Kr. e. 31

Marcus Antonius és VII. Kleopátra : kb. 230 hajó
Octavianus : kb. 400 hajó

A romjaiban heverő köztársaság feletti uralom két letéteményese, Antonius és Octavianus döntő összecsapásra készült. Antonius számbelileg nagyobb sereget gyűjtött, de csapatainak jelentős része nem legionárius volt, míg ellenfelének gyakorlatilag teljes ereje haredzett katonákból tevődött össze. Octavianus hajóhada nagyobb volt, de kisebb hajókból állt, igaz, azokat könyebben lehetett irányítani, mint a nagy testű, magas hajókat.
Antonius Epirusban vonta össze erőit. Úgy tervezte, ott telel át, majd Itália ellen indul hajóhadával. Octavianus maga mellett tudhatta kora egyik legtehetségesebb hadvezérét, Marcus Vispanius Agrippa-t, aki a vártnál korábban, ráadásul nem a logikusnak tűnő útvonalon indította el a flottát Antonius ellen. Utóbbinak fokozatosan elvágta utánpótlási útvonalait. Mindeközben Octavianus partra tette szárazföldi haderejét, és egy jól megerősített tábort épített ki. Antonius tudta, hogy flottája gyengébb, de haderejével még győzhet. Octavianus viszont elkerülte a szárazföldi összecsapást, így az élelem nélkül maradt, járványoktól, lázadásoktól szenvedő Antonius kényszerhelyzetbe került, vagy a flottát, vagy a hadsereget fel kellett áldoznia. Kleopátra nyomására úgy döntött, a flottára tesz minden tétet, de ettől kezdve az Egyiptomba menekülés volt a célja, nem pedig a csata megnyerése.

Antonius feleslegessé vált szállítóhajóit felgyújtotta, s a lehető legtöbb gyalogost küldte fel hadihajóinak fedélzetére. A sok helyet foglaló, nehéz, az akkortájt vívott klasszikus tengeri csatát akadályozó árbocokat rajta hagyták a hajókon, ezzel egyértelművé vált, hogy menekülni szándékszik. A flottát négy részre osztotta. A jobbszárny parancsnokságát magának tartotta fenn, a középért Marcus Octavius, a balszárnyért Sosius felelt. Az utóvédben kaptak helyet a Kleopátrát, továbbá az értékeket szállító hajók.
Velük szemben, az öböl kijáratától nem messze sorakozott fel Octavianus flottája. A harcot tulajdonképpen irányító Agrippa került a jobbszárnyra, középütt Arruntius, balra Octavianus helyezkedett el.
Antonius a part mentén maradt, várva, hogy déltájban feltámadjon a szél, aminek segítségével el tud majd hajózni. Agrippa viszont számított erre, jobbszárnya kitartott, nem engedte áttörni az ellenséget.

Antonius ráadásul magával Agrippával került szembe, esélye sem volt, hogy megkerülje ellenfele balszárnyát. A két küzdő fél viszont fokozatosan elszakadt saját derékhadától. A hadrend szétnyílt, ezt a rést használta ki Kleopátra, s megindult a nyílt tenger felé. Mikor látta a sikeres kitörést, Antonius is megpróbált menekülni. Sérült zászlóshajójáról átszállt egy kisebb, gyorsabb hajóra, amivel utolérte Kleopátrát, így együtt vehették az irányt Egyiptom felé.
Látván a fővezér menekülését, Antonius katonái már csak a túlélésért küzdhettek. Agrippa hajói sorra körbefogták a nagyobb gályákat, amelyek közül sok már ettől megadta magát. A többi esetben kézitusa döntött, ahol Octavianus erői minőségi fölényben voltak. Antonius flottája megsemmisült: hajói vagy elsüllyedtek, vagy az ellenség kezére kerültek.

A felek előzetes terveivel ellentétben Actium nem vált döntő ütközetté. Antonius és Kleopátra elmenekültek, és Egyiptomban próbáltak meg újabb sereget toborozni. Octavianus viszont nem vesztegette az időt, rövidesen üldözésükre indult. Előbb Antonius, rövidesen pedig Kleopátra is öngyilkosságot követett el. A köztársaságnak sem volt már hátra sok ideje, Octavianus új rendszert teremtett, amihez új nevet, az Augustus Caesart-t választotta magának. Elkezdődött a császárság korszaka.