Francia politikus. 1938-tól 1940 márciusáig pénzügyminiszter, majd március 21-től június 16-ig
Daladier utódaként
miniszterelnök és külügyminiszter. Még március végén találkozott
Churchill brit külügyminiszterrel, akivel megállapodtak, hogy
országaik nem kötnek különbékét, ám a francia hadsereg hamarosan összeomlott. Májusban átszervezte a kormányt,
Pétaint nevezve ki
helyettesévé. Ezzel párhuzamosan leváltotta
Gamelin tábornokot, a francia hadsereget ezután
Weygand
vezette. Ezután ő maga hiába szerette volna a harc folytatását, Pétain és Weygand, a békekötés hívei kerekedtek felül. Június 16-án lemondott, utóda Pétain
lett. 1940. szeptember 6-án a vichyi kormány utasítására letartóztatják, s ezt követően életfogytiglani börtönre ítélik. 1942–44 között a németek tartják
fogva, majd visszaszállítják Vichy-Franciaországba, ahol 1945 májusában az amerikaiak kiszabadítják.