Ámos Imre
1907-1944

A második világháborúba torkolló nemzeti tragédia szenvedő alanya és vizionárius megjelenítője volt. Zsidó családból származott. Három évig a Műegyetemen, majd 1929-1934 között a Képzőművészeti Főiskolán tanult.
Akik itthon ismerik meg életútját, a festészet Radnótijának, akik külföldön találkoznak műveivel, a magyar Chagallnak tartják. Számára a festészet olyan vízió volt, melyben a személyiség nem a pillanat hangulatában, hanem a maga szellemi-lelki teljességében, múltját, származását, intellektuális élményeit értékelve, feldolgozva jelenik meg.
Jellegzetesen polgári, posztimresszionista művész, a történelem szorításában vált a fasizmus ellen tiltakozó-prófétáló festővé. Műveinek szelíd békéjét 1938-tól apokaliptikus látomások feszítik. E válságos időben a mítoszban, a Bibliában talált rá a világra, melynek jelképeit a napi események személyes élményeivel töltötte fel. A közelgő katasztrófa komorabbá tette művészetét, kompozíciója expresszívebb, térábrázolása zaklatottabb lett.
Ámos Imre az országos kiállításokon való rendszeres szereplése után 1935 áprilisában kapott először lehetőséget gyűjteményes kiállítás megrendezésére az Ernst Múzeumban. 37 festményét állította ki. A kiállítási katalógus előszavában így ír Lázár Béla: "Az álmok országútját járja ez az ifjú messzevágyó. Befelé forduló szemmel néz ennen lelkébe, miközben benne ábrándképek, vágyak ébredeznek. ... Ámult szemmel nézi a csudákat."
1939 szeptemberében aggódva figyeli Lengyelország lerohanását. Érzi a zsidótörvények hatásait, szűkülnek a kiállítási lehetőségek. 1940-től sűrűsödnek a munkaszolgálati behívások, már csak megszakításokkal dolgozhat. Naplójának egyik bejegyzése nyugtalanságát, lelkiismereti vívódását tárja elénk: "Szörnyű lelkitusákon megyek át. Éjjelente felébredek, s csaknem mindig azt mondom magamnak: 'Ember, ébredj fel, el kell menned innen. Ez a talaj nem tudja befogadni munkáidat.' Hiába töröm a fejem különböző terveken, mindig beleütközöm egy szigorú, kegyetlen falba, ami megakadályozza, hogy bárhová is elmehessek."
1942 nyarán Ámos Imrét az orosz frontra viszik; egy év múlva 1943 augusztusában tér vissza. 1944 októberében az Eichmann-különítmény egyik akciójaként marhavagonba "terelik", Ohrdrufba vitték, ahonnan többé nem tért vissza.

Válogatás Ámos Imre képeiből