I. Frigyes német-római császár, közismert nevén a Rőtszakállú (Barbarossa), a Birodalom jeles uralkodója, legendák szereplője, aki két keresztes hadjárat résztvevője volt, emellett – váltakozó szerencsével – hadakozott Itáliában is.
A második keresztes hadjáratban vett részt először jelentős ütközetekben (1145–1149), ám ekkor a német sereg szervezettsége messze a kívánalmak alatt volt. Az itt elszenvedett kudarcokból sokat tanult, és heves vérmérsékletét is igyekezett ezután kordában tartani.
1152-ben német királlyá, 1155-ben német-római császárrá koronázták. Erős hadserege a kiválóan felszerelt és jól képzett lovagokra épült, ám a későbbiekeben sok gondot okoztak neki a lenézett egyszerű gyalogos katonák.
Uralkodásának kezdetétől fogva azon volt, hogy megszilárdítsa gyengülőfélben lévő itáliai hatalmát. Katonai és politikai eszközökkel is küzdött célja eléréséért, de nem mindig bizonyult sikeresnek.
Első itáliai hadjárata (1154–1155) során került sor császárrá koronázására. Ezt megelőzően lerombolta Tortonát, de hazafelé vezető útján is folytonosan csetepatékba keveredett haderejével. Második vállalkozását 1158-ban indította, Milánót el is foglalta, de katonáinak egy része elégedetlenül hazaindult. Az 1159-es pápaválasztást követően igyekezett kiterjeszteni befolyását az általa nem támogatott III. Sándor ellenőrzése alatt álló területekre is. Miután a milánóiak ostrom alá vették Carcano várát, Frigyes Crema-ból a védők felmentésére indult. A carcanói csatában 1160 augusztusában a gyalogságot legyőzte ugyan, de bal szárnyát sikerrel támadták az itáliai lovagok, ezért visszavonulásra kényszerült, serege is részben felbomlott. A következő évben viszont Milánót vette ostrom alá, a várost 1162 tavaszán elfoglalta és lerombolta.
1165-ben ismét konfrontálódott a pápával, 1166-ben elfoglalta Rómát, és üldözni készült a délre menekült pápát, amikor pestis ütött ki a táborban, ezért letett a további vállalkozásokról.
1174-ben került sor ötödik itáliai hadjáratára. Az elégedetlenkedő német nemességtől kevés támogatást kapott, s megmutatkozott a lovasságra épített haderő gyenge pontja: csak az egységesen fellépő nemesség lett volna képes ütőképessé tenni seregét. Egy sikertelen ostromot (Alessandria) követően 1176-ban a Lombard Liga súlyos vereséget mért rá Legnano mellett. Frigyes testőrsége megsemmisült, ő maga is leesett a lováról, emberei halottnak hitték, a háromnapos gyász utolsó napján vonult be Paviába... Frigyes kénytelen volt elismerni III. Sándor pápaságát, a lombardokkal pedig 1183-ig hadakozott, végül a konstanzi békében kötött velük egyezséget.
1187-ben Jeruzsálem elestének hírére megmozdult Európa. A harmadik keresztes hadjáratban 1189-ben Frigyes jól felszerelt serege is elindult a Szentföld felé. Magyarországon és Szerbián át a következő évben ért Konstantinápolyba. Behatolt Kisázsiába, legyőzve a szeldzsuk-török ellenállást. 1190 májusában elfoglalta Ikoniumot, minden kedvezően alakult számára, amikor is a Kalükadnosz folyón történt átkelés közben életét vesztette: vagy szívroham, vagy a nehéz páncél okozta vesztét; leesett lováról és a vízbe veszett. Ezt követően serege felbomlott, a hadjáratot II. Fülöp Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol király vezették tovább.
Barbarossa Frigyes igyekezett egységes birodalmat kiépíteni, de ezen törekvései nem vezettek eredményre. Hibás politikáját nem tudta jóvátenni a harcmezőkön, halálát követően császársága önálló fejedelemségek rendszerévé alakult át. A későbbi korokban sokan a német egység jelképeként tekintettek rá.