Német tábornok. Az első világháború idején közkatona volt. A békekötés után elhagyta a hadsereget, de 1921-ben ismét belépett soraiba. A második világháború során majdnem minden német
hadjáratban részt vett. 1940-ben
Guderian parancsnoksága alatt szolgált
Franciaországban, 1941-ben pedig a
Moszkva felé törő páncéloscsoportnál. 1941 őszén Afrikába vezényelték, ahol az Afrika Korps törzsfőnökévé, 1942-ben pedig
Rommel vezérkari
főnökévé nevezték ki. Később átvette az Afrika Korps parancsnokságát, az afrikai összeomlás előtt Franciaországba került, és a háború végéig a Lehr harckocsi-tanhadosztály irányítója lett.
A
partraszállás után megpróbálta meggátolni a szövetségesek kitörését a hídfőből, később az
ardenneki csatában játszott jelentős
szerepet. A háború után tanulmányokat írt az amerikai hadsereg számára.