Vezérezredes, a Donnál harcoló 2. magyar hadsereg parancsnoka. Harcolt az első világháborúban. Különböző parancsnoki tisztségeket látott el.
1940-ben
Horthy a 2. hadsereg parancsnokává nevezte ki, annak élén vett részt az erdélyi bevonulásban, majd a Szovjetunió elleni
hadjáratban, ahol korrekt vezetőnek bizonyult. Miután a szovjetek a Donnál
áttörték a magyarok védelmét, elkeseredésében igen
kemény hangvetelű
hadparancsot adott ki. Hat hét múlva viszont a körülmények részletes ismeretében
egy másik hadparancsában kijelentette, hogy hadserege „becsülettel állta a harcot”. A Szovjetunióból való
visszatérése után nyugállományba került, a Vörös Hadsereg előretörésekor Németországba költözött.
Szálasi alatt nem volt hajlandó
szolgálni. 1946-ban szabad akaratából tért haza, hogy a népbíróság előtt önkéntes áldozatával megmenthesse tiszttársait. Halálra ítélték és kivégezték.
Ügyének 1993-as újratárgyalásakor a Legfelsőbb Bíróság felmentette.
Könyv:
„Nem kérek kegyelmet...” :
Jány Gusztáv népbírósági pere 1947