A különböző katonai missziók megállapodtak a Japán ellen folytatandó jövőbeni katonai műveletekben. A Három Nagy Szövetséges kinyilvánította abbeli elhatározását, hogy brutális ellenségeiket a tengeren, a szárazföldön és a levegőben kérlelhetetlen nyomásnak vetik alá. Ez a nyomás máris egyre erősödik.
A Három Nagy Szövetséges avégből viseli ezt a háborút, hogy Japán agresszióját megfékezze és megtorolja. A maguk számára nem törekednek semmiféle nyereségre és nem gondolnak területi terjeszkedésre. Céljuk, hogy Japánt megfosszák mindazoktól a csendes-óceáni szigetektől, amelyeket az 1914-es első világháború kezdete óta birtokba vett vagy elfoglalt, és hogy mindazokat a területeket, amelyeket Japán Kínától elrabolt, úgymint Mandzsúriát, Formozát és a Pescadores-szigeteket visszaadják a Kínai Köztársaságnak. Japánt ki fogják űzni mindazokról az egyéb területekről is, amelyeket erőszakkal és kapzsisággal elvett. A fent említett három nagyhatalom, figyelembe véve Korea népének leigázottságát, elhatározta, hogy Korea annak idején szabad és független lesz.
Ezeket a célkitűzéseket szem előtt tartva a Három Szövetséges, egyetértve a Japánnal hadban álló Egyesült Nemzetekkel, rendületlenül folytatja a súlyos és kiterjedt hadműveleteket, hogy kikényszerítse Japán feltétel nélküli megadását.
Roosevelt
Churchill
Csang Kai-sek
Forrás : Halmosy, 562-563. p.