A századfordulón megjelent egy új művészeti irányzat, a szecesszió, amely nagy változásokat eredményezett. Az irodalomban olyan nagy nevekhez köthetjük ezt a stílusáramlatot, mint Krúdy Gyula, Szomory Dezső, Balázs Béla, Szép Ernő, a zenében Bartók Béla, a festészetben Rippl-Rónai, az építészetben Lechner Ödön, Kós Károly. Hatása alól a színház sem maradhatott ki: Magyarországon Hevesi Sándor, Márkus László, Bárdos Atrúr életművében ismerhetők fel szecessziós jegyek. Ebben a légkörben született meg egy új műfaj, a kabaré.
Előzménye tulajdonképpen a párizsi café concert és a café chantant elnevezésű zenés kávéház, ahol először kezdtek rendszeresen sanzonokat, verseket, kis bohózatokat előadni a közönség asztalai között elhelyezett kis pódiumon. A francia kabaré műsoraiban a sanzon mindvégig központi szerepet játszott.
Magyarországon volt számos kísérlet a kabaré meghonosítására, az
első állandó azonban csak 1907-ben alakult meg. A francia "cabaret" szó
átkerült a magyar nyelvbe, de a magyar kabaré műfaj más jegyeket
hordoz, mint nyugati elődei.
Sajátosságai: a monológ, a vers, a duó,
a paródia, a villamtréfa és egyéb humoros jelenetek mellett fontos
szerepe volt a sanzonoknak; de a legjellemzőbb
a magyar kabaréra a konferanszié.
Jelentőségét, hagyományait
olyan nagy elődök őrizték, mint Nagy Endre, Békeffy
László, Darvas Szilárd, Kellér Dezső vagy Komlós János.
A kabaré feladata mindig is az volt, hogy politikai és társadalmi
kritikával reagáljon a napi eseményekre, nevetve, gunyorosan mondjon ki
igazságokat.
Sajátos színésztípusa volt a kabaréknak, közöttük: Rott Sándor,
Steinhardt Géza, Salamon Béla, Radó Sándor, Kabos Gyula, Komlós
Vilmos, Herczeg Jenő, Boross Géza, Sajó Géza.