Jóllehet indexszel - leckekönyvvel - igazolhatóan sohasem voltam diákja, mégis mindig tanítványának vallottam magam. Talán nem a magabízó szerénytelenség mondatta így velem: két évtizede tartó levelezésünk bizonyítja számomra, hogy õ is vállalta e kapcsolatot. De rá jellemzõ gesztussal, a hajdani tanár-diák viszonyból a dialógusban maga mellé emelve, egyenrangú szellemi társnak tekintve a partnert.

Legtöbben "különóráin" váltunk tanítványává - amikor, délutánonként behívott bennünket, folyosón ténfergõket némi eszmecserére szobájába - "Mihály professzor a Mester / akinek nem szabad ezt a verset ajánlani / szobájában ott ült valaki azok közül / akiket jövõképûre pofoznak a sarkokon" - ahogyan Zalán Tibor "különórás" jellemezte a helyzetet. Ugyanígy ülhetett ott Veress Miklós, Szepesi Attila, majd Baka István, Zelei Miklós, Temesi Ferenc, Géczi János - akik mind megszólították õt egy vagy több mûvükben -, s bárki, aki az országból vagy a világból Szegedre vetõdött, mind felkereste e szobát. Jó volt elüldögélni, múlatni az idõt, ott. Ilia Mihály e beszélgetések közben úgy tanított-oktatott irodalomértést, erkölcsöt, hazafiságot és toleranciát, úgy csepegtette el a tárgyi tudást és a legfrissebb - számunkra akkor máshonnan hozzáférhetetlen - irodalompolitikai híreket, hogy észre sem vettük világértelmezõ gyarapodásunkat. Országos gondjai voltak - amint Géczi János rögzítette helyzetét, "Ilia Mihálynak, az országról / - az Országnak Ilia Mihályról" írván-, de egyben a határokon túlra is tekintett. Peripatetikus oktatás volt ez - séta nélkül, egy ültõ helyben. Az élet minden területét felölelõ diskurzus, ahol az idõsebb, tapasztaltabb, bölcsebb tanította, intette, óvta, irányította a fiatalabbat. Nemcsak politikai tabutémákra - a valós honi állapotok, a kisebbségben és a szétszóratásban élõ magyarság, az egyetemes magyar irodalom sorsa -, hanem a magánszféra intimebb tájaira is kitértek ezek a beszélgetések. Ezért írhatta Zalán, hogy Ilia Mihály nem tantárgyakat tanít, hanem "ember-ember szakos" tanár. Vagyis a legtöbb, amit egy pedagógus vállalhat és teljesíthet. Figyelme mindenre kiterjedt - tudta, hogy végzõs hallgatóként nem dúskálhatunk a földi javakban, ezért Veress Dániel közbenjárásával megszervezte, hogy nászutunkat egy Sepsiszentgyörgy melletti fürdõhelyen tölthessük. Persze, nem csupán az volt ebben a számára fontos, hogy két fiatal éppen Erdélyben érezze jól magát, de az is, hogy ismerkedjen a körülményekkel és az emberekkel, kapcsolatokat építsen, információt - s fõleg: könyveket - hozzon és vigyen. Máskor hirtelen betoppant erdélyi barátját csalta magával, hogy a kórházban fekvõ magányos beteg szomorúságát enyhítse...

A szerkesztõben - az ország egyik legkiválóbb szerkesztõjében, akinek máig tartó és ható hiánya a magyar szellemi élet szégyene - is ott munkált ez az egyetemes pedagógus-hajlam. Szívesen bízott ránk kisebb-nagyobb feladatokat a Tiszatáj körül, s arra is maradt mindig energiája, hogy írásainkat - erényeikre és gyengéikre rámutatva megvitassa velünk. Sõt, ha bárhol, bármiféle, mégoly jelentéktelen mûvecskénk megjelent, biztos, hogy tudott róla, gyakran elõbb, mint mi, s volt vele kapcsolatban érvényes véleménye, értékítélete.

Azon ritka mesterek közé tartozik, akik késõbb is figyelemmel kísérik, s ha lehet, egyengetik tanítványaik pályáját. A saját lábukra álló, önmagukat megvalósító fiatalokban nem a szakmai riválist, hanem a szellemi társat keresik, és ezért, többnyire - találják. Ennek jegyében iratkoztunk át nála többen "levelezõ tagozatra": a Szegedrõl elszármazottak közös alapélménye egy-egy, többnyire biztató-bátorító, ritkán, de ha kell feddõ Ilia-levél, vagy a születés- és névnapi jókívánságokat továbbító képeslap, melyen még a bélyeg is óvatos gonddal van kiválasztva. E levélbeli visszajelzések azok a biztos pontjai, sarkkövei életünknek, amelyek érdekszabdalta, széttöredezett, elszemélytelenedõ kapcsolatainkban, rohanós hétköznapjainkban és átalvatlan éjszakáinkon azt sugallják: mégis érdemes. Van, aki figyel.

Érthetõ hát, ha nem törõdve azzal, mennyi terhet rónak írójukra, e missziliseket igényeljük, várjuk - s azonnal hiányoljuk, ha elmaradnak. Beszélgetéseink állandóan visszatérõ fordulata: Mit tudsz róla? Írtál neki? Kaptál tõle levelet?

S e levelek behálózzák és összekötik nemcsak Magyarországot és a Kárpát-medencét, nemcsak a kontinenst, hanem az egész világot, ahova magyar csak eljutott. Barátokat, ismerõsöket és ismeretleneket szólítva meg, jelezve s tudatosítva bennük: itthon számon tartják õket, teljesítményüket. Ezzel mindannyiójuknak erõt és biztatást adva a szétzilált magyar-magyar kapcsolatok újjászervezésében. Kezdte mindezt oly korban, amikor még nem volt veszélytelen ilyen tartalmú levelek postázása.

Ezért írhattam e sorok fölé: mindenütt jól csengõ neve számomra kulcs és jelszó volt szerte a világban. Juthattam bárhová, az õ neve hallatán megnyíltak az ajtók, a szívek és a szájak. Lehettek kezdetben bizalmatlanok az óhazából érkezett fiatalemberrel szemben - ki tudja, ki és mi céllal engedte vagy küldte a nyakunkra -, az õ neve gyorsan megolvasztotta a bizalmatlanság fagyos légkörét. Erdélytõl a Felvidékig és a Vajdaságig, Czigány Lóránték - egzotikus csemegékkel dúsan terített ebédlõ asztalától Kemenes Géfinék süppedõs torontói padlószõnyegéig, melyen üldögélve Bourbon whiskyt kortyolgattunk; Tûz Tamással beszélgetve vagy Jolanta Jastrzebskával és Steven Tötösy de Zepetnekkel egy forró brazíliai szálloda uszodájának partján képeslapot címezve Szegedre - mindig azt tapasztaltam, mennyien ismerik, becsülik és tisztelik öt. Miska János Ottawában meghatottan kért arra, meséljek neki arról a fantasztikus emberrõl, akit õ sohasem látott, ám amikor egy novellája megjelent, ismeretlenül is levelet kapott tõle, s azóta sem maradnak el a kapcsolattartás ilyetén örömei.

De nemcsak kulcs volt Ilia Mihály hazai és külhoni bolyongásaim során, hanem iránytû is. Iránytû, akinek útmutatásai nyomán oda eljutottam, eljuthattam, s aki egyúttal a visszavezetõ utat is jelezte. Tudtam: ahol Ilia Mihály, arrafelé van, ott van Magyarország.

S Európa is. Ezt tudatosítva-hangsúlyozva ismétlem meg Zalán Tibor kérését az akkor ötvenéves Ilia Mihályhoz: "engedd elüljünk pár négyzetméter zsúfolt Európádban". Jó volna még sokáig elidõzni ott, hogy gondûzõ beszélgetések során még sokszor köszönthessük Ilia Mihályt.

Baka István home page

Kiállítások