1. kötet - Harcz a földbirtokért

Vágó Pál

298

kenyen panaszkodtak s régi érdemeikre hivatkozva "a tarkásan festett, majd csaknem álnokúl kigondolt káplányság homályos titulusát" eltörültetni kérték, mert a török idők alatt ha ők igaz pásztorok nem lettek volna, a nép mind Luther vagy Calvinus hitére húzott volna (1). De a tanács a felsővárosi lakosság igényeit méltányolta s a barátok tiltakozását elútasította.

III. Harcz a földbirtokért.

I. Lipót király kormányának alkotmánysértései között a legkiválóbbak voltak: a neo-aquistica commissio, vagyis az új szerzeményi bizottság felállítása, továbbá a szabad jász-kun kerületeknek a német lovagrend részére történt elzálogosítása. Az új szerzeményi bizottságnak feladata az volt, hogy a török uralom alól felszabadúlt vidékek birtokviszonyait megvizsgálja és minden birtokostól tulajdonának szerzési czímét számonkérje. A tényleges birtokosok kétségtelen adomány- és iktató-levelek felmutatására, vagy száz éves háborítlan birtoklás igazolására szoríttattak, s kellő jogczím hiányában a javak a koronára visszaháramlottak (2).

Irtózatos kavarodás támadt ebből. A török pusztítások alatt a bizonyító oklevelek többnyire elvesztek, s a százados háborítlan birtoklást is kevesen igazolhatták, mert a felvidékre menekült nemesség birtokait hűbéres török katonák használták. Így azután egész Délmagyarország a koronára visszaháramlott, s a fegyver jogán visszaszállott birtokok lassanként új birtokosok kezeire kerültek. Ily módon sok család valóban megfosztva lett ősi birtokától. De azon kevesek is, kik egy vagy más czímen igazolni tudták jogaikat, ősi birtokaikat mintegy újra megszerezni és megvásárolni voltak kénytelenek. A tulajdonosok ugyanis a fegyver jogán való visszaháramlásért a neo-acquistica bizottságnak bizonyos díjakat tartoztak fizetni s ekkor birtokaikra új adományleveleket nyertek. A kormány ezúton térítette meg a török háborúk költségeit. A felszabadítás pénzügyi terhe tehát ép azt az országrészt sújtotta, mely a hadjárat által különben is kimerítve volt.

A neo-aquistica commissio Szeged birtokviszonyait is megvizsgálta. A bizottság - gr. Volkra, gr. Lamberg, Kollonich bibornok stb. -

1) Oklevéltár CCXI. sz. a.

2) Frank Ignácz: Az osztó igazság törvénye Magyarhonban. Buda, 1845. I. 296. lap. - Horváth Mih.: Magyarország történelme. Pest, 1872. VI. k. 274. 1. - Szalay László: Magyarország története. Pest, 1859. VI. k. 16-17. lap.

299

ismételten megfordult Szegeden, mint hol a vizsgálatok előre kihirdetett időkben tartattak. Így a többi közt 1700. év őszén, majd az 1702. év nyarán hosszabb ideig időzött Szegeden (1). Az előbbi alkalommal, a nagy urak iránt való tiszteletnél fogva, a hatóság mintegy tartózkodott igényei bejelentésétől s jogai igazolásától, Dőry László kanczelláriai előadó azonban figyelmeztette a tanácsot mulasztásának komoly következményeire, s tudatta, hogy a bizottság nemsoká ismét leérkezik, s akkor minden adománylevelet bemutassanak (2).

A bizottság csakugyan újból Szegedre jött s a hatóság úgylátszik, hogy egy és más dolog iránt igényeit, jogait s bizonyítékait elő is adta; de valószínűleg nem voltak elegendőleg tájékoztatva s nem volt senki, ki az egyszerű emberek igazságos ügyét jóakaratú pártfogásban részesítette volna.

Így történt az, hogy mint már fentebb is láttuk, a bizottság különféle városi telkeket, a törökök után visszamaradt épületeket, sőt a romladozó templomokat is, mint a koronára visszaszállottakat lefoglalt s ezeket a jezsuitáknak és a püspöknek átadandóúl kijelölte. Ezt a jog és a törvény sérelme nélkül tenni nem lehetett, mert a városi jog értelmében szabad királyi városokban a kincstárnak sem örökösödési, sem visszaháramlási joga nincs (3).

Tudott-e a tanács ezen elidegenítési tervezetekről, később vita tárgyát képezte. De aligha is helyezett ezekre kezdetben nagyobb súlyt, sőt talán örült, hogy papság települ Szegedre, iskolák állíttatnak fel, sőt még a püspök is itt tartja székhelyét. Nem is képzelék, hogy mindezek a város közjogi állásának veszélyeztetését rejtik magukban. A hatóság ezúttal főként arra törekedett, hogy kiterjedt pusztái és földesúri birtokai iránt fennforgó jogait igazolja. Szentivány és Százegyháza, úgy Tápé helység tulajdonjogára vonatkozó iratait bemutatta s a bizottság meg is állapította ezen birtokokra vonatkozó jogai. Szentivány és Százegyházára nézve azonban az az akadály forgott fenn, hogy azok még török fennhatóság alatt álltak, s így ezek felől most rendelkezni nem lehetett. A bizottság nem is találta megengedhetőnek, hogy Szeged lakossága a szentiványi és százegyházi birtokoknál fogva egyúttal török alattvalók is legyenek. Kijelentette ennélfogva, hogy e birtokokról a városnak le kell mondania s ezekért a Tisza jobb partján a városhoz közel eső valamely más birtok által fog kárpótoltatni (4). Lehet, hogy

1) HKR. Proth. Exp. 1702. júl. 117. sz. 451. lap.

2) Dőry 1701. jan. 19-én kelt levele a tanácshoz. Szeged v. tit. levéltárában 105. sz. a.

3) Ius civile, sive statuta, privilegia, praerogativaeque ac consuetudines municipales stb. Bártfa, 1701. - Dr. Király János: Pozsony város joga a középkorban. Budapest, 1894. 155-162. 1.

4) Iványi István: A tiszai határőrvidék. Budapest, 1885. 45. lap.

300

már ekkor szóban foroghattak a sövényházi, dóczi, vagy a horgosszentpéteri puszták, mert a város a bizottság kijelentéseiben megnyugodott, s ez időtől fogva az említett puszták elnyerésére bizonyos igényeket táplált.

Tápé és Vártó birtokokra nézve a bizottság azonban kijelentette, hogy a város kétségtelen, ősi, földesúri javai, melyek a török hódoltság alatt is a város háborítlan használatában voltak, így hát jövőre is a város köztulajdonát képezik. S noha a hatóság a visszaháramlás és fegyverjog czímén reárótt illetéket is lefizette, azért mint láttuk, a kamara Tápét és Vártót hosszas időn át a maga javára használta, s a városnak csak 1719. évben adta át véglegesen (1).

1) Tápé a törökök kiűzése alkalmával is lakott hely volt. 1688-ban "Tápé mező helység" jegyzőjéül Nagy Mihály említtetik. (Őrgróf Pallavicini-féle mindszent-algyői hitbizományi levéltár Sándorfalván 3. sz. a.) - Csongrád vármegye Tápé helység határai iránt 1728. évben vizsgálatot tartván, a tanúvallomások szerint a török hódoltság kezdetén a tápéi nagy rétet és a Nagy Marostőt kizárólag a jobbágyok birtokolták. De egy agyonvert török katona vérdíját, minthogy a jobbágyok kifizetni nem tudták s a kirótt összeget a város fizette le, ez időtől fogva a tápéi rét és a Nagy Marostő a polgárok kizárólagos használatába jutott volna. - A hatóság 1719-ben azon tekintettől vezéreltetve, hogy a község felviruljon, az úrbériséget nem léptette életbe, hanem 170 frt váltságösszegért elengedte az egész robotot és kilenczedet. Ezenkívül félévi korcsmáltatást engedélyezett s a község kezén hagyta a Várthó nevű halastó jövedelmét is. Ez utóbbiból a városnak jogában volt a bécsi urak vagy más méltóságok konyhájára halásztatni, a község pedig tartozott a főbíró részére szükségelt halat beszolgáltatni.

E kedvező egyesség daczára a tápéiak a kamaránál a város ellen panaszt tettek s vitatták, hogy ők nem jobbágyok, hanem "királyi szabadosok" (libertini regii). A kamara 1720. évi jún. 9-én s 1721. évi ápr. 22-én s május 12-én kelt leveleiben a tanácsot felhívta, hogy a tápéiak panasza következtében jogait és eljárását igazolja. Ebből hosszas perlekedés keletkezett. 1730. évi nov. 13-án Grassalkovich koronaügyész a tápéiak és a kincstár érdekében és képviseletében a királyi táblánál a város ellen keresetet adott be, de III. Károly kir. 1719. évi adománylevele alapján a város jogai megállapíttattak. (Szeged v. közig. levéltára, 1719-1722. évi lajstromozatlan iratok s az 1730. évi tanácsi jegyzőkönyv 9. lap.)

Mária Terézia uralkodása alatt, az úrbériség behozatala alkalmából, 1766-ban a város Tápéval újra egyességre lépett, úgy hogy Tápén úrbér soha sem volt. A váltság ekkor 331 frtban állapíttatott meg, beleértve a kompbérletért járó 115 frt 80 dénárt. De ez összegből a város 51 frtot a község tisztviselőinek jobb javadalmazására önkényt elengedett. E váltságösszeg a jelen század első negyedében már 3625 frt 43 krra emelkedett. Hogy mily méltányos és kegyelmes volt a hatóság mint földesúr Tápé irányában, az a helységnek 1826. évi aug. 30-án 966. sz. a. a tanácshoz beadott leveléből is kitetszik, hol "örökös hálaadó szívvel"

301

A város körül elterülő s művelés alatt álló fekete földekre - szőlők, szántók s kaszálókra nézve, egész addig, hol a homokföldek kezdődnek, hasonlókép nem volt nehézség. Ezek is magánosok, vagy a város közbirtokaiként a birlalóknál meghagyattak. Ellenben a homokföldekre, valamint a kun pusztákra nézve már észrevételek merültek fel.

A város határa ugyanis különösen a kun puszták szomszédságában nem volt egész biztonsággal megállapítható. A hagyomány szerint Csengelye kivételével a város határához tartozott mindaz, ami ezidő szerint is Szeged határterületébe esik. Sőt ezentúl a város területéhez tartozott a mai dorosmai határ keleti fele, a Neszürjhegytől Domaszék irányába terjedő Seregélyest és Forró Zsombóját is magában foglaló kiterjedt terület is (1).

Annak helyén már előadtuk, hogy a kun pusztákra nézve Szeged polgárainak ősidőktől fogva a kunokkal közös és egyenlő szabad legeltetési joguk volt. Gróf Esterházy Miklós nádor, mint a kunok főbírája, 1642. évben Semptén kelt oklevelében azonban kimondta, hogy Dorosma és Szent-Mihály-telek puszták, a kun puszták közé nem tartoznak, hanem a város területéhez csatolt kizárólagos városi birtokoknak tekintendők. A Duna-Tisza között levő homokpusztákat pedig, minthogy a kunok időközben elpusztultak, egy pár perzsa szőnyeg évenként leendő megadásáért egészen a szegediek használatába engedte. E szőnyegeket a város a kunok illetősége és felerésze után adta, úgy hogy a hatóság a pusztákat, mint egészben a várost illetőket, szabadon haszonbérelhette a kecskemétieknek, vagy akinek akarta.

Lipót király azonban 1702. évi márczius 22-én az összes kun pusztákat 500,000 frtért Ferencz Lajos herczegnek, a jeruzsálemi rend

esedeztek, hogy "a legrégibb időktül fogva szinte e mai napig fönt maradhatott szegény helységünk annyi szerencsétlen vízáradásoknak viszontagságai közt, - ezt egyedül a mi kegyes földesurunk, a tek. ns. magistratus meg nem szünt atyai szíves jóakaratjának köszönhetjük, mert soha bennünket, szegény tápai örökös hív jobbágyait mostoha, idegen kézre ereszteni nem igyekezett", stb. A hatóság ugyanis felsőbb engedelemnél fogva a királyi haszonvételek bérletét mindenkor árverés mellőzésével engedte át. Az úrbérváltsági és királyi kisebb haszonvételi bérleti szerződések 6 évről 6 évre terjedő időre köttettek. 1826-ban a váltság 4000 frt volt mind az urbarialis, mind a regalis javakra nézve. Tartoztak ezentúl a szili szék és két érközi szőlők töltését, illetőleg az Algyőre vezető útat jókarban tartani. A negyvenes években Tápé úrbéri és a kir. kisebb haszonvételi váltsága és egyessége 5186 frtra rugott. Birták egyúttal az "Etelka" és "Ingyenes" földek haszonvételét is, de azért a Tápéig vezető tiszai töltést tartoztak erősíteni és jókarban tartani. (Lásd: Szeged v. közig. levéltárában Tápé helységgel kötött úrbérváltsági stb. szerződéseket.)

1) Oklevéltár CXCV. sz. a.

302

nagymesterének, a porosz-német lovagrend igazgatójának, wormsi és wratislawi püspöknek, illetőleg a német lovagrendnek elzálogosította (1).

A zálogbaadás alapjáúl szolgált az az összeírás, melyet 1699. évben Pentz János Kristóf Ferencz egri kamarai felügyelő, Sőtér Ferencz jász-kun kerületi alkapitány, Franyó Mihály egri kanonok és jászberényi plébános a bécsi udvari kamara meghagyásából készítettek (2). Ez összeírásba czélzatosan és felületesen a duna-tiszaközi helységek s puszták mind kun területekként vétettek fel. Így a többi közt Felső- és Alsó-Csengele, továbbá Dorosma és Szent-Mihály telke, mely utóbbiakról kétségtelen, hogy a hódoltság előtt Csongrád megyébe kebelezett helységek voltak. Az összeírók egyrészről mellőzték annak megemlítését, hogy a pusztákra nézve Szeged városának szabad legeltetési joga van; másrészről azonban Csengelére nézve megjegyezték, hogy a kecskemétiek bitorolják, Dorosma és Mihály-telekre nézve pedig tévesen azt említették fel, hogy ezeket a szegediek a nádor kegyelméből ingyen élvezik (3), holott ezek Szeged határába kebelezett területek lévén, a jegyzékbe felvehetők sem lehettek volna. A nádornak is nem ezekért, de a többi puszták fele részeért adózott a város.

Ez összeírás alapján nemcsak a kun puszták, hanem a két Csengele, úgy Dorosma és Mihály-telke is a záloglevélbe beigtattatott, a német lovagrendnek zálogba adatott. A birtokba való bevezetést 1702. évi június 7-én Pongrácz Imre pharai püspök eszközölte (4). Az iktatásnál állítólag jelen volt Szeged város küldöttsége is, Cseperke Máté főbíró és Szegedi István deák jegyző személyében, kik ellenmondással nem éltek. A város később ugyan azt vitatta, hogy az iktatásról tudomása nem volt, s képviselve sem lett.

Midőn tehát a neo-aquistica commissio előtt a város hatósága a két Csengelére, Dorosma és Szent-Mihálytelkére vonatkozó tulajdon- és birtokjogi, a kun pusztákra nézve pedig szabad legeltetési, vagyis a közös használati jogot érvényesíteni és igazoltatni akarta, - a bonyodalom és zavar már meg volt, úgy hogy a bizottság a szóban forgó területek ügyében mit sem rendelkezett.

Különben a tényleges állapot nem is változott, mert a lovagrendnek Jászberényben lakó tiszttartója Reiszwig uram csak a felső puszkat birta a "szegedi göbölyös ráczoknak" bérbeadni, a többi, a távolabb eső pusztákat a szegediek ezentúl is szabadosan használhatták. Csengele, Dorosma és Szent-Mihálytelke, mint úgy is a város határába tartozó területek pedig tovább is Szegedhez tartozókúl tekintettek.

1) Egykorú másolata Szeged v. tit. levéltárában 111. sz. a.

2) Győri történelmi és régészeti füzetek. Győr, 1865. IV. k. 6. és 128. lap.

3) U. o. "Solche geniessen die Szegediner gratis von Ihro hochfürst. Palatinischen Gnaden."

4) Egykorú másolata Szeged v. tit. levéltárában 113. sz. a.

303

Időközben kitört a szabadságharcz, ami alatt a birtokviszonyok szintén változatlanok voltak. 1712. évi május hóban azonban a német lovagrend emberei Majsa pusztáról Szúbó szegedi határőrségi hadnagy jószágait elhajtották. Szúbó e pusztákat Szeged városától birta bérben.

Az eset nagy izgalmat keltett, s a tanács mintegy érezve a zivatar kitörését, a pozsonyi országgyűlésen időző követeihez 1712. évi július 17-én és augusztus 7-én intézett leveleiben tiltakozásra hívta fel Temesváryt és Siskovichot és már ekkor figyelmükbe ajánlta Dorosma és Szent-Mihálytelek ügyét is (1). A követeket valószínűleg türelemre intették, s a hatalmas ellenféllel szemben nem akadt pártfogó.

A Szeged körül fekvő kun puszták kezelését a német lovagrend most Cometh József kamarai felügyelőre, Szeged legnagyobb ellenségére bízta. Cometh értett a bosszantáshoz s tudta jól, hogyan kell bajt és veszedelmet előidézni. Átokháza és Ülés pusztákat már 1714. évi április 24-én Gyulai Vászó szegedi határőrségi kapitánynak évi 40 frtért bérbe adta s ezáltal a kun puszták és Szeged határa közé egy idegen birtokos férkőzött be.

De ép e közben meghalt Reiszwig s a német lovagrend zálogos javainak teljhatalmú kezelésével Orczy Istvánt bízta meg (2). Cometh legott üdvözölte az új főtisztet, a jász-kunok főkapitányi administrátorát s szolgálatait ajánlva biztosította Orczyt a sikerek bekövetkezéséről. Orczy Cometh ajánlatát szívesen fogadta s a Szeged körüli puszták hasznosításával őt csakugyan megbízta. Cometh sietve jelentette, hogy Majsa és Ágasegyháza pusztákat is "szegedi gőbölyös ráczoknak" bérbeadta. Mint utólag kiderült, e bérbeadás színleges volt s a bérlet voltakép Cometh és társaié volt.

Az újabb bérletek a hatóságot megdöbbentették s előre látták, hogy így a pusztákról lassanként kiszorulnak. Temesváry bizalommal fordult Orczyhoz, ki azelőtt a város iránt is jó hajlamainak adta tanújelét s levelezéseiben őt "kedves fiam uramnak", míg a főjegyző Orczyt "apám uramnak" czímezgette. 1715. évi április és május havában kelt leveleiben előadta a városnak a puszták legeltetésére vonatkozó négyszázados jogát s kérte: hogy a sokat szenvedett város népe iránt legyen kimélettel s óvakodjék a "kettős ábrázatú" Cometh-tól. Különben ő is kész a puszták bérbeadását közvetíteni s e tekintetben szolgálatát ajánlotta.

De Cometh ezalatt Orczyt már tájékoztatta s meggyőzte arról, hogy Dorosma puszta elfoglalása által Szeged kényszerítve lesz a

1) Szeged v. közig. levéltára, 1712. évi lajstromozatlan iratok.

2) Orczy Pétervárad és Temesvár ostroma alkalmából tábor-élelmezési szolgálatot teljesített. 1736-ban báróságot nyert s atyja volt a hírneves költőnek, báró Orczy Lőrincznek. (Nagy Iván: Magyarország családai. Pest, 1861. VIII. k. 239. lap.)

304

kun puszták használatáért nagy áldozatokat hozni. Orczy ennélfogva az 1716. évi augusztus 1-én kelt levelében nem is késett Temesvárynak értésére adni, hogy Dorosma kun pusztának "engedelem nélkül való ususát" tovább nem tűri, a német lovagrend jogait karhatalommal is megvédi. Ha tehát Dorosmát birni óhajtják, béreljék ki; a város olcsóbban megkapja, mint más idegen.

A hatóság Dorosma puszta iránt fennforgó jogait nem akarta kétségessé tenni és eljátszani azáltal, hogy tulajdon birtokáért, határába kebelezett területért bért fizessen. De mert a lakosság a kun pusztákról történt kiszorulás miatt már is zúgolódott, azon módozatban állapodott meg, hogy a város terhére, de nem a város nevében Gazdag Mihály, Vastag István és Fazekas Ferencz béreljék ki Dorosma pusztát, amely esetben a lakosság azt továbbra is békésen használhatja.

Ezalatt az Ágasegyházán és Ferencz-szálláson innen eső "Közrét" pusztát Rósa Dániel, Majsát pedig Siskovich András, Gyúró Sibarácz és Cseperke István Comethtól a maguk javára kibérelték, mely bérlőtársaságnak egyik titkos tagja maga Cometh volt. Amint ennek híre terjedt, a tanács a bérlőket a puszták használatától eltiltotta s a kaszálást közprédára bocsájtotta. Viszont Cometh a "szegénység" által lekaszált szénát összegyűjtötte és a "császár ökrei" részére a városba behordatta.

Ezáltal az izgalmak még inkább fokozódtak és különösen Siskovich ellen nagy elkeseredés támadt. A német polgársághoz való szítása, a kegyúri ügyekben és a kun puszták kérdésében a hatóság titkainak elárulása miatt 1717. évi május 25-én a tanács Siskovichot tanácsnoki állásától felfüggesztette. Mint Coriolán, úgy Siskovich is most elhagyta a várost, Majsára vonúlt s onnan nyugtalanította a hatóságot, mely ennek következtében augusztus 25-én hivatalától megfosztotta és 8 napi bezárásra ítélte.

Cometh és a tanács Orczynál panaszt emeltek ez eset miatt, kölcsönösen vádolván egymást a hatalmaskodással. 1717. évi augusztus 10-én Orczy mindezekre azt válaszolta, ha Dorosma után a tizedet vagy a haszonbért meg nem kapja, a szegedieket karhatalommal kiüldözi onnan.

A veszedelem támasztója és szítója - Cometh - 1718. évi április hó közepén elhalálozott, amely alkalomból Orczy a Szeged közelébe eső puszták hasznosítását Temesváryra bízta, ki ekkor már a város főbírája volt. Még a megbízás előtt, 1718. évi márczius 8-án a tanács elhatározta, hogy szilárd jogai daczára is, a kellemetlenségek megelőzéseűl, a kun puszták használatáért bérösszeget fizetni kész. Az egyességgel Temesváryt bízta meg, ki márczius 20-án Orczyval abban állapodott meg, hogy Átokháza (Pálos mellett), Felső- és Alsó-Csengelye, Kömpöcz, Csólyos, Majsa, Ágosegyháza, Ülés, Mérges,

305

Dorosma és Szent-Mihálytelek puszták használatáért a város évi 150 frt bérpénzt fizet. A tanács ez egyességet helyeselte s Temesváry április 25-én Gyöngyösön az első évi haszonbért le is fizette. Így a város a pusztákat háborítatlanúl újra használhatta.

De már július 12-én Temesváry arról értesítette Orczyt, hogy gr. Herberstein Mérges és Ülés pusztákat fegyveres erővel megszállta, a halasiakat onnan kiverte s katonái egy halasi embert agyonlőttek. A generalis a két pusztát azután temérdek rácz kaszással lekaszáltatta és a szénát "muskétásokkal" őrizteti. Ő ezen esetet már a haditanácsnak is bejelentette, - de a gyilkos katona, miután a barátok klastromába menekült, alig büntethető. Arra kérte tehát Orczyt, hogy a generalis ezen hatalmaskodása miatt a lovagrend is panaszt tegyen.

Orczy azonban Herbersteinnal annál kevésbé kívánt összetűzni, mert ez mentségeűl azt hozta fel, hogy a két pusztán a város engedélye mellett kaszáltatott.

Ez a bonyodalom Király Ádám bécsi ügyvivőnek szept. 20-án kelt levele következtében még zavarosabb lett. Nevezett ugyanis a tanácscsal azt közölte, hogy a bérlés által a kun pusztákhoz és Dorosmához való jogait a város eljátszotta s így azok iránt tovább hasztalan is kereskedik.

Nagy megdöbbenést és levertséget okozott e kijelentés s a tanács ennélfogva a történteket nem történtekké akarta tenni. Orczyhoz okt. 30-án intézett levelében a tanács azt adta elő, hogy a követeknek nem volt a várostól az egyességre és a bérletre felhatalmazása, miért is az ügyletet semmisnek nyilvánítják. Ellenben egy örök egyesség kötéstől a tanács nem lenne idegen. E kapadozáson felbosszankodva, Orczy megszűntette a várossal való minden összeköttetéseit.

A tanács pedig 1718. évi november 9-én, Heves vármegyének Gyöngyösön tartott közgyűlésében kihirdette még az előző évi decz. 9-én kelt azt a királyi védőlevelet, melyet a kun pusztáknak a kunokkal való közös és békességes használata ügyében nyert (1). Egyúttal mindenfelűl bizonyítványokat szerzett arra is, hogy Dorosma mindenkor a város határterületéhez tartozott, folytonosan a szegedi összeírásokban szerepelt és kizárólag a szegediek használták (2).

1) Oklevéltár CLXXXIX. sz. a.

2) Ily értelmű bizonyítványokat adtak 1717. évi október 19-én a szegedi kamarai felügyelőség és Kiczingh György szegedi hadbiztos. 1719. ápr. 13-án gr. Herberstein is bizonyította, hogy 1709. óta, amióta ő szegedi parancsnok, a Szeged körül elterülő pusztákat a szegedi lakosság a határőrséggel együtt, bérfizetés nélkül "ex fundamento privilegiorum suorum" háborítlanúl használta. - Még gr. Nádasdy is igazolta 1721. évi nov. 10-én Győrött kelt levelében, hogy a Dorosma halom körül levő szántóföldek tizedjövédelmét a gr. Volkra elnöklete alatt működött kamarai bizottság, mint Szegedhez tartozó birtokot, az ő jogelődjének kijelölte s ő ezen földek utáni tizedet élvezte is és ezen jog igényét jövőre is fenntartja.

306

Orczy a lovagrend nevében a kihirdetett királyi pártfogó levélnek legott ellentmondott s előadta, hogy a bérlés ténye által Szeged város a német lovagrendnek törvényes jogait maga is elismerte. Ez ellen ismét a város küldöttei november hó 11-én az egri káptalan előtt tiltakoztak.

Báró Kian a német lovagrend nevében Pest-Pilis és Solt vármegyéknek deczember hó 10-én tartott ülésén megint a Szeged város részére kiadott királyi oltalomlevél ellen tiltakozott, valamint amiatt, hogy Szeged város a német lovagrenddel történt egyességet és bérletet felbontotta; egyúttal kijelentette, hogy ha a szegediek a pusztákat bitorolnák, a lovagrend erőhatalommal fogja őket kiverni. Ilyen kölcsönös és ismételt tiltakozás s megintés után a tanács 1718. évi decz. 21-én újból megkereste Orczyt, hogy bizonyos jogfenntartással és kikötéssel lépjen egyezségre. De Orczy nem is válaszolt, hanem a következő évben a jász-kun kerület huszárjait Szeged alá vezényelte és a kun pusztákról, valamint Dorosmáról a szegediek legelő jószágait egyre-másra behajtatta.

A város most a kanczelláriához folyamodott és katonai karhatalom kirendelését kérte. A kanczellária ismerve a zálogbaadás körül elkövetett sérelmét, a város kérelmét pártolva terjesztette az udvari haditanács elé. De ez a karhatalmat megtagadta s a várost a törvény rendes útjának igénybevételére útasította.

Napirenden voltak a jószágelhajtások, úgy hogy a tanács kérőleg fordult Orczyhoz, hogy hagyjon fel az üldözésekkel. Jóakaratú közbenjárásra 1719. évi márczius 30-án Orczy ennélfogva a behajtott tetemes jószág kiadását elrendelte, pusztán 2 lovat tartott vissza zálogúl.

Ép ez időben adta ki III. Károly király 1719. évi május 21-én kelt nagy szabadalmi levelét, melyben a város kiváltságai során a kun puszták használatára vonatkozó régi oklevelei és jogai is megújíttattak és megerősíttettek. A város ezáltal új és erős jogczím- és álláspont birtokába jutott, miért is a puszták használata és legeltetése újra megkezdődött. Az 1719. évi június és július havában a városi fertálymesterek ennélfogva a dorosmai domb körül elterülő szántóföldeken, melyek mindenkor kétségtelen városi földeknek tartattak, a tizedelést a szokott módon megkezdették, de Orczy huszárjai rajtuk ütöttek s őket elűzték.

A tanács Herbersteinhoz fordult karhatalomért, ki hálából azért, mert a Röszkén elfoglalt birtok használatában a tanács nem zavarta, a haditanács fentebb említett határozata daczára is a karhatalmat kirendelte. A katonaság Orczy huszárjait megszalasztotta. E beavatkozást Herberstein azzal mentegette, hogy ő mint a végvidék közbiztonsági viszonyainak őre, a vidék nyugalma érdekéből űzte el a zendülőkként megjelent huszárokat.

307

A tanács mindenfelé elpanaszolta sérelmeit, ősi birtokaiban való háborítását. Már az 1719. évi ápril hó 13-án a vármegyékhez elküldött körleveleiben a német lovagrend jogtalankodásait és zaklatásait előadva, a rendektől pártfogást és védelmet kért. De a városnak a rendekhez intézett ezen úgylátszik első körlevele érdeklődést és viszhangot nem keltett. Majd az udvari kamaránál és a kanczelláriánál keresett orvoslást s a karhatalom kirendelését újból szorgalmazta. De hasztalan, mert a november 6-án kelt kamarai leirat az 1715. évi X. t.-czikkre utalással a várost felhívta, hogy forduljon a nádorhoz, az országbíróhoz és az időközben újra szervezett neo-acquisticai bizottsághoz, mint amely forumok elé tartozik a bonyolult kérdés elbírálása. A tanács ennélfogva most Danyi József aljegyzőt Bécsbe és Pozsonyba küldötte, hogy Király Ádám városi ügyviselő közbejöttével a méltóságok közt 30 drb aranyat kiosztva, midenekelőtt jó hajlamú pártfogókat igyekezzék szerezni.

Orczy a miatt, hogy huszárjait elkergették, Szeged ellen végtelen felingerlődött. Látta, hogy czélt csak az esetben ér, ha Dorosmát s a pusztákat állandó őrökkel s illetőleg telepesekkel védelmezi a város ellen. Ennélfogva eltökélte, hogy Dorosma pusztára települőket szállíttat s az új helységet közvetlenül Szeged alatt, a város határába lehetőleg betolakodva fogja megalapítani. Már az 1718. évben a kun községekből néhány családot leszállított. 1719. évben pedig a Mátra vidékéről, Nógrád és Heves vármegyékből nagyszámú jobbágyságot hozatott le, kiket különböző kedvezményekkel látott el s kik a dorosmai domb körül házakat emeltek, "szállásokat" foglaltak, szóval a mai Dorosmát, melynek első "gondviselőjéül" Kálmán István neveztetett ki, - megalapították.

Az új telepesek és a város lakosai között jó szomszédság ennélfogva nem is lehetett. Verekedés és viszály csaknem naponként volt. Az ellenségeskedések keserű gyűlölködésekké fajultak s a szegedi és dorosmai ember közt maig fennálló idegenkedés és ellenszenv még ez időből származik. A két szomszéd-lakosság egymást bitorlónak tekintette s mindegyik a maga jogszerű birtokát igyekezett védeni. A védelem néha formaszerű csatározásokban nyilvánúlt. Mint a középkorban Olaszországban a szomszédos welf és ghibellin városok, ép úgy az újon telepített Dorosma és Szeged lakossága is hosszas időn át naponként megújuló hadjáratokat viselt egymás ellen.

Amint lekaszáltak a dorosmaiak, a szegediek a vontatókat összeszedték és a városba szállították. Egy ízben 30, máskor 60, ismét más alkalommal 150 szekér szénát hordtak be a szegediek az ülési pusztáról. Temesváry főbíró 60-70 főnyi közerőt rendelt ki ily alkalmakra, még pedig bebörtönzés vagy 12 frt birságfizetés terhe mellett. Egy alkalommal mintegy 500 főnyi, részben fegyveres szegedi lakos vonúlt ki, hogy minden ellenállást visszaverjen.

308

De Orczy sem volt tétlen s egy alkalommal a halasiakat felfegyverezve és neki bátorítva, Szeged ellen indította, kik a szegedi szállások közt nagy pusztításokat vittek véghez. Dühük elől egész karavánok menekültek a város felé. A támadók csak akkor vonultak vissza, amidőn hírül vették, hogy Herberstein várparancsnok katonasággal indult meg ellenük.

Aratás idején a keresztekbe rakott gabonatermés kölcsönös elhordása is napirenden volt. Őszszel meg a szántással foglalkozók törtek egymásra. 1721. év tavaszán a dorosmaiak azon a vonalon, amint azt Orczy kijelölte volt, egész végig határ árkot vontak. A márczius hó 27-én kelt tanácsi határozatnál fogva ez árkokat a kirendelt szegediek mindenütt behányták és megsemmisítették.

Ahol és amikor lehetett, a dorosmaiak is hatalmaskodtak. Egy alkalommal Orczy parancsára a szegedi földön 31 gazdának tettek különféle károkat. Kinek jószágát hajtották el, kinek ekéjét törték össze, vetőmagját, szalmáját hordták el, vetését kaszálták meg, stb. A tanács az ilyetén való kárvallásokért a közpénztárból nyújtott az illetőknek segedelmet. Más alkalommal Kálmán István egy sereg dorosmai emberrel három szegedi gazdát megveretett és megkötözve a szegedi várba kísértette. Szóval: úgy támadták és rontották egymást, amint az alkalom adta.

Herberstein 1721. évi április 4-én kelt hirdetményében a kunok tiszteit ugyan komolyan figyelmeztette, hogy minden törvénytelenségtől és erőszakoskodástól óvakodjanak, - valamint Kálmán István Dorosma város gondviselője is, Ő felsége nevében tiltakozott Ülés, Pálos, Ágosegyháza semlyékeinek háborítása miatt; de azért a viszályok meg nem szűntek.

E villongások miatt történt kölcsönös vádaskodások ügyében az udvari kamara és kanczellária vizsgálatot rendelt. Thau Ádám szegedi kamarai felügyelő lett ezzel megbízva, ki 1720. évi jan. 26-án, majd 1721. évi szept. 24-én és okt. 12-én kelt jelentéseiben nyíltan felderítette, hogy a baj onnan keletkezett, hogy a "leselkedő sáfár" Pentz Kristóf által még 1699. évben készített kamarai lajstromba Szeged város közös használati joga felemlítve nem lett, s hogy a felek meghallgatása nélkül Dorosma és Szent-Míhálytelek puszták is kun pusztákúl jegyeztettek be, holott azok rég időtől fogva a határ területéhez csatoltattak. A villongásokat Orczy idézte fel, ki a szegediek jószágait József és Károly királyok szabadalmi levelei ellenére elhajtotta s a polgárokat annyira zaklatta, keserítette, hogy a szegedi gazdák sorsa immár kétségbeejtő. Egyúttal feltárta azon körülményt is, hogy némely szegedi rácz gőbölyösöknek Majsán és Agosegyházán az 1715-ik évben történt puszta bérlete csak színleges bérlet volt, s hogy a szóban forgó pusztákat tulajdonkép Cometh használta.

309

A vizsgálatból folyó felsőbbi határozatok azonban jó ideig késtek s a kun puszták használatából pedig a szegediek lassanként úgy kiszorúltak, hogy a város utóbb már másfelé keresett legelőket. Így az 1720. évben a tanács Temesvárott tudakolta a "bánáti puszták" - Szőregh, Szentiván, Százegyháza, Rábé, Klárafalva és Deszk - bérletét, melyek ekkor Gyulai Vászó kapitány kezein voltak. Majd Fark, Lele, Kingétz, Vetyehát, Pannahát és Síróhegy puszták után törekedtek, melyeket gróf Cornsburg aradi főispán, mint a Zaránd-Arad-Csanádmegyei kincstári javak kezelője szokott volt bérbeadni. Sövényháza, Dócz és Serkéd pusztákat évi 110 frtért, Pannahát és Kingétz pusztákat pedig 40 frt évi bérpénzért meg is kapták s több éven át békességesen használták is, noha a szomszéd Körtvélyes pusztának bitorlása miatt gr. Károlyi Sándorral egy kis összetűzésük támadt. A város ez időben egyúttal lépéseket tett arra nézve is, hogy a városi kórház-alap javára Fark pusztát a Porgánynyal együtt adományúl kapja, - amiből persze semmi sem lett.

Míg a szegediek jószágai idegen, bérelt területekre szorúltak, azalatt a város panaszai különféle hatóságok előtt hányódtak s a királyi védő-levél daczára sehol sem akadt senki, ki a német lovagrend ellenében a város kétségtelen jogainak védelmére kelt volna. Ennélfogva a tanács 1721. évi július havában Temesváry főbírót, Csőke János főjegyzőt, Dékány Péter és Fazekas Ferencz tanácsnokokat azzal bízta meg, hogy Pozsonyban, Majthényi János királyi ügyigazgatónál a város sérelmeinek orvoslatát sürgessék.

Az illetők küldetésükben eljártak s Gyungel Dánielt, a város eddigi pozsonyi ügyviselőjét a további megbízástól felmentették, eddigi fáradozásaiért egy szőnyeggel és egy pár karmazsinnal jutalmazták. Majthényi ajánlatára az ügyek további szorgalmazását Majthényi rokonára, Brogyányi Jánosra bízták.

Majthényi nem is késett most már a szegediek sérelmi ügyében a kanczelláriához és az udvari kamarához jelentéseit megtenni. De ezzel egyidejűleg Orczy is mindenütt személyesen informált, úgy hogy Király Ádám bécsi ágens 1722. évi január 24-én kelt levelében Temesváryt az ügy kedvezőtlen állásáról értesítette s ajánlotta, hogy a város a koronaügyészt és a német lovagrendet Dorosma és Szt-Mihálytelek tulajdonjoga, valamint a kun puszták közös legeltetési joga elismerése érdekéből bizonyos váltságösszeggel megkínálja.

E kedvezőtlen hírre a tanács a főbírót, Danyi József aljegyzőt és Borbola Mihály tanácsnokot Bécsbe küldötte, hova nevezettek már február hó végén megérkeztek. Úgy Pozsonyba, mint Bécsbe a város pártfogóinak nagymérvű ajándékokat vittek fel és osztottak szét (1).

1) A kanczellár és Sigray tanácsos 2 tehenet, Majthényi egy paripát, Marczibányi egy csikót, a két ügyvivő 13 tehenet, ezenkívül temérdek fáczánt, fajd-

310

De Temesváry súlyos betegségbe esett, amiből némileg felüdülve, május közepén hazatért, hol rövid idő mulva elhalálozott (1). Halála súlyos csapás volt a városi közügyek további fejlődésére, különösen a kun puszták ügyének kimenetelére.

A tanács most Csőke János főjegyzőt küldte Bécsbe, ki a német lovagrenddel való egyességi tárgyalásokat meg is kezdte, de eredménytelenűl.

Ezalatt odahaza újabb bonyodalmak keletkeztek. Herberstein az udvari haditanács rendeletéből a szegedi és dorosmai lakosság közt fennforgó villongásokat karhatalommal igyekezett meggátolni. Eljárása olyan színezetet nyert, mintha a kunoknak s illetőleg német lovagrendnek érdekeit védelmezné. A hatóság ennélfogva most Röszke elfoglalása miatt ellene is panaszokat emelt.

Dorosma és Szent-Mihály birtokáért pedig egészen váratlanúl új igénylők is jelentkeztek s nem minden jogalap nélkül. Szilassy Ádám és György testvérek ugyanis az említett két birtok iránt a koronaügyész ellen ősi jogon keresetet indítottak. A város ily körülmények közt a Szilassy testvérekkel kiegyezni törekedett, hogy minden jogigényüket a városra ruházzák. Hosszas tárgyalások után a Szilassy testvérek 1731. évi július 3-án a váczi káptalan előtt Dorosma és Szent-Mihály birtokról a város javára le is mondtak, okleveleiket a hatóságnak átadták és 100 arany lekötésével szavatosságot vállaltak a város birtoklása tekintetében (2).

Kistelek puszta is veszélyeztetve volt (3). Ezt Pálffy Miklós nádor

tyúkot, őzet, - Szluha Ferencz ítélőmester 2 pár fiatal hattyút kapott. Továbbá számtalan karmazsint, mázsaszámra rugó cselebi- és basadohányt, kávét, nádmézet (czukor), sajtot, igen sok sózott és páczolt halat, végül több száz számra rugó teknyősbékákat osztogattak el a pozsonyi és bécsi méltóságos patronus urak közt. A teknyősbékákat alig győzték a semlyékekből összefogdosni s évek hosszú során szállították ezeket, melyekből még az udvarhoz is jutott. (Lásd: Szeged v. számvevőségi levéltárában az 1720-23. évi számadásokat.)

1) Temesváry 1719. évben az ányási puszta adományozásával nemességet nyert. 1722. évben Bécsben kelt végrendelete értelmében leszármazó örökösök hiányában vagyona egy részét az "erigálandó ispotály"-ra és a barátok által végzendő mise-alapítványokra hagyta. Ányás pusztát később Andrássy Zsigmond csongrádmegyei alispán nyerte adományúl.

2) Szeged v. tit. levéltára 146. sz.

3) Kistelek puszta a mohácsi vész előtti időkben, mint Csongrád vármegyéhez tartozó birtok, nem volt a város tulajdona. Legrégibb megemlékezés 1511. évben van róla, amikor a budai káptalan előtt Temesvári Bodó Péter Nagy-Zewreg, Beel-Zewreg, Dezk, Kys-Gyála helységekben levő részjószágait Kechtelekkel együtt Sárszegi István szegedi gróf és sókamarásnak, úgy testvére Sárszegi Benczének elzálogosította. Az elősorolt birtokok s így Kistelek is, még ugyanazon évben Pesthijeny Györgynek birtokába jutottak. (Lásd: Magyar történelmi tár XII. köt. 142. lap.)

311

időközben Mészáros János aszódi postamesternek adományozta. Ezt a város Pásztory Imre csongrádmegyei alispánnak 1723. évi márczius 10-én Kecskemétről kelt leveléből tudta meg azon értesítés kapcsán, hogy a beiktatás márczius 15-én fog megtörténni. Szerencsére az iktatáshoz a hatóság még eljutott, ellent mondhatott s jogait megvédeni így alkalma volt. Mészáros ugyan perrel való fenyegetőzés által a várost egyességre akarta szorítani; de a tanács nem rettent meg s a perrel való fenyegetés is berekedt.

Mindezen bonyodalmak keletkezése közben az országgyűlés 1722. évi június 20-ára Pozsonyba egybehívatott. A város tehát súlyos sérelmeinek orvoslását most már a nemzettől várta és remélte.

Egybeállította azért a sérelmek pontozatait, melyeket egyúttal követeinek útasításúl adott s ezek a következők voltak:

1. Gróf Herberstein Erneszt várparancsnok az 1681. évi XXII. t.-cz. és a város szabadalmai ellenére az erődítési területen kívül sörházat állított és katonái által a sört kiméreti.

2. A kamarai és sószállítási tisztek, úgy a határőrségbe tartozók közűl mintegy 200-an, házaik és földeik után a közteherviselés alól magukat kivonják, holott Nádasdy püspök az illetők után a dézmát megköveteli.

3. A kun puszták, valamint Dorosma és Szent-Mihálytelek birtokában való háborgatás ügye. Ez ügyben külön felirat ment az országgyűléshez.

4. A dorosmai dülőben munkálkodó szegedieket a várparancsnok befogatja.

5. Ülés pusztát Herberstein jogtalanúl elfoglalta.

6. A gazdálkodást és kereskedést űző határőrségbeliek a Maty-hídon vámot fizetni vonakodnak.

7. Temesváry főbíró ideiglenes engedélyével Herberstein visszaélve, Röszkét elfoglalta s ott sörházat állíttatott.

8. A tisztek nem laknak a kaszárnyákban, hanem a nekik tetsző polgári épületeket erőszakkal elfoglalják, valamint a város határában gazdálkodásra földeket foglalnak (1).

A 3. pont alatt érintett külön, terjedelmes feliratban a város élénk színekkel ecsetelte a törökök kiűzése óta átélt szenvedéseit, szomorú napjait, pusztulását és mindezek daczára a hadsereg ellátása és élelmezése körül a lakosság erejét fölülmúlólag hozott áldozatait s a trón iránt való rendíthetetlen hűségét. Ismertette a kun puszták közös használatára vonatkozó jogát, a német lovagrend birtoklásának törvénytelenségét, különösen Dorosma és Szent-Mihálytelekre vonat-

1) Szeged v. közig. levéltárában az 1722. évi lajstromozatlan iratok közt. Ugyanez megvan Lőcse és Eperjes városok levéltáraiban is.

312

kozólag. A törvényre utalva kijelentette, hogy ő felsége sem adhat másnak olyast, ami nem az övé. ("Nemo plus iuris iu alienum transferre posset, quam ipse haberet".) A törvénytelenség annyival nyilvánvalóbb, mert Dorosma és Szent-Mihálytelek Csongrád megyéhez tartozók s e megye alispánja az iktatásnál jelen nem volt, Pest vármegye hatósága pedig erre nem illetékes. A zálogosításnak különben ellent mondott a nádor, s ez ellenmondás egyúttal Szeged érdekeire is kihat. Azért is a rendek lábai előtt leborulva, könnyhullatások közt esedezik a város lakossága, az a nép, melyet a király és a haza iránti hűségben egyetlen más város népe sem múlhat felül, - mentse meg az ország e lakosságot a német lovagrend páratlan hatalmaskodásaitól, adassanak vissza az elfoglalt birtokok, téríttessenek meg a károk és a kun puszták további közös használatában biztosíttassanak.

Követekűl Csőke János főjegyző (1) és Miller János tanácsnok választattak meg. Az utóbbi a dietáról csakhamar visszatért s ekkor a tanács Podhradszky György felvidéki nemes embert választotta meg, ki még Temesváry idejében némely városi ügy szorgalmazásában ügyeskedett, s aki dietai atyafiságainál, nagy ismeretségénél, ügyes forgolódásainál fogva nagy reményekre jogosított fiatal ember volt.

A követek értesítései szerint a város sérelmei már október végén, a kun puszták, úgy Dorosma és Szent-Mihálytelek birtoka iránt tett külön felirat pedig deczember közepén tárgyaltattak s illetőleg országos küldöttségnek adattak ki.

De Orczy befolyását a követek nem ellensúlyozhatták. A kunok felszabadításának kérdése bizonyos népszerűségnek örvendett, s mindenfelől oly nyilatkozatok hangzottak, hogy a zálogváltság iránti törekvéseikben őket mindenkép támogatni és erősíteni kell.

Az országgyűlés sem segített tehát Szeged baján s midőn a hazatért követek 1723. évi január 16-án tartott ülésen a belső és külső tanácsnak az állapotokról jelentést tettek, az eredménytelenség nagy lehangoltságot szűlt. Már ekkor szóba jött, hogy a per megindítását tovább halasztani nem lehet és a költséges perre rá is szánták a sörháznak 600 frt évi jövedelmét, mint amennyiért azt Miller János tanácsnok bérbe vette.

Az eredménytelenséget Csőke uramnak tulajdonították, kit ezért a legközelebbi tisztújításon előbbi állására meg nem választottak, csak a tanácsnoki állást bírta elnyerni. Főjegyző Podhradszky lett, kinek megválasztását Brogyányi és Király Ádám kiválólag ajánlották s kiben Temesváry méltó utódját vélték feltalálni.

Ugyanezen időtájban az udvari haditanács a szegedi várparancs-

1) Csőke azelőtt Heves vármegyében viselt tisztséget s Temesváry meghívására jött Szegedre előbb aljegyzőnek.

313

nokságot útasította, hogy a szeged-dorosmai villongásokat meggátolja és a tényleges birtokállást mindenáron fenntartsa. Az 1723. évi május 19-én tartott tanácsülésből ennélfogva egy vegyes - polgári és katonai - küldöttség rendeltetett ki, mely helyszíni szemlét tartva, a kunokkal együtt az ideiglenes határokat megállapította. Ekkor állították fel a Szeged és Dorosma között máig is létező határokat, ekkor szakadt el Szegedtől a mai "Szubasai", "Putri" stb. környéke, az a jókora terület, mely a régi határ leírás szerint az "Átal árok"-tól a Matyér felé egész a "Főérig", innen a "Meleg szoba" és "Akasztó halom"-ig, továbbá a "Tóth János dombja" és a "Balaton halom"-ig terült el.

A város most már minden törekvését a lovagrend ellen indítandó perre s e végből a bizonyítékoknak tanúvallomások útján való beszerzésére irányította, annyival is inkább, mert a lovagrend már 1721. évi szeptember havában Zahorák István királyi táblai jegyző útján 34 szegedi, tápéi, algyői, dorosmai, halasi, kecskeméti és kőrösi lakos vallomását vette ki arra nézve, hogy hova tartozott régen Dorosma, külön területet képezett-e, hol voltak határai, a kunok birták-e, fizettek-e tőle a szegediek haszonbért a nádornak s jelen volt-e a német lovagrend birtokbaiktatásánál Szeged város? stb.

A tanúk e kérdésekre tett vallomásaiban sok téves és valótlan állítás szerepel, mi talán tudatlanságból, megvesztegetésből történt, mert számos kétségtelen bizonyíték létezik az ellenkező tényállás kimutatására. Különös azonban, hogy a tanúk közül, magas életkoruk daczára egyik sem tudott és nem hallott arról, hogy valaha Szeged és Dorosma közt határok léteztek volna. Pusztán a halasiak állították azt, hogy Dorosma a kunsághoz tartozott, mit a kunok terjeszkedési törekvéseire kell visszavezetnünk. A kunok terjeszkedésére nézve érdekes a tanúk azon vallomása, hogy egykoron Kürtösi káptalani kiküldött Halason Cseperke Máté szegedi főbírót és Szegedi István deák jegyzőt arra ösztönözte, hogy a szegediek "adnák magukat a kunokhoz", vagyis hogy csatoltassák magukat a kiváltságos jász-kun kerülethez, amely esetben a város népe kedvezőbb sorsba juthatna. Kürtösi és a halasiak még olyféle ijesztgetésekkel is éltek, hogy "alsó szegedi városnak némely része is a dorosmai földön volna", - "hogy a szegedi barátoknak klastromja is dorosmai földön vagyon" - s hogy a "szegediek tyúkja sem mehet ki, hogy ha csak dorosmai földre ki nem megyen" stb.

A sokban ellentmondó vallomásokban a közelebbi idők eseményeire vonatkozó támpontokat hiába keresünk. A tanúk erről nagyon keveset, vagy mit sem tudnak; ellenben a réges-rég időkről sok képtelen dolgot mesélnek, a többi közt azt is, hogy - Dorosma "régenten rettenetes nagy, roppant helység volt és hogy először Szegedet is odavaló - t. i. dorosmai - emberek szállották meg."

Néhányan hivatkoznak arra is, hogy a szegedi szőlők közt fekvő

314

"kun dombja" régen Dorosma-halom nevet viselt; öt tanú ismét azt bizonyította, hogy e halmon templom is volt, mely a törökök idejében pusztult el s innen került a vár falába is azon kőalkatrész, melyen egy bárány ábrázolata látszik. Ez a kőbárány a per folyamán, mint fontos bizonyíték, gyakori hivatkozás tárgya volt.

A tanúvallomások gondos átvizsgálása alapján arra a következtetésre jutunk, hogy a Dorosma helynévvel bizonyos vándorlás történt. A mohácsi vész előtt Dorosma Szegedtől jó távolra feküdhetett. A török hódoltság alatt az elpusztult helység fekvését Szegedhez mind közelebb esőnek mondották, utóljára pedig a helység neve azon dombhoz tapadt, melyet azelőtt egyszerűen csak kunhalomnak neveztek (1). Az Orczy által véghezvitt határsértés és foglalás igazolására azonban akadtak tanúk, kik bár a közelebbi keletű dolgokról tudomással nem bírtak, mégis a másfél százados dolgokról regélni bátorkodtak, hogy a régi Dorosma is csak ott volt, hol az új helység telepíttetett (2).

A bizonyítékok egybegyűjtésével tehát a város sem késhetett tovább. Azért 1721. évi november havában Kubránszky László kegyesrendi házfőnök és plébános, Szegedi Mátyás csongrádi plébános, Stader György Ádám várparancsnoksági titkár, úgy Halászi József Antal szegedi kamarai tisztviselő útján 20 tápéi és győi lakos vallomása vétetett jegyzőkönyvbe, kik ellenkezőleg azt vallották, hogy Dorosma,

1) Ez a sajátságos helynév-vándorlás még napjainkban is tart. A Szeged város határterületén felállított dorosmai vasúti állomásház körül elterülő földeket általában dorosmai földeknek tekintik, akik a körülményekkel alaposan nem ismerősek, - holott az állomásháztól a dorosmai határ még jó távol van.

2) Oklevéltár CXCVIII. sz.

315

s illetőleg az Orczy által elfoglalt terület mindenkor Szegedhez tartozott, ennek külön határa nem is volt s hogy a kérdéses halmot csakis az utóbbi időkben nevezték dorosmai nagy kunhalomnak, mert az előtt igazi neve "Babarczi halom" volt s melyen hogy valamikor templom, vagy ennek romja lett volna, egyetlen tanú sem tudja s nem is hallotta (1).

Ezentúl a tanács 1722. évi május 4-én gr. Koháry István országbíróhoz folyamodott, hogy a város jogainak megóvására szükséges további nyomozásokat és tanúvallatásokat elrendelje. Arbay János váczi kanonok és Sibolthy János (homo regius) bízattak meg ezzel, kik ugyanaz évi junius havában Csongrádon, Szentesen, H.-M.-Vásárhelyen, Makón, Mindszenten a Szegedről oda származott 28 tanú vallomását vették jegyzőkönyvbe. Ezek a feltett kérdésekhez képest a város álláspontját igazolták. Nevezetesen: Dorosmát és Szent-Mihálytelket a város mindenkor úgy bírta, mint a maga "előföldeit"; Majsát, Csengelyét s a többi pusztákat is a város háborítlanúl bírta és hogy a kunokat megillette "fél jussért" fizetett a város haszonbért a nádornak, de nem a maga fele részeért. E mellett a tanúk Szeged város régi nagyságáról a hagyomány alapján regéltek és azt adták elő, hogy Szeged valaha oly roppant nagy város volt, hogy Dorosmát és Szent-Mihály-telket is magában foglalta, útczái ezen helyekig, valamint Öthalomig kiterjedtek s hogy a városnak összesen 17 szép nagy temploma volt, mely 17-es szám minden tanú vallomásában következetesen szerepel. Némelyik tanú azt is regélte, hogy a várfalába illesztett kőbárány a dorosmai templomból került elő, amiről valaki azt jövendölte, hogy még a város czimerébe fog belekerülni, aminthogy abba bele is került (2).

E vallomások utóbbi részei ép úgy czélzatosak és valótlanok, mint a lovagrend tanúinak ellentétes vallomásai. A kőbáránynyal és a város új czímerében előforduló báránynak egymásra való vonatkoztatásával, továbbá a város egykori nagy kiterjedésével, templomai sokaságával tanúk mind azt óhajtották igazolni, hogy Dorosma soha sem volt és nem is lehetett a kunoké. A vallomások e tekintetben bizonyos mesterkélt tudálékosság színezetével birnak. Sokan emlékeztek még a visszavétel előtti időkre, a nagy és népes Szegedre, mely az árvizek, tűzveszélyek és más csapások következtében nagyon megfogyatkozott, s a török hódoltság alatti nagy faluról következtettek Szeged hajdankori nagyságára.

A vár falába illesztett kőbárány tehát, mely valamelyik szegedi román stylű templom tympanonját képezhette s mely az isten bárányának (Agnus Dei), Krisztusnak jelképe, most a város jogait erősítő perbeli bizonyítékként kezdett szerepelni.

1) Oklevéltár CXCIX. sz.

2) Oklevéltár CC. sz.

316

A tanúvallomások és más okleveles bizonyítékok egybegyűjtetvén, 1724. évi november havában a tanács Podhradszkyt még egyszer Bécsbe küldte, hogy ha csak lehetséges, a német lovagrenddel egyességet kössön.

De e kísérlet hiába való volt. Dorosma betelepülése most már gátul szolgált s annak szétverését remélni nem lehetett. Mert az új helység gyorsan népesedett, már sörháza is volt, ahonnan a sör behozatalát 1724. évi június 23-án tartott ülésen a tanács 100 frt bírság terhe alatt eltiltotta.

Ily körülmények közt 1724. évi deczember hó 12-én Skerlecz András ügyvéd által Szeged város a királyi táblánál báró Kian Kristóf Henrik, mint a német lovagrend főmestere, úgy Orczy István királyi táblai ülnök és a jász-kunok kapitánya, mint egyúttal a rend teljhatalmú megbízottja ellen szóló keresetét be is nyújtotta, kiterjesztve a szavatosságot gyaraki Grassalkovics Antal koronaügyészre.

A perfelvétel 1725. évi április 18-án volt, amidőn első és másodrendű alpereseket Kelemen Ádám, a szavatost pedig Barinyai László ügyvédek képviselték, kik a kereshetőség ellen temérdek kifogást tettek, noha a felsőbb hatóságok a várost mindíg a törvény rendes útjára útasították. Különösen ellenvetették, hogy a kereset tulajdonjog megállapítására és a hatalmaskodás megtorlására is irányul, de ezen halmozottság két külön bírói illetőségnél fogva meg nem engedhető. Június 5-én és szept. 5-én is az alakisági kérdés volt vita alatt, de ez utóbbi alkalommal a koronaügyész szavatossága előre megállapíttatott. 1726-ik évi január 22-én kezdetett a per érdemi részének vitája. Alperesek IV. Béla és Kun László királyok adományozásaira hivatkozással kifogásolták Szeged városának Mátyás király adományozásából keletkezett közös legeltetési jogát. E jog különben is elenyészett, mert a puszták használatáért a szegediek utóbb a nádornak bért fizettek, tehát jogaikat eljátszották.

A per további folyama alatt a főjegyző és Zaffiry Imre ügyész gyakorta megfordultak Pesten, sorra informálták a táblai bírákat, de minden igyekezetük hiába esett, a hangulat egészen a kunok mellett nyilvánult. Othon ez nagy lehangoltságot idézett elő, mit növelt az is, hogy az 1723. évben a tényleges állapot fenntartása iránt kötött egyességet a kunok időközben megszegték, a város területére ismét betörtek és újabb részeket foglaltak el. A tanács 1725. évi augusztus 31-én ezen részek visszafoglalását ugyan elrendelte, de egyúttal kimondta, hogy ha csak lehetséges, a költséges és kétes kimenetelű per egyesség által fejezendő be. Ezt Száraz György királyi személynök is melegen ajánlotta, mert a városnak Mátyás király szabadalmi leveleire fektetett joga "hiába való."

A tanács október 18-án a főjegyzőt Bécsbe küldte, hol a német lovagrend főmestere hosszabb értekezések után kedvező elhatározást

317

nyilvánított s azon alapfeltétel mellett, hogy Dorosma kérdése befejezettnek tekintessék, az egyesség a következőkben létesült. Szeged város a dorosmai, a német lovagrend pedig a szent-mihálytelki területek igényléséről kölcsönösen és végkép lemondanak. A város és Dorosma közt 1723. évben vegyes küldöttségileg felállított határok mindkét részről végérvényeseknek ismertetnek. Szeged város lemond a Mátyás király adománylevelein alapuló jogáról s illetőleg a dunatiszaközi összes kun puszták közös legeltetési jogáról; ellenben a német lovagrend megengedi, hogy felső és alsó Csengele kun puszták Szeged határába kebeleztessenek. Ezenkívül a lovagrend Átokháza, Pálos, Csólyos és Kömpöcz kun pusztákon a szegedieknek legeltetést engedélyez.

A város közönsége ez egyességet el is fogadta s a határok még ez évben Szeged és Dorosma közt újra felállíttattak. De az egyességet a bíróságnak be nem jelentették, sem a per megszüntetése iránt lépéseket nem tettek. A hatóság Röszke és a többi alsórészi birtokok jogviszonyai rendezéséhez kezdett, miről alább szólunk s némely pusztára már új adománylevelet is szerzett, ami alatt a német lovagrenddel való viszály újból kitört. Orczy katonái az 1731. évi nyáron a szegedieknek Majsa, Mérges, Kígyós, Ülés, Átokháza, Pálos, Csólyos, Kömpöcz és Csengelén legelt feles jószágait kiverték. Ezenkívül betörtek Szent-Mihálytelek területére, a mezei munkában foglalkozó lakosokat elűzték s a Tiszáig terjedőleg mindent elfoglaltak. Kevés híja, hogy a Maty-hídat és a város vámszedését is hatalmukba nem kerítették. Egy másik fegyveres csapat Zákány felé indult, Seregélyes pusztát elfoglalva kun földnek nyilvánította s ott 56 szállási gazdát felperzseléssel való fenyegetés és nagy átkozódások közt dézmaadásra és birtokigazolvány váltására kényszerített.

Ez az ellenség módjára történt betörés és üldözés nagy megdöbbenést keltett. Az időközben főbíróságra emelt Podhradszky, Fazekas Ferencz tanácsnok és Khlósz Mátyás ügyész kiséretében Orczyhoz, majd a német lovagrend nagymesteréhez sietett. Távollétük alatt augusztus 13-án az alsó kun kerület adószedője és biztosa Szegeden megjelenve a tanácsnál azt követelte, hogy Szent-Mihálytelek után a tizedszedés nekik megengedtessék. Bár a tanács ez ellen tiltakozott, az Orczy által kirendelt lovaskatonák védelme alatt, elkeseredett veszekedések közben a tizedet be is szedték.

A küldöttek Pestről s Bécsből eredmény és elégtétel nélkül tértek haza. Egyebet nem tehettek, minthogy ezen súlyos sérelmüket, az 1726. évben létesített egyesség erőszakos felbontását a helytartótanácsnak és a kanczelláriának elpanaszolják. De ezeknek sem volt semmi foganatja. A szeptember 13-án tartott ülésen olvastatott fel a helytartótanács rideg leirata, melyben a város a törvény útjára úta-

318

síttatott. A kanczellária mégis annyiban pártját fogta a városnak, hogy felterjesztése alapján III. Károly király 1731. évi szeptember 20-án a panaszolt sérelem vizsgálatával Csongrád vármegyét megbízta.

Andrássy Zsigmond alispán, Zsámbokréthy Miklós szolgabíró és Barcza János esküdt kíséretében bejárván az 1726. évben egyességgel megállapított határvonalat, október 11-től 13-ig kihallgatta a tanúk és a felek panaszait, kik Orczy katonái és tisztei kihágásairól, Szent-Mihálytelken elkövetett erőszakoskodásairól megdöbbentő részleteket adtak elő.

A kiderített sérelem a kanczellária pártfogása daczára sem orvosoltatott s Orczy befolyásánál és hatalmas összeköttetéseinél fogva a város ezúttal is a törvény rendes útjának igénybevételére útasíttatott.

A tanács ennélfogva a függőben tartott per újra felvételét kérte, s a királyi táblához egyúttal beterjesztette a legutóbbi vizsgálatról, illetőleg Orczy erőszakoskodásairól szóló tanúvallomásokat, valamint Heves vármegyének 1731. évi szept. 20-án kiadott bizonyítványát arról, hogy az a Mihály-Telke, amely a német lovagrendnek mint kun puszta annak idején elzálogosíttatott, Jász-Apáti, Jákó-Halma és Szent-György helységek közt fekszik, s az ezúttal is a kunok birtokában van. A lovagrend tehát ezen Mihály telke czímén minden alap nélkül támaszt igényt a mindig Szegedhez tartozott Szent-Mihálytelek birtokhoz.

A kun puszták kérdése e szerint most újból abba az állapotba jutott, amibe azelőtt 8 évvel volt. A tanács 1732. évi márczius 17-én tartott űlésén értesült a perfelvételre kitűzött új határidőről. A szerencsés kimenetel elérésére a tanács három szent misét mondatott s egyúttal Csongrád vármegye útján Dorosmát biróilag megintette, hogy a tizedet a városnak beszolgáltassa.

A per tehát tovább tárgyaltatott, de a felsőbb körök mindegyre az egyességet ajánlották, mert Orczy befolyásával most még nehezebben lehetett küzdeni. A Szeged szomszédságában fekvő Péteri és Kisszállás pusztákra nézve királyi adományt szerzett, sőt bárói rangot is nyervén, tekintélye rendkívül emelkedett. A több oldalról ajánlott egyességi eljárást tehát a tanács újból megkezdette s 1732. évi október 10-én a hatalmas főúrnak mindenekelőtt 600 forint jutalmat szavazott meg.

Orczy az 1726. évi egyességet megújítani hajlandó volt s a viszály a következőkép oldatott meg. A per további folyamának megszüntetése nélkül, az 1726. évi birtokállapot és az akkor létesített határok helyreállíttatnak és Csengelye feltétlenül a város területéhez csatolható. Ez egyesség a bíróságnál is bejelentetett a végből, hogy addig is, amíg a perben végítélet fog hozatni, az 1726. évben felállított határok bíróilag hitelesíttessenek.

Rövid idő múlva azonban Orczy a jász-kun kerület adminisztratorságáról lemondott s utódjául az ő ajánlatára Podhradszky György, Szeged

319

város főbírája neveztetett ki. A hatóság rendkívül örvendezett ezen, s a főbírónak 1733. évi június 26-án történt elbúcsúzása alkalmával a tanács nem is késett azon várakozásának kifejezést adni, hogy a város iránt való hálára méltán számít. Október 12-én a tanács még arról is biztosította az új administratort, hogy sikeres fáradozásait 100 aranynyal fogja jutalmazni. Hisz ő tudja legjobban, mily igaztalanúl lett a város ősi joga megsértve, kijátszva.

De Podhradszky új állásában mit sem törődött tovább Szegeddel és a város érdekeivel. Mindenkép csak feljebbvalói tetszésének megnyerésére törekedett és a kunokat oly terhekkel, adózásokkal sújtotta, hogy kormányzása gyűlöletes emlékezetű maradt.

Ily körülmények közt a város az Orczyval kötött újabb egyesség végrehajtását szorgalmazta s az egyességnek királyi biztosok útján való foganatosítását kérte. A legfelsőbb helyen 1735. évi október 11-én kelt elhatározással a város kérelme méltányoltatott s a királyi itélőtábla Almássy János és Steösszel Kristóf táblai bírákat bízta meg, hogy a két Csengelét a város határához csatolják, illetőleg a város és a kun puszták közt a per végkimeneteléig egyességileg fellállított határokat hitelesítsék.

A küldöttek 1737. évi május 11-én s következő napjain teljesítették megbízásukat. Feketehalomtól kiindulva a város és a kun puszták közt, illetőleg Ferencz-szállása, Szent-László, Majsa, Kömpöcz, Csólyos és Átokháza puszták közt a határokat szigorúan megvizsgálták, felmérték, megjelölték s az erről szóló határjárási okleveleket a felek biztosítására kiszolgáltatták (1).

1) Oklevéltár CCVIII. sz. a. - Az ekkor felállított határok lassanként úgy elpusztultak, hogy 1752. évi november 14-én, mikor az egri káptalan Kömpöczön birtokba iktattatott, a határdomboknak már nyoma sem volt. Ekkor a majsai hármas határnál, dél felé ékalakban elterülő, mintegy 168 hold területet a káptalan el is foglalt. A város tiltakozott, küldöttségi vizsgálatot és felmérést követelt, de hasztalan. Még 1831-ben is szóban forgott e birtokrész visszaszerzése, de a szándék abbanmaradt és teljes feledésbe ment. - Keletről, Tápé és Algyő felől, illetőleg a mindszent-algyői uradalommal közös határok is a múlt század elején felmerült villongások következtében 1728. évi szept. 1-én, Csongrád vármegye által eszközölt vizsgálat és tanúvallomások alapján rendeztettek. Érdekes ez ügyben a tanúk azon előadása, hogy a török hódoltság alatt a Marostő és a tápéi rét teljesen a tápéi jobbágyok használatában volt. Egy ott meggyilkolva talált török katona után azonban a kirótt váltságdíjat a tápéiak kifizetni nem lévén képesek, a tápéi rét a szegediek birtokába került, mert a váltságdíj reájuk hárult. - A gyevi uradalom új földesurával, gróf Erdődy Györgygyei, 1733. évben a város újból határvillongásba keveredett. A régi határok ezek voltak: Csukás-ér, Romafő, Macskás, Ebherülő. A Csukás-ér a Székhalmon túl volt s ezen vezetett át a "Császár útja."

320

Ezen okirattal nyert befejezést a város és a kunok közt Dorosma birtoka és a kun puszták használata iránt folyt elkeseredett küzdelem, amely Dorosma elvesztését vonta maga után. A per tulajdonkép befejezetlen maradt, a város mindössze annyit tett, hogy később az összes periratokat hiteles másolatban kiadni kérte. Az ívrétű testes könyv a város levéltárában maig "kun per" nevezet alatt fennmaradt (1).

A kun puszták iránt folytatott küzdelem alatt, mint azt már fentebb említettük, a tanács az alsóvárosi nagy puszta tulajdonjogi viszonyainak rendezését is megsürgette. Ezen puszták tulajdonjogi kérdése azóta, amióta 1702. évben a neo-aquistica commissio előtt a város ügyei ismert módon fennakadtak, - még mindig függőben volt. A visszaháramlási illeték felajánlásával tehát az új adomány-levelek

Ez időben, sőt még a jelen század elején is a víz Macskásig kijárt és csolnakon jártak ki a mezei munkára. Szegediek birták a Macskás-tót is s a város határa a Nagy rév ereig kiterjedt. Csongrád vármegye 1733. évi márczius 10-én tartott vizsgálat alapján a villongások megszüntetésére új határokat állított fel. A tápé-algyői határvonal 1813. évben némi kiigazítással barátságos egyezség útján újból rendeztetett.

Alsórészen Paphalomtól Buzgányhalmáig terjedő határvonal is sok ideig vitás volt s emiatt a város a Kárász-család minduntalan protestált, de perre soha sem került a dolog. Ellenben Szabadkával a Kőrös-ér mentén húzódó határ miatt az 1720 - 1748. évek folyamán temérdek viszály és sok perlekedés történt. A szabadkaiak több helyen, különösen a "lószaggató" dülőben erőhatalommal nagy területeket foglaltak el. Itt is legfelsőbb rendeletre ideiglenes határok állíttattak fel, míg a költséges és bonyolúlt perek befejeztetnek. De ez a per is abban maradt s így az ideiglenes határok állandósíttattak. A Kőrös-ér idővel folyását és medrét újból megváltoztatta s a határvillongások ez alkalomból megújultak. Ennek borsodi Latinovics János nádori kiküldött vetett véget, ki 1800-ban a Kőrös-ér balpartján a jelenlegi határokat megállapította.

A halasi s illetőleg mérgesi pusztarészen is a kunok gyakorta foglaltak s a határvillongások itt is sűrűn előfordultak. A szüntelen elpusztult homokdombok helyett a város kérelmére 1799. évben a határpontok jelölésére kőoszlopok állíttattak fel. De ennek daczára még 1835-ben is, jelentékenyebb foglalás miatt újabb határigazitás eszközöltetett. Ez időtől fogva a város határait évenként egy küldöttség szokta bejárni és megvizsgálni s a pusztuló határjeleket közös megállapodással nyomban helyreállítani. (Lásd: Szeged v. közig. levéltárában "határok és határjárások" csomagot.)

1) Szeged v. közigazgatási s számvevőségi levéltárában az 1719-1733. évi lajstromozatlan íratok és a számadások mellékletei. Az 1719-33. évi tanácsi jegyzőkönyvek idézett kelte alatti határozatok. - A kun per egész anyaga. - Lásd egyúttal a Régi Szeged II. köt. "A kőbárány s a kun puszták pere" czímű művet, hol e kérdés a források bőséges idézésével kimerítően tárgyaltatott.

Szeged belterületének helyzetrajza 1747-ben (Kaltschmidt Ábrahám felvételének kisebbített hasonmása.)

321

kiadását a város ismételt ízben is kérte. De a rácz határőrség fenntartása érdekéből a várparancsnokság az udvari haditanács útján minden kitelhető módon akadályoztatta a birtokviszonyok rendezését. Az udvari haditanácsnak a generalisok azt jelentgették, hogy ha az alsórészi puszták a határőrségtől elvonatnak, felbomlik a határvédelem, mert a katonáknak nem lesznek földjeik. Pedig a puszták nem is a katonáknak, hanem egyes tiszteknek voltak birtokukban, ezek foglalták el hatalmasúl a maguk javára s a határőrséget csak önkényük leplezésére használták fel.

Mint már fentebb is említők, gróf Herberstein várparancsnok a várostól nyert ideiglenes engedély alapján Röszkén bizonyos területet vett használatba, hol magát annyira befészkelte, hogy a városból kiszorúlt határőrök is Röszkén mind több-több foglalást eszközölve, az utóbb valóságos katonai telep lett. A haditanács ellenzésénél fogva miután a generálist és a rácz határőrséget Röszkéről kimozdítani sehogy sem lehetett, a tanács 1724. évi október 2-án elrendelte, hogy a "jó gazdákra" kirovandó 8000 frt összeggel gróf Herberstein özvegye az ott épített sörházra és majorságra nézve, valamint az összes határőrség minden gazdaságára nézve kártalaníttassék s ez úton a város birtoka visszaszereztessék. De a határőrség még a kilátásba helyezett kártalanítás daczára sem akart kimozdulni.

A tanács ennélfogva Podhradszky főjegyzőt Bécsbe küldte, hogy a röszkei sérelem ügyében orvoslatot szerezzen. Sikerűlt is neki az ügyet annyira vinni, hogy a sérelem vizsgálatával Eötvös Miklós helytartósági tanácsos bízatott meg, ki 1725. évi január végén Szegedre érkezett. Itt a sérelmi pontok átadása alkalmával a tanács 12 aranynyal kedveskedett a kiküldöttnek, aki báró Szávics Erneszt ideiglenes várparancsnok követelései daczára megállapította, hogy Röszke nem katonai, hanem polgári terület. Ezután az egyesség könnyű szerrel létrejött. Herberstein özvegye kártalanítást nyert s a rácz határőrök 400 frtot nyervén, 1732. évben Röszkéről kivonúltak.

Kiss Illés, helyesebben Kis Űlés, valamint Bilisics (néha Belesics, Bolesovics), a szabadkai határral érintkező pusztákkal is ilyforma állapotok forogtak fenn. Annak idején Herberstein a hatóság elnézésével ezeket is kaszáltatta, majd katonai területnek nyilvánítva elfoglalta. 1722. évi október 25-én pedig Golub József lippai kapitánynak adta bérbe, ki ismét a szabadkaiaknak adván alhaszonbérbe, ezek a szegedieket több alkalommal a pusztákról hatalmasúl kiverték. Ebből is bonyodalmas perek támadtak s a haditanács nem tudta, hogy a négy fél közül melyiknek is adjon igazat. Utóbb Golub a két pusztára nézve a város földesúri és hatósági jogait nemcsak elismerte, de egyúttal csekélyebb bérfizetésre is kötelezte magát. Így a puszták békességes használatában a város annyival inkább megtűrte, mert apja az 1697.

322

évi török háború alkalmával a város védelme körül bizonyos szolgálatokat teljesített.

Eme bonyodalmak eloszlatása után az alsórészi pusztákra vonatkozó új adomány kieszközlésére a tanács 1729. évi január 3-án tartott üléséből Podhradszky főbírót Bécsbe küldötte, ki sikereit márczius 10-én a tanácscsal tudatta is. Az óhajtott adománylevelet III. Károly király 1730. évi június 19-én Laxenburgban ki is adta, melyben a várost hű szolgálataiért Engi homokja, Csikós-semlyékje, Kántor-semlyékje, Mórahalma, Buzgányhalma és Paphalma puszták adományozásával "új adomány" jogczímen jutalmazta (1). Az elősorolt birtokokba való ellentmondásnélküli beiktatását a váczi káptalan teljesítette (2).

De ugyanezen idő alatt a város többi alsórészi pusztáira, nevezetesen Keresetre, Csorvára és Ötömösre nézve Andrássy Zsigmond csongrádmegyei alispán és neje, Kun Zsuzsanna 1729. évi szeptember 29-én nádori adományozás czímén igényt szerzettek (3). A tanács ennélfogva Andrássyval kiegyezett, úgy hogy az még iktatást sem kért, hanem az adománylevél átadásával minden igényéről a város javára lemondott. A tanács ezután a kincstárral is egyességre lépett s a visszaháramlási illetékben követelt 3500 frtot, valamint a korona-ügyésznek járó 200 frtot lefizetvén, Kistelek, Röszke, Zákány, Kereset, Csorva és Ötömös pusztákra nézve is ugyancsak "új adomány" jogczímen adománylevelet nyert. Az erről szóló oklevelet III. Károly király Laxenburgban, 1731. évi május hó 11-én adta ki, azon kijelentéssel, hogy Kereset, Csorva és Ötömös időközben nádorilag Andrássynak adományoztatván, ebből folyólag a kincstár Szeged város jogaiért szavatolni köteles (4).

E hat puszta birtokába ugyancsak ellenmondás nélkül, a város 1731. évi június 7-én vezettetett be a váczi káptalan részéről, mely alkalommal a Kistelek és Pusztaszer között levő határok is felállíttattak.

E szerint a már említett Kis-Űlés és Bilisics (olykor Belesits vagy Belesovics néven is szerepel) kivitelével az egész alsóhatár tulajdon- és birtokjoga rendezve és biztosítva volt. E két puszta ugyan tényleg a város bitokában volt, de a hatóság a kincstárral szemben a tulajdonjog és ezzel kapcsolatos kérdések rendezése körül késedelmeskedett s így történt az, hogy gróf Pálfy János nádor 1740. évi július 10-én a két pusztát Lábady Ádám csongrádmegyei alispánnak és Zaffiry Imre megyei főszolgabírónak - előbb városi tisztségeket viseltek - adományozta (5).

A hatóság most már az új adományosokkal is egyezkedni kény-

1) Szeged v. titk. levéltára 142. sz. a.

2) Szeged v. titk. levéltára 144. sz. a.

3) Szeged v. titk. levéltára 141. sz. a.

4) Szeged v. titk. levéltára 143. sz. a.

5) Szeged v. titk. levéltára 147. sz. a.

323

szerült, ami könnyű szerrel végbement. A kincstár ellenben 8000 frt illetéket követelt. A város ezt is kifizette s így Mária Terézia 1750. évi szeptember 30-án Kis-Űlés és Bilisics puszták új adományára vonatkozó oklevelét a városnak kiadta (1). A beiktatás ellenmondás nélkül ezen pusztákra nézve is megtörtént. A Szabadka városával fennforgott határvillongások - miről fentebb emlékeztünk - a Kőrösér mentén felállított határok által részben ekkor szüntek meg.

A város határterületére, a puszták tulajdon- és birtokjogára, valamint e területen gyakorlandó hatósági jogokra nézve Szeged város így és ekként szerzett új adományleveleket, melyek a város régi birtokaiért és jogaiért folytatott hosszas küzdelmeket végül megszüntették. Egyedül Szent-Mihálytelke és Csengelye pusztákra nézve nincs a városnak új adományozási jogczíme. A kún puszták iránt függőben maradt per e két puszta tulajdonjogi kérdését is mintegy függőben tartotta. Ezen kivételes állapot daczára is a várost ezen birtokai használatában többé semmiféle részről nem háborították.

Amint az ősi birtokokra ekként az adománylevelek megszerezvék, a város arra is törekszik, hogy egyúttal új birtokokkal is gyarapítsa a közvagyont s növelje a város határát. Mint fentebb láttuk, már az 1724. évben, a kun pusztákról történt kiszorulás következtében a tanács Fark pusztát óhajtotta volna megszerezni, támaszkodva a neo-acquistica commissionak 1702. évi azon megállapodására, hogy a török hatóság alatt maradt Szentiván és Százegyház birtokokért a város kárpótolandó. Később, amidőn a törökök a Tisza-Maros közi területről is kiszorúltak, a kun pusztákért folytatott küzdelem során Szőregh, Szentiván és Százegyház megszerzésére a tanács annál kevésbé gondolt, mert a legutóbb visszafoglalt részek idegen kormányzás, katonai igazgatás alá kerűltek s mintegy továbbra is külföldnek tekintettek. Ennélfogva a tanács az alsó határral szomszédos Szent-Péter helység és Horgos puszta megszerzésére törekedett, mert ez látszott legkönnyebben megszerezhetőnek. A hatóság már régóta kérte itt s amott a két birtokot s 1748. évi deczember 30-án Kárász Miklós főjegyzőt s egyúttal tanácsnokot meg is bízta, hogy Grassalkovich Antal magyar kamarai elnöknél megjelenve, nevezettnek jó hajlamait ajándékok által megnyerni igyekezzék és a szomszédság jogczímén a birtokok megszerzésére vonatkozólag a kincstárral egyességet kössön.

Ez a jogczím ugyan felettébb ingatag volt s e mellett az 1715. évi XVI. t.-cz. 4., 5. §§-ai értelmében a város, mint erkölcsi testület, újabb javakat nem is szerezhetett volna. De a törvény ellenére is voltak példák s a város bízott a méltányosságban s bízott abban, hogy a haza és a trón szolgálata körül újabban is tanúsított buzgalma, áldozatkészsége figyelembe fog vétetni. De bízott különösen Kárász

1) Szeged v. tit. levéltára 151. sz.

324

ügyességében, biztatásaiban, kit ez alkalommal a tanács jelentékeny összeggel bocsájtott útra.

Amidőn a főjegyző a kamarai elnökkel a birtok megszerzése ügyében tanácskozott volna, a hatalmas főúr Kárász Miklósban ifjúkori ismerősét és egykori sanyarú sorsának részesét ismerte fel (1). Állítólag a város kérelmét határozottan visszaútasította volna, ellenben a főjegyzőnek reményt adott, hogy Szent-Péter és Horgos birtokokat a maga részére adományúl megnyerheti. Kárász a kedvező alkalmat megragadta s 15,000 frt inscriptionalis összeg lefizetése után Szent-Péter és Horgos javakra nézve királyi adománylevelet nyert.

Harmadfél hóig volt a várostól távol, mi a tanács előtt annál kevésbé tünt fel, mert a főjegyző levelei egyre reményt és bizalmat gerjesztők voltak. De a hűtlen eljárás soká titokban nem maradhatott. 1749. évi márcz. közepén már híre ment, hogy Kárász nem a városnak, hanem magának szerezte meg a javakat. Márczius 18-án a tanács előtt a szószóló élén a külső tanács tagjai és a polgárok egy csoportja nagy ingerültség közt tudakolta a hír valódiságát. A tanács komoly ígéreteket tett a nyugtalanságok lecsillapítására. Bohus Ádám főügyész legott protestált is az állítólagos adományozás miatt. De azért a következő napon a külső tanács és a választott község részvétével tartott ülés viharos lefolyású volt. Muhoray Mihály aljegyző vezetése alatt egy küldöttség bízatott meg, hogy a kamaránál tiltakozzék s mindent elkövessen, hogy a két birtok a városé legyen. Márczius 30-án a tanács külön feliratot is intézett Grassalkovichhoz, melyben a templom építése és ép a trón iránt hozott nagyobb áldozatoknál fogva felmerült súlyos terheik enyhítésére a szomszédos két birtoknak a város részére való adományozását kérték.

Kárász amint értesült a lakosság ingerültségéről, márczius 26-án kelt levelében a tanácsnak előadta, hogy ő küldetésében lelkiismeretesen eljárt ugyan, de minthogy a város a törvény tilalmánál fogva a javakat úgy sem szerezhette volna meg, semhogy idegen kézre kerüljenek, inkább magának kérte fel. Csodálkozott, hogy e miatt lázongnak ellene, holott ő kész a javakat a városnak engedményezni, magának csupán egy szállást tartana meg Kamaráson, hol gazdálkodhatnék.

A főjegyzőnek ezen levele, Radovics Gáspár bécsi agens tudósí-

1) Kárász a felvidékről származott szegény nemes ifjú volt. 1739. évben lett a város főjegyzője, utóbb egyúttal tanácsnoka is, ámbár az 1738. évi április 9-én kelt tanácsi határozat szerint a két állás összeférhetlen volt. Temesváry András főbírónak s utóbb tanácsnoknak leányát nőül nyervén, egyúttal anyagilag is kedvező helyzetbe jutott s kiváló tehetségeinél s erélyénél fogva nagy bizalomnak örvendett.

325

tása, úgy Grassalkovich kamarai elnök levele is a márczius 31-én tartott ingerült tanácsülésen tárgyaltattak. Az utóbbi nyomatékosan fejtegette, hogy a város úgy sem kaphatott volna adományt, sőt a két birtok ép azért lett Kárászé, nehogy az idegen szomszédságból a városnak kellemetlenségei legyenek. Adelffy János udvari tanácsos ápril 9-iki levelében is melegen ajánlotta a bevégzett ügyben való megnyugvást és a főjegyzővel való barátságos viszony fenntartását. De a tanács július 3-án mégis azt határozta, hogy az iktatás alkalmával protestálni fog.

Kárász csak Grassalkovich kíséretében mert visszatérni (1). A nagytekintélyű főúr közbenjárása és különféle biztatások az ingerültséget lassankint eloszlatták s Kárász hivatalát újból elfoglalva, 1760. évi márczius 20-ig - Csongrád vármegye alispánjává történt megválasztásáig - a várost tovább szolgálta.

De ígéreteit be nem váltotta s nem követte Andrássy Zsigmond, úgy Lábady Ádám és Zaffiry adományosok példáit, miként azt szünteleni hitegetései után remélték; sőt rövid idő múlva a Mátra vidékéről hozatott jobbágyokkal Horgost betelepítette s a város terjeszkedési törekvéseinek útját ezáltal teljesen elzárta (2).

Ime, ily harczot, ily küzdelmeket folytattak elődeink az utódok javáért, a város jóléte és felvirulásáért. A tisztességtudó egyszerű emberek nem rettentek meg a hatalmasok fenyegetéseitől s jogaik védelmére öntudatosan és bátran szembeszálltak az ellenfelekkel. Azért kegyelettel őrizzük meg emléküket, kik a haza és a szülőföld szeretetében egyszerűségük daczára is nagyok és multunknak valóban tiszteletreméltó alakjai. A küzdelemben nem mindenkor értek czélt. Ezt az egyenlőtlen fegyvereknek tulajdoníthatjuk. Ravasz fondorlatokkal őszinteségüket és bizalmukat rútul felhasználták és kijátszották.

A sok csalódás és tapasztalat emléke Szeged polgárainál feledésbe nem ment s az a bizonyos zárkózottság és kizárólagosság, mely a közügyek intézése körül maig megnyilatkozik, amelynél fogva a polgárság ügyei intézését csak meggyökeresedett bennszülöttekre óhajtja bízni, jó részben a régibb és az utóbbi idők történelmi fejleményeiben találja megfejtését.

1) Grassalkovich az 1750-ik évben tulajdonkép a megszüntetett tiszai katonai határőrvidék bekeblezése czéljából időzött Szegeden.

2) Szeged v. közig. levéltára, tanácsi jegyzőkönyvek és ügyiratok az idézett évekről és napokról.

előző | tartalom | következő