a brit kormány a Tito-Subasic-egyezmény haladéktalan életbe léptetését kívánja. Azután majd javasolni lehetne Titónak, hogy fogadja el a szóban forgó módosításokat.

EDEN közli, hogy Subasicnak február 7-én kellett Londonból Jugoszláviába utaznia.

CHURCHILL meglegyzi, hogy holnap kapnak majd hírt arról, hogy elutazott-e Londonból, avagy sem. Mindenesetre Subasic utazik, mihelyt az időjárás megengedi.

SZTÁLIN kijelenti, hogy mielőtt elutaznának-a Krímből a három hatalomnak ajánlania kell a Tito-Subasic-egyezmény haladéktalan életbe léptetését és ennek az egyezménynek a talaján egy olyan egységes jugoszláv kormány megalakítását, amely mentes a Péter király fejében kavargó fantazmagóriáktól.

CHURCHILL azt javasolja, hogy vegyenek be a nyilatkozatba egy ilyen értelmű pontot. Majd ezzel kapcsolatban felveti: egyetértenek-e azzal, hogy ezt követően javasolják Titónak az említett módosítások elfogadását?

SZTÁLIN azt mondja, hogy nem szokott a vakvilágba nyilatkozni. Mindig megtartja a szavát.

CHURCHILL egyetért az elnökkel abban, hogy ma jelentősen előrehaladtak a szövetséges hatalmaknak a lengyel kérdésre vonatkozó egységes nyilatkozata kérdésében. Churchillnek nincs kifogása azellen, hogy az ügy végleges kidolgozását a három külügyminiszterre bízzák. Most viszont a maga részéről szeretne két kisebb jelentőségű pontra kitérni, mégpedig azzal kapcsolatban, amit Sztálin marsall tegnap mondott. Sztálin marsall elmondta, hogyan szabadította fel a Vörös Hadsereg Lengyelországot, és hogyan űzte ki az országból az ellenséget. Ez az új tény igen nagy jelentőségű. Churchill ezért úgy véli, hogy célszerű lenne ezt a tényt az egész világ előtt hangsúlyozni, és a Lengyelországról szóló nyilatkozatot így kezdeni: „Lengyelországnak a Vörös Hadsereg által történt teljes felszabadítása folytán, ebben az országban új helyzet állott elő. Ez megköveteli egy olyan ideiglenes lengyel kormány megalakítását, amely szélesebb alapra támaszkodik, mint az Nyugat-Lengyelország nemrégen történt felszabadítása előtt lehetséges volt.”
A második pont, amelyre Churchill szeretné felhívni a figyelmet, az amerikai tervezet utolsó mondatával kapcsolatos. A brit kormány kényelmetlen helyzetben van, amikor a lengyel ügyekről kell tárgyalnia, mivel keveset tud arról, ami Lengyelországban végbemegy. Ugyanakkor a brit kormánynak fontos határozatokat kell hoznia Lengyelországra vonatkozólag. Neki, Churchillnek, tudomása van arról, hogy a lengyelek különböző csoportjai között igen kiélezett a viszony. Osóbka-Morawski például a minap igen fenyegető hangnemben beszélt a londoni kormányról: a lublini kormány bíróság elé akarja állítani a lengyel hadsereg összes katonáit és a földalatti mozgalom résztvevőit mint árulókat. Ez nagyon nyugtalanítja a brit kormányt.
Mindenekelőtt, természetesen, el kell hárítani az útból minden olyan akadályt, amely a Vörös Hadsereget gátolhatja hadműveleteiben. Churchill mégis arra szeretné megkérni Sztálin marsallt, vegye figyelembe a brit kormány nehéz helyzetét. A brit kormány valójában nem tud semmit arról, ami Lengyelországon belül történik, mivel az angolok egyetlen módja a hírszerzésre az, hogy időnként ejtőernyősöket dobnak le Lengyelországban vagy elbeszélgetnek Lengyelországból jött emberekkel, akik részt vettek az illegális mozgalomban. Ez a helyzet a legcsekélyebb mértékben sem kielégítő.
Hogyan lehetne változtatni rajta anélkül, hogy a Vörös Hadsereg hadműveleteit zavarnák? Ő, Churchill, ismételten hangsúlyozza, hogy a szovjet csapatok hadműveleteinek érdekeit mindenek fölé helyezi. És mégis : nem lehetne-e az angoloknak valamilyen lehetőséget biztosítani – ezt véleménye szerint az amerikaiak is szívesen fogadnák –, hogy saját szemükkel lássák, hogyan simulnak el Lengyelországban a fennálló viszonyok? Íme, ezért tartja a brit küldöttség olyan fontosnak az amerikai tervezet utolsó mondatát.
Amikor Jugoszláviában sor kerül majd a választásokra, Tito marsall – ha Churchill jól értette – nem fogja ellenezni egy szovjet, egy amierikai és egy brit megfigyelő jelenlétét, hogy ezek a megfigyelők az egész világ előtt tanúsíthassák a választások szabályosságát. Ami Görögórszágot illeti, az angolok szívesen látnák a szovjet, az amerikai és a brit megfigyelőket az ottani választásokon. Ugyanez vonatkozik Olaszországra is, Észak-Olaszország felszabadítása után gyökeresen megváltozik majd az ország belső helyzete, s akkor nemzetgyűlési vagy parlamenti választásokat kell majd tartani. A brit kormány véleménye szerint a szovjet, amerikai és brit megfigyelőknek lehetőséget kell kapniuk arra, hogy ott legyenek az olaszországi választásoknál, és tanúsíthassák a nagyhatalmaknak e választások normális lefolyását.
Megfontolásainak – mondja Churchill – reális alapjuk van. Egyiptomban például mindig az a kormány győz, amelyik a választásokat rendezi. Nahasz pasa összekülönbözött a királlyal, és választásokat akart kiírni. A király erre azt mondta, hogy amíg Nahasz pasa a kormány tagja, nem lesznek semmiféle választások. Amikor azután Nahasz pasát eltávolították a kormányból, természetesen a király emberei győztek a választásokon, és elfoglalták Nahasz pasa helyét.

SZTÁLIN megjegyzi, hogy Egyiptomban nem lehettek igazi választások. Ott mindmáig erősen elterjedt a megvesztegetés. Sztálin megkérdezi, hogy Egyiptomban a lakosságnak hány százaléka tud írni-olvasni. (Az angol küldöttség tagjai közül senki sem tud válaszolni erre a kérdésre.) Lengyelországban az írástudók aránya 70-75 százalék. Ezek olyan emberek, akik újságot olvasnak, akiknek van önálló véleményük. Lengyelországot nem lehet összehasonlítani Egyiptommal.

CHURCHILL azt feleli, hogy nem állt szándékában Lengyelországot Egyiptommal összehasonlítani. Csak annyit kívánt mondani, hogy a választásoknak szabadoknak és igazságosaknak kell lenniük. Érdekelné például, hogy a választásokon részt vehet-e majd Mikolajczyk.

SZTÁLIN azt válaszolja, hogy ezt a lengyelekkel kell majd megtárgyalni.

CHURCHILL megkérdezi, hogy ez a kérdés szerepel-e azoknak a tárgyalásoknak a napirendjén, amelyeket a nagykövetek folytatnak majd Moszkvában a lengyelekkel.

SZTÁLIN azt válaszolja, hogy ez attól függ, hogyan határoznak itt, a konferencián.

CHURCHILL kijelenti, hogy nem kívánja tovább folytatni a vitát erről a témáról, csak azt szeretné, ha jelenthetné a parlamentnek, hogy a választások szabadok lesznek, és garantálva van lebonyolításuk igazságossága.

SZTÁLIN megállapítja, hogy Mikolajczyk a parasztpárt képviselője. A parasztpárt nem fasiszta párt, s így természetesen részt vehet majd a választásokon. Jelöltjei közül valaki bekerül majd a kormányba. Mindamellett úgy gondolja, hogy ebben a kérdésben csak akkor dönthetnek, ha tárgyaltak a lengyelekkel. A lengyelek el fognak jönni, s meg lehet hallgatni őket. Különböző nézetű emberek vannak köztük.

CHURCHILL azt mondja, csupán arra törekszik, hogy Angliába való visszatérése után elfogadtassa a parlamenttel Lengyelország keleti határait. Szerinte ez akkor lehetséges, ha maguk a lengyelek egymás között megállapodásra jutnak a kormány kérdésében. Ő, Churchill, nincs különösebben nagy véleménnyel a lengyelekről.

SZTÁLIN azt mondja, hogy a lengyelek között vannak igen derék emberek. A lengyelek bátor harcosok. A lengyel nép kiváló tudósokat és művészeket adott.

CHURCHILL megjegyzi: ő csak arra törekszik, hogy valamennyi félnek egyenlő lehetőségei legyenek.

SZTÁLIN kijelenti, hogy valamennyi nem fasiszta és antifasiszta félnek egyenlő lehetőségei lesznek.

CHURCHILL közbeveti, hogy nem tartja egészen helyesnek, ha a fasiszták és nem fasiszták között húzzák meg a választóvonalat. Alkalmasabbnak tartja a „demokraták” kifejezést.

SZTÁLIN azt mondja, hogy előtte fekszik a felszabadított Európáról szóló nyilatkozat tervezete, amelyet az amerikai küldöttség terjesztett elő. A tervezetben a következő mondat olvasható : „Európában a rend helyreállítását és a nemzeti gazdasági élet átszervezését úgy kell megoldani, hogy az lehetővé tegye a felszabadított népeknek a fasizmus és nácizmus utolsó maradványainak megsemmisítését, és maguk választotta demokratikus intézmények megteremtését.” Kitűnő szavak! Itt igen éles határvonal húzódik a fasizmus és az antifasizmus között. Ezekből a szavakból kitűnik, hogy a demokrácia és a fasizmus között nem lehet egység.

CHURCHILL megerősíti, hogy ilyen egység nem lehet és nem is lesz.

ROOSEVELT azt mondja, hogy véleménye szerint Lengyelország például szolgál majd a felszabadított Európáról szóló nyilatkozat elveinek gyakorlati megvalósítására. Az a mondat, amelyet Sztálin marsall felolvasott, igen nagy jelentőségű, mivel lehetőséget nyújt a fasizmus nyomainak eltüntetésére. E nyilatkozat következő bekezdésében arról van szó, hogy a népek megalkothatják maguknak a lakosság valamennyi demokratikus rétegét képviselő ideiglenes kormányhatalmat, majd szabad és igazságos választások alapján állandó kormányhatalmat hozhatnak létre. Roosevelt azt szeretné, ha a lengyel választások, akárcsak Caesar felesége, minden gyanún felül állnának.

SZTÁLIN megjegyzi, hogy Caesar feleségéről ezt csak a legenda tartja. Valójában nem volt egészen makulátlan.

ROOSEVELT azt mondja, hogy a lengyelországi választásoknak egészen „makulátlanoknak” kell lenniük, annyira makulátlanoknak, hogy senkinek se támadhassanak kételyei, és maguk a lengyelek – akik heves emberek – minden fenntartás nélkül elfogadják a választásokat. Roosevelt összefoglalásképpen megállapítja, hogy a külügyminiszterek jól ismerik kormányfőik véleményét a lengyel választásokat illetően. Foglalkozzanak ma este ezzel a kérdéssel, és holnap tegyenek jelentést munkájuk eredményeiről.

SZTÁLIN azt mondja, hogy egyetért Roosevelt módosításával: helyettesítsék a „mostani ideiglenes kormány” szavakat a „Lengyelországban működő ideiglenes kormány” szavakkal.

ROOSEVELT áttér a következő kérdésre: a felszabadított Európáról szóló nyilatkozatra.

CHURCHILL azt mondta, hogy Edennek lenne egy megjegyzése e nyilatkozat tervezetéhez. Ő maga, Churchill, egyetért a nyilatkozattal, de szükségesnek tartja a jegyzőkönyvben leszögezni, hogy Nagy-Britannia az Atlanti Charta elveit követi abban az értelmezésben, amelyet Churchill adott róla a parlamentben Új-Fundlandból való visszatérése után. Parlamenti nyilatkozatának szövegét a következő ülésen át fogja nyújtani. [. . .]

ROOSEVELT megállapítja, hogy a háborús bűnösök problémája rendkívül bonyolult, s lehetetlen a mostani konferencián megvizsgálni. Nem lenne jobb e kérdés megtárgyalását a három külügyminiszternek átadni? A külügyminiszterek azután három-négy hét múlva jelentést tennének.

CHURCHILL azt mondja, hogy a háborús bűnösökről összeállított egy nyilatkozattervezetet az 1943-as moszkvai konferenciára. Akkor el is fogadták azt a javaslatát, hogy a bűnösöket szolgáltassák ki azoknak az országoknak, amelyekben azok bűneiket elkövették. Az említett nyilatkozatban van egy utalás a háborús főbűnösökre is, akiknek bűntettei nincsenek földrajzi helyhez kötve. Mi legyen ezekkel a főbűnösökkel? Churchill véleménye szerint először is össze kellene állítani az ilyen személyek névjegyzékét, fenntartva a későbbi kiegészítés jogát. Ez elszigetelné őket népüktől. Churchill úgy véli, hogy a főbűnösöket a legjobb lenne főbelőni, mihelyt kézre kerítik őket.

SZTÁLIN megkérdezi, hogy mi lesz azokkal a bűnösökkel, akiket már elfogtak; mi lesz például Hess-szel? Ezeket is felveszik a Churchill által javasolt névjegyzékre? Kerülhetnek-e a háborús bűnösök listájára hadifoglyok? Eddig az volt a felfogás, hogy hadifoglyokat nem lehet bíróság elé állítani.

CHURCHILL azt válaszolja, hogy azokat a hadifoglyokat, akik megszegték a törvényeket, természetesen bíróság elé lehet állítani. Különben a háborús bűnösök igyekeznének hadifogságba jutni, hogy megmeneküljenek a büntetéstől. Ő, Churchill, úgy értette Sztálin marsall szavait, hogy a főbűnösök ellen kivégzésük előtt bírósági eljárást kell lefolytatni.

ROOSEVELT megállapítja, hogy az eljárásnak nem kell túlságosan jogi jellegűnek lennie. Mindenesetre a bírósági tárgyalásra nem kell bebocsátani az újságírókat és a fotoriportereket.

CHURCHILL azt mondta, hogy véleménye szerint a háborús főbűnösök elleni bírósági eljárásnak politikai, nem pedig jogi aktusnak kell lennie. Azt szeretné, ha a három nagyhatalom tisztázná nézeteit ebben a kérdésben. A dologról azonban nem szabad semmit sem nyilvánosságra hozni, nehogy a főbűnösök előre bosszút álljanak a szövetséges hadifoglyokon.

ROOSEVELT azt javasolja, hogy a háborús bűnösök kérdését adják át tanulmányozásra a három hatalom külügyminisztereinek.

CHURCHILL azt válaszolja, hogy tegnap reggel 10 órakor a 100.000 főnyi brit hadsereg megindította a támadást Nijmegen térségében. A csapatok öt mérföld széles arcvonalon háromezer yardnyit nyomultak előre, és elérték a Siegfried-vonalat. A védelem nem volt különösebben erős, két falut kivéve. Több száz foglyot ejtettek. Holnap indul meg a támadás második hulláma. A 9. amerikai hadsereg kiszélesíti majd a támadás arcvonalát. Ez a támadás megállíthatatlanul és szakadatlanul bontakozik majd tovább.

Forrás : Teherán, Jalta, Potsdam, 155-167. p.