Reizner János - a Somogyi-könyvtár és Városi Múzeum első igazgatója, a szegedi helytörténeti kutatás jeles képviselője, a kor színvonalán álló szegedi monográfia írója - 1847. január 20-án született Szeged egyik legrégibb német polgári famíliájából. A középiskolát a piaristák híres szegedi gimnáziumában végezte, amely az alapítástól fogva döntő szerepet vitt a város szellemi életében. A piaristák rendezték az első szegedi színielőadásokat, tudományos magyarázatokat tartottak és technikai újításokat készítettek, könyvtáruk a 19. század második felében tízezer kötetből állt. Tanítványuk volt Dugonics András író, Katona József, a Bánk bán költője és Horváth Mihály történetíró, s ugyanitt követte Reiznert az iskolapadban Kálmány Lajos néprajzi gyűjtő, Löw Immánuel szegedi főrabbi, Tömörkény István, a szegedi elbeszélő irodalom mestere, Juhász Gyula, Szeged költője és Bálint Sándor néprajztudós is.

Reizner a középiskola után a pozsonyi jogakadémián bírói államvizsgát tett, majd Pesten 1871-ben ügyvédi oklevelet szerzett. Szegeden kezdte meg ügyvédi müködését, és már ugyanebben az évben a Szegedi Szabadelvű Kör titkáraként a Történelmi és Régészeti Szakosztály működését irányította. Rómer Flóris felhívására széleskörű tudományszervezői tevékenységbe kezdett és éremgyűjteményével a szegedi múzeum alapjait is megvetette. Bár az eredményes gyűjtőmunkát hivatali elfoglaltsága miatt - 1872-ben Szeged al-, majd 1875-ben főjegyzőjévé választották - átmenetileg felfüggesztette, kisebb közleményeivel és az 1878-tól felújított Szeged környéki ásatásaival a tudományos köztudat formálásában továbbra is tevékeny szerepet vállalt. Előkészítője és megalapítója volt Szeged első közkönyvtárának, amely 1874-től a Dugonics téri főreáltanoda (később királyi ítélőtábla, majd 1921-től a Ferenc József Tudományegyetem) épületében kapott helyet. A gyűjtemény azonban hamarosan bezárt, mivel a könyvtárnak otthont adó termeket 1876-ban az országos ipar-, termény- és állatkiállítás központja számára jelölték ki.

Néhány év múlva, 1879-ben az árvízi katasztrófa romba döntötte a várost, s nemcsak a múzeumügy gondolatát mosta el, hanem elpusztított csaknem minden szellemi értéket, így a közkönyvtár ládákba csomagolt állományát is. A város azonban kiemelkedett a hullámsírból, és 1880-1883 között Lechner Lajos tervei alapján, hazai összefogással és nemzetközi segítséggel újraépült. Az "Alföld fővárosának" szellemi alapjait Somogyi Károly (1811-1888) esztergomi kanonok vetette meg, amikor 1880. április 26-án felajánlotta 43701 kötetes könyvtárát a városnak. Felajánlásában leszögezte, hogy a könyvtár Szeged örök és elidegeníthetetlen tulajdonát képezi, feladata "a nemzeties irányú közművelődést és tudományosságot az ország nagy terjedelmű déli vidékén terjeszteni." A gyűjtemény 1881. szeptember 3-tól a Dugonics téri ítélőtábla földszinti hat helyiségében működött, ünnepélyes megnyitására 1883. október 16-án, a király szegedi látogatása idején került sor.

A nagyárvízkor ért anyagi veszteségei és a liberális nézetei miatt elszenvedett politikai támadások is hozzájárultak ahhoz, hogy Reizner 1882 nyarán otthagyta főjegyzői állását és elfoglalta a frissen alapított könyvtár igazgatói székét. Az adományozó Somogyi kiemelkedő tudományos értékű, enciklopédikus könyvtárat állított össze, amely a monográfiákat és a tudományos folyóiratokat az alapító könyvtárrendezési terve alapján tíz főosztályba sorolta. A visszakeresést betűrendes és szakrendi katalógus biztosította, ezek kialakítását Löw Immánuel szegedi főrabbi mellett részben a könyvtár igazgatói - így Reizner János, később Tömörkény István és Móra Ferenc - végezték. A bibliotéka évtizedekig a város legfontosabb szellemi műhelyének, a kolozsvári egyetem Szegedre költözéséig és az Egyetemi Könyvtár megalapításáig a tudományos élet egyedüli reprezentánsának számított.

Reizner már a kinevezését követő években, a könyvtár védőszárnyai alatt hozzálátott a több, mint egy évtizede tervezett múzeum megalapításához. Előbb a tulajdonát képező okmány-, érem-, fegyvertár darabjait állította ki a könyvtár folyosóján, majd 1883-tól leltárba vette a városépítési földmunkák során előkerült tekintélyes mennyiségű régészeti leleteket is. 1888-ban, Somogyi Károly halála után egy öt osztályból álló múzeum tervét terjesztette a városi tanács elé, de a gyors ütemű fejlesztésre csak 1897-től, a Közművelődési Palota felépítésével került sor. A millenniumi építési terveknek köszönhetően a múzeum kilépett a könyvtár árnyékából és 1899 júniusában, a hosszú szervezési folyamat eredményeként megnyitotta első kiállításait a képtári, érmészeti és régészeti gyűjtemény anyagából. "Vérbeli tudós, erős kezű szervező, akinek vezetése alatt készült el az első nagy katalógus, s aki eddig szerény bérlakásából a kultúrpalotába telepítette át a könyvtárt. Nevéhez fűződik a múzeum megalapítása is, amelynek legrégibb osztályait, a régiség- és éremtárat, továbbá a szépművészeti gyűjteményt ő állította fel" - jellemezi Móra Ferenc a nagy előd, Reizner János könyvtár- és múzeumszervezői munkásságát.

Ezekben az években írta meg Szeged története címmel nagy történeti munkáját, de tudományos munkásságának jelentős részét a régészeti kutatások tették ki. Óbéba, Oroszlámos, Tömörkény, Domaszék, Szőreg, Röszke, Rábé, Csengele, Sövényháza és más települések területén a Dél-Alföld őstörténete szempontjából nagy jelentőségű leleteket mentett meg a történelemtudomány számára, egyszersmind hagyományokat teremtett a szegedi provenienciájú régészeti kutatás területén. Érdeklődésének megfelelően elsősorban a múzeum éremtárának fejlesztését szorgalmazta, de a természetrajz tárgyi emlékeit is bevonta az intézmény gyűjtőkörébe. A millennium körüli történelmi helyzetet kihasználva hozzálátott a képtár kialakításához, amelynek eredményeként prominens szegedi polgárok - Zsótér Andor, Enyedi Lukács, Kárász Géza, Back Bernát - magángyűjteményei kerültek a múzeum állományába. Nagy gondot fordított a könyvtár fejlesztésére, hiszen például visszamenőleg is kiegészítette az alapítványi gyűjteményt a szegedi kiadású hírlapok beszerzésével. "Utolsó vágyait a könyvtárt illetőleg már nem valósíthatta meg. Ez az volt, hogy a kötelespéldányok nyomán igen meggyarapodott hírlaposztályt a második emeletről lehozzuk a földszintre, ott ajtót vágatunk, s ebben az olvasóteremben behozzuk az esti 10-ig való könyvtárszolgálatot. A hasonló szolgálatot tartó olasz könyvtárak voltak az eszményei, hogy a munkásember is olvashasson" - írja róla Tömörkény István nekrológjában.

Tudományos munkásságának középpontjában Dél-Magyarország és Szeged története állt, de foglalkozott érmészettel, műemlékvédelemmel, ipartörténettel és könyvészettel is. Elkészítette a szabadságharc és az emigráció bibliográfiáját és megírta a Szegedi Híradó első huszonöt évének történetét is. Cikkei jelentek meg a Századokban, az Archeológiai Értesítőben, a Magyar Könyvszemlében és a Történelmi Tárban. Fő művei A régi Szeged (1884-1887), a Makó város története (1892) és a Szeged története (1899-1900) címmel összeállított történelmi monográfiák.

A város monográfiájának elkészítésére 1893. január 26-án a városi közgyűlés hozott határozatot oly módon, hogy az ezredéves ünnepek alkalmából egyik része a város történetét 1879-ig, másik része pedig az árvíz és a rekonstrukció históriáját örökítse meg az utókor számára. Az első részhez Reizner János kapott megbízást, aki - bár régészként és történészként egyaránt autodidaktának számított - már pályafutása elején, 1876-ban egy alkalmi kiadványban összeállította Szeged történetének vázlatát. Később A régi Szeged című kétkötetes monográfiájában (1884-1887) az 1840-es évek és az 1848-1849. évi szegedi forradalmi események feldolgozására, illetve a szegedi vár építéstörténetének és a kun puszták perének bemutatására tett kísérletet. 1890-ben a korábbinál részletesebb összeállítást készített Szeged története címmel, amelynek középpontjába az 1879. évi árvízi katasztrófa és az újjáépítés kérdését állította. Hallatlan szorgalma, lenyűgöző anyagismerete fő művében, a Szeged története (Szeged, 1899-1900) című négykötetes monográfiában szintetizáló, rendszerbe foglaló képességgel párosult. Munkája a a millennium körül megjelent város- és megyetörténetek sorába illeszkedik, de polgári liberális szemléletével és módszertani megoldásaival kiemelkedik a korszak konzervatív, sekélyes helytörténeti alkotásainak sorából. Nagy szerepet tulajdonít például a népesedési vagy gazdaságtörténeti adatok statisztikai táblázatok formájában való bemutatásának, és a megszokottnál részletesebben foglalkozik az 1879 előtti két évszázad történetével. Az iparos és kereskedő réteg múltjának feltárásával történelmi alapokra helyezi a századfordulón fénykorát élő szegedi polgárság politikai, gazdasági és kulturális törekvéseit. Szövegközlései nem maradnak el a korszak forráskiadásának tudományos színvonalától, dokumentumválogatásában pedig kiemelkedő jelentőségűek a szegedi boszorkányperek iratai. Az ilyen hatalmas munkában természetesen elkerülhetetlenek a tévedések és a hiányok. Bár a szakmai főhatóság, a Múzeumok és Könyvtárak Országos Felügyelősége nagyra értékelte Reizner munkáját, a megjelent monográfia a szülővárosban kicsinyes támadások kereszttüzébe került. Borovszky Samu - aki rámutatott a mű egyes, például a forráskiaknázással kapcsolatos hibáira -, összességében tárgyszerűen és pozitívan ítélte meg, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Thaly Kálmán és Zsilinszky Mihály 1900-ban a szerzőt (igaz, sikertelenül) az akadémia levelező tagjai közé ajánlotta. A hibákat és hiányokat az eltelt évtizedek napfényre hozták, Reizner műve azonban - Szeged új monográfiája mellett - mindmáig a helytörténeti kutatások kiindulópontjául szolgál.

Reizner János érdemei elismeréseként 1876-ban Koronás Arany Érdemkeresztet kapott, 1883-ban a Ferenc József Rend lovagkeresztese, 1903-ban királyi tanácsos lett. Az árvízvédelemben tanúsított kimagasló tevékenységéért kitüntetésben részesült. Nevét emléktábla őrzi a Móra Ferenc Múzeum előcsarnokában, a képtárban kiállított portréját Nyilasy Sándor festette meg, mellszobra (Fritz Mihály, 1997) a múzeum lépcsője mellett látható. Vágó Pál árvízképén ő is szerepel. "Önök ott jobban tudják, mert közelről látták munkásságát, mit tett, mi volt az önök intézetének Reizner, de mi a távolból erőteljes és határozott egyéniségnek ismertük, akinek - hej, de ritka ember - egy szépséges álma megvalósult; s kétszer ritka, mert álmát maga valósíthatta meg"- írjai Erdélyi Pál, a kolozsvári egyetemi könyvtár igazgatója Tömörkény Istvánhoz küldött részvétlevelében. Szeged nagy tudósa január 20-án született és a sors különös véletlene folytán 1904. január 20-án halt meg. 2004-ben, a Szeged története című négykötetes monográfiájának digitális kiadásával halálának százéves évfordulójára is emlékezünk.

Irodalom: Péter László: Reizner János. Halála 60. évfordulójára = Délmagyarország, 1964. jan. 21. 5. p. - Banner János: Reizner János és a szegedi múzeum = A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve. 1964-1965. 1. 3-15. p. - Péter László: A Közművelődési Palota építéstörténete 1895-1897 = Somogyi-könyvtári Híradó. 2. 1970. 99-130. p. - Fári Irén: Reizner János a könyvtár- és múzeumigazgató = Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében. 1982. 159-165. p. - Szeged története. 3/2. 1849-1919. Szerk. Gaál Endre. Szeged, 1991. 1004-1011. p. - Fári Irén: Reizner János. 1847-1904; Fejérné Pintér Vera: Bibliográfia; Fári Irén: Reizner János élete képekben = Reizner János élete és munkássága. A Somogyi-könyvtár Kiadványai. 37. Szeged, 1999.