Koppenhágában, az 1924-ben tartott II. Jarnhoree-n 34 nemzet között a magyar cserkészcsapat a sportversenyeken az USA és Anglia után a harmadik lett. A mámorító sikerek itt-ott lesújtó tapasztalatokkal váltották egymást: önzés, pazarlás, lovagiatlanság is elõfordult. Az uralkodó nemzetek cserkészei pedig sajnos elnyomták a kisebbségek csapatait.

Az 1927. júliusi dániai vízi jamboree-n, majd a svéd világtalálkozón (Saltsjöbaden melletti Beatelund szigetén) is ott voltak cserkészeink.

A III. Jamboree-nak 1929-ben az az angliai Birhenhead adott otthont, ahol a 400 holdas Arrowe parkban 52 nemzet cserkészei találkozhattak, köztük 800 magyar fiú és 52 tiszt. A közel 32 ezer fõs jamboree-táborban július 25. és augusztus 25. között elfogyott 100 q szalonna, nyolcvanezer tojás, 300 q sajt és 200 tonna kenyér! Míg 1920-ban Londonban még csak 27 ország cserkészei vonultak fel, 1924-ben Koppenhágában már 34 nemzet fiai ismerkedhettek egymással, addig Birkenheadben 52 ország csapatai vettek részt a záróünnepélyen, egy óriási kerék (békekerék) küllõit alkotva. Baden-Powell, a világ fõcserkésze (a Chief) akkor felment az emelvényre, belefújt a kürtjébe (ezért hívták õt the piper of pax-nek, azaz békeharsonásuak), majd elõvett egy harci bárdot, és elásta a földbe, jelezvén : ne legyen többé harc és háború a népek között, hanem legyen közöttük szeretet. Ezt követõen a békesség arany nyílvesszõibõl miniden nemzetnek átadott egyet-egyet. Végül Bi Pi megindította az élõ "békekereket". amely azonban rendetlenkedés miatt hirtelen megállt, mintegy a jövõ szomorú elõjeleként.

Az 1912. évi elsõ nemzetközi cserkésztalálkozón maga Baden-Powell kezdeményezte, hogy a cserkészek mindig sportszerûen vessék össze testi és szellemi erejüket, tudásukat. Noha a magyarok sem 1912-ben, sem 1920-ban nem lehettek részesei a nagy versengésnek, Dániában 1924-ben alaposan kitettek magukért. Ezt .megismételték 1926-ban Megyeren is. Sík Sándor ekkortájt figyelmeztetett arra, hogy a cserkészszellemiséggel a versenyõrület aligha egyeztethetõ össze! A birkenheadi III. Jamboree már szakított a versenyszellemmel, nem atlétákat, sportcsapatokat, cserkészolimpikonokat, nem kirakatcserkészeket küldtek ki, hanem igazi cserkészeket. Ennek jegyében a magyar vezezetõk sem válogatott sportolókat ültettek vonatra Anglia felé, hiszen nem akartak szépítõ, idealizált képet mutatni a világnak. Ez a felfogás uralkodott azon a badeni konferencián is, 1931-ben, ahol az USA-t, Csehszlovákiát, Hollandiát, Ausztráliát megelõzve Magyarország kapta meg a IV. Cserkész-világtalálkozó megrendezésének a jogát. Egyszeriben beléptünk a cserkész-nagyhatalmak sorába. Hatalmas diadal volt ez a magyar cserkészet számára. A táborozás helyéül végül is a gödöllõi királyi parkot, az Erzsébet-ligetet és a korona-uradalmi erdõket és szántókat választották ki.

1931 augusztusában a tábor fõparancsnoka gr. Teleki Pál lett. Rendkívüli egyéniségével, törhetetlen elszántsággal, beteges testét kemény akarattal megerõsítõ kitartással, találékonysággal, összefogással és sok szeretettel segített minden nehézséget leküzdeni, márpedig az akkor is volt, tengernyi sok. Egy szegény és kifosztott országban a legsúlyosabb gond az anyagiak hiánya. Az elõkészítés során ezért úgy határoztak, hogy a Jamboree költségeihez minden magyar cserkészfiú járuljon hozzá, bármily szerény összeggel. A magyar cserkészet koldustarisznyával kísérelt meg szembeszállni a világválság okozta nyomorúsággal. "Az országban soha nem volt még ilyen általános a fásultság … az emberekbõl eltûnt a bizalom, a hit egymásban, az államban és a pénzben" - írta a Fiatal Magyarság c. lap.

Az összesen 800 holdnyi területen a szûkebben vett tábor 281 holdat foglalt el, ezen állt az 5363 db sátor. Naponta 80 tonna élelmiszerrõl, 922 ezer liter vízrõl kellett gondoskodni. A cserkészek mozgósításának gyakorlására ekkor rendelték el elsõ ízben Magyarországon az országos cserkészriadót, mégpedig a budapesti rádión leadott központi jellel. A 18 ezer fiú fegyelmezettsége imponáló volt. (Késõbb kiépült a cserkészek riadólánca is, de ez valójában már háborús célokat szolgált.) Gödöllõn 15 ezer cserkész és 3 ezer öregcserkész mellett 54 országból további 8 ezer vendég táborozott. Egyszer már, 1927-ben, volt egy országos rendezvény, amikor felavatták a történeti Magyarország 63 vármegyéjébõl toborzott lányok hímezte országos cserkészzászlót, de arányaiban a két esemény nem vethetõ össze. Az elõbbi hatása csupán az volt, hogy az országos zászló csodaszarvas-ábrázolása nyomán keletkezett a gödöllõi jamboree emblémája.

A jamboree-a nem volt igazi, hagyományos táborozás. "Keveset élhettünk magunknak, inkább mutatványokat, mint cserkészéletet akartak tõlünk látni" - keseregtek például a 25. Szent Imre csapat tagjai. Mások, joggal, azt fájlalták, hogy a magyar házigazdák Gödöllõn napégette, fátlan területen, egy homoktáborban laktak. Az 1933. július 22-tõl augusztus 15-ig tartó gödöllõi jamboree-n nemcsak a forró nyári nap teremtett szaharai hõséget. A lelkeket is tüzelte a nemzeti büszkeség, mert a tábornak volt repülõtere, voltak sportpályái, volt tábori rendõrsége, tûzoltósága, tolmácscsapata. És persze voltak túlzásba vitt "csencsölések", helytelen viselkedés is, ezekre az 1933. augusztus eleji egyesített tisztigyûlés igyekezett megoldást találni. Szomorú, napjainknak is keserû fájdalmai már akkor kezdõdtek: a vendégek közé szorult romániai magyar cserkészeknek nem volt szabad magyarul beszélniük. A hazai cserkészeknek ellenben nagyon is kellett volna angolul társalogniuk. Sokan igyekeztek is hasznosítani az 1931-tõl ingyenes angol nyelvtanfolyamokon tanultakat, mert átérezték Teleki Pál szavait : "Mindenki, aki a Jamboree sikerét elõmozdítja, nemzetének, az ország egész népének és ezen belül barátainak, hozzátartozóinak és nem utolsó sorban önmagának tesz nagy szolgálatokat. Önmagának is, mert nyelveket és kézséget tanul… látóköre tágulni fog.”

A gödöllõi világtalálkozó leglátványosabb mûsora az augusztus 2-án megtartott felvonulási parádé volt, ahol a felsorakozott cserkészcsapatok elõtt ellovagolt Horthy Miklós kormányzó és Baden-Powell fõcserkész. tágulni fog." A kormányzó angol és magyar nyelvû köszöntése után kétszáz fehér békegalambot bocsátott szabadon. A díszmenet legelején vitték a Magyar Cserkészszövetség zászlaját, a levegõben vitorlás és motoros cserkészrepülõk köröztek.

Bi Pi ekkor, 1933-ban nem elõször volt Magyarországon: 1928. május 3-án tett már egy rövid látogatást; mindkét alkalommal igen nagy szeretettel fogadták. Búcsúztatásán, 1933. augusztus 8-án tízezer tarka, léggömb szállt a magasba, majd a világcserkészet nagy Öregje leemelte a nyakáról a legmagasabb cserkészkitüntetést, az Ezüstfarkas rendet és átnyújtotta Teleki Pálnak.

Teleki Pál valóban fölénk magasló nagy ember volt. "A csõcselék-urak között Nagyúr volt, gróf volt, nemcsak rangra..." mondja Vas István költõ (Teleki Pál emlékezete, 1956, január). Koszterszitz József így írt róla "Maga is közénk állt, hordta ruhánkat, élte törvényeinket, végigcsinálta életünk romantikáját éppúgy, mint bajlódásait és küzdelmeit. A kiskaliberû emberek... megmosolyogták... gyerekes kedvtelésnek könyvelték el, hogy maga is táborozott."

A táborparancsnokságban ott volt a magyar cserkészvezetõk színe java Sík Sándor, Papp Antal, Farkas Ferenc, Buczkó Emil, Major Dezsõ, Molnár Frigyes, Fodor Ferenc, Andrássy Mihály, Gerõ László, Faragó Ede, Márkus Miklós, Alföldi Alajos, Mattyasovszky Kasszián, Sztrilich Pál, Velõsy Béla, Zsembery Gyula, Borsiczky Sándor, Temesy Gyõzõ, Éry Emil és még sokan mások.

A IV. Jamboree elõtt és alatt számos kiadvány jelent meg. A Magyar Cserkész különszámai szolgáltatták a friss híreket, angolul és németül is, de volt jamboree-különszáma is: a Magyarság c. lap különkiadása, az Igric. A cserkészek és a cserkészet nagy grafikusa, Márton Lajos a korábbi albumai után megjelentette a “Jamboree-Gödöllõ", a "Budapest-Hungaria 1933" c. albumokat, valamint számtalan szép rajzos képeslapot.

A gödöllõi világtalálkozó nyugtalan nemzetközi helyzetben zajlott le, hiszen 1933-ban került hatalomra Adolf Hitler, aki hamarosan feloszlatta a német cserkészmozgalmat. 1934 júniusában Kanderstegben mégis úgy határozott a Cserkészek Nemzetközi Bizottsága, hogy világ jamboree-kat ezután is kell tartani, mert azok elõsegítik a nemzetközi barátkozást, növelik a cserkészet jó hírét és szemléltetik a részt vevõ nemzetek különféle cserkészmódszereit. Úgy döntöttek, hogy továbbra is négyévenként rendeznek jamboree-t és ezek két hétig tartanak.