Szovjet marsall. A cári hadsereg ezredese volt, 1918-ban belépett a Vörös Hadseregbe. 1925 és 1937 között különböző katonai körzetek
parancsnoka volt. Bár 1930-ig még párttag sem volt, jelentős befolyással bírt a szovjet hadsereg vezetésében. Kiváló teoretikus volt, több könyvet
és tanulmányt írt, előadásokat tartott. 1937-ben vezérkari főnökké nevezték ki. 1940-ben honvédelmi miniszterhelyettes lett. Ellentétbe került
Sztálinnal, mert azt javasolta, hogy vonják vissza a csapatokat az újonnan megszerzett területekről. 1940-ben leváltották a
vezérkari főnöki posztról, a
német támadást követően viszont visszahelyezték. Megbetegedése miatt rövidesen
Vasziljevszkij váltotta fel. Ennek ellenére részt vett
Moszkva védelmének és a harkovi
hadműveletnek a megtervezésében. 1943-tól haláláig a Vorosilov katonai akadémia parancsnoka volt.