|
|
|
|
1939. február
16-án Horthy Miklós Teleki Pál grófot nevezte
ki miniszterelnökké. Teleki nem táplált illúziókat
a nyugati hatalmakat illetõen, de olyan külpolitikát szándékozott
folytatni, amely ellenáll a német nyomásnak, nem vívja
ki a nyugati demokráciák tiltakozását és
önálló magyar lépések révén
valósítja meg Trianon revízióját.
A kormány
el volt szánva, hogy a németek Csehszlovákiába
történõ bevonulása és Szlovákia függetlenségének
kikiáltása esetén a magyar honvédség megszállja
Kárpátalját, német hozzájárulás
nélkül is. (A katonai megoldások elõtérbe
kerülését mutatja, hogy a Legfelsõ Honvédelmi
Tanács februári ülésén elhatározta,
hogy felgyorsítja a gyõri program megvalósításának
ütemét és öt év helyett két év
alatt befejezi azt; valamint márciusban az 1939:II. törvénycikkel
bevezették a kötelezõ honvédelmi oktatást
és a leventekötelezettséget). Azonban nem volt szükség
a németekkel való nyílt szembekerülésre:
Hitler közölte a magyar kormánnyal, hogy Németország
azonnal el fogja ismerni Szlovákia függetlenségét,
de Kárpátaljáról 24 óráig nem nyilatkozik.
Március 14-én, a szlovák önállóság
bejelentése után Magyarország megkezdte Kárpátalja
megszállását és 18-ig be is fejezte.
A válságosra
fordult nemzetközi helyzetben Teleki és Csáky áprilisi
római és berlini tárgyalásaik során egyetértettek
Olaszországgal abban, hogy egyensúlyt kell kialakítani
a tengelyen belül, de - szokás szerint - nem sok biztos tényt
tudtak meg a német szándékokról. Mindössze
következtetni tudtak arra, hogy Németország számára
a következõ megoldandó "problémákat"
a lengyel és az orosz kérdés jelenti. A háborús
válság közelségében Teleki mindenképpen
az szerette volna elérni, hogy Magyarország csak külsõ
szemlélõje legyen egy Nyugat-Európa-Németország
konfliktusnak. E cél érdekében fent akarta ugyan tartani
a magyar-német kapcsolatokat, de lazítani akart azokon, s erõsíteni
kívánta az olasz és nyugat-európai orientációt.
Teleki markánsan képviselte ezt - a korszakra jellemzõ
- önállóságra törekvõ magyar külpolitikát.
A megvalósítása
azonban nem volt könnyû. A kárpátaljai engedmény
után Hitler felháborítónak tartotta - a magyarokat
megbízhatatlannak és kiszámíthatatlannak nevezte
-, amikor Teleki egy hozzá és Mussolinihez írt levélben
elzárkózott az elõl, hogy részt vegyen a Lengyelország
elleni hadmûveletekben. Az õt Berchtesgadenben felkeresõ
Csákyval közölte is, hogy nem áll módjában
a magyar revíziós törekvések további támogatása.
Magyarország ennek ellenére megtagadta, hogy Lengyelország
német megtámadása után a kassai vasútvonalat
a csapatszállításokhoz Németország s Szlovákia
igénybe vegye (mindössze a hadianyag-szállítást
engedélyezte). Teleki még titkos üzenetet is küldött
Lord Halifax angol külügyminiszternek, amelyben biztosította
Magyarország semlegességérõl Lengyelországot
illetõen. Ungvárott megszervezték a közös magyar-lengyel
határon átjutott menekültek továbbszállítását
és ellátását, s 1940 õszéig Balatonbogláron
lengyel középiskola is mûködött.
Németország
és Magyarország kapcsolata igen hûvössé vált,
amihez magyar részrõl hozzájárult az az értetlenség
is, amelyet az augusztusban megkötött német-orosz megnemtámadási
szerzõdés keltett. Azonban ennek és a szovjet kormány
által küldött üzenetnek a hatására - miszerint
a Szovjetunió tiszteletben tartja Magyarország határait
- 1939 szeptemberében helyreállt a diplomáciai kapcsolat
a két ország között. Ugyanakkor, a szovjet-finn háború
kitörése után (nov. 30.) Teleki szovjetellenes egységfrontot
javasolt képviselõházi beszédében, s magyar
önkéntesek indultak a finnek segítségére.
Románia
esetleges német megtámadásának kérdése
nehéz dilemma elé állította a kormányt:
a feltételezett német átvonulási kérelemnek
sem az elfogadása, sem az elutasítása nem látszott
járható útnak. Az önállóságot
mutató magyar lépések egyikeként Magyarország
londoni követe útján üzenetben jelezte Nagy-Britanniának,
hogy bár gazdasági tekintetben együtt kell mûködnie
Németországgal, politikai kérdésekben döntéseit
saját érdekei határozzák meg, és rendkívül
fontos lenne egy Angliától kapott titkos biztosíték,
hogy Anglia támogatni fogja Magyarországot területi követelései
rendezésében. Egy esetleges német megszállástól
való félelem miatt Teleki 5 millió dollárt utaltatott
át a washingtoni magyar követségre, egy emigráns
kormány céljaira. A Nyugat-Európa ellen megindított
német hadmûveletek azonban levették a napirendrõl
a román kérdést (egyes történészek
szerint tudatos dezinformációról volt szó), s
Hitler levélben is közölte a magyar kormányfõvel,
hogy nem kíván változásokat a Balkánon.
A veszély elmúltával Teleki hazarendelte a pénzt
Washingtonból, s nem vette figyelembe az angol kormánynak azt
az ajánlatát sem, hogy amennyiben Magyarország ellenáll
a németeknek, s a kormány akár belföldön, akár
külföldön, de mûködni fog, a békekonferencián
ennek megfelelõen fogják az országot kezelni.
A magyar
kormány további lépéseket akart tenni Erdély
visszaszerzésének érdekében. 1940 júniusában
a Románia elleni katonai támadáshoz való német
hozzájárulás megnyeréséhez Magyarország
felajánlotta a gabonaexport növelését és
a szabad áthaladást az országon. A SZU ellen készülõ
Németország azonban a tárgyalásos, békés
megoldást javasolta. Mivel azonban a tárgyalások nem
vezettek eredményre a román és magyar fél között,
1940. augusztus 30-án ismét német-olasz döntõbíróság
hozott ítéletet. A második bécsi döntés
értelmében Magyarországhoz csatolták Észak-Erdélyt
a Székelyfölddel, Nagyváraddal és Kolozsvárral.
A Kolozsvárra bevonuló Horthy Miklóst (szept. 15.) üdvözlõ
tömeg fogadta, de ez a területi nyereség távol állt
egy igazságos etnikai határ megvalósításától,
s mindkét ország számára további konfliktusok
forrása lett.
Az, hogy
Magyarország a területi revízióhoz ismét
Németországtól és Olaszországtól
kapott segítséget, erõsen meghatározó tényezõvé
vált. Miután a magyar kormány engedély adott a
német csapatok átvonulására Románia felé,
az ország a német befolyási övezet és katonai
jelenlét gyûrûjében találta magát,
amely már csak Jugoszlávia felé volt nyitott. A magyar
külpolitika kényszerpályára került, s a november
20-i csatlakozással a Háromhatalmi Egyezményhez - bár
az idegen területeken élõ magyarság érdekeire
hivatkozva továbbra is igyekezett megmagyarázni lépéseit
- nyíltan és egyértelmûen szembekerült a nyugat-európai
hatalmakkal.
A magyarázkodásra
szükség is volt. Az 1940. december 12-én kötött
magyar-jugoszláv örök barátsági szerzõdés
ellenére a németbarát kormányt katonai puccsal
megdöntött Jugoszlávia ellen Magyarországon át
indulhattak meg a német csapatok (1941. április), mert a magyar
kormány álláspontja szerint a felbomló Jugoszlávia
alkotóelemeivel szemben a korábbi szerzõdés érvényét
vesztette. A magyar kormánynak ezt a lépését és
a védekezését Anglia azonban már nem fogadta el:
Magyarország hadüzenetre számíthatott. Teleki Pál
miniszterelnök, aki nem ilyen kiúttalan helyzetbe akarta vinni
az országot, április 3-án hajnalban öngyilkosságot
követett el.
Bár
a hír rokonszenv-megnyilvánulásokat eredményezett
Nyugat-Európában, a tényleges helyzet nem változott:
a Bárdossy László vezette új
kormány elrendelte a részleges mozgósítást,
Anglia megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal,
és Magyarország csatlakozott a Jugoszlávia elleni támadáshoz.
Mivel egyértelmûnek
látszott, hogy a közeljövõben számítani
lehet Németország SZU elleni támadására,
a honvéd vezérkar fõnöke májusban javasolta,
hogy Magyarország jelezze katonai jellegû támogatási
szándékát Németországnak. Június
közepén e javaslatot még elvetette a minisztertanács,
de a német hadsereg június 22-i váratlan támadása,
s azután, hogy Magyarország tudomást szerzett arról,
hogy Németország szívesen venné a segítséget,
24-én a magyar kormány megszakította a diplomáciai
kapcsolatokat a Szovjetunióval. A június 26-i kassai bombatámadást
ürügyként használva fel Magyarország hadat
üzent a Szovjetuniónak. Anglia ultimátumát 1941.
november 29-én vette kézhez a magyar kormány, decemberben
pedig beállt a hadiállapot Angliával és az Egyesült
Államokkal is.
Magyarország külpolitikája a 30-as években
(c) Egyetemi Könyvtár, Szeged, 1998-2000.