Reizner és műve | 1. kötet | 2. kötet | 3. kötet | 4. kötet | keresés
|
439 egyesület szükségét, kimondván, hogy az alakítandó egyesület, illetőleg gazdasági mintatelep czéljaira a közbirtokból készséggel átenged 4-5 száz holdnyi területet. De még ez úton sem létesült az óhajtott intézmény s a gazdasági szakiskola felállítására irányult törekvéseknek sem lett sikere. A város közgyűlése még 1868. évben feliratilag kérte (1), hogy az állam hozzájárulása mellett Szegeden egy gazdasági iskola állíttassék fel. A felsőbb körök ekkor oda nyilatkoztak, hogy Szeged inkább iparügyeit fejleszsze, majd e téren remélhet támogatást. Mikor ez irányban történtek lépések, akkor megint a kulturális téren várható fejleményekre utaltak. Így változott ez folytonosan, mialatt ugyanazon körök, melyeknek különben vezérelve az vala, hogy az Alföld és Szeged hivatását pusztán azáltal is betölti, ha csupán csak jó csi kókat nevel, sok gabonát termel és minél több katonát állít, az Alföld és Szeged gazdasági érdekeinek méltatásául fel is állították az óhajtott és szükséges gazdasági, ipari és egyéb szakiskolát máshol. 2. SZŐLŐMÍVELÉS ÉS GYÜMÖLCSÉSZET. Sajátságos jelenség, hogy Szeged polgárságának a XIV-XVI. században a messze szerémi hegységekben, Pétervárad körül kiter jedt szőlőbirtokaik voltak. Hogyan, mikor szerezték e javakat, hova hajókon és kocsikon seregestül jártak le szüretekre és a termés összevásárlására, - bizonytalan. Zsigmond király előtt 1408-ban már a panaszok egész özönét tárták fel amiatt, hogy Maróthi János macsói bán vámszedői az újabb időkben őket mint szabad polgárokat, ősi jogaik ellenére, különféle illetéktelen adókkal terhelik. Nevezetesen minden hordó után 100, a hordók pecsételése után 10, hajókba való felrőkölések (felrewkelesek) (2), vagyis felgörgetések alkalmával is 10, végül a szállítmányok bárczajegyeinek ellenjegyzései után is 10 denárt csikarnak ki. Mindezeken túl fokvámot és üres kocsijaik után is díjakat kényszerültek fizetni. Ez ügyben az ozorai Pipó temesi gróf által megejtett vizsgálat alapján, a király a szegedi polgárok és gazdák (cives et hospites) panaszait alaposaknak és méltányosaknak ismerte és őket ősi jogaikba és kiváltságaikba visszahelyezte, mi azt bizonyítja, hogy a szegediek szerémi szőlőbirtoklása már régi keletű volt. A 1) II. köt. 256-260. l. 2) Zsigmond király idézett évi oklevelében előforduló e szót eddig "félrévkelés"-nek olvasták, aminek azonban értelme nincs. E szó ma már némileg kiveszett. Néha lehet csak hallani, amidőn a pinczékböl sajátságos módon a hordókat kötelek segélyével felvonszolják. 440 király külön oklevélben biztosította a szegedi szőlősgazdákat arról, hogy a rakomány és a bárczajegyek fejében köteles 2-2 denáron túl más illetéket senki sem követelhet tőlük (1). Később a "szüretelő helyek" után a péterváradi apát követelt tőlük szüretelő vagy csöbörpénzt és szőlő őrzési dijakat (2); majd a budai káptalannak zentai vámosai, az ott hajókon keresztül szállított boraikat vámolták illetéktelenül, melyek miatt mint láttuk, 1471-ben, 1475., 1477. és 1521-ben elkeseredett perek folytak s minthogy Mátyás királynak a budai káptalanhoz intézett ismételt intése is eredménytelen volt, a király utóbb Szeged városát arra jogosította fel, hogy ha a káptalan a tilalmat újból megszegné, a város Zentát, a budai káptalan birtokát fegyverrel elfoglalhatja és megszállva tarthatja (3). Mindezekből kétségtelen, hogy a szegedi gazdák a Szerémségben már rég időktől a szőlőműveléssel kiterjedtebb mérvben foglalkoztak. Szeged polgárai ezentúl Szeged vidékén oly helyeken, melyek dombos fekvésüknél fogva már a hajdankorban is szőlőművelésre használtattak, birtak szőlőtelepekkel. Így tudjuk azt, hogy Meo András szegedi polgár 1474-ben szőlőföldeit a szegedi domokosrendű szerzeteseknek, illetőleg a szerzet szent Miklósról czímzett szegedi templomának adományozta. Ámde a szőlőföldeket Telegdi László és felesége, aki Oroszlámos és Mokrin helységek földesura volt, elfoglalta, amiből azt következtetjük, hogy az általa elfoglalt szőlőföldek is ezen helységek határában voltak. A szegedi domokosrendiek perjele emiatt a kalocsai érsekségnél panaszt emelt és Fehérvári Demeter érseki helynök a szőlők tulajdoni jogát a szegedi szt. Miklós templom javára megítélte. A per különben soká tartott s a domokosrendiek még a szent szék közbenjárását is igénybe vették (4). Termésüket részben maguk fogyasztgatták, részben kereskedést űztek vele s mint másutt láttuk, nagy készletük egy részét Kassáig, Bártfáig, sőt még Lengyelországba is elfuvarozták (5). Mondhatni, hogy az időben a felvidéket ők látták el a híres szerémi borokkal, Probus császár vesszőinek tüzes nedűjével. Emiatt még Beatrix király 1) Oklevéltár V. sz. a. 2) Oklevéltár XLI., XLVI., XLVII., XLVIII., LX. - Lásd egyúttal Érdújhelyi Menyhért: Újvidék története. Újvidék, 1894. 62. és 63. l. - Varga Fer.: Szeged városának viszonyáról Délmagyarország szőlőművelése és borkereskedéséhez a XIV. és XV. századokban. (Délmagyarországi történelmi és régészeti Értesítő. Temesvár, 1875. I. k. 80. l.) 3) Oklevéltár XLV. sz. a. 4) Regesták a római Dataria levéltárnak Magyarországra vonatkozó bulláiból. Történelmi Tár. 1899. 7. lap. 5) Oklevéltár LI. sz. a. 441 néval. Hunyady Mátyás nejével is perbe szálltak, mert a királyné diósgyőri várnagya, paviai Albert 1485-ben a szegediek borainak Diósgyőrré való bevitele tekintetében akadályokat támasztott (1). De a szerémi borokon kívül még a baranyai és somogyi borokból is bőséges készleteket tartottak. Hisz az 1552. évben Tóth Mihály hajdúinak a veszedelmét is az idézte elő, hogy a fosztogató hajdúk a pinczékben talált temérdek szerémi, baranyai és somogyi boroktól teljesen eláztak (2). A nagybecsű 1522. évi egyházi tized lajstromból egyébként nyilvánvaló, hogy a szegedi gazdák közül (1196), 77-en voltak szőlőtulajdonosok. Nevezetesen Pétervaradon 26, Kamanczon 14, Karomban 19, Zalánkeménen 5, Zerlökön pedig 3 szegedi szőlőtulajdonos volt. Ezen kívül a tizedlajstromban 4 szőlősgazdának a szőlőjéről nincs határozott helyi megjelölés téve. Lehetséges, hogy ezek baranyai szőlőtulajdonosok voltak (3). Lukács zágrábi püspök adományából az ősi szt. Demeter plébániának is volt egy szőlője a Szerémségben, nevezetesen Kutyáson (4). A török beütések és pusztítások, a mohácsi szerencsétlenség és a szerbek beözönlései következtében azonban a szerémségi birtokviszonyok kevéssel ezután teljesen fel lettek forgatva. A távol lakó szegedi szőlősgazdák birtokaikat meg nem védhették. A megingott közbiztonsági és megváltozott közlekedési viszonyok következtében többé le sem járhattak s a szegediek örökébe idegenek ültek. Ekkor kezdtek tehát a szegediek saját határukban is szőlőket telepíteni s e végre a vesszőt a Szerémségből hozták. A még ma is legjobban elterjedt fajok egyike, a "magyarka" szőlő, voltakép szlankamenka fajként ismeretes, tehát a Szerémségből való. Az új szőlőtelepek közvetlen a város alatt levő partosabb fekete földeken, a mai Cserepes, Hernyós, Róma, Jericho, Franczia, Tarján, Szillér, Kétérköz stb. nevű dűlőkben keletkeztek (5). Hogy rövid idő alatt mily terjedelmet öltöttek az új szőlőtelepek, kitetszik abból is, hogy a szegedi bor dézsmabérlete az 1545. évben 3 évi időtartamra 900,000 akcse jövedelem megadásáért lett bérbeadva (6). De a bérlő 1) Oklevéltár LII. sz. a. 2) Istvánfl: Historiarum de rebus Ungaricis. Coloniae. 1622. 317. lap. 3) A 77 szegedi szőlősgazda a tizedlajstrom szerint utczánkint a következő számmal fordul elő. A várban 4, a Kislatrán-utczában 2, Arokháton 3, Kőégetőn 3, Predicator-utczában 1, Lisza- v. Tisza- és Varga-utczákban 2-2, Szántó-utczában 5, szt. Demeter-utczában 15, Nagy-utczában 13, Műves-utczában 2, Szt. György-utczában 20, a Szt. Miklósban 3 és végül a Szentlélek-utczában 2 szőlősgazda lakott. 4) Oklevéltár LVI. sz. a. 5) Lásd 1744. évi febr. 24-iki tanácsi jegyzőkönyvet. 6) Magyarországi török kincstári defterek. II. k. 43. lap. 442 valószínűleg rosszul számított, vagy a termési eredmények lehettek egymásután igen silányak, mert az 1549. évi szegedi bor- és gyümölcstized fejében a török kincstárnak már csak 61,030 akcse bevétele volt (1). A szőlővel beültetett területek a befektetett tőkeértéknél és a szorgalom eredményeinél fogva is egyéni tulajdont képeztek s a többi földközösségi birtokoktól különbözve, a szabad adásvétel tárgyát képezték. Így például az 1686. évi márczius 13-án, az alsóvároson lakó János pap, a Borbély Miklós és Sózó Dani szomszédságaiban fekvő, az országútra dülő és Mikó csanádi lakos tulajdonát képezte 5 kapa (1 1/4 katasztr. hold) szőlőföldet 6000 oszporáért örök tulajdonul megszerezte (2). 1701. évi szept. 16-án Görög Gera János a Móra Pál és neje Rácz Anna szomszédságában levő keresztúti szőlőföldét, Szepesy Pál tanító és Tömösváry János jegyző tanuk jelenlétében Görög Kozmának 18 frton örökbe vallotta (3). E szőlőskerteknek 1704-ben Globitz várparancsnok által történt jogtalan leszüretelését, a földeknek a rácz határőrség közt való kiosztását már másutt említettük. Ezek összes mennyisége 155 holdra rugott, miből a polgárok kezén 430 1/2 kapa (1 kapa 100 út, vagyis 400 n-öl). a zsellérekén 150, a határőrök kezén 34, végül az idegenek kezén 8 kapa szőlő volt (4). E területen termett az 1719. évben mindössze 2210 akó bor, miből az alsóvárosi gazdákra 1182 akó, a felsővárosiakra pedig 1028 akó esik (5). Ez időtől fogva a város bortermelésére nézve az egyházi tizedlajstromokban pontos adataink maradtak fenn. Így például az 1723. évben bordézsmában beszedtek: felsővárosról 51 1/2, palánkból 12 1/2, alsóvárosról 67, összesen tehát 131 akó bort. Ezentúl készpénzben befolyt 40 frt 69 kr., mi körülbelül 26 akó bor értékét képviseli (egy akó bor 1 frt 57 dr értékben számoltatván el), mihez képest az összes bordézsma 157 akót, vagyis az évi bortermés 1570 akót tett, nem számítva a hátralékban maradt szegénység termését (6). De a bort kedvelő szegedi lakosságnak nemcsak saját terméséből, hanem egyúttal az értékesebb hegyi s különösen a gyöngyösi és egri borokból is folyton voltak készletei. Így például Csiszár 1) Magyarországi török kincstári defterek. I. k. 65. lap. 2) Okmánytár a hódoltság történetéhez. Pest, 1863. II. k. 339. lap. Oszpora vagy akcse egy pénznem; 60 akcse tett egy magyar aranyat. 3) Szeged v. titk. levéltára. 109. sz. a. 4) Acsády Ignácz: Magyar gazdasági élet 1720-ban. (Magyar gazdaságtörténeti szemle. Budapest, 1894. 57. lap.) 5) Szeged v. számvevőségi levéltárában az illető év számadásai között. 6) Szeged v. 1723. évi számadása az 1724. évi tanácsi jkv. 20. s köv. lapjain. 443 Mátyás kecskeméti lakos 1721. évi július 20-án arra kérte Tömösváry főbírót, hogy mádi borából ha csak lehetséges, engedne át neki legalább két hordóval, amely esetben személyesen jönne el azért s akkor legalább Szeged híres erősségű falait is meglátná (1). De la Croix Paitis 1713. évben készített térképén a város közvetlen környékén, a fentebb elősorolt dülőkön csupa szőlőskerteket tüntet elénk. Ezek az idegenek tetszését is kiérdemelték s az utasokra, kik azokon keresztül érkeztek a városba, a legjobb benyomást téve, Szeged egyik nevezetességeként jegyezték fel a "szépen és jól művelt szőlőskerteket" (2). A hernyósi, rómahegyi stb. szőlőskertek azonban lassankint veszni indultak (3). A kiélt földekről a tőkéket az 50-es években egymásután irtották; de a Tarján, Szillér s Kétérköz, a legutóbbi időkig, nagyobb részben még mindig szőlőművelés alatt állt. Vedres is már 1799-ben azt írta: "Szőleim is itten
vannak, de pusztulni Kezdenek, s hasztalan homokra vágyódni, A homoki földeken elszaporodott tanyák és szántóföldek ugyanis a sivány buczkák által sokat szenvedtek s a gazdák a homokkötés leg czélravezetőbb módjának a szőlőtelepítéseket ismerték el. A város ennélfogva ép azért kezdte meg közbirtokainak elidegenítését és kiosztásait, hogy a szőlőtelepek által a határ többi részét az elsíványosodástól megmentse. 1764-től fogva tehát szőlőültetésekre mindenfelé kiosztások történtek s rövid idő alatt úgy a felső- mint az alsóhatárban nagy terjedelmű és szépen viruló szőlők keletkeztek. Az új telepek mindenütt az első vagy pedig a legnagyobb ültetőkről nyerték nevüket. Így keletkezett a Bíró, Kószó, Kraller, Lengyel, Tari, Bózsó, Ladányi, Visnyei, Csamangó, Kászonyi, Zombory, Meszes, Makra, Bárkányi, Mász, Szilber, Tápai stb. szőlőhegy. Amily mérvben fogytak s pusztultak a feketeföldi szőlők, ép oly arányban szaporodtak a homoki ültetvények, hol a gyümölcsfák is sokkal kedvezőbben tenyésztek, mint emitt. 1) Szeged v. közigazgatási levéltárában az 1721. évi lajstomozatlan iratok közt. 2) Joh. Lehman: Reise von Preszburg nach Hermanstadt. Leipzig, 1785. 126-128. lap. 3) 1749. évben valamely ismeretlen körülmény okából a szőlőföldek nagy része kipusztult s a földek parlagon hevertek. A tanács okt. 24-én elrendelte, hogy aki a parlag földeket nem műveli vagy újra be nem ülteti, az a földbirtokától elesik. (Tanácsi jegyzőkönyv. 1749. év 272. lap.) 4) Vedres Istv.: Szeged városa megnagyobbítandó tanácsháza. Pest, 1799. 5. l. 444 A bortermelés tehát rendkívüli mérvben fokozódott, de a kezelésre és eltartásra semmi gond sem volt. Pinczék pedig - legalább a homokon - nem léteztek. Így az 1812. évi egyházi tizedlajstrom szerint Szeged bortermése 29,343 akó volt. A negyvenes években a szőlőföldek már 56,000 kapára, vagyis 14,000 holdra rugtak. Az ötvenes években a fogyasztási adók életbeléptetése s illetőleg a pénzügyi közegek zaklatásai, valamint a belvizek rongálásai következtében azonban sok gazda már úgyis elvénhedt szőlőjét kiforgatta. Utóbb már csak 8675 1040/1600 hold volt szőlővel beültetve s e mennyiségből a régi kataszter szerint 575 hold I. oszt., 4857 hold II. oszt. s 3243 hold III. osztályú volt. Az utóbbi időkben az 1834. évi termés tüneményes bőségű és egyúttal jó minőségű is volt. Edények hiányában a termést teknyőkben, vályúkban tartogatták s még a jószág is mustot szürcsölt. Nem is volt akkor a törkölyös bornak semmi ára, míg ellenben 1845-ben már 4 frt 30 kron (váltóban) kelt akója (1). A rossz termésűnek ismert 1872. évben is a szegedi termelés 17,352 akót tett (2). 1873-ban 70,803, 1875-ben 42,708, 1876-ban 296, 1877-ben 40,989 s 1878-ban 111,257 akónyi volt Szeged bortermelése. Ez utóbbi alkalommal a törkölyös bor ára 90 kr., 1 frt volt (3). A gyümölcsészet a szőlőműveléssel együttes és kapcsolatos volt. A török hódoltság alatt azonban a termelés még igen jelentéktelen lehetett, mert 1549-ben Szegeden a török kincstárnak a gyümölcstizedből csak 78 akcse bevétele volt (4). A mult század közepén a barátoknak volt híres gyümölcsösük a kolostor mellett levő kertjükben (5). E század első felében pedig a hattyasi és bánomkerti gyümölcsösöknek volt híre. A gyümölcstermelés azonban csak a homoki szőlők telepítésével nyert nagyobb lendületet. Vedres is azt mondja: "Gyümölcsöm
is vagyon, miolta a homok A nemes gyümölcsfajok terjesztésében különben Vedresnek igen 1) Budapesti Híradó 1845. 277. sz. 2) Pálfy Ferencz polgármester évi jelentése az 1872. évről 27. lap. 3) A városi fogyasztási adóhivatal által eszközlött felvételek. 4) Magyarországi török kincstári defterek. Budapest, 1886. I. k. 65. lap. 5) Fridrich Urbán: Historia seu compendiosa discriptio provintiae Hungariae ordinis minorum s. p. Francisci. Kassa, 1759. II. r. 12. lap. 6) Vedres : Szeged városa megnagyobbítandó tanácsháza. Pest, 1799. 22. lap. 445 sok érdeme van. Az értékesebb fajok beszerzésében nem ismert akadályt és távolságot s a gyümölcskedvelőknek saját telepéről ojtásra, szemzésre készséggel adott ágat, galyat. Sokat köszönhetni még lotharingiai József herczeg pomologiai hajlamainak is, ki e vidéken először honosította meg az őszi baraczkot és más nemes fajokat a vár ravelinjein berendezett kertjében. De azért a gyümölcstermelés jelentőséggel még mindig nem birt, sőt a várost vidékről látták el gyümölcscsel. A többi közt még 1824. őszén is 274 kas tiszaháti alma került a szegedi piaczra, melynek értékében mintegy 27,000 frtot fizettek ki (1). Sőt panaszkép hangzott fel egynémely részről, hogy "valamire való gyümölcsöt, mely itten termett volna, a piaczon soha látni nem lehetett.'' De nem sokkal később, Szeged piacza már arról lett híres, hogy "termékenyebb esztendőben a kellemetesebb s ritkább gyümölcsök mindenféle nemeivel Olaszországot inkább, mint az Alföldet ábrázolja" (2). Csak az ötvenes évek óta van a szegedi gyümölcstermelésnek nagyobb aránya és kivitele, de azért még mindig mögötte maradt a kőrösinek és kecskemétinek. A hatóság a gyümölcstermelés továbbfejlesztésére a személy-pályaudvar közelében egy gyümölcsfa-iskolát is állított fel. Fiala Antal kertész kiváló buzgalommal vezette a terjedelmes hattyasi faiskola-telep nemes csemetéinek szaporítását, honnan például 1872-ben is 2300 drb almafa- és 2800 drb körtefa-ojtványt hordtak el, darabonkint 30 krjával (3). De e csemeték a homoktalajban csak ritkább esetben növekedtek fává (4). A hatvanas évektől fogva a gyümölcsnek mindenféle neme elképzelhetetlen tömegekben került a szegedi piaczra. Néha értékesíteni sem tudták azt, annyi volt. Pedig a felsőtanyai termés egyrészét a kecskemétiek a helyszínén szokták összevásárolni s ezúton saját termelésük jelentőségét még inkább növelték. Az alsótanyaiak termésük feleslegét pedig Bács- és Torontál megyékbe hordták, hol gabonáért cserélték be. 1) Vedres: A sívány homokság használhatása. Szeged, 1825. 28. lap. 2) Dugonics A.: Magyar példabeszédek. Szeged, 1820. I. k. előszó XIII-XIV. l. 3) Pálfy Ferencz polgármester évi jelentése. Szeged, 1873. 19. lap. 4) Az az óhaj, hogy egy homoki faiskola állíttassék fel, utóbb sem teljesülhetett. Egyébként Új-Szegeden, ugyancsak buja erejű iszaptalajban, dr. Erőskövy Antalnak, Rácz Ferencz és Szögi Imre gazdáknak is voltak terjedelmes faiskoláik, honnan majd ugyanannyi nemes csemete került ki elültetésre, mint amennyi a városi faiskolából. |