Német tábornagy. Az első világháborúban Verdun ostománál kitüntették, a csapatszolgálat mellett vezérkari és segédtiszti pozíciókat is
betöltött. 1935-ben a vezérkar műszaki osztályának vezetője lett. A
lengyelországi hadjáratban és a
nyugati offenzíva idején is harcolt, ez utóbbi során elfoglalta Verdunt, korábbi hőstettei színhelyét.
A Szovjetunió megtámadásakor harckocsizó csapatokat vezetett. Harcolt a
kurszki ütközetben
is, később sikeresen tartóztatta fel az 1944 nyarán indított szovjet támadást. 1944-ben
Kluge utódaként rövid ideig a nyugati front
parancsnoka volt, szeptemberben pedig
Rundstedtet váltotta fel a Belgiumból Hollandiába hátráló B hadseregcsoport élén.
Az
ardenneki offenzíva során katonái sikertelenül próbálták meg átvenni a kezdeményezést a szövetségesektől. A meggyőződéses
náciként ismert Model, aki
Hitler egyik kedvence volt, 1945 áprilisában, amikor csapatait a Ruhrnál bekerítették, öngyilkosságot
követett el.