NAGY : A Románia elleni hadjárat : 1916–1917 (bevezetés)
A Románia elleni hadjárat csak utolsó felvonása volt azoknak a nemzetiségi mozgalmaknak és azon irredenta törekvéseknek, amelyeket Románia hivatalos körei ha nyiltan nem is, de titokban minden rendelkezésükre álló eszközzel annál inkább elősegítettek.
Bár Romániának a központi hatalmak ellen fegyveres fellépése előrelátható volt, a hadüzenet mégis váratlanul érte ezeket és még hozzá egy olyan kedvezőtlen katonai helyzetben, hogy a román vezetők bizton remélhették, hogy könnyű munkájuk lesz és Erdély mint érett gyümölcs, minden nagyobb erőfeszítés nélkül épen úgy az ölükbe fog hullani, mint az 1913. évi háborúban Dobrudzsa délnyugati része. Az isteni végzés azonban másképen akarta ezt és Románia épen akkor szenvedte a legnagyobb anyagi és erkölcsi vereségét, amikor már azt hitte, hogy célnál van. Románia vereséget szenvedett a központi hatalmaknak egy olyan haderejével szemben, amely még a részletharcokban sem volt soha helyi számbeli fölényben. A központi hatalmak hadvezetőségeinek hibákat is vetnek a szemére. Ezen hibák dacára, amelyek legfeljebb a háborúra való fölkészülés késedelmességére vonatkozhatnak, a szövetséges osztrák és magyar-német csapatok igazán csodálatraméltó kitartással, bátorsággal és fáradságot nem ismerő szívóssággal küzdöttek azért, hogy a szószegő ellenséget Magyarország földjéről kiűzzék és diadalról diadalra haladva végül is Románia legnagyobb részét elfoglalják.
Az erdélyi hadjárat nemcsak a csapatokat, hanem az összes parancsnokságokat, különösen az osztrák-magyar 1. és a 9. német hadsereg parancsnokát, de még a hadműveleteket irányító legfőbb német hadvezetőséget is a legnehezebb hadműveleti feladatok elé állította: csekély erővel kellett a többszörös túlerőben levő új ellenséget ártalmatlanná tenni, mert ha ez nem sikerül, a román támadás megadhatta volna a központi hatalmaknak a kegyelemdöfést.
A románok elleni hadjárat egyike a világháború legtanulságosabb mozgóháborúinak, amelyben igazán a legnagyobb ügyességgel és leleményességgel használta ki a hadműveleteket vezető Falkenhayn gyalogsági tábornok a pillanatnyi harchelyzeteket és iskolapéldáját látjuk itt annak, hogy a nagy cél érdekében mindent kockára téve hogyan kell a vezetőnek vasidegekkel, minden gyengeség elől elzárkózva, nem engedve a kisértéseknek, csak a végső győzelmet tekintve azt erős akarattal el is érnie. Ebből a hadjáratból látjuk, hogy olyan csapatokkal, amelyek tudják, hogy hazájuk és nemzetük léte forog kockán, mit lehet végezni.
Falkenhayn gyalogsági tábornoknak és a 9. hadseregnek nevéhez fűződik Erdély visszafoglalásának minden emléke. A győzelmes háború kivívásában méltó társa Falkenhaynnak Arz vezérezredes, az osztrák-magyar vezérkar későbbi főnöke, akinek vezetése alatt álló 1. hadsereg jórészt magyar csapatainak ellenállása tette egyáltalában lehetővé azt, hogy Falkenhayn hadserege oly sikeresen harcolhatott.
Erdély ugyan a hadjárat győzelmes befejezése ellenére is elveszett, de azért ezen győzelmes hadjárat emléke és tanulságai ott fognak élni a jövőben és az isteni örökigazságban bízó minden magyar lelkében. Ezeknek a hívő és el nem csüggedő magyar hazafiaknak ajánlom e sorokat azon törekvéssel, vajha e mű a csüggedőkbe is lelket tudna önteni és csak némileg is hozzájárulna azon megingathatatlan hit kiépítéséhez, amely
hiszen Magyarország feltámadásában!
Budapest, 1922 május havában.
Nagy alezredes.
|
|
|
|
| KATALÓGUS | TARTALOM |
 |
 |
|
 |
|
 |