1911. február 20-án született Budapesten. A BVSC ökölvívójaként 26 alkalommal szerepelt a válogatottban. 1930-ban, 1932-ben és 1934-ben Európa-bajnok. 1932-ben olimpiát nyert. Önkezével vetett véget életének 1940. január 2-án Budapesten.
Énekes István első ellenfele a francia Fayaud volt, akit a többség
erősebbnek tartott. De segítői (közöttük Piller, aki egykor birkózást és ökölvívást is
tanított) elhitették a magyar fiúval, hogy van keresnivalója. Énekes
állandóan változtatta technikáját, harcmodorát, és ez nagyon megzavarta a
franciát, aki a pontozásban nagyon alulmaradt...
Következett az olasz Rodriguez, akit egy évvel korábban már
megvert. Ismét egyértelmű volt Énekes fölénye, és a közönségnek is nagyon
tetszett boxolása. Mivel már nem volt több európai ellenfele, ez a
győzelem az Európa-bajnokságot is jelentette számára.
Az elődöntőben a hazaiak kedvence, Salica volt soron. Az első
menetben (mondhatni: szokás szerint) Énekes volt a jobb, a másodikban
Salica. A harmadik menetre általában elfáradó Énekes most összeszedte
minden erejét, és szoros pontaránnyal ugyan, de győzött, így az
aranyéremért küzdhetett.
A mexikói Cabanas könnyebb ellenfélnek ígérkezett, mint Salica,
viszont pihentebb volt, neki csak két mérkőzést kellett végigöklöznie a
döntőbe jutáshoz. Énekes újra taktikai változtatásaival hívta fel magára
a figyelmet, mire Cabanas kitapasztalta volna harcmodorát, máris váltott.
Nagy fölénnyel hirdették ki Énekes győzelmét, a közönség tapsviharral
jutalmazta produkcióját.