Egy túlzóan optimista cím (Délmagyarország, 1915. január 29., p. 1.)
Annak ellenére, hogy szinte minden körülmény a védekezés mellett szólt, a Monarchia hadvezetése 1915 elején egy gyors támadó hadműveletet tervezett a keleti (vagy a korabeli terminológia szerint északi) fronton Oroszország ellen. Ennek főként politikai okai voltak: ezzel próbálták távol tartani a háborútól az egyre inkább ellenségesen fellépő Olaszországot és Romániát. Ha az oroszok vereséget szenvednek, eltolódhat a két potenciális ellenfél hadba lépése, ha pedig egy megsemmisítő csapással az oroszokat végleg kiiktatnák, az teljesen más geopolitikai helyzetet eredményezne. A németek nem voltak hívei ennek a tervnek, ők úgy vélték, az oroszokkal különbékét kellene kötni. Később mégis támogatták a Monarchiát, hiszen tudták, hogy szövetségesük sikertelensége esetén ők is komoly krízisbe kerülnének.
A Monarchia haditerveit Conrad vezérkari főnök stábja készítette, és dacára a kedvezőtlen időjárásnak és a nehéz terepnek, a támadás minél korábbi megindítása mellett döntöttek. Az offenzíva fő célja Przemy¶l felmentése volt. Ennek érdekében még a Balkánról is vezényeltek át alakulatokat, és számíthattak a német déli hadseregre (Linsingen) is. A német szövetségesek Kelet-Poroszországban indítandó esetleges támadása is az osztrák-magyar csapatok tehermentesítését vetítette előre.
A főcsapást a 3. hadseregnek (Boroević) kellett végrehajtania, de az offenzíva január 23-án egy kisegítő támadással indult az Uzsoki-szorosnál. 27-én a szorost vissza is foglalták, de itt is, valamint a főcsapás és a további kisegítő hadműveletek esetében is a körülmények annyira kedvezőtlenek voltak (nehéz terep, rossz időjárás), hogy nem lehetett végbevinni az áttörést.
„Ezeket a műveleteket a vesződséges hegyi terep és az időjárás nagyon megnehezítette. A csapatok a menetek, különösen pedig a támadás alatt csaknem emberfeletti megerőltetéseket állottak ki s csak így voltak képesek a hegyi háborúnak szokatlan akadályait legyőzni. A menet a behavazott, meredeken emelkedő, vagy pedig sok fordulóval épített szerpentinákon nagyon fárasztó és nehéz volt.”
A nagy háború írásban és képben. 1/2. [köt.] : északon és délen, p. 231.
Egy túlzóan optimista cím (Délmagyarország, 1915. január 29., p. 1.)
Annak ellenére, hogy Bukovinában sikereket értek el a támadók (elfoglalták Csernovcit), a főcsapás megakadt, és a hadvezetés belátta, hogy ez a támadás így nem fog eredményt hozni. Erőátcsoportosításként a 2. hadsereget (Böhm-Ermolli) vezényelték a térségbe, de megerősítették a kisegítő hadműveletekre szánt alakulatokat is.
Háromszéki és csiki székelyek előnyomulása Csernovic felé
A február 27-én kezdődött második támadás sem ért célt. Az időjárás ekkor is megakadályozta a nagyobb hadmozdulatokat, ráadásul az oroszok masszív védelme még azt a kis lendületet is meg tudta törni, amire a támadók nagy nehézségek árán és sok áldozattal szert tettek.
„A támadás a kitűzött időben* nagy lendülettel indult meg, de a szörnyü tüzben hamarosan lankadni kezdett. Az ellenségnek kitünő kilövése volt s emellett tüzérségünk rövid lövései is komoly kárt tettek a csapatban. Igy a két zászlóalj alig 200 lépésnyire jutott előre s itt, az ellenség közvetlen közelében 8 h táján megkezdte a fedezékásást. De ezt a munkát a csonttá fagyott talajban a legnagyobb erőfeszités árán is csak igen-igen lassan tudta végezni, ugyhogy napközben megdöbbentően nagy veszteséget szenvedett. A felsőbb vezetés, látván a helyzetet, délben beszüntette a támadást, sőt elrendelte, hogy a csapatok este, kiindulási állásukba visszamenjenek.”
* 1915. március 4-én 5:00 órakor.
Ajtay : A volt cs. és kir. 46. gyalogezred..., p. 86.
Állásrészlet a Kárpátokban
Az ellenség teljesítményéről még a magyar sajtó is elismeréssel írt:
„Az orosz vitézül verekszik és lovagiatlanság volna mindig hangsulyozni, hogy igy szalad, meg ugy adja meg magát. Az orosz szárnyakon bizonyos offenziv szellemet nem lehet letagadni. Ez okozza, hogy csak a háboru elején voltak olyan elkeseredett, dühös összecsapások, mint most.”
Délmagyarország, 1915. március 6., p. 1.
Az orosz ellentámadás – ellentétben a Monarchia kudarcot vallott hadműveletével – sikeres volt. A 3. hadsereg nehéz helyzetbe került, mert Mezőlaborc vasúti csomópontjának elestével megszűnt az összeköttetése. Ezzel párhuzamosan Pflanzer-Baltin tábornok harccsoportját visszavetették a Kárpátok vonalára.
„Szakadt a hó, tombolt az orkán, a hóförgeteg, de még a természet viharjait is túlszárnyalta a kárpáti csata vihara. A rettenetes időjárásban is napról-napra megismétlődtek az egész kárpáti arcvonalon az ellenség támadásai, amelyek egyre fokozódtak hevességben, elszántságban.”
Tolnai : a világháború története, 5. köt., p. 283.
Miután az osztrák-magyar támadások nem értek célt, nyilvánvalóvá vált, hogy Przemy¶l erődje nem tarthat ki sokáig. Március 19-én a védők egy utolsó, elszánt kísérletet tettek a kitörésre, de azt az oroszok meghiúsították, a saját csapatok pedig képtelenek voltak támogatást nyújtani.
„Március 20-án a hadseregparancsnokság még egy támadást akart végrehajtani. Azonban ennek már nem voltak távolabbra kitűzött céljai, csupán erkölcsi támogatásul akart szolgálni ahhoz a kirohanáshoz, amelyet Przemysl védőserege akart megkísérelni és amelynek segítségével Turka irányában akarta magát keresztülvágni. Sajnos, a szükséges erőket nem sikerült a kellő időben készenlétbe helyezni és ezért ezt a tervet, – bár részletesen ki volt dolgozva – egyelőre elhalasztották.”
Doromby : A volt cs. és kir. 83-as és 106-os gyalogezredek..., p. 83.
Orosz csapatok Przemysl mellett a várból kitörő csapataink ellen egy falut védelmeznek
A várvédők kilátástalan helyzetét látva a parancsnokság elrendelte a fegyvereknek és készleteknek, továbbá magának az erődrendszernek is a megsemmisítését.
„Az előkészületek már mind megtörténtek, csak egy intés kellett s minden a levegőbe repül. Minden el volt pusztítandó: az erődök, lövegek, lőszer, felszerelés, stb. stb.
A tüzérségi lőszert mind ki kellett addig lőni. Az összes lövegek állandóan dörögtek. Az utolsó lövéssel használhatatlanná teszik majd a csövet.
Gyalogsági lőszer alig fogyott néhány millió a két körülzárás alatt, úgy hogy több millió darab megmaradt. Ezeket a Sanba kellett dobálni, amely célra munkáskülönítményeket rendeltek ki. Egy részét a
raktárakkal együtt robbantják majd fel.
Járművek, szerszámok, nyergek és minden néven nevezendő felszerelési cikkek csapattestenként gyűjtendők össze és elégetendők. Hasonlóképen elégetendők a még megmaradt térképek s iratok
is.”
Geőcze : A przemysli tragédia, p. 199.
Csapataink által összelőtt erődmű
Az erődrendszer március 22-én kapitulált. 9 tábornok és 2500 tiszt mellett 117 000 főnyi legénység esett fogságba, és hatalmas volt az anyagi veszteség is. Ez önmagában véve is nagy áldozat, amit tovább növelt az a tény, hogy a Monarchia hadműveleteit nagyban meghatározta Przemy¶l felmentésének kényszere. Az ennek érdekében indított sikertelen támadások annyira meggyengítették az osztrák-magyar hadsereget, hogy az oroszok átértékelték haditerveiket. Immár nem Németország ellen akartak támadni, hanem megpróbálták a Monarchiát legyőzni. Erre egy Magyarország irányába indított erőteljes támadás látszott a legalkalmasabbnak.
„Váratlan és szomoru hir érkezett” (Délmagyarország, 1915. március 23., p. 1.)
Március 20-án a 8. orosz hadsereg (Bruszilov) megindult a Duklai-szoros irányába. A Monarchia csapatai szinte mindenütt azonnal hátrálni kezdtek. Przemy¶l eleste – természetesen ellenkező előjellel – mindkét félre jelentős hatást gyakorolt.
„Március 22.-én terjedt el Przemysl elestének hire, ami az oroszokat természetesen fellelkesítette, mert az ott felszabadult orosz sereg a kárpáti csatarendbe rövidesen előrenyomulhatott.”
Julier : 1914–1918, pp. 101–102.
„Március 9-én* Przemy¶l megadta magát. Rögtön könnyebb lett a helyzetünk a Kárpátokban. Arcvonalunkon mindenütt plakátokon közöltük a hírt Przemy¶l feladásáról. Az osztrákok elvesztették a legfőbb tényezőt, amely arra sarkallta őket, hogy ilyen dühödten vessék ránk magukat.”
*Az ortodox naptár szerint.
Bruszilov : A cár árnyékában, p. 130.
Az osztrák-magyar hadvezetés kétségbeesetten próbálta tartalékait, később pedig már a más frontszakaszokról átvezényelt csapattesteit is a kritikus helyekre irányítani. Ám ez sem volt elég, a németekhez kellett fordulni, akik összesen három hadosztálynyi erőt küldtek Hommonára (Beszkid-hadtest, Marwitz). Böhm-Ermolli így is csak annyit tudott elérni, hogy a két stabilan maradt szárny (Lupkowa és az Uzsoki-szoros) közötti területen rendezetten tudta hátravonni erőit, melyek immár zömmel magyar területen álltak. Az oroszok minden erejüket mozgósítva próbálták meg az Uzsoki-szorost védő Szurmay vezette hadtestet legyőzni, de az hősies küzdelemben kitartott.
Az Uzsoki-szoros védelme 1915 tavaszán
„Az orosz hadvezetőség előtt rejtélyesnek tünik fel, hogy amig lengyelországi frontunk is szilárd és benyomhatatlan, van kellő erőnk a kárpáti orosz támadás feltartóztatására és visszaverésére is. Erről akart bizonyságot szerezni az orosz hadvezetőség és szerzett is. A keleti Beszkideknél már abban hagyta [sic!] az erős offenzivát és most másfelé próbálkozik, hogy hol lehetne frontlnkat [sic!] áttörni. Ez a helyzet ma és ebből nyilvánvaló, hogy szilárdan és biztosan tartjuk összes pozicióinkat.”
Délmagyarország, 1915.április 4., p. 1.
A másik szárny is ellenállt, és annak ellenére, hogy kisebb orosz térnyerésekre még sor került, április 3-án, Húsvét szombatján a beérkezett Beszkid-hadtesttel karöltve a Monarchia erői ellentámadást tudtak indítani. Április végére a harcok lecsendesedtek, az oroszok kifogytak készleteikből, a Monarchia pedig „sebeit nyalogatta”. Kisebb helyi vállalkozásokkal aztán a támadókat fokozatosan sikerült a magyar területekről kiszorítani.
A Monarchia rendkívül súlyos veszteségeket szenvedett. A hiányzó 800 000 fő többségét nem a véres veszteség vagy a foglyok, hanem a szláv nemzetiségű csapatok dezertálása tette ki, de a betegségek, a járványok is tizedelték a haderőt. A támadások nemhogy eredményt nem hoztak, hanem a német csapatoknak a keleti front északi szárnyán elért februári sikere kellett ahhoz, hogy a Beszkid-hadtest felállításával és bevetésével elkerülhető legyen a Magyarország szívére irányuló orosz betörés.
A sorozatos kudarcok nagyon nehéz helyzetbe hozták a Monarchiát. Az 1914-ben alaposan meggyengült szerb hadsereg nem jelentett komoly fenyegetést, de az egyre kritikusabb olasz helyzet, Románia ingadozása, a török hadsereg sikertelensége mellett azzal is számolni lehetett, hogy a fokozódó orosz nyomás hatására a védelem összeomlik, és a dualista állam kapitulálni fog. Éppen ezért Conrad vezérkari főnök a németek segítségét kérte.
A német hadvezetés megnyugodva vette tudomásul, hogy nyugaton tartani tudja a frontot, és képes erőket átcsoportosítani, de tisztában volt azzal is, hogy azok bevetését nem aprózhatja el. Falkenhayn is úgy értékelte a szituációt, hogy most az elsődleges cél csakis a Monarchia megmentése lehet, ezt pedig egy oroszok elleni összehangolt támadással valósíthatja meg. Így Conrad megkeresése „nyitott kapukat döngetett”, akkor már a németeknél tervezési fázisban volt a majdani hadművelet.
A nyugati frontról 8 német hadosztályt vezényeltek át keletre, ebből alakult meg a 11. hadsereg (Mackensen), amihez a VI. (kassai) osztrák-magyar hadtestet (Arz) is beosztották. A támadást a 4. osztrák-magyar hadsereg (József Ferdinánd főherceg) is támogatta. Ezt a haderőt Gorlice és Tarnów között koncentrálták. A front egészét tekintve az oroszok némi fölényben voltak, ám az említett térségben a központi hatalmak jelentős számbeli előnyük mellé nyomasztónak is nevezhető tüzérségi túlerőt tudtak felmutatni.
„A két haderő tüzérsége közötti különbség döntően járult hozzá az áttörés sikeréhez. (A központi hatalmak 1272 könnyű lövegével csak 675 orosz állt szemben, a nehézágyúknál pedig egészen elképesztő volt az előbbiek fölénye: 334:4).”
Pollmann : Az orosz fronton, p. 68.
Ehhez járult még az a tény, hogy az oroszok emberveszteségeiket pótolni tudták ugyan, de lőszerkészletük igencsak megcsappant.
„Az emberhiánynál jóval nagyobb volt az oroszoknál a municióhiány. Japán és Amerika – az ántánt kölcsönpénzein – hatalmas tömegekben szállított tüzérségi és gyalogsági municiót az orosz hadseregnek, de ez mind kevésnek bizonyult.”
Tolnai : a világháború története, 6. köt., p. 232.
A cél az áttörés volt, annak sikere esetén pedig a front más területeire is kiterjeszthető előrenyomulás. A lényeg az oroszok hátravetésén volt, a konkrétabb távoli hadicélok meghatározását a szövetséges hadvezetők későbbre halasztották.
A támadás május 2-án vette kezdetét. Az oroszokat teljesen váratlanul érte, kiváltképp az a heves tüzérségi előkészítés, amely addig nem volt jellemző a keleti front küzdelmeire.
Harminc és feles mozsaraink egyike a gorlicei hadállásban
Már az első napon egy 16 kilométer széles, 4 kilométer mély betörést sikerült megvalósítani a 3. orosz hadsereg (Radko-Dmitriev) vonalain.
„Ezek után már május 2-ikán este kétségtelennek látszott, hogy Dimitrijev tábornoknak a több mint száz kilométer kiterjedésű egész galiciai nyugati frontról el kell vonulnia. Azoknak az oroszoknak a száma, kiket ezen a napon elfogtak, az első futólagos becslés szerint is többre rúgott nyolcezernél. A zsákmányolt ágyúknak és egyéb hadianyagoknak mennyisége egyáltalában nem volt áttekinthető.”
A nagy háború írásban és képben. 1/2. [köt.] : északon és délen, pp. 293–4.
Sikerek a címlapon (Délmagyarország, 1915. május 4., p. 1.)
Néhány nap múlva már mindhárom orosz védelmi övet leküzdötték a támadók, a front átszakadt. A főcsapás mellett a kisegítő támadások is jó eredménnyel jártak, az oroszok folyamatosan hátráltak.
„8-án a 4 h-kor kiküldött járőreinket az oroszok még heves tűzzel fogadták, de virradatra az állásban már csak az utóvédek voltak. Ezek leküzdése után, 6 h-kor, az egész 11. lovashadosztály előnyomult; elfoglalta Rudát és Dabrowát, Tallián tábornok pedig a vezetéklovakkal követte. 1030-kor a Bissingen-csoport már Gruszów, Folw, Julinow vonalát érte el. Itt felzárkózott az ütközetvonat és a legénység megkapta az előző napi nehéz harc miatt érintetlenül maradt ebédjét. [...] Az előreküldött járőrök mindenütt csak kisebb utóvédeket észleltek, ezért alaposnak látszott az a feltevés, hogy az orosz főerő kelet felé visszavonult.”
A volt m. kir. kassai 5. honvéd-huszázezred..., p. 139.
Honvédhuszárok üldözik az orosz gárdacsapatot
Május közepére a támadás kezdetéhez képest már több mint 100 kilométerrel keletebbre húzódott a front. Mindez nemcsak katonai, hanem hatalmas morális siker is volt a támadóknak, elsősorban a Monarchiának.
„Az a párját ritkító fényes győzelem, melyet a Gorlicei áttörés jelentett, az a sok hadifogoly és temérdek zsákmány, ami dicsőségesen előnyomuló csapataink ölébe hullott, leirhatatlan lelkesedést váltott ki az összes csapatokból. Mindenki előre akart, csak előre! És mindenki türelmetlenül várta az ellenség üldözését elrendelő parancsot. Különösen a székely ddr. égett a vágytól, hogy megfizessen a muszkának Dunajowért.”
A cs. és kir. 82. székely gyalogezred története, p. 55.
A galiciai arcvonal a gorlicei áttörés idején (1915 május elején)
Az oroszok lassan ugyan, de magukhoz tértek a sokkból, ám átcsoportosításaikkal csak lassítani tudták ellenfeleiket, megállítani nem.
„Az oroszok, kiknek déli hadseregei júliusig erejük 70%-át vesztették el, nem tehettek egyebet, mint hogy lépésről-lépésre hátráljanak. Az orosz fővezérség (Stawka) azt remélte, hogy a szövetségesek majd kifulladnak és megállnak. Mindegy volt, hogy ez hol következik be, mert végtelen területeiből még bőven tellett. Így, egyelőre az volt minden gondja, hogy hadseregeit csatára ne kényszerítsék és döntően meg ne verjék.”
Aggházy – Stefán : A világháború, p. 164.
A szövetséges magyar-osztrák-német csapatok győzelmes benyomulása Przemysl várába
Június 3-án ismét felszabadult Przemy¶l. Ez lehetővé tette egy Lemberg elleni művelet megindítását, amely június 22-én eredményesen zárult. Ennek propaganda szempontból is nagy jelentősége volt, hiszen május 23-án Olaszország hadat üzent a Monarchiának. A hátország némileg megnyugodhatott.
Öles főcím hirdeti a diadalt (Délmagyarország, 1915. június 23., p.1.)
„Lemberg visszafoglalása olyan ragyogó, döntőjellegű eredménynek látszott, hogy mindenki azt hitte, azt hirdette: az után a rettenetes lökés után, amelyet az orosz kolosszus Lemberg alatt
kapott, aligha tápászkodik fel többé.
Gyönyörűek voltak a győzelemnek, a reménynek ezek a napjai. Arra gondolt mindenki, hogy most már nem lehet messze a nap, amikor diadallal befejezzük a nagy háborút, megkötjük ellenségeinkkel a békét
és fiaink hazatérnek a harcterek poklából.”
Tolnai : a világháború története, 6. köt., pp. 267–9.
Bevonulásunk Lembergbe
Az év közepe táján a Monarchia számára mind a politikai körülmények, mind a hadihelyzet viszonylag kedvezően alakult. Az olaszok ugyan hadba léptek, és június 23-án megkezdődött az első csata az Isonzónál, de Románia elbizonytalanodott. Szerbia továbbra sem volt képes támadást indítani, a törökök viszont sikerrel megvédték a Dardanellákat. A nyugati fronton az állásháborúban nem következett be fordulat, a németek segítségével továbbra is számolni lehetett, Bulgária pedig egyre inkább potenciális szövetségesnek volt tekinthető.
Az általános helyzet lehetőséget teremtett arra, hogy újra elővegyék Conrad 1914-es tervét: egyetlen bekerítő hadművelettel elérni az orosz haderő döntő megsemmisítését. Az akkori viszonyokhoz képest nagy különbség volt, hogy mind a tervezéskor, mind a végrehajtás során a németekkel is lehetett számolni. A tervek szerint a központi hatalmak délről és északról indítanak egy-egy átkaroló hadmozdulatot. Ezek közül a Monarchia az előbbiben vesz majd részt a 4. hadsereggel, amely a németekkel együtt észak felé, Breszt-Litovszk irányába támad. A másik szárny támadása Kelet-Poroszországból indul. Ezeket az átkaroló offenzívákat a Varsótól nyugatra álló német erők frontális támadása támogatja, de olyan kisegítő csapásokkal is számoltak, amelyekben osztrák-magyar alkulatok is részt vesznek.
A június végén indult támadás során a 4. hadsereg átkelt a Tanew folyón, így akadálytalanul nyomulhatott előre Varsó irányába. Július 1. és 7. között sikerrel vívta meg a második kra¶niki csatát, de ez lelassította előrtörését, és súlyos személyi és anyagi veszteséggel is járt.
„Krasznik felől Lublin irányában kellett ennek a seregnek előrehatolni. Alighogy túlhaladt Krasznikon, igen erős orosz állásokba ütközött. Mikor ezeken több napi küzdelem után áttört, hatalmas erejü orosz ellentámadással találkozott, amelyet a főherceg a július első harmadában vívott tíznapos »második kraszniki csatában« némi területveszteség árán, de csak igen súlyos ember- és anyagveszteség mellett tudott kivédeni. Két osztrák hadtest ebben a harcban majdnem teljesen elvérzett. Egy cseh ezred az orosznak megadta magát. Az előnyomulás a baleset folytán átmenetileg megakadt. Az orosz ellenállás újból megszilárdult.”
Julier : 1914–1918, p. 120.
Eközben a Bugnál hídfőt foglaló 2. osztrák-magyar hadsereg támadása is elakadt, de ennek a kisegítő csapásnak a megtorpanásánál fontosabb tényező volt, hogy a front északi szárnyán a németek sem boldogultak, az oroszok szívósan ellenállva, szervezetten vonultak vissza.
Uccai harc Lublin elővárosában
Soraik rendezését követően, július 18-án a központi hatalmak ismét összehangolt támadással újították fel a hadműveletet. Három irányból nyomultak Varsó felé, az oroszok a város körzetében kialakított erődövbe szorultak vissza, majd sorra vesztették el védelmi pontjaikat. A 4. osztrák-magyar hadsereg is dicső haditetteket tudott felmutatni, hiszen július 30-án elfoglalta Lublint, augusztus 4-én pedig a 9. német hadsereg alá rendelt Kövess Hermann tábornokról elnevezett Kövess-seregcsoport Iwangorodot vette be. Másnap a németek bevonultak Varsóba. Ezekhez a csatározásokhoz szorosan kapcsolódva augusztus 26-án az osztrák-magyar csapatok elfoglalták Breszt-Litovszk erődjét is.
Breszt-Litovszk bevétele a Délmagyarország vezető híre (1915. augusztus 27., p. 1.)
A részsikerek ellenére a hadművelet nem érte el célját: az oroszok nem szenvedtek megsemmisítő vereséget. Ezért néhány napos szünetet követően, augusztus végén folytatódott a támadás (rovno–grodnói hadjárat), ám már jóval kisebb eredményességgel. A Monarchia csapatai így is el tudták foglalni Luck, Dubno és Rovno városát, de ezt követően egy orosz ellenlökés megállította az előretörést. (Eközben az északi frontszakaszon a németek sem tudták elérni a hadműveleti célt.) Ezt követően már orosz ellencsapásokra is sor került, szeptember végére pedig a front teljes hosszában stabilizálódott a Riga – Dünaburg – Narocz-tó – Baranow – Pinszk – Dubno – Tarnopol vonalon, és állásháború alakult ki.
Állásépítés a porosz gárda-ezred szakaszán
„Október 8-án döntő jelentőségű és nagy kihatású intézkedés történt. Lederer ezredes délután a tarazi erdőben elhelyezett 25. gyalogezred parancsnokságához rendelte Colerus ezredest segédtisztjével együtt s ott mindkét ezred parancsnokságával közölte azt a hírt, hogy a 2. hadsereg parancsnoksága minden további támadást vagy előnyomulást beszüntetett. Az a vonal, amelyet csapataink elértek, a végleges védelmi vonal, amelyet mint tartós ellenállásra alkalmas állást lehetőleg kényelmesen ki kell építeni, hogy a tél folyamán minden ellenséges támadást biztosan visszaverhessünk. A csapatokat nem fogják cserélni, tehát minden ezred tekintse mostani állását egyúttal téli szállásának, erődítse azt meg és rendezkedjék be ott olymódon, hogy a századokat rendesen élelmezni és a várható orosz kemény téli időjárás viszontagságai elől védeni lehessen.”
A cs. és kir. 34. magyar gyalogezred története, p. 108.
1915 november. Állásrészlet Berehnél
Az 1915-ös év nem hozta meg azt a sikert, amit a központi hatalmak annyira vártak. Az oroszok hatalmas veszteségeket szenvedtek, jelentős területeket kellett feladniuk, de hadseregük harcképes maradt. A Monarchia szintén megfizetett, a területnyereségnek súlyos ára volt: egyedül a szerény eredményességű rovnói támadás 230 000 fős veszteségel járt (ebből 100 000 fő volt a hadifogságba esettek száma). A hadműveletek tervezésekor és végrehajtásakor egyre inkább a német szövetségesekre kellett támaszkodni, ennek következtében az ő érdekeik kezdtek érvényesülni. Politikai téren eredményként könyvelhető el, hogy Románia kívül maradt a konfliktuson, októberben viszont Bulgária a központi hatalmak oldalán belépett a háborúba.
