KÖNYÖRÖGJ ÉRETTEM
NEM VAGY ITT
Fûvek, virágok esti hamva,
kátránnyal itatott vizek;
mint ázott ing, hozzám tapadva
csattog, szorít a rémület.
Mint meglazult szeg, porba hullt már
a fény a lombrések közül;
puhány-magányom összecsúszkál
s ezüstlõ nyállal megjelöl.
Hiányodhoz már szoktatom
magam, míg kék borosta serken
a csöndre, s rozsdás fájdalom
piroslik vasbavert szivemben.
Kiköpte szájából a zöldet,
sötétlõ ásítás a fa,
embernyi árnyak gömbölyödnek
begörbült ágain:
akasztottak közt jössz haza.
VÉGIGVER RAJTAD
Ebben a sûrû, otthonos
homályban jól érzem magam.
Az avarból elõkotorhatom,
mint megbarnult fényképeket,
összegyûlt éveinket.
Süppedõ, langyos korhadék: a fekhely
törött rugóival. Levélfoszlányok:
elrongyolt bankjegyek - ebédpénz,
lakbér, kiszámolt örömök: mozi,
vacsora, cigaretta, bor.
Fakéreg tiszta illata: hajadé? összebújtunk,
egymás felé növõ magányban.
Ó, ez az erdõ, ez az erdõ! Fonnyadó
délutáni fényben állok a fák között:
eget markolnak vagy homályt csak - karjaid,
milyen sok karcsú, védtelen,
sovány karod! Ölelés-erdõ, fázós,
felhõk kesztyûit keresõ, didergõ,
lombok kabátujjába, takaróm alá
bújó, arcomat cirógató: szeretõ-erdõ,
feleség-erdõ, megsokszorozott
szerelmem erdeje, szavainkkal,
leveleink soraival telerótt;
levélerezet-erdõ: ráncainké. Jó itt,
ugye, milyen jó? itt nélküled is
minden terád emlékeztet, terólad
összegyûjtött hasonlatok
erdeje ez. És nem viták, veszekedések,
békülõ, kényszeredett ölelések,
visszanyelt szavak, megbánt szavak,
szavak: szeretkezéshez hazudottak,
õszinték, félig igazak, újra igazak -
szavak erdeje?
Szél jár.
Jó volna azt mondani: gyöngysorok
csörrennek össze nyakadon, ha szél jár,
és verdesi az ágakat, esõt hoz,
lassú, szemerkélõ esõt, hazuggá
vált jelszavak ritmusával, szorongást;
újságok, könyvek, kérvények lapjaiként
zizegve, földre hullva, tölgyek
odvába, mint fiókba gyûrve; szél jár,
kopogtat, verítékezik
ablakunkon, esõt hoz, idegen
léptek kopogását a ház elõtt,
szívdobogást, ideges ujjaid
dobolását az ágy szélén, a párnán.
Végigver rajtad, erdõ,
végigver rajtad, szerelmem,
szorongásom, hazám.
SZERELMESVERS
Hóhullás-arcú Asszonyom,
vetés-didergésem terítsd be!
Zuhogj, havazd fehér kötésed
feltépett rettegéseimre!
Mert fönn a Hold gonosz vigyorgás,
s mint hülyék nyála, csorg a fénye.
Reszketve bámulom - az Isten
belehülyült hát közönyébe?
Szõjél, Te Zivatar-szövõszék
oly sûrû leplet, hogy ne lásson
engem, ki sorsom megtagadtam:
gyomként tenyészni a világon.
Dermessz meg, hogy szét ne omoljak!
vagy vadvíz-üresség szemem
Te kösd be, hogyha meg óvhatsz,
fehér kendõddel, Szerelem!
És jöjjön el a Te országod,
szenteltessék a Te neved...
Mint kenyeret, törd meg halálom
s fald föl, hogy egy legyek veled.
KORA-TAVASZI ÉJSZAKA
Kora-tavaszi éjszaka.
Alszol - a takarón kezed,
álmodban csillagok fagyott
rügyeit melengeted.
A ház elõtti fán, az ágak
közein: sisakréseken
keresztül bámul ránk a hold -
Isten néz farkasszemet velem?
Gyönyörû oltalmam, a holdfény
dárdája téged nem sebez meg,
mellbimbóid hegyekre épült
végvárai a szerelemnek.
Elalszom én is, rettegésemet
lágy szuszogásod szertefújja...
S nyelved és nyelvem lángjai
holnap összelobbannak újra.
KÖNYÖRÖGJ ÉRETTEM
Száz szirmod, cseresznyefa-boszorkány,
sistereg, feketére sül,
szél-szította leveleid
lángokként nyaldosnak körül.
De szenesedõ csontjaidból
vércseppek buggyannak - csodát
teszel holtodban, s térdre hull
stigmáid elõtt a világ.
Hagytalak elhamvadni! Isten
nem bocsát meg nekem soha.
Feloldozhatsz-e még, szerelmem,
elvirágzó cseresznyefa?
Könyörögj érettem, ki tested
vallattam késsel és fûrésszel,
inkviztorodért, kinek te
gyümölcsöt teremni égsz el.
Bár tudom: enkárhozatom alól
nem oldozhat föl engem az ima,
csak ha elégek véled - hát belévetem
magamat lombod szent lángjaiba.
BALLADA
Hold ezüst útja a tavon
ne lépj rá szép leány
Mennem kell ne tartsatok vissza
mennem kell meg kell õt találnom
ne zörögj mákgubó a szélben
hívó hangját nem hallani
ne bújjatok el margaréták
ingének gyöngyházgombjai
ne szaggassatok pipacsok irigy
kurvák vörösre mázolt körmei
mennem kell meg kell õt találnom
mennem kell ne tartsatok vissza
Hold tüllje lesz menyasszonyi
fátyolod szép leány
ruhádat kagylók karmai
megtépik szép leány
szûz öledet megökleli
nádtorzsa szõrös buzogány
nem kedvesed szemefehérje
hal villan át az éjszakán
ne ereszkedj közénk a mélybe
maradj a parton szép leány
A sebtiben varrt éj-szövetbõl
a csillagfény mint férc kilóg
fölfejtem én varrok belõle
ágyunkra súlyos takarót
fölfejtem én varrok belõle
fekete võlegényruhát
böködöm Sarkcsillaggal sodrok
a holdfénybõl ezüstfonált
mennem kell ne tartsatok vissza
nem várhatok tovább
Fölfejted szép leány belõle
varrhatsz majd halotti lepelt
a súlyos koporsófödélre
csillaggal íratik neved
ne lépj rá szép leány a tóra
csalás a hold-ösvény csalás
Mennem kell gyûrûm elveszett
ha nem lelem felhúzza más
fél pár cipõm is elmaradt
oltár elébe hogy megyek
fátylam is elring a tavon
mit bánom én legyen csalás
hold útján bár elsüllyedek
mit bánom én ha látomás
Gyûrûzik majd tested felett
a víz fehér cipõd a hold
felhõk sarában elmaradt
lábodra föl nem húzhatod
ne lépj a tóra szép leány
csalás a szerelem csalás
Mennem kell meg kell õt találnom
mennem kell ne tartsatok vissza
ne szaggassatok pipacsok
kurvák vérvörös körmei
ne bújjatok el margaréták
ingének gyöngyházgombjai
ne zörögj mákgubó a szélben
hívó hangját nem hallani
határok fûrészfogain
lépkedve is megtérek hozzá
népeket földhöz szögezõ
esõben visszatérek hozzá
Kharónnak szemem garasával
fizetek és átkelek hozzá
mennem kell úgyis megtalálom
mennem kell nem tarthattok vissza
Hold ezüst útja a tavon
megnyílt alattad szép leány
Ölelj ölelj tó-võlegényem
ne sirass engemet anyám