[A Lovćen lövetése]
Az 1916-os évben a Monarchia haditengerészete folyamatosan harcban állt az ellenséggel, de nagyobb szabású hadműveletekre nem került sor. Több olyan vállalkozás volt, melyek során a szemben álló felek egymás partvidékét támadták. Folyamatosan próbálták elfogni vagy megsemmisíteni az ellenséges utánpótlást szállító hajókat. A tengeralattjárók és a haditengerészeti repülőgépek egyre fontosabb szerepet töltöttek be a háborúban.
Szerbia bukását követően a Balkánon Montenegró legyőzése volt a következő feladat. A január elején megindult hadművelet fontos mozzanata volt a Lovćen elfoglalása, hiszen a hegycsúcsról a cattaroi haditengerészeti támaszpontot komoly fenyegetés alatt tarthatta az ellenség. Az ütegek kiiktatására összehangolt támadást terveztek: a hadihajóknak kellett elhallgattatniuk azokat a lövegeket, melyek őket magukat is, de a szárazföldön támadó csapatokat is veszélyeztették.
[A Lovćen lövetése]
A január 8-án megindult hadműveletben a Cattaroban állomásozó hajók közül az Aspern kiscirkáló, a Budapest partvédő páncélos, a Kaiser Karl VI páncélos cirkáló, a Kaiser Franz Joseph I nagycirkáló és a Panther torpedócirkáló, illetve a Huszár és a Warasdiner rombolók vettek részt. A szárazföldi csapatok és a haditengerészet együttműködését fényes siker koronázta.
„Az Aspern feladata nehéz volt, mert a célpontok fedve voltak, és nem talált kisegítő célpontokat sem, ezért a közvetett tűzvezetést a hagyományos módon nem lehetett alkalmazni. Konek fregattkapitány olyan új tűzvezetést dolgozott ki, amely addig ismeretlen volt a flottánál. A repülőgépekkel ellenőriztette a találatokat, amelyek mind jól feküdtek. Később a flottaparancsnokság ezt az új tűzvezetést is oktatta minden tüzérségi iskolán. Az Aspern – a maga frontján – minden ellenséges üteget megsemmisített. Amikor rohamra került sor, az itt támadó 19. hadtestnek mindössze 8 halottja és 32 sebesültje volt.”
Csonkaréti : Az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészete, p. 102.
A Budapest partvédő páncélos
A támadás másnap újabb sikereket hozott:
„A délelőtti órákban a cattarói csoport is megindult. A Budapest 15 cm-es ütege a legfelsőbb szerpentin út mentén végighúzódó állásokat állandóan tűz alatt tartotta. Szinte minden lövése talált, amit főképen a czélnak helyes kiutalása magyaráz meg. A támadó csoport már délre elfoglalta az ellenséges állást minden ellenállás nélkül, a mi különben lehetetlen lett volna, mert a terep oly nehéz, hogy csak különlegesen felszerelt csapatokkal járható.”
Karg : Hadihajóink részvétele a Lovčen bevételénél, p. 134.
Montenegró ellenállása néhány nap alatt megtört, megkezdődhetett Cattaroban egy déli támaszpont kiépítése. (Korábban ez a kikötő nagyobb számú és méretű hajó javítására, ellátására nem volt alkalmas.)
Az Albánia területén vívott harcok komoly kihívás elé állították a Monarchia haditengerészetét. A szárazföldi csapatok ellátását ugyanis szinte kizárólag tengeri útvonalakon lehetett megoldani. Ez összetett feladat volt: kísérni kellett a szállítóhajókat (melyeket felszíni hajók, tengeralattjárók és repülőgépek is támadhattak), fel kellett szedni az ellenséges aknákat, saját aknamezőket kellett lerakni. Ezeket a feladatokat ritkán emelték ki a hadijelentésekben, pedig rendkívül veszélyes, idegfeszítő vállalkozások voltak. A flotta parancsnoki állománya és legénysége kiválóan megfelelt az elvárásoknak.
Többen viszont negatívan emlegetik azt a passzivitást, amit a haditengerészet mutatott a szerb és a velük szövetséges csapatok evakuálásának idején. Februárban Haus tengernagy határozott nemet mondott arra a kérdésre, hogy a flotta részt kíván-e venni Durazzo elfoglalásában. Kétségtelen, hogy a térségben számos ellenséges hadihajó állomásozott. Élénken élt még a durazzoi kikötő elleni 1915. december végi támadás emléke is: ennek során két korszerű romboló süllyedt el. A flotta azzal, hogy 1916-ban nem vett részt egy újabb akcióban, nem szenvedett további károkat, de a passzivitás következtében sok ellenséges katonát (és számos foglyot) hajóztak át az antant által ellenőrzött területekre. Durazzo elfoglalása a szárazföldi csapatokra maradt, a haditengerészet pedig egy újabb jól használható bázishoz jutott.
Az osztrák-magyar flotta és az antant egységei folyamatosan támadták egymás partvidékét és az ellenséges hajókat. Néha a hadijog sem számított: március 18-án az Ampere francia tengeralattjáró megtorpedózta az Elektra kórházhajót. Az Elektra éppen nem szállított sebesülteket és sikerült partra futtatni, de ketten így is életüket vesztették. Május 9-én a Dubrovnik személygőzös esett áldozatul a szintén francia Archimedes tengeralattjárónak. Ezúttal már több áldozat is volt, a külügy felháborodottan tájékoztatta a semleges államok diplomatáit a „gyilkossági merényletekről”. (Vö. Délmagyarország, 1916. május 16., p. 1.)
MAS 9
Az olaszok új típusú motoros naszádja, a MAS (Motoscafi Anti-Sommergibili = tengeralattjáró elleni motorcsónak) nagyon bevált, több szállítóhajó elsüllyesztését írták a javukra (vagy éppen a rovásukra...) a harcoló felek.
A tengeri háború során egyre inkább felértékelődött a tengeralattjárók szerepe. A németek is állomásoztattak U-Bootokat az Adrián, de azok leginkább a Földközi-tengeren tevékenykedtek. Ellenük az olaszok úgy tudtak védekezni, hogy acélhálót feszítettek ki az Otrantói-szorosban. Ennek állandóan változtatták a helyét, így a felszíni flottának időnként át kellett törnie a tengerzárat, hogy a tengeralattjárók biztonsággal közlekedhessenek.
1916-ban az egyik ilyen vállalkozásra július 8-án került sor. Ezt a kiemelkedően sikeres akciót a Novara (parancsnoka Horthy Miklós) hajtotta végre.
„A Novara hajnalra ért a szorosba. Az ott talált négy halászgőzös parancsnokait felszólította, hogy hagyják el hajóikat, mert elsüllyeszti őket. A gőzösök azonban tüzet nyitottak, mire a Novara is harcba lépett. Az első, Clavis nevű gőzöst már a második sorozat eltalálta, és lángba borította. Ezután a többit vette tűz alá a Novara. Az egyik lövedék az Astrum Spei kazánházában robbant, és hamarosan elsüllyedt ez is. A másik kettő segítségért rádiózott és menekült.”
Csonkaréti : Az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészete, p. 162.
A sajtóban megjelent parancsnoki jelentés nem manipulatív célzattal volt pontatlan: minden hadműveletnél, de különösen a tengeren zajlott összecsapásoknál hosszabb időre volt szükség, míg „kitisztult a kép”, azaz a szemtanúk beszámolóiból megközelítőleg rekonstruálni lehetett a történteket.
A parancsnokság jelentése öt ellenséges hajó megsemmisítéséről (Délmagyarország, 1916. július 11., p. 1.)
Másnapi hazaútján a Novara ellen egy cirkáló és két romboló kísérelt meg támadást, de azokat az osztrák-magyar haditengerészet repülőgépei meghátrálásra késztették, így a Novara el tudott menekülni.
A Novara
Ebben az évben a legnagyobb szabású adriai ütközetre is az Otrantói-szorosnál került sor. December 22-én négy romboló, a Scharfschütze (parancsnok: Nowotny), a Dinara (Sándor Virgil), a Réka (von Millenkovich) és a Velebit (Koch) futott ki azért, hogy a tengerzár lerombolásával hazautat biztosítsanak két német tengeralattjárónak. A szorosban talált két halászgőzöst rövid tűzpárbajt követően elsüllyesztették. Közben francia rombolók jelentek meg a térségben, előbb négy, majd újabb kettő. A Scharfschütze eltalálta a Riviere-t, melynek egyik, harcból kiálló társa sietett segítségére. A létszám így kiegyenlítődött, de a Monarchia hajói két-két egységre szakadva eltávolodtak egymástól.
A franciák mindent megtettek, hogy elvágják az ellenséges hajók útvonalát. Ritkaságszámba menő éjszakai közelharc alakult ki a rombolók között. Mindkét fél kapott találatokat, de az osztrák-magyar egységek végül szerencsésen hazajutottak. A franciák nem jártak ilyen jól: a segítségükre érkező olasz-angol hajórajból az Abba cirkáló két rombolójukkal is összeütközött, a Casque-t vontatókötélre kellett venni...
Érdekes elolvasni az olasz hivatalos jelentést, melyet a Délmagyarország is közölt:
„RÓMA: A tengerészeti miniszterium közli: 23-ára virradó éjszaka különböző ellenséges egységek támadást kezdtek néhány kisebb őrhajónk ellen az otrantói csatornában, de francia torpedóüzők nyomban felfedezték őket. Rendkivül erős tüzelés után az ellenség, amelyet a szövetségesek egységei üldözőbe vettek, a sötétség védelme alatt elmenekült. Egy francia torpedóüldöző és egy olasz őrhajó jelentéktelen tárgyi kárt szenvedett. Az ellenség veszteségeit nem lehetett megállapitani.”
Délmagyarország, 1916. december 28., p. 5.
A haditengerészeti repülőgépek látványos fejlődése nyomán nem maradtak el a hadisikerek sem. Ezek egyik szép példája az L 132-es (parancsnoka W. Zelezny) és az L 135-ös (O. Klimburg) repülőgépek szeptember 15-i haditette. Aznap reggel az L 132-es észlelt egy ellenséges tengeralattjárót. Kumborban leszállt, majd onnan az L 135-ös kíséretében párban visszaindultak, és rövidesen rábukkantak a búvárhajóra.
„[...] Klimburg [...] ledobta mindkét 50 kg-os bombáját. [...] A repülők azt gondolták, hogy legfeljebb csak könnyebben sérülhetett meg, ezért továbbmentek. Hanem egyszer csak hatalmas örvényt kavarva felemelkedett a tengeralattjáró. Az L 135-ös mélyrepüléssel föléje szállt. Ugyanekkor felnyílt a tengeralattjáró fedélzeti ajtaja, tengerészek ugráltak ki rajta és a fedélzeti géppuskákhoz siettek, amely nyomban sorozatokat küldött a repülőgép felé. Az L 135-ös erre a kicsi bombái közül ledobott egyet, amelynek robbanása a vízbe sodort néhány matrózt. A naszád második tisztje azonban a géppuskánál maradt és tovább lőtt. Csakhogy a harmadik bomba megadta a kegyelemdöfést, többé nem lehetett a felszínen tartani a járművet, lassan süllyedni kezdett. A tengerészek sorban előjöttek, és a tengerbe vetették magukat.”
Csonkaréti : A császári és királyi légierő, pp. 138–139.
Két Lohner repülőcsónak megmenti a FOUCAULT francia tengeralattjáró személyzetét
Amint később kiderült, az áldozat a Foucault francia tengeralattjáró volt. A repülők leszálltak a vízre, a fuldokló matrózok pedig az úszótalpakba és a géptestekbe kapaszkodtak. A kapitány és a második tiszt csak akkor fogadott el segítséget, amikor már minden emberük biztonságban volt; ezzel a teljes személyzet megmenekült. A korábban említett, egyébként mindkét félre jellemző hadijog-ellenes cselekedeteken túl ilyen „lovagias” tettek is történtek a háborúban...
Korabeli tudósítás az akcióról (Délmagyarország, 1916. szeptember 23., p. 1.)
