A ferencesek

A Ferences-rend is nagy veszteségeket szenvedett a 16-17. században: kolostoraik nagy részét õk is elvesztették, patrónusok szûntették meg támogatásaikat, több rendtag a reformáció lelkes híve, terjesztõje lett, a rend szerkezete is megváltozott. Az elõzõ századokban elkezdõdött vita a szegénység értelmezésérõl tovább folytatódott. A viták ismételt szétváláshoz vezettek. Az egyik ágat az obszervánsok vagy szalvatoriánusok (belõlük váltak ki 1525-ben a kapucinusok) képviselték, a másikat pedig a minoriták vagy konventuálisok.

A ferencesek a hódoltsági területeken kívül Erdélyben és a moldvai csángó magyarok között is tartottak fenn misszós állomásokat. A pusztulást, veszedelmeket átvészelõ négy kolostorból irányították munkájukat, bocsátották útjukra a barátokat (Csíksomlyó, Gyöngyös, Szakolca és Szeged).

A 17. században szintén történtek szervezeti változások. A mariánus/minorita/konventuális és a szalvatoriánus/obszerváns rend mellett létrejött a ladislaita (1661, a mariánusokból alakult meg a horvátok követelésére[30]) és a stefanita rendtartomány (1640 a szalvatoriánusokból)[31], valamint a következõ század legelején a kapisztránusok rendje.

A négy ferences kolostor fennmaradt könyvtárának állománya tükrözi a 16-17. században betöltött szerepüket, s azt a törekvésüket, hogy missziós feladatukat a Hódoltságban, Erdélyben és Moldvában folyamatosan el tudták látni. Ennek megfelelõen a könyvtár gyarapításakor beszédgyûjtemények, bibliakommentárok és vitairatok kapták a nagyobb hangsúlyt a tudományos munkákkal szemben. Katalógus, feljegyzés a könyvekrõl korszakunkból csak a szakolcai, a gyöngyösi és a németújvári gyûjteményrõl maradt fenn.

Csíksomlyó

A ferencesek a 1441-ben Hunyadi János támogatásával telepedtek le Csíksomlyón. Templomukat 1448-ban építették fel. A késõbbi századok folyamán Csíksomlyó lett az erdélyi katolikusok központja (1551-tõl 1711-ig az erdélyi püspökség választott püspöki cím volt, tehát a katolicizmus csak a csíki kolostor által volt jelen), innen látták el a katolikus székelyek és a moldvai csángó magyarok lelki gondozását. A 16. században mindvégig igen kevés szerzetes volt itt, állandó létszámhiánnyal küszködtek.

1630-ban bosnyák ferencesek érkeztek Erdélybe, akik egy különálló õrséget akartak létrehozni. Minderre 1640-ben került sor, amikor is felállították az erdélyi ferences kusztódiát, amibõl létrejött a stefanita rendtartomány (lásd a 30. jegyzetet!). Az 1661-es török-tatár betöréskor szintén kevesebben lettek, a tûz is nagy pusztításokat végzett.

1663-tól volt házfõnök Kájoni János (1629/30-1697), majd 1675-tõl tartományfõnök. Mûveltsége, igen nagy zenei tudása révén emelkedik ki a 17. század ferences történetébõl. Gyûjtötte a kéziratos zenei könyveket, magyar, román és cigány dallamokat, orgonát készített, énekeket írt, a csíki kolostorban pedig nyomdát alapított. A nyomda elsõ kiadványa a Cantionale catholicum (1676) volt, amelyet iskolai könyvek, kisebb imádságoskönyve és kalendárium is követett.[32] A csíksomlyói nyomda jelentõsége azon túl, hogy kiadta Kájoni János könyveit és írásait, abban állt, hogy a katolikus székelyeket és a moldvai magyarokat is el tudták látni könyvekkel. A nyomda 1900-ig mûködött. Megírta az erdélyi ferences kusztódia történetével[33]. A kézirat bõrkötésérõl kapta a "Fekete könyv" (Liber niger) nevet. A kötet elején oklevélmásolatok vannak, melyeknek csak egy kis részét írta Kájoni. A dokumentumgyûjtemény után kezdõdik el a krónika története, melyben a leírt események jó részének maga is tanúja volt. Rendtársaival éveken keresztül készítettek feljegyzéseket õrségük történetére vonatkozóan. A krónikát magát 1684 tisztázta le, ekkor állt össze végleg az anyag. Az õrség történetének a végén az elöljárók vannak felsorolva 1718-ig. Ezt a névsort 1687-ig, haláláig, maga Kájoni írta.

Csíksomlyó a legjelentõsebb magyarországi búcsújáróhelyek közé tartozott s tartozik ma is immár egy másik ország részeként. Bizonytalan adatok szerint már a 13. században máriás kegyhely volt. A csíki katolikusokat János Zsigmond erdélyi fejedelem akarta 1567-ben erõszakkal az unitárius hitre téríteni, de nem sikerült. A somlyói búcsút a gyõzelem emlékére tartják meg azóta is, melyre a “Kárpátok mindkét lejtõjérõl” érkeznek a hívõk, a moldvai csángó magyarok is. “A csíksomlyói pünkösdi búcsú arról tanúskodik, hogy a magyar nyelterület keleti végén két régi és eredeti népcsoport: a székelymagyarok és csángómagyarok testvéri egyetértésben élik életüket.”[34]

A könyvtárat többször rendezték, katalógus 1622-ben (233 kötet), 1727-ben (728 kötet) és 1734-ben (755 kötet) készült, ma már azonban csak a két utóbbi ismert. A fennmaradt kötetek Csíkszeredán találhatóak. A ferencesek gyakran változtatták helyüket, így természetes, hogy gyakran ugyanazokkal a possessorbejegyzésekkel találkozunk könyveikben, mint a gyöngyösi, a szakolcai vagy a szegedi kötetekben[35].

Gyöngyös

Gyöngyös a 16-17. században az egyik legfontosabb ferences (szalvatoriánus) rendház volt a királyi Magyarország és a török birodalom határán. A gyöngyösi ferences kolostor és templom a 15. században épült fel, jelentõsége azonban a 16-17. században volt a legnagyobb, hiszen azon négy ferences rendház közé tartozott, amelyek ellátták a megmaradt katolikus hívek lelki gondozását. Az, hogy a gyöngyösi kolostor mindvégig megmaradhatott, s a Hódoltságban a szegedi kolostor mellett a legfontosabb volt, majd a 16. század végén a rendtartomány anyaháza lett, azt több dolognak köszönhette: oltalomlevelet kaptak Buda elfoglalása (1541) után II. Szulejmántól, I. Ferdinándtól (1552) és János Zsigmond erdélyi fejedelemtõl (1560) is[36]. A gyöngyösi ferencesek szabadon mozoghattak a Hódoltságban, építkezhettek (a kolostor nagyobb nem lehetett!), adókedvezményeket kaptak.

Gyöngyösön a 17. században a katolikus lakosságon kívül létezett egy erõs református gyülekezet is, akik Bocskai István támogatásával meg akarták szerezni a ferences templomot és kolostort, amit természetesen sem a törökök, sem a királyi kancellária nem nézett jó szemmel.

A körülményekhez képest kedvezõ helyzet lehetõvé tette a könyvtár gyarapodását, amelynek állománya ekkor már kb. 1000 kötet volt. A könyvtárra vonatkozó legfontosabb adatok a könyvekben lévõ possessorbejegyzésekbõl tudhatók meg[37]. Ezekbõl kiderül az, hogy sok kötetet a ferencesek pártfogói adományozták, így fõurak, fõpapok, köznemesek és polgárok. Mûvelõdéstörténeti szempontból Soltész Zoltánné azokat a köteteket tartja a legfontosabbnak, amelyeket a polgárok vettek meg és használtak[38]. Maguknak a ferenceseknek is több kötete maradt fenn ebben a bibliotékában Nádasdi Bálint a legjelentõsebb 16. századi magyarországi ferences (szalvatoriánus) könyvgyûjtõ volt. Könyveibe sajátos héber-latin megfogalmazással írta be nevét. Gyöngyösön 22 db 16 századi kötete maradt fenn. Személyében a könyvgyûjtõk egy új típusát  fedezhetjük fel, akit a könyvgyûjtésben nem társadalmi rangja vagy mûveltségének egyfajta reprezentálása vezette. Azért kapott és vásárolt könyveket, mert tanulni akart belõlük[39]. Mohácsi Tamás is Nádasdi Bálinthoz mérhetõ személyiség volt. Szolgált Csíksomlyón, Szegeden, Egerben és Váradon is. 12 kötete maradt fenn[40]. Továbbá megemlítendõ még Újlaki Imre, Mágócsi János, Tövisi Imre, Cserõgyi (Cservölgyi) Benedek Gyöngyösi Imre, Szelevényi Pál, Dusi Jakab és Gyöngyösi Balázs ferencesek neve. A gyöngyösi ferences könyvtárban 43 16. századi ferences possessor 97 kötete maradt fenn[41]. A magyar mûvelõdéstörténet kiemelkedõ 16. századi személyeinek egy-egy kötete is megtalálható ebben a gyûjteményben pl. Oláh Miklós esztergomi érsek, Henckel János Mária királyné udvari papja, Liszti János gyõri püspök, Szántó Arator István jezsuita író, Szikszai Hellopoeus Bálint református lelkész.

Soltészné vizsgálata csak a possessorbejegyzésekre irányult. Célja az volt, hogy felkutassa azokat a köteteket, amelyek bizonyíthatóan Magyarországon voltak a 16. században. A kutatás eredményeként elmondható, hogy a “gyöngyösi antikva-gyûjteményben ferences possessor 97 kötetérõl és 74 világi könyvtulajdonos könyvérõl sikerült ezt megállapítani.”[42] A bejegyzések azt bizonyítják, hogy a könyvek többségét megjelenésük után Magyarország is olvasták. A könyvgyûjtés tehát a kedvezõtlen körülmények ellenére sem szûnt meg hazánkban. “Ellenkezõleg: a gyöngyösi antikva-állomány bejegyzései éppen azt bizonyítják, hogy a könyvek fokozatosan terjedt, de már nemcsak a tehetõs fõpapok és tudományos ambíciójú humanisták között, hanem a jóval szerényebb javakkal rendelkezõ ún. kolduló szerzetesek, a középnemesek és a polgárok körében.”[43]

Egyes kötetekbe bibliofil szerzetesek beleírták saját nevüket, ami azért is érdekes, mert a ferences rendtagoknak nem lehetett saját tulajdonuk, így könyvük sem; ezért írták nevük mellé: “ad usum". Sok kötetet az ország különbözõ rendházaiból menekülõ rendtársak hoztak ide.

A könyvtár könyveit 1613-1620 között írták össze (232 kötet)[44], melynek anyaga igen gazdag, tartalmi megoszlása tükrözi a rend funkcióját: legfontosabbak azok, amelyek a lelkészi teendõket, a napi vallásgyakorlatot segítették elõ (így bibliakommentárok, beszédgyûjtemények, vitázó iratok), de jelentõsek a szerkönyvek, s a tudós, tudományos munkák, a klasszikus, a természettudományos irodalom és a zenei könyvek is. A szlovák és cseh nyelvû könyvek jelenléte azzal magyarázható, hogy Gyöngyös északi város lévén közel volt a szlovák nyelvterülethez, kapcsolatban volt az ottani szlovákokkal is, s prédikációkat is tartottak számukra. A gyûjtemény értékét növeli az a tény, hogy saját anyaga mellett más ferences rendházak anyagát is megõrizte.

Németújvár

A németújvári Batthyány-család protestáns vallású volt. Batthyány I. Ádám (1609-1659), Batthyány Boldizsár unokája, a 17. században (1629) katolizált - talán Pázmány Péter hatására. Ennek a vallásváltoztatásnak lett a következménye az, hogy megszûntette a protestáns iskolát, elûzte a prédikátorokat és tanárokat, könyveiket és könyvtáraikat lefoglalta, “s buzgón támogatta az igaz catholica hitet”[45]. Rendbehozatta a birtokon lévõ templomot, letelepítette a ferenceseket[46], kolostort építtetett, s könyveket rendelt a számukra. 1645-bõl és 1648-bõl van két könyves feljegyzésünk[47] a németújvári ferences kolostorra vonatkozóan. Az elsõben Batthyány I. Ádám rendelt meg könyveket a ferenceseknek, mert a barátok gyakorta kértek újabb könyveket, amiknek “héjával vannak, s az kik nélkül sem éjjel sem nappal nem lehetnek”. Ezek liturgikus könyvek: egy-egy psalterium, graduálé, antiphonarium, martirologium és három breviárium. A másik jegyzék egy számla, mely igazolja, hogy könyvkereskedõje, Haupt Sebestyén Grácban megvásárolta a kért köteteket. A számlán szerepel a könyv címe, mérete és ára.

A könyvek provenienciájuk szerint a németújvári ferences kolostor könyvtárában a következõ csoportok különíthetõk el:

1. Batthyány Boldizsár könyvei (330 kötet): figyelemreméltó dolog, hogy a fõúr könyvtárából a kolostorba került könyvek között több ferences szerzõktõl származik.

2. a Beythe-könyvtár könyvei (338 kötet) - Beythe István és fia, Imre a németújvári lutheránus gyülekezet lelkésze volt

3. a protestáns prédikátoroktól éd magánszemélyektõl származó könyvek (650 possessort lehet elkülöníteni - Szenci Molnár Albertnek két könyve is megvan a kolostorban[48])

4. a ferences örökség és saját gyarapodás - a két jegyzék igazolja azt, hogy a ferencesek patrónusuk segítségével igyekeztek beszerezni a legszükségesebb könyveket. A jelenlegi gyûjteményben 36 olyan kötet található, amely 1661 elõtti, tehát “a bejegyzés dátuma megelõzi az elsõ rendszerezett felállítás idejét”[49].

A németújvári ferencesek jelentõs ellensúlyt jelentettek a helyi protestáns iskolával szemben. A rend tagjai valószínûleg részt vettek a Batthyány-birtokon lefolytatott könyvvizsgálatokban, és az ekkor elkobzott könyveket kolostorukba vitték. “A 16. század egyik legjelentõsebb könyvtára tehát így hatását vesztette, igaz, hogy a becsületes páterek a könyveket (közel 3000 mû a 16. századból!) a mai napig megõrizték."[50]

Szeged

Szeged a Délvidék egyik legfontosabb városának számított már a közép- és a korai újkorban is. A ferences rend is ezt figyelembe véve kezelte a várost, ahol - szokatlan módon - a 15. századtól kezdve két ferences rend élt: a konventuális minoriták és a obszerváns szalvatoriánusok. Ez utóbbiak az Alsóvárosban építették fel kolostorukat és templomukat. Egyáltalán nem véletlen, hogy a ferences obszervancia egyik legfontosabb központja Szeged lett. A délvidéki huszita mozgalom legnagyobb mértékben a Szerémséget árasztotta el. Szeged és a Szerémség között “régóta sûrûn járt út húzódótt, a dél felé irányuló agitáció tehát innen indulhatott a legkönnyebben”[51]. Szeged az obszerváns ferencesek egyik legfontosabb központja lett. Innen is átjártak a Szerémségen kívül Moldvába és Havasalföldre.

A szegedi obszerváns ferencesek könyvtára olyan könyvgyûjtemény, amelynek eredete a középkorra vezethetõ vissza, s története csak a huszadik század közepén szakadt meg: 1951-ben az egyházi javak államosításakor szétszóródott. Az állomány rekonstruálásához csak az 1846-ban Dubecz József által összállított több mint ezer kötetet feltüntetõ katalógust[52] és azt a több mint 500 kötetet használhatjuk fel, amely az 1950-es években visszakerült Szegedre. A Dubecz-jegyzékben 24 õsnyomtatvány találunk, s közel 100 azoknak a mûveknek a száma, “amelyek 1562-ig, a bogumil-huszitizmus és a fiatal protestantizmus felett ferences gyõzelem évéig hagyták el a sajtót”.[53] Bár a jegyzék nem a 16-17. századi állapotot tükrözi, a korai állomány vizsgálatához mégiscsak egyfajta szempontot jelent. Szeged középkori nyelvemlékeinek egyik legbecsesebb darabja a Guilerin-kódex, amelyet sokáig Gyöngyösön õriztek.[54] A ferencesek igen fontos feladatnak tekintették híveik testi és lelki gondozását egyaránt. A beszerzett orvosi és a gyógyításhoz szükséges könyvek azt jelzik, hogy egyes rendtagok alaposabb orvosi ismeretekre tettek szert.[55] A magyar nyelvû könyvek, a beszédgyûjtemények, bibliamagyarázatok hangsúlyosan jelen vannak a franciskánusok szegedi kolostorában is.

A klarisszák

A 16. században Magyarországon hat klarissza kolostor állt: a nagyszombati, a pozsonyi, a sárospataki, a nagyváradi, a kolozsvári és az óbudai. Ez utóbbi négy még ebben a században megszünt, így a 16. század második felére a 14. századhoz hasonlóan ismét csak két zárdájuk volt. A megmaradt nagyszombati és pozsonyi klarisszák sem élhettek nyugodtan, hiszen a 17. században többször is el kellett hagyniuk kolostorukat. A nagyszombatiak Bécsújhelyre (1619), Zágrábba, Kismartonba (1644), Rohoncra (1645), Brünnbe (1683) menekültek, a pozsonyiak pedig Grácba (1605), Bécsbe (1606), Gyõrbe (1645), Bécsújhelyre (1663). E két zárda fennmaradása földrajzi fekvésükkel magyarázható. Egyik város sem lett a török hódoltság része, továbbá Pozsony a királyi Magyarország  fõvárosa volt, Nagyszombat pedig  érseki székhely. Férfi ferences rendtársaikhoz hasonlóan e két város jelentõsége mindezeken túl abban állt, hogy õk is befogadták menekülõ társaikat, így a váradiakat, az óbudaikat, valamint más rendbelieket, premontrei és domonkos apácákat is. A menekülõk pedig általában magukkal vitték értékeiket, köztük könyveik egy részét is. 16. századi pártfogóik közül ki kell emelni Pázmány Péter és Széchényi György esztergomi érsekeket, akik segítettek az apácáknak kolostoraik újjáépítésében, s enyhítettek szigorú szabályaikon. A 17. század végére a zágrábi kolostorral a klarisszáknak már három kolostoruk volt.

A klarisszák könyvei a 16. században túlnyomó részt magyar nyelvû kódexek voltak, s a menekítés következtében a nagyszombati és a pozsonyi zárda lett e könyvek gyûjtõhelye.  A 17. században biztosan a következõ kötetek voltak a két zárdában: 1. a klarisszák számára készült: Guary-, Kazinczy-, Nádor-, Simor-, Vitkovics- és Weszprémi-kódex. 2. a domonkos apácák a következõ kódexeket õrizték meg és hagyták a pozsonyiakra: Cornides-kódex (ez tartalmazza a Bod-, Könyvecske-, Sándor-kódexet és a Példák-könyvét), az Érsekújvári-, a Horváth-Thewrewk-Virginia- és a Winkler-kódex, valamint Szent Domonkos, Krisztina és Margit legendája. 3. ezekhez a domonkos kódexekhez három eredetileg pálos kódex kapcsolódik: a Czech-, a Festetics- és a Gömöry-kódex. 4. e kódexekhez sorolható még a premontrei eredetû Lányi-kódex és az ismeretlen eredetû Jordánszky-kódex.