A színvonalas magyar bajnokság után sem támasztottak túlzott elvárásokat
öklözőinkkel szemben, kevés volt a megfelelő edzőpartner, a versenyzők
munka után tudtak csak készülni, stb. A legtöbb reményt Harangi Imre szerepléséhez fűzték, és
"Tatár" nem is okozott csalódást.
Első ellenfele Seidel (Svájc) volt. Harangi simán győzött. Következő
ellenfele, Padilla (Fülöp-szigetek) keményen állta ütéseit. Legyőzése
után már Harangi számított a súlycsoport esélyesének.
A dán Kops következett. Az első menet egyértelműen Harangié volt. A
második menetben a dán térdrerogyott, igaz, háromra felállt. Úgy tűnt,
sima győzelem lesz, de ekkor Kops belefejelt Harangi szemébe. Szerencsére
sikerült elállítani a vérzést. Ezután is szabálytalankodott a dán, a
Sporthírlap tudósítója szerint le is kellett volna léptetni. A
harmadik menetben aztán már Kops orra is vérzett, de nagyon elfáradt, és
egyértelmű volt Harangi győzelme.
A döntő előtt nem is az észt Stepulovtól, hanem a sérüléstől féltek
inkább a magyar vezetők. "Balszemöldökén [sic!] hatalmas
repedés van, 4 centiméter hosszú és csontig menő" - írta az újság az
elődöntő után. Az aranymeccsen vérzett is a csúnya seb, a mérkőzésvezető
félbe is akarta szakítani a küzdelmet, de a magyarok edzője, Steve Klaus
nem engedte. Harangi nagy akaraterőről tett tanúbizonyságot, amikor nem
vérző sebével, hanem az ellenféllel fogalkozott, és győzött.
1. Harangi ; 2. Stepulov (észt) ; 3. Agren (svéd)