I Lettori dei Ragazzi di via Pál
A Pál utcai fiúk olvasói
|
|
|
Schöpflin Aladár (1872-1950)
Aladár Schöpflin (1872-1950)
critico letterario della rivista "Nyugat" (1908-1941)
nel 1909-1945 redattore capo della Società editrice Franklin (1873-1950), principale editore di Ferenc Molnár.
|
|
|
|
Aladár Schöpflin (1872-1950), direttore editoriale della casa editrice Franklin, critico letterario per "Vasárnapi Újság" e una delle firme più note della rivista "Nyugat", è personalità chiave dello sviluppo, nell'Ungheria tra Ottocento e Novecento, di una nuova cultura letteraria di respiro europeo. Negli anni Venti e Trenta, accanto a Mihály Babits, György Lukács e Antal Szerb, sarà uno dei principali promotori della storiografia letteraria ungherese moderna: il suo Magyar irodalom története a XX. században (Storia letteraria ungherese nel ventesimo secolo, 1934) rappresenterà il filone sociologico dell'interpretazione dei processi letterari.
|
 "Vasárnapi Újság" (1854-1921) |
|
|
"Vasárnapi Újság" (1854-1921): settimanale fondato da Albert Pákh (1823-1867), Mór Jókai (1825-1904) e Pál Gyulai (1826-1909), con lo scopo di creare un giornale 'enciclopedico', con una forte componente fotografica e soprattutto a basso costo. Alla morte di Pákh, prese l'incarico di dirigerlo Miklós Nagy (1840-1907). Nel 1905 gli successe Pál Hoitsy.
|
|
Recensione ai Ragazzi di via Pál
in "Vasárnapi Újság", 1907, április 14., n. 15
Irodalom és művészet - rovat
A Pál-utczai fiúk. Fiatal Íróink között a fővárosi életnek legalaposabb ismerője, Molnár Ferencz ifjúsági regényt írt a pesti diákról, vagyis jobban mondva a pesti fiúról. Mert a fővárosi gyerek nem él tulajdonképeni diák-életet, az iskolával és tanulótársai egyetemével nem lép oly szoros, élete legfőbb vonatkozását szabályozó viszonyba, mint pl. a debreczeni vagy pápai kollégiumi diák.
Neki az iskola csak a többé-kevésbbé terhes kötelességek szintere, nem forr össze vele a lelke, - hiszen csak az kell, hogy a szülei más városrészbe költözzenek, hogy ő is iskolát változtasson. De még jobban megkülönbözteti a pesti diákot a vidékitől a szabad természethez való viszonya. A gyermek teste, lelke megkívánja a szabadban való játékot, erős mozgást; a falusi, kisvárosi gyereknek e czélra rendelkezésére áll erdő, mező, a pesti gyereknek azonban nem marad egyéb, mint a gránit-koczkás utcza, a muzeum-kert, legjobb esetben egy nagyobb üres telek: a grund. S a kik a vidék szabad, erős levegőjében nőttünk fel, szinte fájó szívvel nézzük, mekkora kincs a pesti gyermeknek egy ilyen komor tűzfalak közé ékelt telek, a hol legalább labdázhatnak egyet. Egy ilyen telek körüli harcz a Molnár regényének tárgya. A telek a József városban, a Pál-utcza, József-körút és Mária-utcza találkozásánál áll, - azaz csak állott, mert ma már hatalmas bérházak vannak a helyén. Odajárnak játszani a Pál-utczai diákok, a mindenütt egyforma gyerek-romantikának megfelelően valóságos katonai szervezetben, a mely - ifjúsági iratok nyomán - hol a valódi katonai fegyelemre, hol meg Cooper indiánusainak harczi készületeire emlékeztet. Itt támadnak rájuk a fizikumban erősebb, de erkölcsben gyöngébb fűvészkerti fiúk, akik a botanikus kert kis mesterséges szigetén valóságos indiánus-életet élnek naponkint ebéd- és alkonyat között, de nincs labdázó terük, tehát el akarják foglalni a Pál-utczaiakét. A hadi készülődést pompásan festi az író; meg tudja oldani a legnagyobb írói feladatok egyikét: a jövendőbeli férfi jellemvonásainak kiütközését a gyermek-lélekben. Mindegyik tagjában a Pál-utczai seregnek ráismerünk, hogy milyen férfi lesz belőle: a komoly, férfiasán higgadt Bokából, a pipiskedő Cseléből, a rajongó Nemecsekből. Ez az utóbbi a tulajdonképeni főhős: kis vézna, gyáva gyerek, akit hőssé tesz a lelkesedés, az ambiczió és a becsületérzés, - még pedig tragikus hőssé, mert a nagy hadi készülődésbe belebetegszik s bele is hal, de halálát a Pál-utczaiak diadala aranyozza be dicsőséggel. Mélyen megható ez a gyerek-rajongás, mely a lelkesedés lelkében lelkedző tőkéjét jobb híján a "grund"-ra pazarolja, mint ahogy egykor, ha megéri a férfikort, valami nagy eszméért, a hazáért, az igazságért, és szabadságért, művészi vagy tudományos eszmékért áldozná fel magát. Örök emberi vonás van ebben a csenevész rákos-utczai gyerekben: némely embernek nem a lelkesedés tárgya a fő, hanem a lelkesedés ténye, nem az a lényeges, hogy miért áldozzák fel magukat, hanem az, hogy egyáltalán fel kell magukat valamiért áldozni. Hogy ez a valami egy nagyszerű ideál-e, vagy egy sivár, gyommal benőtt játszóhely, az mellékes. Az igazi idealista a benne összegyűlt hévvel fénykörbe vonja a leghitványabb dolgot is. Molnár regényének az ilyen mélyen emberi vonások adják meg a súlyát, ezek miatt kell kiemelnünk az ifjúsági irodalom meglehetősen egyszínű, sekély vizű árjából. Másik nagy érdekessége a milieu: a nagyvárosi élet, a melyben minden szabad mozgást korlátoznak a házak falai, az utcza kövezete, a társadalom és állam berendezkedése, melyben minden darabka gyep mellett ott áll a mogorva őr, - de a gyerek akárhogy is, mégis megtalálja a maga érvényesülését. Az az élet, amelyet él, szánalmas, minduntalan szögletekbe ütköző, csenevész élet a vidéki gyerekéhez képest, de mégis csak élet. Körülötte minden arra törekszik, hogy elkülönözze a természettől, amely éltető eleme, ő pedig úgy segít magán, hogy végtelen rónává avatja az üres telket, bevehetetlen várrá a fa-rakást, szabad természetté a városi utczát.
(edizione digitale mc)
 Recensione ai Ragazzi di via Pál
| |
|
)
)