A szovjet népnek a fasiszta Németország ellen vívott Nagy Honvédő Háborújában államunk hadiflottája hű segítőtársa volt a Vörös Hadseregnek. A fasiszta Németország a Szovjetunió elleni háborúban kihasználta a támadás váratlanságát és mivel erős hadsereggel rendelkezett, arra törekedett, hogy rövid idő alatt szétverje hadseregünket és hadiflottánkat. A németek erős hadseregük, légi erőik és hajóhaduk együttműködésére támaszkodva, a tengeren is el akarták érni az uralmat.
Mint ismeretes, a német sztratégák tervei szárazon és vizen egyaránt teljesen csődöt mondtak.
A Vörös Hadsereg a szövetségesekkel karöltve tönkreverte és fegyverletételre kényszerítette a hitleri hadsereget.
Flottánk a Vörös hadsereg védekezésének és támadásának időszakában megbízhatóan fedezte a Vörös Hadsereg szárnyait, amelyek a tengerre támaszkodtak, komoly csapásokat mért az ellenfél kereskedelmi flottájára és hajózására s biztosította saját közlekedésünk zavartalanságát. A szovjet tengerészek harci tevékenysége határtalan kitartással és bátorsággal, nagyfokú aktivitással, harci és katonai tudással tűnt ki. A tengeralattjárók és hajók tengerészei, a tengeri repülők, tüzérek és tengerészgyalogosok átvették és továbbfejlesztették mindazt, ami értékes volt az orosz flotta évszázados hagyományaiban.
A Balti-, a Fekete- és a Barents-tengeren, a Volgán, a Dunán és Dnyeperen új lapokat írtak az orosz tengeri dicsőség könyvébe. A flotta mindvégig teljesítette a Szovjet haza iránti kötelességét.
Elvtársak! Vöröstengerészek, tiszthelyettesek és tisztek!
A szovjet nép még erősebbnek és hatalmasabbnak akarja látni flottáját. Népünk újabb hadihajókat épít és újabb támaszpontokat létesít a flotta számára. Flottánknak az a feladata, hogy fáradhatatlanul képezze és tökéletesítse a tengerészek kádereit, teljesen elsajátítsa a Honvédő Háború harci tapasztalatait, emelje soraiban még magasabbra a tengerészeti tudást, fegyelmet és szervezettséget.
Üdvözöllek Benneteket a Szovjetunió Hadiflottájának Napja alkalmából.
Éljen a Szovjethatalom Hadiflottája, éljenek hős tengerészei.
I. SZTÁLIN |
Legfelsőbb Főparancsnok, a Szovjetunió Generalisszimusza |
Sztálin a Nagy Honvédő Háborúról