Körlevél a Titkok Titkáról
 
 

(A magyar püspöki kar körlevélben hirdeti meg a híveknek a XXXIV. Eucharisztikus Kongresszus megrendezését 1937. március 17-én. [részlet])
 
 

KRISZTUSBAN KEDVES HÍVEINK!
 
 

Mélységes öröm és hála érzete töltött el mindnyájunkat, amikor arról értesültünk, hogy a nemzetközi eucharisztikus kongresszusok állandó bizottságának egyhangú állásfoglalása alapján Õszentsége XI. Pius pápa Magyarország fõvárosát, Budapestet jelölte ki a legközelebbi Eucharisztikus Világkongresszus színhelyéül. Mindnyájan átérezzük a magas kitüntetést, amely ebben a megbízásban megnyilatkozik, hiszen a pápa s a katolikus világ ezáltal mintegy a mi kezünkbe tette le a legközelebbi eucharisztikus kongresszus sikerét; minket tett meg az Oltáriszentség nemzetközi diadalmenetének zászlóvivõivé s ránk ruházta a feladatot, hogy a nemzetek hódolatát az Oltáriszentség elõtt méltó keretek közé foglaljuk. Öt világrész katolikusainak figyelme irányul most reánk s várja tõlünk e szent és felséges megbízatás megfelelõ betöltését.

Annál inkább jól esett szívünknek Õszentsége elhatározása, mert hiszen ebben az elhatározásban része volt annak a megfontolásnak, hogy az 1938. évben üljük nemzetünk elsõ királya, az országszervezõ Szent István halálának 900 éves fordulóját. Amint 1930-ban Szent Ágoston halálának másfélezer éves évfordulója alkalmával Karthagó, majd 1932-ben Szent Patriknak, Írország megtérítõjének ugyancsak másfélezer éves halálévfordulója alkalmával Dublin lett az eucharisztikus világkongresszus színhelye, úgy most Szent István megdicsõülésének 900-ik fordulóján Magyarország kapja ezt a magas kitüntetést.

A budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust e kitüntetõ megbízatás alapján 1938 május 26-tól áldozócsütörtöktõl 29-ig, vasárnapig bezárólag fogjuk megtartani. Hétfõn, május 30íán pedig csatlakozótag megnyitjuk a Szent István jubileumi év ünnepségeit.

Minden kitüntetés természetszerûleg kötelességekkel jár s ha egyszer elvállaltuk, hogy ezt a nemzetközi eucharisztikus kongresszust megrendezzük, akkor valamennyiünknek becsületbeli, nemzeti és katolikus kötelessége, hogy annak sikere érdekében minden lehetõt el is kövessünk. Sikeren elsõsorban nem külsõ fényt és ünneplést értve, hanem miként ez itt a dolog természetébõl következik, legfõkép a lelki hatások minél magasabb fokát; vagyis azt, hogy az Oltáriszentségnek ez a ritka jelentõségû nemzetközi ünnepe necsak külsõ lefolyásában legyen pompás és lélekemelõ, hanem erkölcsi és vallási kihatásaiban is teremje meg száz meg százezerszer lélekben itthon és az egész világon a hit és a Krisztuszeretet legszebb gyümölcseit. Hiszen az eucharisztikus világkongresszusok igazi és legfõbb célja nem a külsõ ünnepségek káprázata, hanem az, hogy a külsõ megnyilatkozáson keresztül az eucharisztikus Krisztus Király tartsa diadalmenetét újból és újból a lelkekben. Maga az állam és a fõváros, a szellemi és társadalmi élet különbözõ közületei is felismerve az alkalomnak nemcsak nemzeti, hanem erkölcsi jelentõségét, ugyancsak kötelességüknek ismerik a kongresszus támogatását: mennyivel inkább kötelességünk ez nekünk, a papságnak és a katolikus hívõknek és az egész katolikus társadalomnak.
 
 

(Forrás: A XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Emlékkönyve, Bp. 1938. 20-21.)
 

(c) JATE Egyetemi Könyvtár, Szeged, 1998-1999.