A m. kir. székesfehérvári 17-ik honvéd gyalog- és népfelkelő ezredek története (előszó)
17-ES BAJTÁRSAIM!
Hősi halottaink iránti egyik kegyeletes ünnepségünk alkalmával felemlitettem azon győzelmünket, amelynek érdekében az ünnepségen szerepelt névsor egyik hőse is életét áldozta. Beszédem után a gyermekük elvesztése által lesujtott és épen jelen volt szülők közül az apa mély megilletődöttséggel köszönte meg szavaimat. Amint mondotta, nyugalmukat adtam vissza. Most már tudják, hogy a Haza védelmében nem hiába esett el drága fiuk, akire mától kezdve a fokozott kegyelet mellett büszkén is gondolhatnak, hiszen a legdrágábbat, egyetlen életét nem hiába áldozta a szent eszméért.
Azóta hosszu évek multak el, de állandóan kisértett a gondolat: hány szülő, hitves, gyermek szeretné tudni s talán hasonló megnyugvással venné, ha olvashatná azoknak az eseményeknek leirását, ahol hozzátartozója küzdött. És vajjon utódainkkal szemben nem tartozunk-é ugyanezzel?
Ennek a gondolatnak előre megérzése vezetett még a világháboruban, amidőn az ezred naplóinak, feljegyzéseinek stb. gondos másolatba vételét rendeltem el. Sajnos a háboru utáni nagy pusztulásban a fentiek is mind veszendőbe mentek; de elvesztek a pótolhatatlan statisztikai adatok is.
Igy minden fáradozásom, főleg a hadi levéltár adatai s többek szives támogatása dacára sem a tábori, sem pedig a népfelkelő ezred története nem lehetett olyan egész, mint ahogyan azt bizonyára valamennyien szeretnétek.
Megnyugtat azonban az a tudat, hogy egyeseket nem is kell kiemelni, mert mindkét ezredben hős volt mindig és minden 17-es! Küzdöttetek a végsőkig és szó nélkül türtétek az emberfeletti szenvedést és nélkülözést valamennyien.
Csak az egyesek ilyen teljesitménye eredményezhette összességében azt a sikert, amit számtalan alkalommal előljáróink, sőt ellenfeleink is elismertek.
A leirásnál arra törekedtem, hogy az események a megszabott és korlátolt keretek közt is a történelmi hűségnek feleljenek meg. Tartózkodtam a kiszinezéstől és igyekeztem tőlem telhetően tárgyilagos maradni.
Mindkét ezred ugyszólván megszakitás nélkül küzdött a hosszu háboruban. A Monarchia valamennyi harcterületéhez dicsőség, szenvedés és igen nagy véráldozat füzi Székesfehérvár honvédeit. Hősi halottaink ezrei alusszák örök álmukat az Orosz-, Olasz-, Szerb- és Román harctereken, akikkel szembeni köteles kegyelet jelét mutatjuk azzal is, ha önfeláldozó küzdelmeik, névtelen sirjaik helyét az ott lezajlott harcok ismertetésével megörökitjük.
Munkámat Hősi halottaink iránti mélységes kegyelet emlékének és a 17-es Bajtársi szeretetnek szánom és talán utolsó szavamként arra kérlek Titeket, 17-es Bajtársaim, hogy fogadjátok ezen könyvet ilyen érzelmekkel és beszéljetek arról unokáitoknak hasonló szellemben!
|
Márkosfalvi SIPOS GYULA ny. á. tábornok. |
|
|
|
|
| KATALÓGUS | TARTALOM |
 |
 |
|
 |
|
 |