Kr. e. 1275 körül
Egyiptomiak : II. Ramszesz, kb. 20.000 fő, kb. 2.000 harci kocsi
Hettiták : II. Muvatalli, kb. 20.000 fő, kb. 3.000 harci kocsi
A két terjeszkedő hatalom, Egyiptom és a Hettita Birodalom többször is összecsapott a két ország között fekvő terület, a mai Szíria és Libanon
birtoklásáért. A korábban egyiptomi kézen lévő Kádes (Quades) városának elfoglalását követően II. Ramszesz expedíciós sereget állított fel, hogy egyrészt
visszavegye a várost, másrészt véglegesen megállítsa a hettita terjeszkedést. Haderejét négy egységbe („hadtestbe”) szervezte, melyeket a támogató
istenek után Ré, Amon, Ptah és Széth nevekkel illettek. A sorozott katonák mellett zsoldosoknak is parancsnokolt. Mindkét haderőben fontos szerepe volt a harci
szekereknek. Az egyiptomiaknak két, a hettitáknak három katonája volt egy-egy szekéren, a hajtó mellett az íjász foglalt helyet, a hettiták plusz embere a
szekérről leszállva gyalogosként harcolhatott. Az egyiptomiaknak ilyen támogató feladatra külön gyalogosaik voltak. Ramszesznek kevesebb szekere volt, de azok
mozgékonyabbak voltak.
Miután Muvatalli tudatosan félrevezette, Ramszesz saját „hadtestével” (Amon) elindult, és a várostól északra tábort ütött, mivel azt hitte, a hettiták
még több napi járásra vannak. A Kádestől keletre állomásozó hettitáknak így lehetőségük nyílt arra, hogy akár egyenkét küzdjenek meg az egyes egyiptomi
egységekkel. Az első csapást a még vonulófélben lévő Ré „hadtest” ellen intézték. Az egyiptomiak nem számítottak erre, menekülni kezdtek az
Amon-tábor felé, megbontva az ottani rendet is. Helyzetük súlyosabbá vált, amikor egy újabb, déli irányú hettita támadás elvágta a visszavonulási utat.
Annak ellenére, hogy ekkor győztesnek látszott, Muvatallinak is nehézségei támadtak: katonái a táborba érve fosztogatni kezdetk, így nem lehetett többé
irányítani őket. Ezt kihasználva Ramszesz kockázatos lépésre szánta el magát. Személyesen állt a roham élére, melyet a hettiták ellen intéztek. Az élete
forgott kockán, de mivel így mindenki látta, hol harcol a fővezér, katonái követték a küzdelemben.
Muvatalli is elkövette azt a hibát, amit ellenfele a csata előtt: nem végzett alapos felderítést. Éppen ezért váratlanul érte, hogy időközben megérkezett a Ptah „hadtest”, oldalba támadva a hettitákat. Keleti szárnyát pedig az egyiptomi zsoldosok szorongatták, sokkal nagyobb ellenállást kifejtve, mint a sorozott katonák. Nem látva más megoldást, hátrálni kezedett Kádes felé, átengedve a csatateret Ramszesz katonáinak.
Az összecsapást követően Kádes hettita kézen maradt, a két birodalom hosszú időre békét kötött, így igazából az mondható el, hogy Ramszesz taktikai
győzelmet aratott, de a startégiai siker Muvatallinak jutott osztályrészül.