PRO PATRIA

I. 1933. OKTÓBER

Szomorúszürke vasárnapra ébredt Porlód, amikor az 5. vegyes dandár díszszázada kivonult a zsidótemetõbe. A dandár parancsnoka, vitéz Svák Lajos altábornagy (- passió) teljes fõtiszti dekorációjában állt ott a két méter magas, szemcsézett mûkõbõl készült szarkofág elõtt. Az ólmos esõ mintha még fényesebbé tette volna a vitézkötéses mundéron csillogó érdemkereszteket, pajzsokat, hadiérmeket.

Miután a rabbi megáldotta a síremléket, Svák beszélt: Hölgyeim és uraim! Bajtársak! Vagy két éve, amikor a protestánsok meghívtak, hogy vegyek részt az õ emlékünnepükön, elképedve láttam, hogy a hõsi emlékmû, amelyet meg akartam koszorúzni, nem más, mint egy gyepes halom, amelyet még egy "~" felirat sem díszít. Teljes mértékben átéreztem, hogy tarthatatlan az a helyzet, hogy míg a katolikus temetõben egy monumentális, szép emlékkereszt van, addig a többi felekezetek temetõiben semmiféle emlékmû nem hirdeti a hõsök dicsõségét. Porlód, az ország második (->) legnagyobb városa a hõsök emlékezetének máig nem áldozott! Összegyûjtve a szükséges pénzösszeget, az elmúlt év október havában felállítottuk a protestáns és görögkeleti temetõkben az emlékmûveket, és most a porlódi zsidó hitközség segítségével a zsidó hõsi halottak dicsõségét hirdetõ ezen emlékmûvet. Szívem õszinte érzését követem, amikor néhány szóval megemlékezem a legmegértõbb és legagilisebb munkatársamról, a nagy hírû és közmegbecsülésben álló porlódi fõrabbiról, Lõw Immánuel õméltóságáról. Neki minél elõbb teljes egészséget kívánok, hogy újból átvehesse és körünkben folytathassa hasznos, okos és nagy munkáját, hogy a lelkek egyek legyenek a haza szolgálatában, a magyar nép nevelésében.

Végezetül néhány szavam volna Porlód város zsidó polgártársaihoz. A háború öldöklõ kegyetlensége nem ismer vallási vagy bármilyen különbséget. A halálban mindannyian egyesülünk, ott nincs többé köztünk különbség. Ez a hõsi emlékmû is ezt jelzi. Tanuljunk és okuljunk ebbõl. Mi, porlódi katonák, nem ismerünk az életben semmilyen megkülönböztetést. Ezért emeltük zsidó polgártársainkkal együtt ezt az emlékmûvet, amely az elsõ ilyen az országban.

A díszszázad tisztelgett, az altábornagy elhelyezte a koszorút az emlékmû talapzatául szolgáló dombon. Hogy az egykori Ex tag (-> összeesküvés) hogyan jutott el erre a másfél méteres magaslatra, azt csak a felesége tudhatta. Cselekedeteink különben sem ítélhetõk meg egyetlen szempont szerint. Sváknak minden esetre az állásába került ez a beszéd.

Az ország összes jobb- és baloldali lapja felkapta és a maga módján kommentálta az eseményt. A jobbraát és balraát egyik legjobb honi ismerõje érezte a bajt - sürgõsen Pestre utazott. De már elkésett: a koronatanács döntött sorsáról. Gömbös még hitegette egy darabig, de aztán õ javasolta, hogy az altábornagy kérje nyugdíjaztatását. Svák szabályszerû orvosi igazolást produkált, és egy idõre Olaszországba ment a feleségével. A legjobban az fájt neki, hogy utóda egy bizonyos Nagyszombathy (Zdrazilek) Miksa lett, akinek személyes gyávaságáról még a világháborús harctéren meggyõzõdött volt.

© Temesi Ferenc : Por. Regény. 1-2. köt. Bp : Magvető, 1986, 1987; 471, 637 p.