|
|
|
A Corvin-lánc története
[…]
"Már
fél tizenegykor megkezdődött az autók felvonulása a Várba... az ünnepély résztvevői
a főkapun át a díszruhás testőrök sorfala között vonultak fel a királyi vár
Corvin Mátyás termébe... Tizenegy óra után két perccel kinyílt az ajtó, és
Horthy Miklós kormányzó lépett a terembe. A kormányzó kíséretében volt Koós
Miklós alezredes, első szárnysegéd. Mögöttük testőrök hozták a Corvin-láncokat
és Corvin-koszorúkat."
1931. február 24-én Az Est című napilap tudósított ekképp a négy hónappal
korábban alapított új államfői elismerés legelső átadási ceremóniájáról. E
cikkből tudható, hogy a kormányzó önnön kezével akasztotta a Magyar Királyság
általa legkitűnőbbnek elismert személyiségeinek nyakába a Mátyást ábrázoló,
hosszú ezüstláncon lógó, 35 milliméter átmérőjű, díszes érmét, s a szertartás
etikettje szerint a tíz "Corvin-láncossal" még néhány szót is váltott A hagyományteremtő ünnepségről
a korabeli krónikák szerint egyetlen meghívott hiányzott, Bartók Béla. A rögtön
meginduló szóbeszéd szerint a zeneszerző nem is fogadta el a neki szánt Corvin-koszorút.
Volt, aki ezt csak azzal magyarázta, Bartók elégedetlen volt a második fokozattal,
amit rajta kívül 58-an - köztük a munka- és vetélytárs barát Kodály Zoltán
- vehettek át, mások szerint viszont Bartók távolléte politikai demonstráció
volt. Hogy valójában mi történt, azt még a szakirodalom sem tisztázta egyértelműen.
Ujfalussy József Bartókról írott könyvében bebizonyítja ugyan, hogy az újságokban
megjelent hír, miszerint a zeneszerző londoni utazása miatt nem volt jelen
a ceremónián, bizonyosan tévedés. Arról nem is szólva, hogy a mégiscsak Bartók
birtokába került Corvin-koszorút az egykori budai lakóházában lévő emlékmúzeumban
ma is bárki megtekintheti. Ennek ellenére zenei berkekben ma is tartja magát
a legenda, miszerint Bartók a Corvin-ceremónia napján Hatvany Lajos villájában
Thomas Mann-nal beszélgetett. Ami csak ott hibádzik, hogy a Magyarországra
többször ellátogató német író 1931-ben egyáltalán nem járt itt... A Corvin-lánc tulajdonosai 1930: Berzeviczy Albert kultúrpolitikus,
történész, Dohnányi Ernő zeneszerző, Herczeg Ferenc író, Hubay Jenő
zeneszerző, gróf Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter,
báró Korányi Sándor belgyógyász, Ravasz László református püspök, teológus,
gróf Teleki Pál földrajztudós, Zala György szobrász, báró Wlassics Gyula
kultúrpolitikus, jogász. 1935: Hóman Bálint történész, Karlovszky Bertalan
festő. 1937: Károlyi Árpád történész, Serédi Jusztinián hercegprímás,
egyházjogtudós.
1938: Verebély Tibor sebész. 1939: Hültl Dezső építész, Melich János
nyelvész. 1940: Balogh Artúr jogász, Kelemen Lajos történész, Reményik
Sándor író. 1941: Pásztor János szobrász, Rudnay
Gyula festő. 1942: Schütz Antal hittudós A Corvin-koszorú tulajdonosai 1930: Angyal Dávid történész, Bajor
Gizi* színész, Bakay Lajos sebész, Balló Ede festő, Bartók Béla* zeneszerző,
Csathó Kálmán író, Csánki Dezső történész, Császár Elemér irodalomtörténész,
Domanovszky Sándor történész, Ereky István jogász, Foerk Ernő építész,
Fejér Lipót* matematikus, Gál Gyula színész, Glatz Oszkár* festő, Gombocz
Zoltán nyelvész, Grósz Emil szemész, Hekler Antal művészettörténész,
Heller Farkas közgazdász, Herzog Ferenc belgyógyász, Hevesi Sándor író,
rendező, Hóman Bálint
történész, Horváth János* irodalomtörténész, Hutyra Ferenc állatorvos,
Hültl Dezső építész, Iványi-Grünwald Béla festő, Kandó Kálmán gépészmérnök,
Karlovszky Bertalan festő, Károlyi Árpád történész, Kertész K. Róbert
építész, Kisfaludi-Strobl Zsigmond* szobrász,
Kodály Zoltán* zeneszerző, Kornis Gyula filozófus, kultúrpolitikus,
Kovács Alajos statisztikus, Lechner Jenő építész, Lenhossék Mihály anatómus,
Márkus Emília színész, Melich János nyelvész, Négyessy László irodalomtörténész,
Orsós Ferenc patológus,
Pauler Ákos filozófus, Pásztor János szobrász, Petrovics Elek művészettörténész,
Sándor Erzsi operaénekes, Schütz Antal hittudós, Sidló Ferenc szobrász,
Sigmond Elek vegyész, Surányi Miklós író, Szabados Béla zeneszerző,
Szabolcska Mihály költő, Székelyhidy Ferenc operaénekes,
Szekfü Gyula történész, Szentgyörgyi István szobrász, Thienemann Tivadar
irodalomtörténész, nyelvész, Tormay Cecile író, Verebély Tibor sebész,
Vészi József író, Voinovich Géza irodalomtörténész, Walder Gyula építész,
Zemplén Géza* vegyész, Zilahy
Lajos író. 1931: Dudits Andor festő, Kenéz Béla statisztikus. 1935:
Gerevich Tibor művészettörténész, Harsányi Zsolt író, Kiss Ferenc színész,
Molnár Ferenc író, Révész Imre egyháztörténész, Rudnay Gyula* festő,
Szily Kálmán vallás- és
közoktatásügyi államtitkár, mérnök. 1937: Makkai Sándor író, Németh
Gyula* nyelvész, Némethy Ella operaénekes, Szent-Györgyi Albert* orvosbiológus.
1938: Csánky Dénes festő, Palló Imre* operaénekes, Tasnády Ilona színész,
Vastagh György szobrász. 1939: vitéz
Aba-Novák Vilmos festő, Gulácsy Irén író, Mécs László költő. 1940: Balázs
András jogtörténész, Berde Mária író, Bíró Vencel történész, Gyallay
Domonkos író, Gyergyai Árpád fül-orr-gégész, György Lajos irodalomtörténész,
báró Kemény János író, Kós Károly
építész, író, Kristóf György irodalomtörténész, Nyírő József író, Pakocs
Károly író, Scheffler János egyházjogtudós, Szilágyi Dózsa hitszónok,
Szopos Sándor festő, Tamási Áron* író, Tavaszy Sándor író, teológus,
Váradi Aranka színész, Varga Béla teológiai
író. 1941: Angyal Pál jogász, Burghardt Rezső festő, Megyer-Meyer Antal
iparművész, Neuber Ede bőrgyógyász, Pogány Béla fizikus, Szabó Zoltán
botanikus, Szentpétery Imre történész, Szőnyi István* festő, Tamás Lajos*
nyelvész, Vladár Gábor jogász. 1942:
Schimanek Emil* gépészmérnök, Varga József* vegyész, Zathureczky Ede*
hegedűművész. 1944: Harsányi Lajos költő, Lehár Ferenc zeneszerző, Lukinich
Imre történész *Később Kossuth-díjat is kapott. Gondolkodni, hogy miképpen
viszonyuljon a magas elismeréshez, persze, minden érintettnek jutott elég
idő. A Corvin-lánc, a Corvin-koszorú és a Corvin-díszjelvény kitüntetések
alapító okiratát ugyanis Horthy Miklós 1930, október 11-én, Klebelsberg Kuno
vallás- és közoktatásügyi miniszter ellenjegyzésével írta alá, s tíz nappal
később a hivatalos lap, a Budapesti Közlöny már közzé is tette "a magyar tudomány,
irodalom és művészet terén, valamint a magyar művelődés fellendítése körül
szerzett kimagasló érdemekért" kitüntetettek névsorát. Az első láncot egyébként
maga az ötletadó, az "5000 népiskolai objektum létesítése és a két alföldi
egyetem elhelyezése és fejlesztése körül szerzett elévülhetetlen" tevékenységéért
Klebelsberg kultuszminiszter kapta. Mi több, a politikai legendárium szerint
a "Kedves Gróf Klebelsberg" kezdetű, ez alkalomból írt Horthy-nyilatkozatot
sem más, mint a címzett kultuszminiszter fogalmazta. Így vagy úgy, a "nemzeti
megújhodás" jegyében született Corvin-kitüntetés bizonyára kapóra jöhetett
a kormányzósága tizedik évfordulóját ünneplő Horthynak. Pandula Attila, az ELTE
Bölcsészettudományi Karának oktatója, aki a Horthy-korszak kitüntetéseit dolgozta
fel, kéziratban rekedt munkájában úgy véli, hogy az 1887-ben még Ferenc József
által alapított - "Császári és királyi osztrák magyar Díszjelvény művészetért
és tudományért" elnevezésű - kitüntetés 1918-as "elhalása" után azért állott
be majd másfél évtizedes szünet, mert a kormányzó közjogi helyzete a Magyar
Királyságban sokáig bizonytalan volt. Igaz, Horthy - afféle nemességadományozási
pótlásként - már 1920-ban létrehozta a vitézi szervezetet, de arra tíz évet
várt, amíg eme ugyancsak a "legszorosabban vett uralkodói felségjoggal", vagyis
a kitüntetésadományozás direkt jogával is élni kezdett. A feltételezhető ötletadó
Klebelsberg szeme előtt egyébként egy szellemi elitklub megalakítása lebeghetett.
Jól tükröződik ez az alapítás napján közzétett alapszabályban is. Ezek szerint
az élő Corvin-láncosok száma soha nem haladhatta meg a tizenkettőt, a mindenkori
koszorúsok keretszámát pedig hatvanban maximálták. Bekerülni e szűk körbe
csak a már kitüntetettek elhalálozása után lehetett. Az elismeréssel - a gazdasági
világválság éveit írjuk - pénz, kiváltság nem járt, csakis a dicsőség. Mi
több: maguk az ordók is állami tulajdonban maradtak, a kisebb vagyont érő
láncokat, illetve koszorúkat elhalálozáskor a családtagoknak Horthy kabinetirodájához
kellett visszaküldeniük. Ezeket kapták meg aztán a "rend" új tagjai. Így például
a kitüntetés híréről még értesülő, a kiosztás idején viszont már halott -
és csak Karinthy Frigyes paródiája által halhatatlanná lett - Szabolcska Mihály
költő koszorúja rögvest a történeti festőhöz, Dudits Andorhoz "vándorolt". Az
adományozás kulisszatitkairól ma még nagyon kevés tudható, a Corvin-kitüntetések
szinte teljes iratanyaga ugyanis a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium
(VKM) egyéb dokumentumaival együtt megsemmisült. Az utókor így számos esetben
találgatásra kényszerül, ki miért kapta és ki miért nem kapta meg a díjat.
A díjazottak listáját böngészve
mindenesetre feltűnő, hogy a mindössze 23 - "nagy fokozatú" - Corvin-lánc
tulajdonos között még mutatóban sem igen akad olyan, akinek kurzushűsége megkérdőjelezhető
lett volna. A koronázatlan írófejedelemnek mondott Herczeg Ferenc vagy a millenniumi
emlékműre egykoron megbízást elnyerő Zala György szobrász munkássága a bizonyság
arra, a kitüntetést korántsem az újító elméknek szánták. Kétségtelen, e tekintetben
- és ami az utókori visszaigazolást illeti - lényegesen kiegyenlítettebb a
halálozások-feltöltések révén kiosztott 114 koszorú jogosultjainak a névsora.
Arról nem is szólva, hogy e listára felkerülhetett nyolc hölgy is, akik közül
igazán csak - ahogy a hivatalos névsorban szerepelt - Bajor Gizella és Márkus
Emília színművésznők, valamint Sándor Erzsi operaénekes nevét őrizte meg a
közemlékezet, no meg talán a mostanában nosztalgikusan emlegetett, ám az irodalmi
kánonban nem szereplő Tormay Cecilét. Pandula úgy véli, noha
egy másik, nem kevésbé reprezentatív lista is összeállítható lenne az elismerésben
nem részesültek neveiből, a "Corvin-rend" tagjainak többsége mégiscsak joggal
kapta meg a magas kitüntetést. Ezt
szerinte közvetve az is bizonyítja, hogy a fél évszázaddal ezelőtti rendszerváltást
követően 18-an - különböző időpontban - a Kossuth-díjban is részesültek. A
Corvin-lánccal, illetve -koszorúval ékesítettek érdemeit bizonyára nem kisebbíti,
hogy elismerésükkel kapcsolatban jó néhány kortársi fenntartást ismerünk.
Az egyik legelső támadás a Bajcsy-Zsilinszky Endre szerkesztette Előörs című
lapban már 1930 novemberének első napjaiban napvilágot látott. Az aláírás
nélküli fulmináns cikk a "diadalmas" Klebelsberget tűzi tollhegyre, s azt
állítja, hogy "a Korvinláncok kultúrfityegőit is nemzetiségi, sőt kisebbségi
arányok szerint osztotta ki", meg azt is, hogy "a láncosok és koszorúsok rendjében
hetven százalék a germán". A cikket talán nem is volna érdemes megemlíteni,
ha 1975-ben Bokor László irodalomtörténész nem derítette volna ki, hogy annak
szerzője nem volt más, mint József Attila. De
hogy a Corvin-kitüntetések körül - más szférákban is - milyen nem nyilvános
indulatok kavaroghattak, arra igen jellemző példát talált Serédi Jusztinián
bíboros Esztergomban őrzött iratai között Pandula Attila. Magyarország hercegprímása
a Corvin-láncot csak az alapítás után hét esztendővel kapta meg, míg "ellenlábasa",
Ravasz László református püspök az első körben részesült - a református -
Horthy elismerésében. Serédi 1937-ben számos gratulációt kap, többeké mellett
a székesfehérvári püspök Shvoy Lajostól, aki úgy értékelte a döntést, hogy
azzal "a magyar katolicizmusnak egy régi sérelme reperáltatott, hiszen...
Eminenciád korszakalkotó munkássága az egyházjog terén nem mai keletű, az
éppen olyan egyedülálló volt a Corvin-lánc alapításakor, mint ma; nem a tudományos
érték hiánya, de más politikai elgondolások voltak az oka annak, hogy a katolikus
klérus kiválóságai közül senkit sem tisztelt meg evvel a felelős kormány". A kitüntetés alapításával
egy időben rendelet született arról is, hogy az elismerésben részesültekből
létre kell hozni a később csak Corvin-rendként emlegetett testületet, amely
a kultuszminiszter előterjesztésére titkos szavazással dönt majd a megüresedett
helyek, tehát a láncosok 12-es és a koszorúsok 60-as keretének feltöltéséről.
1932. február 23-án a Corvin-rend első ünnepi vacsoráján még Klebelsberg elnökölt,
a másodikon már, új kultuszminiszterként, Hóman Bálint. 1931-ben - szerzőtársával,
Szekfű Gyulával együtt - csak a Corvin-koszorút vehette át. További három
évet kellett várnia, és minden bizonnyal lobbiznia, amíg a kormányzó a láncot
is a nyakába akasztotta. Hóman a szabályok értelmében ekkor, 1935-ben visszaszolgáltatta
a Corvin-koszorút, amit aztán még az évben a közoktatási államtitkár, a felsőházi
tag, műegyetemi tanár, Szily Kálmán kapott meg. A
Corvin-kitüntetésekkel kapcsolatos első módosítási törvényjavaslat - melyet
1938 januárjában tárgyalt és fogadott el a minisztertanács - nyilván nem véletlenül
fűződik Hóman nevéhez. Mivel rajta kívül is voltak, akik "koszorúsból" "láncossá"
léptek elő, sikerült keresztülvinnie, hogy az új láncosok megtarthassák koszorús
címüket is. S mert Szily Kálmántól aligha lehetett volna visszaszerezni az
eredeti érmet, Hóman egy másikat, egy hasonmás koszorúérmet csináltatott (vagy
kapott) s ettől kezdve a két ordót gyakran együtt viselte. Egy fénykép tanúsága
szerint ezt a divatot követte Rudnay Gyula, a nagybányai iskola egyik meghatározó
festője is akinek a Parlamentben jelenleg is megtalálható, Pusztaszeri országgyűlés
című nagyméretű munkája. Arról azonban nem tudni, hogy a korokon átívelő művésznek
volt-e alkalma a Corvin-kitüntetések és az 1949-ben neki ítélt Kossuth-díj
egyidejű viselésére. 1940 októberében Horthy,
az alapítás tizedik évfordulóján "a Magyar Szent Koronához visszatért erdélyi
és keleti országrészekre" tekintettel a Corvin-láncok számát hárommal, a koszorúkét
pedig hússzal emelte fel, s az így megnyílt helyeket újabb adományozásokkal
rögtön be is töltötte. A Reményik Sándor halála miatt újra megítélhető láncot
1942-ben - akkor még nem leheteli tudni, hogy az utolsó ilyen kitüntetést
- a katolikus egyház neves teológusa, Schütz Antal kapta, s ezzel ő lett a
23., egyben az utolsó Corvin-láncos. Koszorút egyébként még 1944 februárjában
is osztottak, például az operett nagymesterének, Lehár Ferencnek. S bár a
háború után az alig több mint 13 esztendeig élt kitüntetést - lévén tudományos
és művészeti elismerés - nem tiltották be, történetére mégis a feledés fátylát
borították. Olyannyira, hogy például a Magyar Életrajzi Lexikonban egyetlen
kitüntetettről sem árulják el, valaha a Corvin-rend tagja volt. Murányi Gábor: A Corvin-lánc
története = HVG, 1999. november 13. 97-104.
(c) JATE Egyetemi Könyvtár, Szeged, 1998-1999.